Az_uzleti_jog_alapjai.pdf

May 2, 2018 | Author: Anonymous | Category: Documents
Report this link


Description

Horváth Gergely – Szalay Gyula Szalay László – Szegedi András AZ ÜZLETI JOG ALAPJAI Készült a HEFOP 3.3.1-P.-2004-09-0102/1.0 pályázat támogatásával. Szerzők: dr. Horváth Gergely egyetemi adjunktus dr. Szalay Gyula egyetemi docens dr. Szalay László egyetemi docens dr. Szegedi András egyetemi tanársegéd Szerkesztő: dr. Szalay Gyula Lektor: dr. Karcagi-Mészáros Zsolt ügyvéd © Szerzők, 2006 Az üzleti jog alapjai A dokumentum használata A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 3 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 3 ► A dokumentum használata Mozgás a dokumentumban A dokumentumban való mozgáshoz a Windows és az Adobe Reader meg- szokott elemeit és módszereit használhatjuk. Minden lap tetején és alján egy navigációs sor található, itt a megfelelő hivatkozásra kattintva ugorhatunk a használati útmutatóra, a tartalomjegy- zékre, valamint a tárgymutatóra. A ◄ és a ► nyilakkal az előző és a követ- kező oldalra léphetünk át, míg a Vissza mező az utoljára megnézett oldalra visz vissza bennünket. Pozícionálás a könyvjelzőablak segítségével A bal oldali könyvjelző ablakban tartalomjegyzékfa található, amelynek bejegyzéseire kattintva az adott fejezet/alfejezet első oldalára jutunk. Az aktuális pozíciónkat a tartalomjegyzékfában kiemelt bejegyzés mutatja. A tartalomjegyzék használata Ugrás megadott helyre a tartalomjegyzék segítségével Kattintsunk a tartalomjegyzék megfelelő pontjára, ezzel az adott fejezet első oldalára jutunk. Keresés a szövegben A dokumentumban való kereséshez használjuk megszokott módon a Szerkesztés menü Keresés parancsát. Az Adobe Reader az adott pozíció- tól kezdve keres a szövegben. Az üzleti jog alapjai Tartalomjegyzék A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 4 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 4 ► Tartalomjegyzék Bevezetés .............................................................................................................. 5 A gazdaság működésének közjogi keretei......................................... 7 1. A gazdasági alkotmányosság alapkérdései ................................................... 8 2. A versenyjog alapjai ......................................................................................19 A gazdasági státusjog....................................................................... 45 3. Az egyéni vállalkozó .....................................................................................46 4. A társasági jog alapjai, általános szabályok ................................................ 53 5. A közkereseti és a betéti társaság................................................................ 98 6. A korlátolt felelősségű társaság .................................................................105 7. A részvénytársaság ......................................................................................116 8. Az egyesülés.................................................................................................136 9. A Társasági jog Európában .......................................................................138 10. A szövetkezet ............................................................................................145 A kereskedelmi (üzleti) szerződések ..............................................159 11. Az áruforgalom szerződéstípusai............................................................160 12. Az árutovábbítás szerződéstípusai..........................................................175 Az üzleti jog alapjai Bevezetés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 5 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 5 ► Bevezetés Ez a jegyzet azon jövőbeni gazdasági szakemberek, mérnökök számára készült, akik majdani üzleti tevékenységük során kapcsolatba kerülnek a gazdaságot érintő jogszabályokkal, s napi munkájuk közvetlenül haszno- sítható jogi ismereteket igényel. A jegyzet címéül a szokásos Gazdasági jogi ismeretek helyett azért vá- lasztottuk az Üzleti jog alapjai elnevezést, mert a címválasztással egyrészt igazodni kívántunk a nemzetközileg elfogadott megjelölésekhez (elsősor- ban az angol Business law elnevezéshez), másrészt a jegyzet középpontjá- ba nem a gazdasági makrovilág viszonyainak szabályozását, hanem a napi üzletvitelhez szorosan kapcsolódó ismereteket kívántuk állítani. Az Üzleti jog alapjai elnevezés persze bizonyos mértékig önkényes, hi- szen a magyar jogrendszer tudományos igényű tagolása szempontjából sem a szabályozás tárgyát, sem a szabályozás módszerét illetően nem te- kinthető önálló jogágnak. Ugyanakkor azonban oktatási diszciplínaként az üzleti jogi stúdium didaktikailag is megfelelően képes ötvözni azt a külön- böző jogágak szabályozásán keresztül fekvő, egyfajta komplex megközelí- tést középpontba helyező joganyagot, melynek gyakorlati alkalmazása szükséges és hasznos az üzleti világban tevékenykedők számára. A jegyzet természetesen nem készülhetett a teljesség igényével, mert az üzleti világ jogi szabályozásának egésze meghaladta volna részint a terje- delmi korlátokat, részint pedig a jegyzetet forgató hallgatók számára a gyakorlat által megkívánt mértéket is. A tananyag magába foglalja azoknak az alkotmányos, közigazgatási- és versenyjogi kereteknek rövid áttekintését, amelyek ismerete amiatt szüksé- ges, mert az üzleti tevékenység nem légüres térben, hanem a jogállamiság keretei között folyik. A jegyzet jellegadó részét képezi az üzleti statusjog, azaz a piaci szereplők (egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, szövetkezet) jogállását szabályozó joganyag, amelyhez szorosan kapcsolódik a cégnyil- vántartás, illetőleg a cégeljárás joga. A tananyag másik meghatározó részét képezi a gazdaság működésének dinamikáját közvetítő joganyag, vagyis a piaci szereplők szerződéseinek joga („kereskedelmi jogi szerződések”), amelyet egy olyan sajátos rendszerbe foglaltunk, amely a logisztika logiká- ját követi. A tananyag kialakítása során figyelmet szenteltünk az Európai Uniós szabályozásra is. Az üzleti jog alapjai Bevezetés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 6 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 6 ► A jegyzet nyelvezete megfelel a jogászi szakszerűség kívánalmainak, ezért több magyarázó, informáló szövegrésszel kívántuk a tananyagot könnyebben emészthetővé tenni. Ezeket a szövegrészeket, továbbá az egyes témakörök jobb megértéséhez még szükséges, de a nem jogi terüle- ten dolgozó szakemberek számára nem feltétlenül fontos ismereteket elté- rő nyomtatással (kisebb betűmérettel) jelöltük. Ezek nem képezik a szá- monkérés anyagát. Reméljük, hogy a jegyzet forgatása során – jogi szakmaisága miatt – óhatatlanul jelentkező nehézségeket a tananyag hasznossága, gyakorlati alkalmazhatósága ellensúlyozni fogja. Szerzők I. RÉSZ A GAZDASÁG MŰKÖDÉSÉNEK KÖZJOGI KERETEI Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 8 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 8 ► 1. A gazdasági alkotmányosság alapkérdései 1.1. Alkotmány – alkotmányosság Az alkotmányosság a társadalom és az állami közhatalom viszonyát fejezi ki egy olyan rendszerben, amelyben az elkülönülő államszervezet által gya- korolt közhatalom nem korlátlan. A társadalom és az állam viszonyát – más jogtárgyak mellett – az al- kotmány szabályozza. Az alkotmány olyan különleges törvényt jelent, amelyben az állam ön- magát korlátozva biztosítja az alapvető állampolgári jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és létrehozza magát az államszer- vezetet. Az alkotmány jogi megközelítésben a legmagasabb szintű jogi norma, mert magát a törvényalkotó parlamentet is köti, csak minősített többséggel változtatható meg. Az alkotmány tartalmát tekintve is alaptörvény, mert – mint említettük – meghatározza az állam és a társadalom viszonyának leg- lényegesebb elemeit, szabályozza az államszervezet felépítését. Az alkotmányosság viszont a jogilag szabályozott és korlátozott állami főhatalom igényét fejezi ki. A modern polgári állam jogállam, mert megvalósul a törvények uralma, lévén, hogy az alkotmányos szabályozás erre különle- ges biztosítékokat épít ki az államszervezetben. A polgári államokban megvalósul a népszuverenitás, vagyis a népfelség elve, amely a képviseleti és a közvetlen demokrácia különböző intézmé- nyein keresztül érvényesül. A közvetett demokrácia lényege: népképviseleti szervek demokratikus választások útján való létrehozása és az államszer- vezet élén való elhelyezése (ún. parlamentarizmus). Sajátos intézmények – népszavazás, népi kezdeményezés – révén pedig a közvetlen demokrácia is érvényesül. A demokratikus állam biztosítja a pluralizmus érvényesülését is. A poli- tikai pluralizmus megtestesítői a különböző politikai irányzatokat- értékeket képviselő pártok, illetve a különböző rétegek, csoportok érdekeit kifejező érdekképviseletek-társadalmi szervezetek. Az alkotmányosság körébe beletartozik az állampolgárok egyenjogúsá- gának és az emberi jogok gyakorlásának biztosítása is. A modern politikai alkotmányosság-fogalom elengedhetetlen eleme az állami ágak (hatalmi ágak) szétválasztásának és egyensúlyának elve, amely magába Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 9 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 9 ► az államszervezetbe épít be alkotmányos ellensúlyokat, kölcsönös függő- séget, ellenőrzést. A demokratikus jogállam nem öncél, a közjó, a közérdek szolgálatára hiva- tott, és ily módon: • legalizálja az állami főhatalmat (legitimációs funkció), • jogilag deklarálja a társadalom politikai berendezkedésének alapintéz- ményeit (deklaratív funkció), • védi a politikai, társadalmi, gazdasági rendszert, meghatározza az al- kotmány megtartásának jogi biztosítékait (védelmi funkció), • szabályozza a kormányzás szervezetét • biztosítja a helyi és területi önkormányzatok önállóságát (helyi auto- nómiát megteremtő funkciója), • megerősíti az államközi együttműködés alapelveinek tiszteletben tartá- sát (nemzetközi funkció). Az államhatalmi ágak megosztásának és egyensúlyának elve az egyik legalapvetőbb ha- gyományos államszervezési elv (Locke és Montesquieu nevéhez fűződik). Ezt a feudális abszolutizmussal szemben fogalmazták meg, a hatalom egy kézben összpontosítása ellen- tétes a törvények uralmával, ami törvényszerűen a hatalommal való visszaéléshez vezet. A megosztott hatalom egyben ellenőrzött hatalmat is jelent – a hatalmi ágak kölcsönösen függnek egymástól. Az államszervezetbe fékeket, ellensúlyokat, intézményes kontroll- szerveket kell beépíteni, mert az emberi szabadságjogok csak korlátozott és ellenőrzött közhatalom esetén valósulhatnak meg. A hagyományos hatalmi ágak a következők: a) törvényhozás (letéteményese a választott parlament), b) végrehajtó hatalom (megvalósítója a közigazgatás), c) bírói hatalom, azaz az igazságszolgáltatás. A modern polgári államokban a hagyományos három hatalmi ág szerepében azonban az utóbbi évtizedekben jelentős változások következtek be, sőt új hatalmi ágak, ellensúlyok is jelentkeznek. Ezek az új hatalmi tényezők részben külső, részben belső indíttatásúak. A legfontosabb külső tényezők a következők: A politikai pártok és az államhatalommal szemben intézményes lobby funkciót betöl- tő érdekképviseletek (pl. szakszervezetek, munkáltatói szövetségek) szerepe egyre na- gyobb. Az ún. pártokrácia és a lobbizmus egyre erősebben érvényesül a törvényhozó és a közigazgatási tevékenységben egyaránt. Ez részben pozitív jelenség, mert módot ad a különböző csoportérdekek kiegyensúlyozására, a törvényt megalapozó ún. közmegegye- zést létrehozó alkukra, másrészt deformál is, mert a túlpolitizáltság pl. csökkenti a gazda- sági hatékonyságot stb. Az állam egyre inkább elveszti hatalmi privilégiumát és vele szemben intézményes priváthatalmak jelennek meg. Ez összefügg a nemzetköziesedés-globalizálódás folyama- tával. Főleg a multinacionális óriásvállalatok-bankok stb., de