Ranschburg Jenő Gyerekségek Magvető Budapest Rajzok BORSI VERA Úgy érzem, e kis könyv megszületését és tartalmát illető- en némi magyarázattal tartozom az olvasónak. Hiszen, ta-lán egyetértenek velem: nem mindennapi jelenség az, amikor egy hatvanéves pszichológus egyszerre csak ver-seskötettel jelenik meg a könyvpiacon. Valamennyivel ta-lán kevésbé pikáns a dolog, ha kiderül, hogy az illető gye-rekpszichológus, és a versek: gyerekversek. Attól félek azonban, hogy a magyarázkodást így sem kerülhetem el… Egész életemben két dolog érdekelt igazán: a vi-lág megértésének, átélésének sajátos gyermeki formái és az irodalom. Ha meggondoljuk, ez a kettő nincs is olyan távol egymástól, mint első pillantásra hisszük. Így azután, amikor elvégeztem a Gyógypedagógiai Tanárképző Főis-kolát, sikeres felvételi vizsgát tettem az ELTE pszicholó- gia-magyar szakán. Alig tudom elhinni: mindez harminc- öt évvel ezelőtt történt. 1961 őszén egy barátom, akinek érdeklődése sokban hasonlított az enyémhez, azzal az öt-lettel állt elő, hogy írjunk gyermekvers-kötetet. Nem játé- kos, alliterációs verseket - azt még ifjú titánokként is el-ismertük, hogy az ilyesmiben Weöres Sándor úgyis ver-hetetlen - hanem olyanokat, amelyekben a gyermeknek a felnőttétől minőségileg különböző világlátása tükröző- dik. Neki is láttunk a munkának, meg is írtunk néhány Ranschburg Jenő, 1996 verset, aztán mint annyi más, ez is abbamaradt. Elvesz-A tükör előtt Nem értem, itt vagy ott a testem. De pont olyan, minthogyha festem: fülem begörbül, égnek áll hajam. Kezem behajlik: én csinálom, a számat irtó nagyra tátom, de nem találom így se: önmagam. Enyém az orrom és a hangom, ha játszom, hadvezér a rangom, s parancsot mint a felnőtt úgy adok. Enyém a kard, enyém a harcom, ez itt a vállam, itt az arcom, de én, ki tudja merre, hol vagyok? Enyém a mellem és a lábom, magam azonban nem találom sehol. Szeretném végre tudni mégis: enyém vagyok esetleg én is? De hol? Az éjszaka Úgy érzem, többé nem vagyok… Egy szörny az este meglesett, S elbújva itt az ágy mögött megett… Rémülten álltak mindazok, akik látták, hogy lomhán rámhajol, eszik, eszik… s nem hagyja abba, csak ha jól-lakik. Azóta nézem lábaim, kezem, hajam, a fél fülem, egyáltalán, milyen vagyok most nélkülem… A tűz A tűz biztosan gonosz lehet… apukám vashordóba zárta, úgy hívják: kályha. Most mérges a tűz, zúg, morog, szikrák pattannak belőle ahogy háborog, és szórja szerte mind a fényt. Azt hiszem, kicsit félek tőle… bár inkább sajnálom szegényt! A kályha biztosan szűk neki… Megkérem majd az apukám, hátha szabadon engedi! Félreértés Olvasok és figyelem, hogy mint hat a vers a fiamra: “Bóbita, Bóbita játszik, szárnyat igéz a malacra.” “Szép ez a vers apu, mégis - kérdezi ő, tele daccal -, mért csak a Bóbita játszik folyton a Géza malaccal?” Az életkor dilemmái I. Én vagyok itt a kicsi, s nagyi mondta is: “oly fiatalka” Egyszerű: nagyra növök, s úgy leszek én öregebb. II. Értem a kapcsolatot már végre, de most jut eszembe: mért nem a nagymama itt akkor a legmagasabb? III. Nagymama oly rosszul magyarázza a régi világot, és apu tudja csak