hazai nagyvállalatok is gaz- Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 10 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 10 ► dasági erejüknél fogva partnerként vagy ellensúlyként lépnek fel az állammal szemben, és az állam funkcióit csak a velük való kooperációban képes megvalósítani. E folyamatok eredményeként az állami funkciók egyre jelentősebb része kerül átruhá- zásra hibrid, vegyesen állami privát ún. közjogi szervezetekre. Ilyenek a különböző gazda- sági kamarák, foglalkozási kamarák, köztestületek, közjogi különvagyonok-közalapítvá- nyok stb. Egyre jelentősebb hatalmi tényezőként jelentkezik a médiahatalom (rádió, televízió, filmipar, video, sajtó, számítógépes tömegkommunikáció). Az államhatalmat ezzel a médiahatalommal együttműködve lehet csak eredményesen gyakorolni. A médiahatalom egy része maga is közjogi jellegű (közszolgálati televíziók-rádiók), részben az állam is sajátos, kormánytól elkülönülő szerveket hoz létre a média kontrollálására(pl. Magyaror- szágon az Országos Rádió és Televízió Testületet). A belső ellensúlyok legfontosabbjai pedig a következők: A parlament átfogó politikai szerepre törekszik, növeli a parlamenti ellenőrzést a kor- mány irányában (vizsgálóbizottságokon, az ombudsmanokon, a számvevőszéken keresz- tül, sőt operatív államfunkciók átvételére is törekszik (nemzeti közmédiumok, hírügynök- ségek irányítása stb.) Parlamentáris rendszerekben az államfőnek is sokszor sikerül kibújnia a protokolláris szerepből és részt vennie a külpolitika vagy a fegyveres erők irányításában. A parlament törvényhozó hatalom egyre jelentősebb kontrolljaként alakul ki az al- kotmánybíráskodás, mely a törvényeket állandósult jelleggel szembesíti az alkotmányos- sággal, az állampolgári alapjogokkal. Az állam gazdasági-, szociális-, kulturális funkciójának kialakulása a kormány és az irányítása alatt álló közigazgatási rendszer rohamos bővülését hozza magával. A közigaz- gatás a valódi tényleges hatalom, amely egyre jobban befolyásolja a törvényhozást. Egyre több nem hagyományos funkció megy át minél kiterjedtebb bírósági szervezet- re (pl. cégnyilvántartás stb., amely csak részben foglalkozik igazságszolgáltatással). A bí- ráskodás egyre inkább önállósul az igazságügyi kormányzattól, saját magát kezdi igazgat- ni. Az ügyészség feladatai is egyre jobban meghaladják a hagyományos vádképviseletet. Egyre erősebb a települési önkormányzatok szerepe az államszervezetben. Az ön- kormányzatok működési területükön mintegy leképezik a teljes államszervezetet: válasz- tásokkal létrejövő képviselőtestületek, helyi közigazgatás (polgármesteri hivatalok). A helyi önkormányzatok jogalkotók is: önkormányzati rendeletekkel szabályozzák az adott település életét. 1.2. A gazdasági alkotmányosság Az alkotmányosság követelményének érvényesülnie kell a gazdaság terüle- tén is. A gazdaság működése körében a legfontosabb alkotmányos alapjo- gok a vállalkozás joga és a verseny szabadsága. A vállalkozási jog és a verseny szabadsága előfeltétele a magántulajdon ál- lami elismerése és védelme, de nem azonosítható azzal. Az alkotmány 9. § (2) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 11 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 11 ► a vállalkozás jogát és a verseny szabadságát. Vállalkozás és verseny nélkül ugyanis az alkotmány által deklarált piacgazdaság nem lehetséges. A vállalkozáshoz mindenkinek alanyi joga van, amiből természetesen nem következik jogosultság (pl. meghatározott foglalkozással kapcsolato- san) vállalkozás gyakorlására. Ugyanakkor az állami monopóliumok körét szűken, az ún. elsődleges közérdek alapján kell meghatározni, az egyes vállal- kozásokkal kapcsolatos alapítási-működési feltételeknek pedig az állam- polgárok jogegyenlőségét biztosítónak kell lenniük. A vállalkozási jog nélkülözhetetlen eleme a szerződéses szabadság, ame- lyet a Ptk. 200. §-a deklarál, és amely csak kivételes közérdekből korlátoz- ható. A szerződések világába (a szerződés létrehozása, megszüntetése, módosítása) állami szerv – bíróság – csak kivételesen, szoros törvényi fel- tételek esetén avatkozhat be. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a vállalkozás joga – mint minden jog – nem korlátlan. Jelenleg a Polgári Törvénykönyv alapelvei határozzák meg a jogok gyakorlásának kereteit. Mivel a polgári jog intézményrendsze- re a társadalmi és a gazdasági élet ésszerű berendezésére hivatott, el kell kerülni minden olyan magatartást, illetve jogértelmezést, amely a józan észnek ellentmond. Ezzel függ össze az igazságosság elve, tehát, hogy az érdek-összeütközéseket úgy kell elrendezni, hogy az erkölcsös, illetve igaz- ságos legyen. Az erkölcstelen szerződést a Ptk. érvénytelennek nyilvánítja. A vagyonjog erkölcsi háttere már átvezet a jóhiszeműség elvéhez. A vállal- kozással összefüggő jogok gyakorlása során jóhiszeműen kell eljárni, ezt főleg a versenyjog hivatott biztosítani a piaci verseny résztvevőivel szem- ben. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hi- vatkozhat. Az érintetteknek kölcsönösen együttműködve kell eljárniuk. A törvény biztosítja a személyeknek az őket megillető jogok szabad gyakor- lását, de csak e jogok társadalmi rendeltetésének megfelelően. A rendelte- tésellenes joggyakorlás joggal való visszaélést jelent. A Ptk. 5. §-a szerint joggal való visszaélésnek minősül a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem függő célra irányul, különösen ha az a nemzet- gazdaság megkárosítására, személyek zaklatására, jogaik és törvényes érde- keik csorbítására, vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne. A piacgazdaság alapvető intézménye a gazdasági verseny, a vállalkozók a tárgyi értelemben vett piacon versenyeznek egymással. Alkotmányos alap- elv a verseny szabadsága, amelyet az államnak biztosítania kell: ezért tiltja a jog a piacfelosztó kartellszerződéseket, a gazdasági erőfölénnyel vagy a monopolhelyzettel való visszaélést, ezért helyezi kontroll alá a vállalkozá- Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 12 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 12 ► sok fúzióját, illetve a konszernképződés útján való vállalatcsoportosulást. A vállalkozóknak a versenyt tisztességesen kell folytatniuk, a jog tiltja a tisztességtelen versenycselekményeket. (A versenyjog rendszerével a kö- vetkezőkben részletesen foglalkozunk.) A vállalkozás jogának rendeltetésszerű gyakorlásához értelemszerűen hozzátartozik a jogbiztonság követelménye. Ez az állammal szemben min- denekelőtt azt a követelményt támasztja, hogy tartózkodjon az – egyben a gazdasági életbe való túlzott állami beavatkozást jelentő – adminisztratív túlszabályozástól, illetve a vállalkozók pénzügyi túlterhelésétől. Ennek passzív oldala az ún. dereguláció, tehát a vállalkozókat feleslegesen terhelő, elavult jogszabályok hatályon kívül helyezése. A jogbiztonság másik eleme a jogvédelmi eszközök teljes körű biztosí- tása a jogalanyok számára. A vállalkozás jogának alkotmánysértő jogszabá- lyi lerontásával szemben az alkotmánybíráskodás ad vélelmet, a közigazga- tási határozatok főszabályként bíróság előtt megtámadhatók, a vagyoni jogok a piaci partnerekkel szemben pedig a polgári – peres, illetve nem peres – eljárásban kapnak megfelelő védelmet. 1.3. A gazdasági igazgatás eszközei Az állam szerepe a gazdaság igazgatásában viták központja már hosszú évtizedek óta. Közgazdasági és közigazgatási elméletek széles skálája léte- zik az állam szerepének meghatározására a gazdasági viszonyokban. Egyetértés uralkodik azonban azokban a funkciókban, melyeket a kor- mányzat el kell hogy lásson, ezek pedig a következők: • regulációs funkció, • egyes kiemelten fontos javak és szolgáltatások előállítása, • a társadalmi jövedelmek újraelosztása, • a közkiadási feladatok ellátása. A kormányzatnak tehát érdekei fűződnek ahhoz, hogy a gazdaság meneté- be, működésébe „beleszóljon” és bizonyos részleteiben irányítsa azt. Nagy általánosságban az állam a következő eszközökkel hat a gazdaságra: Jogszabályok A gazdasági irányítás vázát képezik. Legyen szó akár törvényekről, akár különféle rendeletekről, a gazdasági irányítás legfontosabb eszközei közé tartoznak. Meghatározzák a gazdasági folyamatok kereteit, biztosítják a gazdasági alapjogokat, meghatározzák az adóterhek mértékét stb. Megha- Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 13 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 13 ► tározzák a gazdaság működésének alapkereteit. A törvényhozás az Or- szággyűlés feladata, ám az egyes közigazgatási szervek saját feladat és ha- táskörükben rendeleteket alkothatnak. Tulajdonosi jogok gyakorlása Mint azt tudjuk, az állam sok esetben tulajdonosi jogokat gyakorol bizo- nyos jelentős gazdasági tevékenységeket ellátó létesítmények felett. Az állam ezeket a tulajdonosi jogosultságokat közvetve látja el, szervei, válla- latai és egyéb szervezeti egységei által . Elsősorban olyan gazdasági tevé- kenységekről van szó, melyek üzemeltetése megköveteli a közérdek ki- emelt védelmét. Ilyen tevékenységek közé tartoznak pl. a bányászati tevé- kenységek, energiaszolgáltatás stb. Ennek az eszköznek a szerepe a priva- tizáció előrehaladtával egyre csökken. Engedélyezési eljárások Az engedélyezéseknek számtalan válfaját ismeri a jogtudomány és a köz- igazgatás. Általánosan a következő típusú engedélyekről beszélhetünk a szó tágabb értelmében: • Koncesszió: A legszigorúbb engedélyeztetési forma, a kizárólagos ál- lami tevékenység átadását jelenti gazdasági társaságok (kft., rt.,) részére. • Engedély szűkebb értelemben: amennyiben az ügyfél teljesíti a jogsza- bályokban meghatározott feltételeket, a közigazgatási szerv a kérelme- zett tevékenységet engedélyezi. Az engedélyeknek különféle csoporto- sításai lehetségesek, általában attól függően, hogy milyen és mennyi fel- tételt kell teljesíteni kiadása érdekében. • Bejelentés: a legkevésbé szigorú engedélyezési forma, általában csak azt feltételezi, hogy a gazdasági tevékenységet folytatni kívánó személy bejelentse igényét. A közigazgatási szerv csupán tudomásul veszi ezt a döntést. Gyakran még közigazgatási jogi aktusra sincs szükség a beje- lentés alapján létrejövő engedélyhez – a közigazgatási szerv csak tu- domásul veszi, hogy az adott személy gazdasági tevékenységet kíván folytatni (elkezdeni) és így csak nyilvántartásba veszi azt. Ellenőrzés Az ellenőrzés szintén fontos eleme a gazdasági igazgatásnak. Míg az enge- délyek kiadásánál egy előzetes (preventív) hatású vizsgálatra, az ellenőrzés folyamán utólagos kontrollra kerül sor: az adott közigazgatási szerv ellen- őrzi a gazdasági tevékenységek gyakorlásának jogszerűségét. Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 14 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 14 ► Egyéb irányítási eszközök Több válfaja ismert, eszköztára gazdag. A fontosabbak közül említendő pl. az azonnali intézkedés, az (ágazati) árszabályozás, versenyfelügyelet, nyilvántartások vezetése, társasági döntések előzetes jóváhagyása, állami támogatások rendszere és egyebek. 1.4. A gazdasági igazgatás főbb szervei A gazdasági igazgatást Magyarországon különféle közigazgatási szervek, hatóságok látják el. A gazdasági közigazgatás a következő főbb csoportok- ra osztható a szabályozott területek szerint: • versenyfelügyelet, • fogyasztóvédelem, • iparigazgatás, ezen belül: – bányászat joga, – energiajog, • közlekedési igazgatás, • hírközlési jog, • környezetvédelmi igazgatás. A gazdasági igazgatás elsődleges végrehajtói a kormányzati szervek, pon- tosabban a közigazgatási szervek és szervezetrendszer. Egy hierarchikusan megszervezett rendszerről van tehát szó, melynek csúcsán a kormány áll. Gazdasági igazgatási feladatokat a kormányon kívül még a minisztériu- mok, elsődlegesen a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint egyes szakhatóságok látnak el. Kormány A Kormány a végrehajtói hatalom legfőbb szerveként végzi, irányítási tevékenységét. Feladatköre meglehetősen széles, a közügyek igazgatásának majdnem összes területére kiterjed. A kormány gazdasági irányítása általá- ban közvetett, és alapvetően két fő megnyilvánulási formája van: • rendeletalkotás és határozathozatal, • az alárendelt szervek, tehát a minisztériumok és kormányhivatalok közvetlen irányítása. A kormány fő hatása a gazdasági igazgatásra abban nyilvánul meg, hogy meghatározza a nemzetgazdaság fejlődésének irányvonalát és koncepcióját. Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 15 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 15 ► Gazdasági és Közlekedési Minisztérium A tárca a gazdasági igazgatás legfőbb közigazgatási szerve. Felelős a reál- gazdasági folyamatok, az ipar, a bel- és külkereskedelem valamint az inf- rastruktúra fejlesztéséért. A tárca kiemelt feladata a versenyképesség erősítése és a gazdálkodási környezet kedvező irányú befolyásolása, valamint a mikro-, kis- és közép- vállalkozói szektor erősítése, illetve a külföldi működőtőke beáramlás elő- segítése. Ehhez kapcsolódóan a következő feladatokat látja el: • ágazati eszköz és intézményrendszer kidolgozása, • támogató programok és befektetésösztönzés támogatása, • figyelemmel kíséri a gazdasági folyamatok alakulását és előrejelzéseket készít, • kidolgozza a piacszabályozás elveit és piacfelügyeleti célokat határoz meg, • javaslatokat és terveket dolgoz ki a mikro-, kis- és középvállalatok tá- mogatására. Ágazati irányítási jogkörében a következő alapfeladatokat látja el: • figyeli és elemzi a piaci folyamatokat és ezek alapján beavatkozik, ha zavart vél felfedezni, • megszabja az ipari tevékenységek gyakorlásának feltételeit • felügyeli az egyes kormányhivatalok működését (pl. Magyar Bányászati Hivatal), • közvetlenül irányítja az alárendelt szerveket (pl. Magyar Geológiai Szolgálat, Magyar Szabadalmi Hivatal stb.), • tulajdonosi jogkörök gyakorlása egyes gazdasági társaságokban. Gazdasági Versenyhivatal A Gazdasági Versenyhivatal kormányhivatal, melynek elsődleges feladata az egyes jogszabályokban (pl. tisztességtelen piaci magatartás és verseny- korlátozás tilalmáról szóló törvény, gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény) meghatározott versenyfelügyeleti feladatok ellátása, többek közt: • kartell minősítése, • fúzió engedélyezése, • gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megítélése, Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 16 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 16 ► • versenyt korlátózó megállapodások felügyelete, • fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának felügyelete. A Versenyhivatal élén az elnök áll, akinek munkáját két elnökhelyettes segíti. Az elnököt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, hat évre. Nemzeti Hírközlési Hatóság A Nemzeti Hírközlési Hatóság (továbbiakban „NHH”) önálló feladat és hatáskörrel rendelkező szerv. Fő feladata az elektronikus hírközlési piac zavartalan, eredményes működésének és fejlődésének elősegítése, a fel- használók védelme valamint az ehhez kapcsolódó ellenőrzés. Elsősorban szabályozó hatóságként működik, mely elsődleges tevé- kenységének a piacszabályozás tekinthető. Ennek keretében nem csak elősegíti a piac fejlődését, hanem felügyeli is azt. Ennek érdekében jelentős mértékű bírságokat szabhat ki. Nem elhanyagolható az NHH fogyasztóvédelemre irányuló tevékeny- sége sem, mellyel a piac a fogyasztóra (felhasználóra) gyakorolt negatív és kedvezőtlen hatásait igyekszik kiküszöbölni. Fő eszközei közé sorolhatók az engedélyezési eljárások, ellenőrzés, va- lamint a bírságok kiszabása. Magyar Energia Hivatal A Magyar Energia Hivatal (továbbiakban „MEH”) kormányhivatal, irányí- tását a Kormány, felügyeletét a gazdasági és közlekedési miniszter látja el. Alapvetően két fő területre irányul igazgatási tevékenysége, melyek a gáz- szolgáltatást és a villamos energia szolgáltatást érintik. A MEH elnökét és elnökhelyettesét a miniszterelnök nevezi ki hat évre a gazdasági és közle- kedési miniszter javaslatára. A MEH főbb igazgatási eszközei közé a következők tartoznak: • engedélyek kiadása (pl. villamosenergia-termelésre, villamosenergia- kereskedelemre, földgázszállítási működési engedély, távhő előállításá- ra jogosító engedély stb.), • villamosenergia-ellátási szabályzatok jóváhagyása, • egyes társasági döntések jóváhagyása (pl. alaptőke-változtatás, verseny tisztaságának felügyelete), • kialakítja az állami támogatások rendszerét, Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 17 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 17 ► • fogyasztóvédelem (pl. fogyasztói panaszok kivizsgálása), • árreguláció. Valószínűsíthető, hogy a MEH feladatai a jövőben egyre fontosabbakká válnak majd, ugyanis az Európai Unió egyes irányelveinek (92/96/EK és 98/30/EK irányelvek) köszönhetően széles piacnyitásra kell számítani a villamosenergia- és gázpiacon. Magyar Bányászati Hivatal A Magyar Bányászati Hivatal (továbbiakban „MBH”) a Kormány irányítá- sával és a gazdasági és közlekedési miniszter felügyeletével működő kor- mányhivatal, mely a bányászat szakigazgatási feladatait látja el. Működésé- nek jellegzetes vonása az a védelmi funkció, mely a munkabiztonsági elő- írások betartásától kezdve, az ásványvagyon-gazdálkodáson keresztül egé- szen a természetvédelemig terjed. Főbb hatáskörei közé tartozik: • Engedélyezés: bányászati tevékenység kizárólag a hatóság előzetes beleegyezése alapján történhet, a vállalkozó kérelmére. • Hatósági ellenőrzés: balesetek és üzemzavarok kivizsgálása, a techno- lógiai normák betartatása. • Szankcionálás: bírságok széles skálája. A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben első fokon a területileg illetékes bányakapitányság, másodfokon a Magyar Bányászati Hivatal jár el. Országos Atomenergia Hivatal Az Országos Atomenergia Hivatal (továbbiakban „OAH”) a Kormány irá- nyításával működő kormányhivatal, tevékenysége az atomenergia békés célú alkalmazására terjed ki. Az OAH-ot a főigazgató vezeti, akit a miniszterel- nök nevez ki és ment fel. Feladatai a következő tevékenységeket ölelik fel: • nukleáris anyagok nyilvántartása, • az atomenergia alkalmazóinak ellenőrzése, • bírságok kiszabása mulasztás megállapítása esetén, • nukleáris létesítményekkel kapcsolatos engedélyezés (pl. üzemeltetés, létesítés, bővítés stb.) Az üzleti jog alapjai A gazdasági alkotmányosság alapkérdései A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 18 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 18 ► Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség nem kizárólag egy gazdasági ágazat- hoz kötött közigazgatási szerv. Általános jellegű feladatai a fogyasztók védelmére irányulnak, melyek közül legalább a következők említendőek: • a fogyasztóvédelmi jogszabályok megtartásának felügyelete, • piacfelügyeleti tevékenység, • fogyasztóvédelmi politika érvényre jutása, • koordinációs és tájékoztató tevékenység. Szervezeti felépítése kétszintű, fogyasztóvédelmi főfelügyelőségek Ma- gyarország minden megyéjében működnek. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 19 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 19 ► 2. A versenyjog alapjai 2.1. A gazdasági verseny jelentősége és szabályozásának kialakulása 2.1.1. A versenyjog intézményeinek kialakulása A gazdaság folyamataiba történő minimális beavatkozás hívei szerint (mint pl. Herbert Spencer vagy Wilhelm von Humboldt) az állam feladata a társadalom és a gazdaság terü- letén rendkívül korlátozott, csupán néhány elemi feladatra szorítkozik. Gondoskodik a saját fennmaradásáról külső ellenségek és veszélyek ellenében, más szavakkal hadsereget tart fenn. Biztosítja, hogy a társadalmi együttélés egyes normáit megsértőket üldözzék és megbüntessék, azaz fenntart egy bűnüldöző – közbiztonsági apparátust. Ezen kívül lehe- tővé teszi a megsértett magánérdek orvoslását, amennyiben a jogosult ezt igényli, azaz működteti az igazságszolgáltatás rendszerét. Ennél szélesebben körben terjedt el az a koncepció, mely szerint az „éjjeliőr-állam” fenti feladatai egyéb tevékenységekkel is kiegé- szülhetnek, ám az alapgondolat ugyanaz: állam szerepvállalása maradjon korlátozott (lásd: John Stuart Mill vagy Adam Smith). A fenti államfelfogáshoz tartozó gazdasági hitvallás rendkívül egyszerűen jellemezhe- tő: a piac önműködő törvényein alapuló gazdaság akkor funkcionál optimálisan, ha abba az állam nem avatkozik bele, hiszen a beavatkozás csak torzítaná a piaci folyamatokat. A piacon ugyanis a kereslet és a kínálat szabja meg az áruk árát és csak így érhető el a piaci optimum; más szavakkal egy láthatatlan kéz az állami beavatkozástól érintetlen piacon úgy szabja meg a keresletet és a kínálatot, hogy az a lehető legkívánatosabb állapotban rögzül. A klasszikus liberális felfogásból következően ez a gazdaságelmélet szélsőségesen individualista, mivel abból indul ki, hogy minden piaci szereplő a saját önös érdekét köve- ti és kizárólag azon fáradozik, hogy a saját jólétének előmozdítsa. Mindeközben azonban, emeli ki a klasszikus, az Adam Smith nevéhez fűződő elmélet, a gazdasági élet szereplőit egy „láthatatlan kéz” úgy vezeti és irányítja, hogy saját hasznát követve ki-ki jobban hasz- nára lesz a társadalomnak és jobban előmozdítja az egész társadalom érdekét, mintha célzatosan ezt akarta volna megvalósítani. Bár ennek az ordoliberális elméletnek a mai napig sok híve van, már viszonylag korán heves bírálatok és kritikák érték a smith-i és spenceri állam- és gazdaságfelfogást, a törté- nelem pedig – dacára a szabad piac mindenhatóságába vetett hit reneszánszának – tulaj- donképpen szintén rácáfolt az elméletre. A versenyjog fejlődésének vizsgálatához azon- ban mégis a klasszikus szabadversenyes kapitalista államkoncepció a helyes kiinduló pont. A verseny tisztaságának védelme Amennyiben a gazdaság szereplőinek autonómiáját, így a szerződési sza- badságot teljes körűnek és kvázi sérthetetlennek fogjuk fel, a tulajdonhoz való jogot pedig szentségnek, akkor a gazdasági versennyel kapcsolatban az államnak valóban kevés szerep jut. Az állam szerepe a piacon csupán ott jelentkezik, ahol a mellérendelt jogalanyok (gazdálkodók) mint ver- Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 20 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 20 ► senytársak egymás terhére olyan cselekményeket fejtenek ki, amelyek ve- szélyeztetik a verseny tisztességességét. Ebben az esetben az állam kijelöli azokat a tilalomfákat, amelyeket a gazdasági élet szereplői nem sérthetnek meg, illetve, amennyiben a sérelmes fél ezt kezdeményezi, biztosítja a normák megszegőivel szemben bizonyos szankciók alkalmazását. E gon- dolatmenetben kulcsfontosságú, hogy a verseny léte evidencia volt. Ennek megfelelően védendő érték csupán a verseny tisztességessége lehetett. A kezdeti versenyjogi szabályozás tehát nem terjedt ki másra, mint általános szabállyá tette a gazdasági tevékenységek tisztességtelen módon való űzésének tilalmát, amely a XVIII. század végétől kezdve a versenytörvények generálklauzulájaként szolgál. Az általános tilalmon túllépve a jogalkotás a tisztességtelen versenycse- lekmények egyes tipikus példáit kiemelte és nevesítette. A jogsértés jellegé- ből és a szabályozás filozófiájából adódóan a jogsértések elbírálása bírói hatáskör volt peres eljárás keretében. Az állam ezen túlmenően azonban nem üldözte a tisztességtelen piaci magatartásokat. Így alakult ki a verseny- jog legrégebbi területe, a tisztességtelen versenycselekmények joga. Ennek kodifikált formája az iparűzés és a kereskedelem szabadságát általános ér- vénnyel lefektető, 1791-ben Franciaországban megjelent Le Chapelier tör- vény képében jelentkezett. A francia törvény és az annak nyomán kibonta- kozó tisztességtelenség elleni tényállások mintát és lökést adtak az európai államok e témát érintő versenyjogi kodifikációjához. A versenyjog norma- anyaga tehát a tisztességtelen versenycselekmények tilalmaként született. A kartelljog kialakulása, a gazdasági erőfölény tilalmazása A vállalkozások azonban a verseny puszta fennállását