úgy, mint aki benne is élt. Bár nagyi már öregebb, haja ősz, szeme is csupa ránc, de gondolom én: az apu sokkal előbb született! Éjszakai felriadás Apu, te mondtad egyszer, hogy az álom az kép csupán, a fejemben csinálom. De azt is mondtad, emlékszel, tavaly, hogy mindig ott leszel, ha jön a baj. Azt álmodtam: egy medve elkapott… magamba’ voltam, szörnyen elhagyott. Hogy menthetsz meg, ha én nem ébredek fel és te nem vagy ott? Fantáziahazugság Tudjátok, Zsolti tegnap délután a szülinapjára papagájt kapott. Mindenki állt ott csendben és bután, kivéve engem, énrám nem hatott. Csak ült szegény, nem mert moccanni sem, de Zsoltinak megszólal egy napon… Kaphatnék én… de nem lehet, hiszen a vizilóm féltékeny ám nagyon! Otthon velünk, a fürdőkádban él, a vízbe rejtve lomha termetét, vigasztalom, ha rosszkedvű, ha fél, s nevelgetem hat apró gyermekét. Az apjuk? Itt a téren elveszett! A kádban így hat pajkos árva van. Megnézni? Jaj, azt sajnos nem lehet… Fürdőszobánk most éppen zárva van! Több síkon… (1) Apu, én már nem vagyok kisgyerek. Régen tudom: sárkányok nincsenek. A vadállatnak nincs csak egy feje, s hol a sárkánynak nő a kettedik, elmondtad már, hogy az a begy helye, ha nem négylábú, hanem repkedik! S azt hiszem, hogy mostan ez a lényeg: a sárkányok mind-mind meselények, s bár ha mesélsz, az minden este kincs, a sárkányokból köztünk egy se nincs! A pincébe nem megyek el viszont. Hogy mondtad tegnap? Ez most elvi pont. A lépcső mögött van egy hosszú párkány, alatta él, láttam én, a sárkány. S hidd el, mire az ember észbekap, rádugrik gyorsan, ham-ham! ésbekap! Több síkon… (2) Ma Zsolti mondta délelőtt: bolond, ki Télapóra vár. A Télapó az nincsen is! Ki várja őt, az mind szamár! De hogyha Zsolti nem gyerek, s a titkot úgyis tudja már: a dolgozóba menjen el! Miért az óvodába jár? “A szemlehunyásos jelenség” Mezei Árpádnak Ha néha otthon rossz nekem, vagy kedvem ébred játszani, lehunyva mind a két szemem, szobámat huss! - eltűntetem ne tudjon semmi látszani! Apu, és kint a lágy havon a hógolyózó kisgyerek, s anyu, ki ült az ágyamon, nem érnek át a vágyamon: nem látom őket, nincsenek! A nappal íve elszakadt, sötétbe bújt a délután. Lehet, hogy itt az ég alatt, mi volt, az minden úgy maradt, s magam tüntettem el csupán? Elönt a kínzó félelem: ki lát meg így, ha meghalok? Kinyitva mind a két szemem: anyu, te itt vagy énvelem! De jó, hogy én is meg vagyok! Hátteki Lába görbe, karma hosszú bajszát vállán átveti, a pocakja boroshordó, ő a híres Hátteki! Szeme helyén két golyóbis, vajon azon lát-e ki? Szakállát a földön húzza, ő a híres Hátteki! Gyerekhúson él. A borsó meg a spenót árt neki. Foga csattog, hangja érdes, ő a híres Hátteki! Este zörget. Jaj, úgy félek! a zsákmányát itt szedi! Hát te ki vagy? - mondja Nagyi… vajon honnan ismeri? Gyász Az oviban ma szörnyű rossz vagyok. Verekszem és felrúgtam Zsolti várát, a tányérban is mindent otthagyok, s hiába szólnak: én látom a kárát, az óvodában mégis rossz vagyok. Anyu azt mondja, hogy ma reggel elment a nagypapám, és messze-messze jár, de látom, közben egy könnycseppet elkent, s tudom, hogy