is veszélyeztethetik. Először is, megállapodásaikkal kiküszöbölhetik a verseny nyomását, azaz kartelle- ket hozhatnak létre, amelyben az egymástól független vállalkozások koordi- nálják piaci tevékenységüket. Előfordulhat azonban az is, hogy a rendes piaci folyamatok révén (na- gyobb hatékonyságuk, innovációjuk, szerencséjük stb. miatt) egyes vállal- kozások a versenytársaikhoz képest sikeresebbek és így erősebbek lesznek és a piacon domináns helyzetbe kerülnek. Ebben az esetben olyan pozíciót élveznek, amelyben lényegében felmentést kapnak a piaci folyamatok és a verseny parancsoló törvényei alól, magatartásuk megválasztása során ver- senytársaiktól és a piactól is függetlenül viselkedhetnek, amely szintén a verseny létét áshatja alá. A versenyjog, azon belül a versenykorlátozások elleni joganyag feladata tehát nem csak a kartellek, hanem a gazdasági erőfö- Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 21 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 21 ► lénnyel való visszaélés tilalmazása is. A tröszt- és kartellellenes törvényhozás úttörője az Egyesült Államok volt, ahol 1890-ben megalkották az azóta is hatályos, versenyjogi jogalkotási mintaként is szolgáló Sherman Actet. A fúziókontroll intézményének kialakulása Önmagában fenti két jelenség üldözése azonban nem lenne elegendő. Amennyiben csak a vállalkozások közötti kartell vagy az erőfölénnyel való visszaélés tilos, akkor mód volna arra, hogy a vállalkozások összefonódásaik révén, annak leple alatt folytassák a piacot sért, korlátozó, befolyásoló praktikáikat. A modern versenyjogok tehát a vállalkozások összefonódását is ellenőrzé- sük alá vonják. A szerződési szabadság komoly gátját szabja ez a joganyag. A két „klasszikus” terület mellett a fúziókontroll relatíve fiatal korát talán az is mutatja, hogy ellentétben a másik kettővel ez nem tilalmi jellegű sza- bályozás, hanem csak előzetes állami engedélyezés alá esik. Hogyha egymás mellé illesztjük a verseny jogi szabályozásának kezdetét és a versenykor- látozási jog megjelenését és megerősödését, akkor szembetűnő különbségeket észlelünk. A legfontosabb eltérés, hogy gyökeresen megváltozott a szabadversenyes kapitalista gon- dolkodásmód két alappilléréről, a tulajdon szentségéről és a szerződési szabadságról alkotott kép. Ez természetesen nem kizárólag a versenyjog műve, de a versenyjogi jogfej- lődésen is jól látható. A minimális állam koncepciójából adódó teljes szabadság mára a múlté. A tulajdonjog „szentségére” már csak annyi emlékeztet, hogy alkotmányos alap- jogként és alapvető emberi jogként tartjuk számon, de tartalmát nem elsősorban a teljes cselekvési szabadság adja, hanem a hozzá tapadó (közjogi és magánjogi) korlátozások és kötelezettségek széles köre. Azok az elméletek, amelyek először vetették fel a tulajdonjog szociális kötöttségét vagy társadalmi funkcióját, immár egy évszázados múltra tekinthet- nek vissza. Kiemelendő, hogy a magyar jogban az alkotmányos védelem nem jelent állag-, hanem csupán értékgaranciát (lásd 64/1993 (XII. 22.) AB határozat). A tendencia tehát mindenképpen a liberális tulajdoni koncepció elhalványulása és a szociális tulajdonfelfo- gás térnyerése, amely bizonyos fokig a világkereskedelemben jelenleg érvényesülő neo- klasszikus közgazdasági paradigma ellentéte. A versenyjog a tulajdonjog „legteljesebb dologi jog”-jellegét csorbítja szinte mindegyik részterületén, leginkább természetesen a fúziókontroll körében. A szerződési szabadság napjainkra szintén elveszítette abszolút szabadság jellegét, összhangban fenti változásokkal. Mivel a szerződési szabadság nem alkotmányos alapjog, lényeges tartalma is korlátozható. A korlátozások olyan sokrétűek, hogy szinte reményte- len vállalkozás teljes felleltározásuk, ám e szabadság hagyományosan említett szelvényei közül a modern versenyjogok a szerződéskötési szabadság, a partnerválasztás szabadsága és a tartalom-meghatározás szabadsága kemény korlátját képezik. Mindez különösen élesen vetődik fel a versenykorlátozások jogában. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 22 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 22 ► A fogyasztó versenyjogi védelme A versenyjog „rétegeinek” kialakulása azonban nem torpant meg ezen a ponton. Összhangban a magánjogot általában jellemző átfogó tendenciá- val, a versenyjogban is megjelent a fogyasztók különös, versenyjogi védelmét lefektető szabálytömeg. Ez a jelenség szintén messze esik a versenyjogi szabályozás kezdetét jelentő minimális állam-koncepciótól, hiszen a fogyasztóvédelmi gondolat egyértelműen a gondoskodó jóléti állam terméke. A fogyasztók versenyjogi védelme nyilvánvalóan szorosabb rokonságot mutat a tisztességtelen versenycselekmények tilalmával, mint a versenykor- látozások jogával. A versenykorlátozások joga maga is számos olyan fontos szabályt tartalmaz, amely célja a fogyasztók védelme, hiszen a fogyasztókö- zönség védelme mindig is alapvető mozgatója volt a versenyjogi szabályok egészének. Ez azonban nem azonosítható a fogyasztó versenyjogi védel- mének szabályaival. A tradicionális versenyjog jellegénél fogva, mivel egy- részt a verseny létét, másrészt annak tisztaságát védi, szükségképpen fo- gyasztóvédelmi funkciójú is. Az explicite a fogyasztót védő versenyjogi normák azonban kifejezetten a fogyasztóról rendelkeznek. 2.1.2. A verseny funkciói Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a verseny léte önmagában véve is érték, akkor célszerű megvizsgálni, hogy miért az. Az értékké minősítés és a védelemre érdemesség feltételezi, hogy a verseny puszta léte valamilyen, a közjót szolgáló minőséget jelent, amely más módon nem érhető el, csak a verseny biztosítása révén. E kívánatos jellemzők és hatások összességét szoktuk versenyfunkcióknak nevezni. Ha a versenyfunkciók megvalósulnak, akkor a közérdek védelme szempontjából másodlagos fontosságú, hogy ez a verseny tisztességes-e vagy tisztességtelen. Ez ugyanis a versenytársak relációjában értelmezhető és elsődlegesen magánérdekeket sérthet. A közérdek sérelme tehát akkor valósul meg, ha a verseny maga csorbul. Más szavakkal ez azt is jelenti, hogy a hatékony és működő ver- seny nem feltétlenül tisztességes és nem feltétlenül támogatja a piaci szereplők egyenlősé- gét. Ellentétbe kerülhet egymással a versenyjog kialakulásában kulcsfontosságot játszó két tényező, a verseny léte, azaz a gazdasági hatékonyság és a verseny tisztességessége. A versenynek hagyományosan négy funkciót szoktak tulajdonítani. A jóléti funkció megvalósulása esetén a verseny működése azzal a jótékony hatással jár, hogy a „láthatatlan kéz” által irányított optimális piaci ár fog megjelen- ni a termékek árában. Ez azt jelenti, hogy az árversenynek direkt kihatása van a fogyasztói jólétre. Versenyviszonyok között lehetséges a jövedelem olyan elköltése, amely a lehető legnagyobb fogyasztói jólétet idézi elő, mi- vel a kínálati piac a versenyzőket negatív árversenyre készteti. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 23 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 23 ► Megjegyezzük, hogy a verseny e jellemvonása magában hordozza a versenykorlátozások csíráját is, hiszen a verseny a piaci szereplőket olyan magatartásra készteti, amely a saját jólétük tükrében nem okvetlenül racionális. A vállalkozói érdek ugyanis a lehető legmaga- sabb ár kikényszerítése, amely sokszor kéz a kézben jár a termelés, kibocsátás korlátozá- sával. A verseny azonban épp arra szorítja a versenyhelyzetben lévő vállalkozásokat, hogy minél többet termeljenek minél alacsonyabb áron. Ennek tükrében érthető, hogyha a piaci szereplők e kényszerítő törvényszerűséget megállapodásaik révén vissza akarják szorítani. A másik három versenyfunkció szorosan összefügg, szinte egymásból következnek. A verseny mindenekelőtt allokációs funkcióval is bír. Ennek értelmében a piacon a kereslet, illetve a megvalósuló beruházások elosztá- sa a piaci hatékonyság mint rendező elv szerint alakul. A hatékonyabb vál- lalkozás a versenytársaihoz képest kedvezőbb helyzetbe kerül, mivel szá- mot tarthat a termékei iránti kereslet növekedésére. Ebből fakad és ezzel szoros összefüggésben áll a verseny hatékonysági funkciója, amely a piac részt- vevőit kényszeríti a hatékonyabb működésre. Ez azért fontos, hogy az előbbi funkció kedvező hatásait közvetlenül érezhessék, ennek érdekében pedig a ráfordításaikat kénytelenek a lehető legkisebb szintre szorítani. Végezetül pedig, amennyiben a piacon a verseny fennáll és működik, ak- kor a piac egyben a realizálható haszon elosztásáról is gondoskodik az elosztó funkció alapján. Ennek értelmében az érintett piacon az a vállalkozás realizálja a legnagyobb hasznot, amelyik a leghatékonyabban működik. 2.1.3. Versenykoncepciók A funkciók jelentőségét, szerepét, a szabályozás módszerét stb. illetően több meghatározó jelentőségű elmélet született és váltotta egymást. Ezek legfontosabbjait az alábbiakban tekintjük át. Neoklasszikus közgazdaságtani versenyelmélet Ez az elmélet a XX. század derekára uralkodó közgazdasági paradigmává vált Verseny- elméleti jelentősége, hogy két ellentétes pólust, mint munkafogalmat fektet le: a tökéletes versenyt végtelen számú eladóval és a teljes monopóliumot, ahol csak egy eladó van. E két munkakategória a versenyjogi jogalkalmazás álmoskönyvébe is beírta magát, a vizsgá- latok nagyon gyakran e két pólusnál indulnak. A tökéletes verseny eszerint olyan állapot, ahol általános egyensúly uralkodik. Ez feltételezi, hogy az árak megegyeznek a határ- ráfordítással (marginális termelési költségekkel), azaz az ellenérték pontosan annyi, amennyi társadalmi erőforrást használtak fel az előállításhoz, a haszon mértéke pedig annyi, amennyit ez a versenyhelyzet megenged. A versenytársak egyike sem tudja egyma- ga kizárólagosan befolyásolni a piacot, az árakat, a termékpiacok teljesen homogének. Nincs ártörés a vállalkozások között, nincs innováció, nincsenek újonnan bevezetett Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 24 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 24 ► termékek. Ebből a modellből annyi látszik biztosnak, hogy a valódi világban nem létezik ilyen értelemben felfogott tökéletes verseny. Ezzel szemben a monopóliumot az jellemzi, hogy az árak magasabbak, mint a végső termelési költségek, ami miatt egyrészt az egész társadalom veszít, másrészt a monopolista extraprofitot könyvel el. Nincsenek versengő termékek, nincsenek újonnan piacra lépők. Ez a modell szintén elméleti jellegű, a gyakor- latban ritkán figyelhető meg. A harvardi iskola és a strukturalista paradigma A neoklasszikus vonulattal szemben a harvardi megközelítés nem elméleti, hanem gya- korlati, empirikus kutatások révén keletkezett a 30-as években. Az iskola célja az volt, hogy a gazdasági szervezetek tevékenységét tanulmányozva egy átfogó piaci modellt építsenek fel. A harvardi gondolati áramlat dolgozta ki a hazai szakirodalomban SVT- modellként (Struktúra – Viselkedés – Teljesítmény) meghonosodott elméletet, mely sze- rint a piaci szerkezet határozza meg a piaci szereplők viselkedését (tevékenységét), amely pedig determinálja a teljesítményüket. A mozgalom másik jelentős eredménye az volt, hogy ráirányította a figyelmet a korábban elhanyagolt piacra lépési korlátokra. E korlátok ugyanis, ha kellően jelentősek, lehetővé teszik a piaci szereplők számára, hogy egy bizo- nyos pontig „büntetlenül”, azaz potenciálisan kiéleződő versenyhelyzet nélkül emelhetik áraikat. A másik oldalról pedig ha a piac szerkezete túlságosan koncentrált, akkor önma- gában ez a körülmény képes a versenyre veszélyes lenni, mivel ez, karöltve a számottevő belépési korlátokkal rendkívül kényelmes helyzetbe hozza a vállalkozásokat. Összességé- ben az elmélet helyességét sokáig igazolta a tény, hogy a magas belépési korlátokkal ren- delkező gazdasági szférákat a tagolt, szétaprózott struktúra helyett a nagy piaci erőkon- centráció jellemezte. Ebből úgy tűnt, hogy közvetlen okozatosság húzódik a belépési korlátok és a koncentrált piacok között. Mivel ezt az empirikus vizsgálatok és az elméleti kutatások később nem igazolták maradéktalanul, elmondható, hogy ez az elmélet a belé- pési korlátok szerepét túlhangsúlyozta. A chicagói iskola A Chicagói Egyetem professzorai által kidolgozott elmélet a harvardi elméletet a belépési korlátok nem teljesen koherens és precíz tételezése alapján támadta elsősorban. A belépé- si korlát azonban a chicagóiak szerint az a termelési költség, amit a piacra lépőnek visel- nie kell, de a piacon már jelenlévőnek nem. A chicagói iskola szerint alapvető különbsé- gek vannak a „csinált” vagy mesterséges belépési korlátok és a piac jellegéből, a gazdasági hatékonyságból fakadó természetes korlátok között, hiszen utóbbiakkal nincs semmi dolga a versenyjognak. Ebből a szempontból ennek az iskolának a lényege, hogy a mes- terséges korlátokat le kell dönteni, illetve meg kell akadályozni, hogy a piaci szereplők ilyeneket állítsanak fel. Ezt kiegészítették azzal, hogy gyakran a kormányok azok, akik jogi köntösbe öltöztetnek belépési korlátokat, mint pl. a piacra lépés szabályozása, vámok vagy hasonló eszközök, állami támogatások, az árkontroll vagy mások. A harvardi össze- függést a belépési korlátok és a piaci koncentráció között, mint puszta empirikus egybe- esést szintén cáfolták, mindenekelőtt azzal, hogy feje tetejére állították a SVT-modellt: ebben a rendszerben a vállalkozások tevékenysége, teljesítménye szabja meg a piaci szer- kezetet. Összességében elmondható, hogy míg a harvardi iskola a piaci koncentrációt a Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 25 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 25 ► gazdaság rákfenéjének tekintette, a chicagói iskola legfeljebb csekély jelentőségű diszfunkciónak. Ennek az a legkézenfekvőbb következménye, hogy ennek a gondolati irányvonalnak a követői sokkal inkább tartják aggasztónak az állam piaci szerepvállalását, nem pedig a vállalkozások piaci praktikáit tartják a versenyjog fő terepének. A freiburgi iskola A freiburgi iskola óriási hatással bírt a német versenytörvény megalkotására és így kulcs- szerep jutott neki még az európai közösségi versenyjog befolyásolásában is. Ahogy egye- sek megjegyzik, a német versenytörvény hatályba lépése az irányzat egyetlen igazi érdeme. Az elmélet klasszikus liberális gyökerekkel rendelkezik, ugyanis középpontjában a folyto- nosan rivalizáló piaci szereplők állnak, amelyek arra törekszenek, hogy versenytársaikhoz képest kedvezőbb piaci pozíciót vívjanak ki maguknak. Az iskola hívei az állam (direkt) gazdasági beavatkozását elvetik, ám a másik oldalról, éppen az intervencionista államfel- fogás elvetése miatt a versenyjognak kiemelt szerepet szánnak. A freiburgi elmélet szerint a versenypolitika domináns politika, amely maga alá gyűri a többi ágazati politikát. E politika és szabályozás magja egy olyan versenyhelyzet kialakítása és megtartása, ahol az erőfölényben lévők folyamatosan fenyegetve érzik magukat a piacon, mivel a szabályozás célja a piacok átjárhatóságának biztosítása az erőfölény és a monopólium (legyen az ter- mészetes vagy állami) letörése érdekében. Az új ipari közgazdaságtan és a stratégiai vállalati viselkedés Ez az irányzat a nyolcvanas évekre alakult ki, és a játékelmélet, illetve a cégek stratégiai interakciói vizsgálata nyomán formálódott. Ez az elmélet szintén hozzányúlt az SVT- modellhez, akként, hogy az első két tényező igazából kölcsönösen determinálhatja egy- mást, amennyiben a vállalkozások piaci magatartásukkal visszahatnak a piaci szerkezetre. Ez más szavakkal annyit tesz, hogy egy racionálisan tevékenykedő vállalkozás mit tesz meg azért, hogy különféle eszközök alkalmazása (hirdetések, felfaló árazás, innováció stb.) révén piaci helyzetét megóvja az újonnan piacra lépőktől. Ez más megvilágításba helyezi elsősorban a felfaló árazás problematikáját, amely a chicagói iskolában egyértel- műen irracionálisnak volt bélyegezve, amelynek megtiltása a kívánatos árversenyt iktatja ki. Jelen elmélet szerint bizonyos feltételek fennforgása esetén a rablóár igenis ésszerű piaci fegyver lehet. E közgazdasági elmélet gyakorlati alkalmazhatóságát nagyban csök- kenti a játékelméletekből folyó sajátossága, amely egy-egy konkrét eldöntendő ügy kap- csán a felek számára szinte teljesíthetetlen, a bizonyítási teher képében megjelenő infor- mációszolgáltatási kötelezettséggel járna. 2.1.4. A magyar versenyjog fejlődése A magyar kartellszabályozás előzményei A magyar magánjog az 1923. évi V. törvény megjelenéséig egyáltalán nem tartalmazott kodifikált versenyjogot, a harmincas évekig pedig nem volt kodifikált kartelljogunk. A kartellek szabályozatlansága nem jelentette azonban azt is, hogy ne lett volna egyáltalán olyan kútfője jogunknak, amely a versenykorlátozásokra vonatkozott volna, ám e moza- ikszerűen széttöredezett, tulajdonképpen esetleges szabályok közös jellemzője az volt, hogy igazából nem kartelljogi szerepre szánták őket, e szerepet csak másodlagosan töltöt- Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 26 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 26 ► ték be. Ennek megfelelően a korabeli ipartörvényben, a kihágási btk-ban, az egyesületi jogot tárgyaló korai jogforrásokban vagy más szabályokban találhatunk olyan normákat, amelyek ráhúzhatók bizonyos kartelltényállásokra is. Azokra a „kartellszerű” tényállások- ra pedig, amelyekre semmilyen egyéb jogszabály nem fogalmazott meg normát, a jó er- kölcsbe ütközés címén érvénytelenségi jogkövetkezményt lehetett alkalmazni. Ebben az esetben a bíróság egyszerűen megtagadta a bírói jogsegély lehetőségét. A XX. század első felében Európában a kartellek már-már dogmává szilárdult meg- közelítése nem a tilalmazásukra koncentrált. Ellenkezőleg, a versenynek megállapodások révén való korlátozása legalábbis tűrt (egyes államokban kvázi támogatott) kategóriának minősült. Ehhez az európai trendhez illeszkedett az 1931-es versenytörvényünk, amely nem tette magáévá a kartellekkel szemben alkalmazandó tilalmi elvet, sőt a visszaélési elvet sem. A kartelltörvény a kartelleket inkább szabályozta és nem tilalmazta, csak szűk körben és szélsőséges esetekben tette lehetővé szankciók alkalmazását. A szabályozás célja a káros monopolhelyzetek kialakulásának meggátolása volt. A kartellek szabályozása lényegében arra koncentrált, hogy a versenykorlátozó megállapodás írásba foglalását követelte meg, illetve bizonyos feltételek fennforgása esetén (pl. ha az egyik fél kereske- delmi társaság) a megállapodás bemutatását írta elő az iparügyi miniszterhez. 1945 a versenyjog területén is alapvető változást hozott, ugyanis az „elméleti szocia- lizmus” gondolkodásmódja a piac teljes elutasításából indul ki, a piac törvényeit felváltó tervtörvényeken épül fel, hogy uralja és kézbe vegye a termelés-elosztás, illetve a pénz- forgalom irányítását. A gyakorlatban két évtizeden át ez az attitűd oda vezetett, hogy lényegében teljesen eltűnt a verseny, és vele a versenyjog értelme is. Később, a hatvanas évek végétől bevezetett „új gazdasági mechanizmus” működése során a szerződéskötési kötelezettség előírásának fellazulásával, a direkt tervutasításos rendszer eltűnésével, a nagyobb vállalati önállóság megjelenésével új helyzet állt elő, amely némi túlzással „kvázi-versenyviszonyokat” teremtett. Az új gazdasági mechaniz- mus ugyanis szükségképpen indukált némi versenyt. Ennek megfelelően a hetvenes évek- től érezhető változás következett be a versenyjoggal szembeni korábbi merev, elutasító szemlélethez képest. Mindez elsősorban a tisztességtelen versenycselekmények jogának viszonylagos rehabilitációjához vezetett – ahogy Világhy Miklós megfogalmazta: a magyar gazdaságban verseny nincs, tisztességtelenség annál inkább. Emellett megjelent az erőfö- lénnyel való visszaélés potenciális lehetőségének vizsgálata, mivel ez a jelenség reálisan fenyegető veszélynek tűnt már néhány évvel az 1968-as gazdasági reformok után is. A kartellek azonban még ekkor is száműzöttek voltak a hivatalos jogi gondolkodásból. Összességében az a furcsa helyzet állt elő, hogy a szabadversenyes kapitalizmus szem- üvegén át természetesnek, adottnak vett versenyviszonyokat állami eszközökkel próbálta a hatalom a maga csökevényes formájában megteremteni. Ez a vállalkozás nem lehetett sikeres, mivel a versenyviszonyok, a piaci berendezkedés előfeltételei – a tulajdon szent- sége, a szerződés szabadsága és a vállalkozás szabadsága – hiányoztak. A társadalmi-politikai viszonyok fokozatos enyhülése oda vezetett, hogy a szocialista korszak is meghozta a maga versenytörvényét (1984. évi IV. törvény) még a rendszervál- tás előtt. E törvény alapvetően a tisztességtelen versenycselekmények jogára koncentrált, de megjelent benne már a versenykorlátozások jogának szabályozása is. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 27 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 27 ► A hatályos versenyjogi szabályozás A rendszerváltás után viszonylag korán, már 1990-ben megszületett a szo- cialista versenytörvényt felváltó, széles körű összehasonlító jogi elemzésen alapuló új versenyszabályozás (1990. évi LXXXVI. törvény). Ez a törvény, amellett, hogy felállította a kormánytól független versenyhatóságot, a Gazdasági Versenyhivatalt, törekedett pótolni azokat a hiányosságokat, amelyekkel elődje adós maradt. Ez a korrekció természetesen alapvetően a versenykorlátozások jogát érintette, jóval átfogóbb szabályozást kapott a kartelltilalom és a gazdasági erőfölénnyel visszaélés, illetve a vállalkozások összefonódásának ellenőr- zése is a törvény látókörébe került. A kartell fogalma kiszélesedett és így a tilalom köre is kiterjedt, bár az 1990-es verseny- törvény nem tartalmazott abszolút kartelltilalmat, a vertikális megállapodásokra lényegé- ben nem terjedt ki. A mentesülési lehetőségek közül eltűnt a nemzetközi kartellek törvé- nyi mentesülése, ám bekerült a törvénybe a bagatell kartellek kivételes kezelése. A vertikális kartelltilalom hiányából fakadó visszásság feloldása során pedig egyébként is célszerű volt a közösségi modellt követni. Egy, az európai integrációba tartó állam nem engedhet meg sem liberálisabb, sem sokkal szigorúbb elbánást a kartellekkel szemben, mint az a közeg, ahová tart. Fenti körülmények alapján, később, egy új versenytörvényhez társulva megjelent az abszolút kartelltilalom és ennek folyományaként a csoportmentes- ségi rendeletek rendszere. A csoportmentességi rendszer bevezetése ezen kívül is indo- kolt volt, hiszen ez a sajátosság a közösségi jogot nem csak vertikális, hanem horizontális viszonyokban is jellemezte. Ennek meghatározása azonban közösségi mintára nem a versenyhatóság hatásköre lett, hanem külön jogszabályok révén került be a magyar jogba. Ezen előzmények után, szinte evolutív módon jött létre az a hatályos ver- senytörvény, az 1996. évi LVII. törvény, amelyet az alábbiakban részlete- sebben tárgyalunk. A továbbiakban részletesen áttekintjük a versenyjogi szabályozás ele- meit. 2.2. A tisztességtelen versenycselekmények tilalma 2.2.1. A tisztességtelen versenycselekmények A generálklauzula A versenytörvények tisztességtelen versenycselekményeket tárgyaló fejezete hagyományo- san egy generálklauzulával kezdődnek. Eszerint tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül folytatni. E szakasz jelentősége, hogy függetlenül attól, hogy van-e nevesített tényállás az adott versenycselekmény megítéléséhez Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 28 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 28 ► vagy sem, a magatartás jogellenes, amennyiben tisztességtelen. Különösen ilyennek minősül, ha a kérdéses piaci magatartás a versenytársak vagy a fogyasztók törvényes érdekeit sérti vagy veszélyezteti, illetve akkor, ha az üzleti tisz- tesség követelményébe ütközik. Mivel nincs lehetőség valamennyi olyan magatartást tételesen felsorolni, amely tisztességtelen piaci magatartást jelent, a törvény csak a legtipikusabbakat nevesíti és emeli ki. A tisztesség- telenség