úgyis minden veszve már. Anyu szerint a nagypapám ma elment… Becsapnak mind, meghalt a nagyapám! Hisz sír mindenki, mint a vízözön, és rámszólnak, hogy újra nagy a szám, mert ehhez aztán végképp nincs közöm! Becsapnak mind, meghalt a nagypapám… Elmondom neki, majd ha visszajön! Halálfélelem Anyu, csak én vagyok, de meg ne rémülj! Matatnak rajtad hideg ujjak… Olyan sötét van. Érzed? Úgy didergek, megengeded, hogy idebújjak? Hamar takarj be! Végre jó meleg van! Ígérem, szépen, csendbe’ fekszem. Szoríts magadhoz. Így ni! - hogy ne féljek, s talán belül is felmelegszem. Anyu tudom, hisz elmesélted akkor, nem él örökké senkise - A nagypapám is fenn van már a mennyben, szólt érte múltkor szentmise. Felelj nekem, ha meg kell halni végül, terád is vár a - szóval érted - Ülünk megint a templomunkban este, s imádkozunk apával - érted? S ha meghal ő is? És ha Csilla is majd? A kiskutyám se menekül? Félek nagyon: mindenki meghal egyszer s én itt maradok egyedül! Genetika Apu annyit beszél össze, míg az esti sörét issza. Anyu meg sír, haragszik és szüntelenül beszél vissza. Összehúzom magamat, az egérlyukba beférek, s mert szüleim fia vagyok: össze-vissza beszélek! Mágia Emlékszem rá: egyszer megvert apu, mert rossz voltam. Sarokba állitott… Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon, mert közben ásitott. A könnyeimmel köröket rajzoltam fel a falra, s titkos jelt a körökre, ne verjen meg többé soha, és tűnjön el örökre! Most nincs velünk. Elment nagyon sok napja már… s az oviban utálom azt, akit este az apja vár. Anyu azt mondja, itthagyott, de eljön majd, ha véget ér a per. Csak én tudom, miattam nem jöhet, hisz én tüntettem el! Krupp Szemem kinyt*: mi baj lehet velem? Nem fáj most semmise… Hiába szívom számon, orromon, nem jön a Semmi be! Úgy kéne jaj, pedig… csak egy kevés! De kapni hol fogom? A hétfejű ül itt, a hétfejű sárkány a torkomon! Azt hittem régen, hogyha látom őt azonnal elfutok… Aludni kéne és köhögni jót, de ezt most nem tudok. Szivemmel érzem, sír anyu s meleg ölébe átemel… Aput hívd, kérlek! ezt a hétfejűt kergesse rólam el! Láthatás Közel megint az este, főz anyu, s a víz zubog, mert Csilla mos. Ma délre mondta: jön… de nincsen itt, pedig az ég már csillagos. Feküdni küldenek… de nem megyek! Ülök csak itt és rámolok… eljön tudom! Becsönget, érzem én… ha csendbe’ húszig számolok. Hét, nyolc, kilenc… elmondtam annyiszor nem kell ajándék, pénz nekem, csak ő! s a múltkor úgy ígérte, úgy! Értem jön, elvisz pénteken. Megyünk a meccsre, málnaszőrt iszunk, vasárnap vár a búcsú tán… Apu siess! mert nem tudom, mi jön tizenkilenc és húsz után! Lakáscsere Szép lett anyu nagyon az új lakásunk! Hiszed vagy nem, de máris szeretem. Úgy érzem, hogy az égbe repülök fel, ha érkezünk, s a liftet kezelem. Csillával óriás sarok-szobánk van, a fürdő éppen mint az uszoda! S az erkélyről a forgalom az utcán! A zaj, akár a mágnes, húz oda. S a játéküzlet ott a sarki házban! Úgy hívogat a szép nagy kirakat! Ha beragad, mint otthon is, az ajtónk, megvárom ott, amíg majd kiragad. A játszótér sincs, hidd el, messze innen, bár eltakarja most a ház