általános tilalma azonban biztosítja, hogy a nem nevesített tényál- lások tisztességtelenségére is lehessen igényt alapítani. A generálklauzula annyiban szubszidiárius, hogy alkalmazására akkor kerül sor, hogyha nin- csen mód valamelyik nevesített tényállást alkalmazni. Az alábbi nevesített tényállásokat soroljuk a tisztességtelen versenycselekmények közé: Hírnévrontás A hírnévrontás tilalma voltaképpen nem más, mint a polgári jogban szabá- lyozott jó hírnév védelmének egy speciális, versenytársak relációjában fel- fogott esete. A két tényállás szabályozásában sok párhuzamos elemet fe- dezhetünk fel. A versenytörvény szerint tilos valótlan tény állításával vagy hí- resztelésével, illetve valós tény hamis színben feltüntetésével vagy egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, veszélyeztetni. Látható, hogy e tényállás is nyitott: a nevesített magatartásokon túlmenően bármely egyéb hírnévrontó magatartás is megvalósítja e tényállást. Sőt, nem kell feltétle- nül bekövetkeznie a hírnév romlásának, azaz a negatív társadalmi értékíté- let téves lecsapódásának az érintett vállalkozáson. Az is kimeríti e tényál- lást, ha pusztán veszélyezteti a magatartás a versenytárs hitelképességét vagy jó hírét. Kiemelendő, hogy a tényállásban a „versenytárs” jó hírneve és hitelképessége szerepel, azaz e tisztességtelen piaci magatartást csak a sértett vállalkozással versengő másik vállalkozás követheti el. Üzleti titok megsértése Az üzleti titok védelme a versenytörvény szabályozási körébe tartozik, ami a polgári jogban szereplő titokvédelemnek szintén egy speciális változata- ként fogható fel. A szabályozás a két törvény (versenytörvény és Ptk.) alap- ján szintén több párhuzamot mutat. A két norma közötti alapvető kapcso- lat, hogy a versenytörvény az üzleti titok fogalmánál a Ptk. szabályait rende- li alkalmazni, azaz a titokfogalom ugyanaz, nevezetesen üzleti titoknak minősül a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasz- nálása a jogosult jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyez- tetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intéz- Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 29 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 29 ► kedéseket megtette. A titoksértést tehát csak erre a minőségű titokra lehet elkövetni az alábbi módokon: tisztességtelen módon való megszerzés vagy felhasználás, jogosulatlan közlése más személlyel vagy jogosulatlan nyilvá- nosságra hozatal. Kimeríti az üzleti titok megsértését, amennyiben az üzleti titkot a jogosult hozzájárulása nélkül, a vele bizalmi viszonyban (különösen ilyennek minősül a munkaviszony, a munkavégzésre irányuló egyéb jogvi- szony és a tagsági viszony) vagy üzleti kapcsolatban (ideértve az üzletkötést megelőző tárgyalást, ajánlattételt akkor is, ha a tényleges szerződéskötés utóbb elmarad) álló személy közreműködésével szerezték meg. Ellentétben a hírnévrontás tilalmával, itt nem követeli meg a jogszabály azt, hogy ver- senytársak között valósuljon meg a jogsértés. Bojkott felhívás A bojkottra való felhívás tilalma versenyjogi szempontból azt jelenti, hogy tilos máshoz olyan tisztességtelen felhívást intézni, amely harmadik személlyel fennálló gazdasági kapcsolat felbontását vagy ilyen kapcsolat létrejöttének megakadályozását célozza. Ennél a tényállásnál szintén nem követelmény, hogy versenytársak valósítsák ezt meg a másik sérelmére. Pusztán arról van szó, hogy bárkivel szemben tilos ilyen tartalmú felhívást tenni, ugyanakkor a gazdasági kap- csolat megszakítására felhívás csak abban az estben jogellenes, hogyha a felhívás egyúttal tisztességtelen is. Az a nyilatkozat (közlés), amely a vállal- kozást arra indít, hogy fennálló gazdasági kapcsolatait felbontsa vagy a beérkező ajánlatokat visszautasítsa, és egyúttal nem tisztességtelen (pl. egy kedvezőbb árajánlat vagy szerződési feltételrendszer felkínálása) természe- tesen nem tartozhat a jogellenesség mezejébe. Névbitorlás és szolgai utánzás E negyedikként nevesített tényállás szintén egy klasszikus tisztességtelen versenycselekménynek tekinthető. Kimondja, hogy tilos az árut, szolgáltatást a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelölés- sel vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan ne- vet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áru- ját szokták felismerni. A versenyeztetés tisztaságának megsértése Tilos a versenyeztetés (elsősorban ezen a versenytárgyalást és a pályáztatást érjük) tisztaságát megsérteni. Szintén tilos az árverés vagy a tőzsdei ügylet tisztaságát megsérteni. E tényállás, bár nevesített, mégis szubszidiárius (másodlagos) tényállásként kapott helyet a versenytörvényben, mert e tilalmat csak azok- Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 30 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 30 ► ra a tényállásokra kell alkalmazni, amelyeket akár a versenytörvény, akár más törvény nem szabályoz. 2.2.2. A tisztességtelen versenycselekmények jogkövetkezményei Fenti tényállások némelyike, ahogy arra utaltunk, szoros kapcsolatban áll egyes személyiségi jogok megsértésével, amelyet a Ptk. nevesít és szabá- lyoz. Nem csoda ennek tükrében, hogy a tisztességtelen versenycselekmé- nyek jogkövetkezményei szintén nagyban hasonlítanak azokra a jogkövet- kezményekre, amelyeket a Ptk. a személyiségi jogok megsértésének esetére rendel alkalmazni. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a jogsértés nem „hiva- talból üldözendő”, azaz a Gazdasági Versenyhivatal mint versenyhatóság nem járhat el ezekben az ügyekben, hanem a bíróság. Az érdekelt az alábbi igényeket érvényesítheti: • követelheti a jogsértés megtörténtének megállapítását, • követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jog- sértéstől, • követelheti, hogy a jogsértő – akár nyilatkozattal, akár másképpen – adjon elégtételt és szükség esetén a jogsértés részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot is biztosítsanak, • követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, in integrum restitutiót (az- az a jogsértést megelőzően fennállott helyzet visszaállítását), a jogsértés révén előállított vagy forgalomba hozott áruk jogsértő jellegtől való megfosztását (amennyiben a jogsértő jelleg eltávolítására, megszünteté- sére nincsen mód, megsemmisítést is kérhet), illetve a jogsértő jellegű áruk előállításához szükséges különleges eszközök megsemmisítését, • követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett áruk előállításában, forgalmazásában részt vevőkről, továbbá az így ki- alakított üzleti kapcsolatokról. • kártérítést követelhet a polgári jog szabályai szerint. E jogkövetkezmények alapvetően két csoportba oszthatóak. A kártérítési szankciót kivéve az összes ún. objektív jogkövetkezmény, ami annyit tesz, hogy az igény érvényesítésének alapja a jogsértés puszta ténye, függetlenül a jogsértő fél felelősségétől (felróhatóságától). A kártérítési szankció azonban ettől eltérő jellegű, szubjektív jogkövetkezmény, amely al- kalmazására önmagában a jogsértés tényének beállása esetén nem kerülhet sor. Csak akkor alkalmazható, ha annak feltételei (melyeket a Ptk. szabályoz) megvalósulnak. Más szavak- kal akkor, ha a jogsértés nem egyszerűen jogellenes, hanem a jogsértőnek felróható is volt, vagyis a jogsértő fél nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 31 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 31 ► 2.3. A fogyasztó versenyjogi védelme A versenyjog „klasszikus” felosztásán – azaz a tisztességtelen versenycse- lekmények tilalma és a versenykorlátozások jogának dualizmusán – túlme- nően a hazai versenyjogi törvény is tartalmaz rendelkezéseket egy külön fejezet formájában a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmáról. E szabályok közös vonása, hogy azokat a magatartásokat minősíti jogellenessé, amelyek a fogyasztók sérelmére realizálódnak. A fogyasztó fogalma természetesen értelmezésre szorul. Az egyes jogszabályok a maguk szem- szögéből eltérő módon határozzák meg a fogyasztó fogalmát. A verseny- törvény alkalmazásában fogyasztónak minősül a megrendelő, a vevő és a felhasználó, ez az alanyi kör, amely tekintetében az alább ismertetett jog- sértések egyáltalán megvalósulhatnak. A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma, ahogy a cím is mutatja, szintén a tisztességtelen piaci praktikák gátját szabja. Külön szabályozásának indoka a fogyasztó speciális védelme. Ennek fontos kö- vetkezménye, hogy e tényállások kapcsán nem bírósági eljárásnak, hanem a Gazdasági Versenyhivatal által lefolytatott verseny-felügyeleti eljárásnak van helye, azaz a fogyasztónak nem kell pereskednie és az igazát bizonyítania, hanem a jogsértések kapcsán közigazgatási eljárás indulhat. A tisztességtelen ver- senycselekmények tilalmához hasonlatosan ez a fejezet is egy generálklauzu- lát fogalmaz meg: tilos a fogyasztókat a gazdasági versenyben megtéveszteni. E két fejezet szabályozásának szerkezete a továbbiakban is hasonló, hiszen a generálklauzulát itt is külön nevesített tényállások követik. A szabályozás logikája is hasonló: a generálklauzula akkor alkalmazandó, ha nincsen olyan külön tényállás, amely felhívható lenne az adott jogsértés megítélésé- re, azaz a fejezetet nyitó általános tilalom itt is szubszidiárius. A fogyasztó megtévesztésének minősül nyilvánvalóan a fogyasztó félretá- jékoztatása, hiszen az információhoz való jog egy alapvető fogyasztói jog. A félretájékoztatás két módon is megvalósulhat. Egyrészt akként, hogy az áru ára, lényeges tulajdonsága (összetétele, használata, egészségre és kör- nyezetre gyakorolt hatása, kezelése, eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja) tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megté- vesztésre alkalmas módon állítanak, megtévesztő árujelzőt alkalmaznak vagy bármilyen más lényeges tulajdonság tekintetében megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A dezinformáció azonban nem okvetlenül explicit közlés eredménye. Az is tilalmazott, ha elhallgatják, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy az áruval szemben támasz- tott szokásos követelményeknek, illetve ha az áru felhasználása a szokásostól Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 32 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 32 ► lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli. A fogyasztó döntését befolyásol- ja az is, ha az áruról magáról ugyan megfelelő a tájékoztatás, ám az esetle- ges járulékos kérdésekben nem. Mivel a fogyasztók árérzékenysége kézen- fekvő tény, e körben elsősorban az áru értékesítésével, forgalmazásával kapcsola- tos, a fogyasztói döntést befolyásoló körülményekről adott megtévesztésre alkalmas tájékoztatás tilos. Ilyen lehet az a félrevezető tájékoztatás, amely a forgalmazási módra, a fizetési feltételekre, a kapcsolódó ajándékokra, az engedményekre, a nyerési esélyekre vonatkozik. Ezen kívül, anélkül, hogy a törvény ezt külön részletezné, tilos különösen előnyös vásárlás hamis látszatát kelteni. Fenti négy tényállás alapvetően a megfelelő tájékoztatást hivatott biztosítani annak érde- kében, hogy a fogyasztó megalapozott, megfontolt, valós tényeken nyugvó döntést hoz- hasson. E cél azonban nem csak a tájékoztatás megfelelő mivoltával érhető el. Elképzel- hető azonban, hogy a valós tájékoztatás mellett a fogyasztó olyan helyzetbe kerül, amely szituáció nem teszi lehetővé a kapott információ reális értékelését. Tilos tehát a fogyasztó választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása. Ilyennek minősülhet különösen, ha olyan körülményeket teremt a fogyasztó szerződő partnere, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását. 2.4. A versenykorlátozó megállapodások tilalma 2.4.1. A kartelltilalom elvei A versenykorlátozó magatartások tilalma vagy más kifejezéssel a kartelltila- lom azt hivatott garantálni, hogy a piaci szereplők megállapodásaik, kons- pirációik, összejátszásaik révén ne tudják kiiktatni vagy csorbítani az érin- tett piacon a (működőképes) versenyt. A kartelltilalom már a versenykorlá- tozási jog területére tartozik (a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a vállalkozások összefonódásának ellenőrzése mellett). E versenyjogi részte- rületet egyes szerzők – angolszász, főleg amerikai hatásra – antitröszt jog- nak is nevezik. Az antitröszt jog megítélése (mindhárom részterületre kihatóan) a ma- gyar jogban sajátosan alakul, ugyanis ebből a szempontból a magyar ver- senytörvénynek területen kívüli, extraterritoriális hatálya van, lehetővé teszi a magyar hatóság eljárását és a magyar jog alkalmazását olyan tényállásokra is, amelyet külföldön tanúsítottak, hajtottak végre. A törvény kimondja, hogy amennyiben a vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartásának a hatá- sa a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet, a magyar törvényt kell alkalmazni. Ezt az elvet, mivel a versenykorlátozás által kiváltott hatásra összpontosít, Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 33 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 33 ► hatáselvnek nevezzük. A hatáselv döntően amerikai eredetű, és a helyes értelmezés szerint abban az esetben van helye a területen kívüliség alkal- mazásának, amennyiben a külföldi versenykorlátozó magatartás hatása közvetlen, lényeges és ésszerűen előrelátható a belföldi piacon. E három feltétel a klasszikus amerikai hatáselv, az ún. alcoa-formula lényege. Megjegyezzük, hogy a magyar jogszabály betűje ezt a megszorítást már nem tartalmazza, így elvileg akár a közvetett, lényegtelen és nem előrelátható hatások is a magyar jog alkalmazására vezethetnének, ezzel együtt a magyar piac jelen- tősége és a hazai versenyhatóság korlátozott fellépési lehetőségei miatt e parttalan értelmezésnek nem nyílt szabad út. A versenykorlátozó megállapodások jogi megítélése sokat változott az utóbbi másfél évszázadban. Kezdetben ugyanis – a szerződési szabadság teljessége alapján – bárki, bármilyen tartalmú szerződést köthetett bárkivel, és ebbe gyakorlatilag az is belefért, hogy a szerződés céljaként vagy hatásaként a verseny csorbul. Ennek veszélyei a XIX. század végére hatották át a jogalkotást és jelent meg az első szigorú kartelltilalmat kimondó törvény, a fent már említett amerikai Sherman Act. Napjainkra a kartelltilalom általáno- san elterjedté vált, mikéntje, elvei azonban még nem egységesek (bár kiemelendő, hogy amióta a Római Szerződés kartelljogi szabályai hatályba léptek, e körben komoly előrelé- pés, sőt, egységesedés ment végbe és nem csak az Európai Unión belül). A kartelltilalmi szabályozásban mindenekelőtt megkülönböztethetjük • a visszaélési elvet, amely nem a versenykorlátozó megállapodást magát tiltja, azzal lényegében nem foglalkozik, hanem csak a kartellel való visszaélést tilalmazza; illetve • a tilalmi elvet, amely minden kartellt, függetlenül hatásaitól vagy a vele való visszaéléstől jogellenesnek nyilvánít és így tilalmaz. A tilalmi elv általánosan elterjedt szerte Európában, csak néhány állam jogalkotása követi/követte az utolsó időkig a visszaélési elvet (lásd pl. a holland, a dán vagy az angol jogot). A magyar jog az 1990-es versenytörvény hatályba lépése óta a tilalmi elvet követi. A tilalmi elven belül is megkülönböz- tethetünk kétféle megítélést a kartellekkel szemben: • az abszolút kartelltilalom minden kartellt, megjelenési formájától, a benne résztvevők piaci helyzetétől függetlenül tilt és szankcionálni rendel, • a relatív kartelltilalom nem minden kartellt tilt, hanem egyes típusokat kivesz az általános tilalom alól – tipikusan az ún. vertikális kartellek preferenciális kezelése teszi a tilalom e fajtáját relatívvá. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 34 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 34 ► A magyar versenyjog 1990 és 1996 között relatív kartelltilalmat fektetett le, mert bár a tilalmi elvet követte, csak kivételes esetben (vertikális árrögzí- tés) üldözte a vertikális kartelleket. A jelenleg hatályos szabályozás, össz- hangban az európai fősodorral és a közösségi joggal, már az abszolút tilal- mat követi. Megjegyezzük, hogy a valóságban minden tilalmi elven felépülő abszolút kartelltilalom voltaképpen vegyes rendszert jelent, mivel a kartelltilalom alóli kivételek, mentességek cizellált rendszere alakult ki az utóbbi évtizedekben, amit a magyar versenyjog is követ. A kartelleket sok szempont szerint csoportosíthatjuk. A legfontosabb cso- portosítási szempont azonban a vállalkozások helyzetére koncentrál, azt vizsgálja, hogy a megállapodásban részes vállalkozások a termelési- forgalmazási lánc mely fokán állnak. Amennyiben a versenykorlátozás olyan vállalkozások között jön létre, amelyek a releváns piacon a termelési-forgalmazási lánc azonos fokán állnak (mert pl. mindegyik gyártó vagy mindegyik kiskereskedő), akkor horizontális kartellről beszélünk. Mivel a horizontális kartellek lényegében megfeleltethe- tők a versenytársak között született kartellekkel, rendszerint súlyos ver- senykorlátozásnak minősülnek, amelyet a versenyjogok szigorúan üldöz- nek, mivel az ilyen típusú megállapodásokból semmilyen jóléti hatás nem háramlik senkire kivéve a kartell tagjait; nagy valószínűséggel rendkívül súlyosan korlátozzák, ad absurdum meg is szüntetik a versenyt. Amennyiben a versenykorlátozó megállapodás a termelési-forgalmazási lánc különböző fokán álló vállalkozások között jön létre (mert egyik pl. gyártó, a másik pedig forgalmazó), akkor vertikális kartellről beszélünk. A vertikális kartell nem versenytársak között jön létre, amiből egyenesen következik, hogy versenykorlátozó jellege – amely vitathatatlanul fennáll – nem olyan súlyú az esetek nagy többségében, mint a horizontális kartellek jelentette veszély. Éppen ezért a versenyjogok, még akkor is, ha az abszolút kartellti- lalmat követik, valamelyest különbséget tesznek a kartellek e két típusa között a szabályozásban. A vertikális kartellek ugyanis alapvetően az ún. márkán belüli versenyt (azaz egy adott termék/márka forgalmazása tekin- tetében fennálló versenyt) korlátozzák vagy zárják ki, ám ezzel párhuza- mosan versenyerősítő jellegűek is lehetnek azáltal, hogy a márkán belüli verseny korlátozásával serkenthetik az ún. márkák közötti versenyt (azt a versenyt, amely az azonos funkcióra szolgáló, ám eltérő márkához tartozó termékek között áll fenn). A márkák közötti verseny serkentése pedig po- Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 35 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 35 ► zitív hatású lehet a versenykorlátozás ellenére is. Ez a különbség a hori- zontális és a vertikális kartellek között megjelenik a tételes jog szintjén is. Nagyon fontos még egy gondolatot előrebocsátani. Versenyt korlátozó megállapodást létrehozni ugyanis nem lehet csak úgy általában (és ez ugyanígy igaz a gazdasági erőfölénnyel való visszaélésre is). Versenykorláto- zás vagy erőfölény csak valamely konkrét földrajzi területen, valamely konkrét áru, termék tekintetében állhat fenn. Éppen ezért a versenyjogi jogalkalmazásban kulcsmozzanat megvonni azokat a határokat, amely keretek között egyálta- lán értelmezhető egy kartell vagy az erőfölényes helyzet. Ehhez nyújt se- gítséget a releváns piac fogalma. A releváns piac fenti két komponensből te- vődik, mivel az érintett piacot a megállapodás tárgyát képező áru (árupiac) és a földrajzi terület (földrajzi piac) alapulvételével lehet meghatározni. Az árupiac részét képezi vitán felül az az áru, amelyre a megállapodás vonatkozik, ám ez önmagában még kevés lenne. Ezt ki kell egészítenünk azokkal az árukkal, amelyek a megállapodás tárgyát képező áru helyettesítő termékei. Ezt nevezzük keresleti vagy vevői helyettesíthetőségnek. A he- lyettesíthetőség megítélése sokszor nem egyszerű feladat, bonyolult vizsgá- latok és elemzések tárgya, és még ebben az esetben sem garantált a helyes eredmény. A vevői helyettesíthetőségnél vizsgált alapvető szempont, hogy a vizsgált áruk közel azonos ráfordítással alkalmasak-e ugyanazon szükség- let kielégítésére, illetve döntő tényező lehet az árak hozzávetőleges azo- nossága is. A helyettesíthetőség kapcsán annak másik oldalát, a kínálat vagy eladói helyettesíthetőséget is vizsgálni kell. E körben szerepet játszik, hogy az eladó rendelkezik-e olyan felszereléssel, amellyel további terméke- ket állíthat elő, illetve, hogy az előállítás lehetőségén túlmenően ez meny- nyiben ésszerű és gazdaságos. Miután fentiek segítségével meghatározza a jogalkalmazó az árupiacot, meg kell vizsgálni, hogy a megállapodás mely földrajzi piacra vonatkozik. Ezt szintén két szempont szerint állapíthatjuk meg. Nem tartozik az adott földrajzi piachoz az a terület, amelyen kívül a fogyasztó nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel tudja az árut beszerezni, illetve az a terület, amelyen kívül az áru értékesítője nem, vagy csak számottevő- en kedvezőtlenebb feltételekkel tudja az árut értékesíteni. E szempont- rendszerben tehát két tényező esik különös súllyal a latba: az egyik az érté- kesítés/beszerzés tényleges fizikai lehetősége, a másik pedig az értékesí- tés/beszerzés gazdaságossága. E tényezők tükrében értelmezendő a tör- vény „számottevően kedvezőtlenebb” fordulata. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 36 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 36 ► 2.4.2. A kartelltilalmi generálklauzula A kartelltilalmi generálklauzula egy roppant szigorú és szélesen megfogal- mazott szabály, amely tételes jogi megjelenése nagyban magán viseli a Római Szerződésben lefektetett kartelltilalmi szakasz hatásait. Eszerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás, összehangolt magatartás, valamint a vállalko- zások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza vagy ilyen hatást fejthet vagy fejt ki. A kartellmegállapodás vállalkozások között jön létre. Vállalkozásnak minősül valamennyi természetes és a jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, azaz lénye- gében bármely entitás, amely legalábbis potenciálisan piaci tevékenység és hatás kifejtésé- re képes. Ez azt jelenti, hogy ellentétben a polgári vagy a társasági joggal, a versenyjog a funkci- óra, a tartalomra és nem a jogi formára helyezi a hangsúlyt. A gyakorlatban a legfonto- sabb elhatárolás az állami feladatot ellátó szervezetek kapcsán merül fel. Az az entitás ugyanis, amely valamely állami feladatot, funkciót tölt be, lát el, akkor sem minősül ver- senyjogilag sem vállalkozásnak, ha esetlegesen piaci hatásokat vált ki a tevékenysége – a Gazdasági Versenyhivatal ezt több esetben megállapította és kimondta, hogy pl. a Pénz- ügyminisztérium vagy a Céginformációs és Cégnyilvántartási Szolgálat nem vállalkozás. Az az állami feladatot ellátó szerv azonban, amely piaci szereplőként is működik ez utób- bi tekintetében lehet a kartelltilalmi szakasz alanya. A versenykorlátozó megállapodás tehát három megnyilvánulási formát ölthet. • Az első maga a megállapodás, amely nem azonosítható a polgári jogi sza- bályok szerinti szerződéssel. A szerződések természetesen ide tartoz- nak, de a szerződés fogalmát ki nem merítő aktusok is beleférnek. Pl. ha egy versenykorlátozó szerződést csak az egyik fél ír alá, az a polgári jog szabályai szerint nem minősül szerződésnek, azonban ha a gyakor- latban annak versenykorlátozó elveit alkalmazzák, az versenyjogilag megállapodásnak tekintendő. Ide soroljuk a szóbeli megállapodásokat vagy a megállapodás szintjét el nem érő gentlemen’s agreementeket. Elkép- zelhető, hogy egy szerződéses viszonyrendszer egésze minősül egy megállapodásnak anélkül, hogy annak részei önmagukban versenykor- látozóak lennének. • Tilos a vállalkozások összehangolt magatartása révén megvalósuló kartell is. Az összehangolt magatartás a megállapodás kisegítő tényállási ele- Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 37 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 37 ► me, ugyanis nem mindig igazolható a gyakorlatban a megállapodás fennállása. Ebben az esetben merülhet fel, hogy a vállalkozások