fala. Egész jó itt. Csak azt szeretném tudni, mikor mehetünk végre már haza? Az erkélyen Milyen sok ember! Mennyi autó! Lenézek s rögtön szédülök! Elesnék biztos, hogyha állnék, szerencse hát, hogy épp ülök. A dolgozóba mennek éppen, a forgatag talán ezért. Miért sietnek, úgy tudom, hogy nem húst keresnek, csak kenyért. Innen mindenki arra indul, a dolgozójuk arra van. Onnan meg erre, bácsik, nénik, egy millión, sőt, hatvanan. Sietve mennek villamossal, s gyalog taposva sárt, a hót. Meg autón is, egymással szembe, elérni azt a dolgozót. Kigondoltam, hogy mit lehetne, de szólni róla nem merek. Mi lenne, hogyha elcserélnék a dolgozót az emberek? Ki honnan indult, ott maradna. Nem kéne autó, villamos, az út kövén forrás fakadna, piros virág is, illatos. Elüldögélne ott a járdán a sok szülő, kit ismerek, az úttesten meg görkorizna kilenc-vagy tízszáz kisgyerek! Különbség A lányoknak milyen van, tegnap óta már tudom, mert akkor Zsoltival kilestük ezt a kulcslyukon. Nem érdekes! a dolgukat ők ülve végzik el… de jó, hogy Zsoltival mi állva szoktuk s van mivel! Barátság, szerelem (férfiak egymás közt) Tudom, apu, a “szép időkben” egyet szeretni volt divatba’. Én öt lányba vagyok szerelmes, legjobb barátom Zsolti, hatba. Neki most eggyel több jutott, de megígéred, hogy nem nevetsz ki? barátommal egy nő miatt, csak nem fogok mindjárt összeveszni! ů Második házasság Anyu, én igyekszem a haragom levetni. Ha bánt, sírok, ha viccel, próbálok nevetni. De hidd el nekem: parancsra nem tudok szeretni. Tetszik nagyon, hogy katona, s tetszik a rangja. Ha megszólal, zúg, akár a templom harangj a, - de nem simogat meg úgy, mint apué - a hangja. Számodra nincsen nála jobb a föld kerekén, ha rád néz, olyan leszel, mint vaj a kenyerén, de én nem érzem apu melegét a tenyerén. Ha játék kell, nála ezt könnyedén elérem, ha érkezem, mint apu, úgy szalad elébem, de én nem látom azt a sugarat a szemében. Ha sétálunk, a kezem ott van az övében, ha elcsúszom, megkapaszkodom az övében, de én nem érzem apu jó szagát az ölében. Azt mondja szeret, s csinál majd hozzá kedvet is, hogy vele éljek. De apu jobb, ha megvet is. Nekem ő tízszer, százszor többet ér, ha megver is! Anyu, én igyekszem a haragom levetni. Ha bánt, sírok, ha viccel, próbálok nevetni. De hiába, ha megkérsz, sem tudom őt szeretni! Idő 52 Holnap hatéves nagyfiú leszek! De mit jelent a “holnap”, nem tudom, mert reggel, hogyha újra felkelek, a mába fut megint a holnapom. Holnap ma lesz, s ma volt a tegnap is, tegnap nem lesz, s holnap nem volt soha, a ma a mából csak a mába visz, elindul este-reggel ér oda. A mai-mában élni kell nekem, a többi bennem éd, ha otthagyom: a tegnap-mára jól emlékezem, a holnap- mára vágyom már nagyon. 53 Tartalom A szerző előszava 5 A tükör előtt Az éjszaka 11 A tűz 13 Félreértés 15 Az életkor dilemmái 17 Éjszakai felriadás 19 Fantáziahazugság 21 Több síkon… ( 1 ) 23 Több síkon… (2) 25 “A szemlehunyásos jelenség” 27 Hátteki 29 Gyász 31 Halálfélelem 33 Genetika 35 Mágia 37 Krupp 39 Láthatás 41 Lakáscsere 43 Az erkélyen 45 Különbség 47 Barátság, szerelem 48 Második házasság 49 Idő 53