megál- lapodás nélkül ugyan, de ténylegesen összehangolták piaci magatartá- sukat. Ez ugyanúgy tilos, mint a megállapodás. Fontos kiemelni, hogy a vállalkozások párhuzamos magatartása, vagyis az, amikor egy objek- tív és külső piaci hatásra ugyanúgy reagálnak és szabják meg piaci vi- selkedésüket, nem minősül összehangolt magatartásnak és így nem jogellenes. A gyakorlatban azonban az összehangolt és a párhuzamos magatartás külső megnyilvánulási formája azonos, így e különbségtétel csak gondos és aprólékos vizsgálat alapján végezhető el. Az összehan- golt magatartást a magatartások egybecsengésén túl igazolja a vállalko- zások közötti kommunikáció, kapcsolatfelvétel, rendszeres konzultá- ció, a piaci stratégia és politika közzététele stb. • Tilos továbbá a vállalkozások társadalmi szervezeteinek a döntése is. E nélkül a kartelltilalom lyukas maradna. Ha ugyanis pl. egy szakmai kamara kö- telező minimum munkadíjakat írna elő, akkor azzal nyilvánvalóan kor- látozná, sőt kizárná a versenyt, de nem minősül ez sem megállapodás- nak, mivel az előírásokat követő vállalkozások között erre nincs kon- szenzus, illetve nem lehetne összehangolt magatartás sem, legfeljebb párhuzamosnak minősülne. Ezért kartellnek minősül és így tilos a vál- lalkozások szervezetének versenykorlátozó döntése is, ha az a tagokra kötelező vagy azt ténylegesen betartják. A gyakorlatban a legtöbb ilyen ügy – ahogy a példában is említettük – a kamarák munkadíj- politikájával kapcsolatban merült fel. Amennyiben a vállalkozások bármely fenti magatartást megvalósítják, jog- ellenes magatartást követnek el, ha ez akár a verseny megakadályozását, akár korlátozását, akár torzítását • célozza (azaz a felek akarata erre irányul, függetlenül attól, hogy ennek van-e bármilyen hatása a piacon) • vagy ilyen hatást fejt ki (azaz a felek akaratától, esetleges jó szándékától függetlenül is pusztán a káros eredmény jogellenessé teszi a magatar- tást) • vagy ilyen hatást fejthet ki (azaz függetlenül a felek szándékától és a megállapodás tényleges hatásától a káros következmények potenciális le- hetősége is jogellenessé teszi a magatartást). Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 38 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 38 ► A törvény néhány tipikus kartell-tényállást példálózó jelleggel kiemel. Az abszolút kartelltilalom és a tilalmi elv miatt azok a kartellek is tilosak, ame- lyek e listában nem szerepelnek, ezek csupán a jogalkalmazást segítik. Az alábbi tényállásokat emeli ki a jogalkotó: • tilos a vételi vagy eladási árak vagy egyéb üzleti feltételek közvetett vagy közvetlen meghatározása, • tilos az előállítás, forgalmazás, a műszaki fejlesztés vagy befektetés korlátozása vagy ellenőrzés alatt tartása, • tilos a beszerzési források felosztása, a választás lehetőségének korlá- tozása vagy a fogyasztók meghatározott körének kizárása valamely áru beszerzéséből, • tilos a piacfelosztás, az értékesítésből való kizárás, illetve a lehetőségek közötti választás kizárása, • tilos a piacra lépés akadályozása, • tilos azonos értékű vagy jellegű ügyletek tekintetében az üzletfelek megkülönböztetése, • tilos a szerződéskötést olyan kötelezettségek vállalásától függővé tenni, amelyek akár természetüknél fogva, akár a szokásos szerződési gyakor- latra tekintettel nem tartoznak a szerződés tárgyához. A versenykorlátozó megállapodások megvalósítóival szemben a Gazdasági Versenyhivatal bírságot szabhat ki, ez a legjelentősebb szankciója a kartel- lezésnek. A versenytörvényben meghatározott szankciókat együttesen kell alkalmazni a Ptk-ban a jogszabályba ütköző szerződésekre előírt szankci- ókkal. A jogszabályba ütköző szerződés érvénytelen, semmis, azaz az ér- vénytelenségre bárki határidő nélkül hivatkozhat. 2.4.3. A kartelltilalom alóli mentesülés és mentesség Az abszolút kartelltilalom mellett is biztosítani kell lehetőséget arra, hogy bizonyos versenykorlátozó megállapodások kikerüljenek a szigorú tilalom alól, mivel elképzelhető, hogy a tiltásuk irracionális lenne. A magyar jogban négy ilyen esetet szabályoz a versenytörvény. 2.4.3.1. Nem független vállalkozások A nem független vállalkozások mentessége lényegében egy értelmezési gyökerű kivétel. A versenyjog, ahogy az több példán is látszik (vállalkozás fogalma, a megállapodás tartalma stb.) a nagyobb pragmatizmus jegyében szakít a hagyományos polgári jogi fogalmakkal. A versenykorlátozó megál- Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 39 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 39 ► lapodás vállalkozások között jön létre. A nem független vállalkozások kivételkénti szabályozásával a jogalkotó elismeri a tulajdonosok egységes akaratának érvényesítését egy cégcsoporton belül, mivel – a közösségi jogból kölcsönzött kifejezéssel élve – ezek egy gazdasági egységet képeznek, így tulajdonképpen nem is tekinthetők több vállalkozásnak, csak egynek. Nem függetlenek a vállalkozások akkor, ha akár közvetlenül, akár közvetve egyik a másikat irányítja vagy amelyeket ugyanaz a vállalkozás(ok) irányítja vagy irányítják közösen. 2.4.3.2. Csekély jelentőségű megállapodások Ez az elv szintén a közösségi jogból került a magyar versenytörvénybe. Azok a megállapodások, amelyek jelentősége elenyésző az érintett piacon, csekély jelentőségűek (más néven: bagatell kartellek) és kikerülnek a tilalom alól. Akkor csekély jelentőségű egy megállapodás, ha a benne részes vállalkozá- sok (beleértve a tőlük nem független vállalkozások részesedését is) együt- tes részesedése az érintett piacon nem haladja meg a tíz százalékot. E küszöbszámnak a megállapodás érvényességének teljes tartama alatt, ha az egy évnél hosszabb, akkor minden naptári évben teljesülnie kell. A bagatell kartellek megítélése az utóbbi években szigorodott, hiszen jelenleg ismerünk olyan eseteket, amikor a bagatell kartell is tilos. Ilyen, ha a csekély jelentőségű megállapodás • a vételi vagy eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározá- sára vonatkozik (azaz horizontális árrögzítést valósít meg), vagy • a piac versenytársak közötti felosztására vonatkozik (azaz horizontális piacfelosztó). A csekély jelentőségű megállapodások akkor is tilosak, ha az érintett piacon működő több bagatell kartell együttes, kumulatív hatásaként a verseny jelentős mértékben meg- akadályozódik, korlátozódik vagy torzul. 2.4.3.3. Csoportmentesség A csoportmentesség gondolata szintén a közösségi jogból ered. Lényege, hogy a versenykorlátozó megállapodások egyes csoportjait (típusait) a jogalkotó rendeleti úton kiemeli a kartelltilalom alól. A közösségi jogban ez bizottsági rendeletek révén valósult meg. A magyar versenytörvény a kormánynak ad felhatalmazást, hogy a megállapodások meghatározott csoportjait kor- mányrendelettel mentesítse. Jelenleg a magyar jogban az alábbi csoport- mentességi rendeletek vannak hatályban: Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 40 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 40 ► 2.4.3.4. A törvényi kivételek rendszere 2005. július 14-ig a magyar jogban negyedik kivételként az egyedi mentesí- tés szerepelt, ami azonban jelenleg már nincsen hatályban, ehelyett az uni- ós jogban kialakult megoldást, a törvényi kivételek rendszerét vette át. A korábbi rendszer lényege – szintén közösségi minták hatására – az volt, hogy a vállal- kozások egyedi kérelemmel fordulhattak a Gazdasági Versenyhivatalhoz, és kérelmezhet- ték, hogy a GVH mentesítse őket egyedi határozatával a kartelltilalom alól. Amennyiben a kérelemnek a GVH helyt adott, úgy a határozatban foglalt időtartamra a versenykorlá- tozó megállapodás hatályosulhatott. A közösségi versenyjogban végbement nagy horde- rejű változások hatására, mivel a közösségi jogból is eltűnt az egyedi mentesség lehetősé- ge, a magyar jogalkotó is megszüntette e rendszert és helyette az uniós jogban jelenleg alkalmazott, „törvényi kivételek rendszerének” nevezett szisztémát vette át. E modell lényege, hogy megszűnt az egyedi hatósági jogalkalmazás nyújtotta atyásko- dás lehetősége, a vállalkozásoknak maguknak kell megítélniük, hogy a megállapodás ver- senykorlátozó-e vagy sem. Ez növeli a vállalkozások szabadságát is és egyúttal felelőssé- gét is, hiszen a GVH ellenőrzési jogköre természetesen megmaradt. Az a szempontrend- szer, amely korábban az egyedi kérelmek megítélésének feltételeit rögzítette, változatlanul fennmaradt, csak jelenleg nem a hatósági jogalkalmazás vizsgálati kritériumait tartalmaz- za, hanem átalakult a törvényi kivételek listájává. Az alábbi feltételek konjunktív, egyidejű érvényesülése esetén a törvény erejénél fogva kikerül a kartelltilalom alól a megállapodás, ha • az hozzájárul a termelés vagy a forgalmazás ésszerűbb megszervezésé- hez, vagy a műszaki vagy a gazdasági fejlődés előmozdításához, vagy a környezetvédelmi helyzet vagy a versenyképesség javulásához, • a megállapodásból származó előnyök méltányos része a fogyasztóhoz jut, • a gazdasági verseny velejáró korlátozása vagy kizárása a gazdaságilag indokolt közös célok eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg, • nem teszi lehetővé az érintett áruk jelentős részével kapcsolatban a verseny kizárását. 2.5. A gazdasági erőfölénnyel visszaélés tilalma Ahogy e részterület elnevezése is mutatja, a gazdasági erőfölény ténye önmagában nem jogellenes. A piaci dominancia ugyanis nem okvetlenül jogellenes praktikák következmé- nye, hanem az számos okra – nagyobb gazdasági hatékonyság, jól eltalált márkanév, presztízs, innováció stb. – vezethető vissza, amelyeket természetesen nem korlátozhat a jog. Az erőfölényes helyzet fennállása esetén azonban a domináns piaci szereplőnek tekintettel kell lennie arra, hogy piaci magatartása megválasztása során ügyelnie kell arra, Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 41 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 41 ► hogy e cselekvés ne legyen visszaélésszerű. Az erőfölény birtokosa ugyanis e pozíciójával nem élhet vissza, cselekvési szabadságát e tekintetben a jogszabály korlátozza. A gazdasági erőfölénnyel visszaélés kulcskérdése, hogy mely vállalkozás van erőfölényben az érintett piacon. Erőfölény híján ugyanis a vállalkozás magatartása kapcsán szinte értelmezhetetlen a „visszaélés”, mivel az csak erőfölényes helyzetben tilos. Az erőfölényes helyzet megítélé- se sokszor roppant bonyolult. Ez részben az érintett piac meghatározásának problémájá- ból fakad, részben abból, hogy az erőfölény fennállása nem köthető objektív mérőszá- mokhoz. Ez tehát annyit tesz, hogy a piaci részesedés, a puszta piaci erő önmagában nem jelzi az erőfölény létét. Természetesen a piaci részesedés nagysága egyenes arányban áll az erőfölény valószínűségével, de a kettő között nincsen direkt összefüggés. Abban az eset- ben, ha egy piacon sok szereplő van, nagy a piaci mobilitás, azaz a piac támadható, még egy nagyobb piaci részesedés sem vezet erőfölényhez, míg egy kevés szereplős, speciális piacon esetleg egy kisebb részesedés is elegendő lehet az erőfölényhez. Azt mondhatjuk, hogy az a vállalkozás van az érintett piacon erőfölény- ben, amely gazdasági tevékenységét a piac többi szereplőjétől nagymérték- ben függetlenül tudja folytatni úgy, hogy piaci magatartásának kialakítása során nem kell érdemben tekintettel lennie versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. Ennek megállapításához egy sor szempont eshet a latba, így vizsgálni kell különösen: • azt, hogy milyen költségekkel és kockázattal jár az érintett piacra lépés vagy az onnan való kilépés, továbbá hogy e piaci mobilitás milyen műsza- ki, gazdasági vagy jogi feltételek fennállásától függ; • természetesen a vállalkozás piaci ereje is fontos, így ha nem is perdöntő vagy egyetlen feltételként, de vizsgálni kell a vállalkozás vagyoni, pénz- ügyi és jövedelmi helyzetét és annak alakulását; • fontos tényező lehet továbbá a piaci szerkezet, a piaci részesedések ará- nya, a piac résztvevőinek magatartása, továbbá a vállalkozásnak a piac alakulására gyakorolt gazdasági befolyása. Fentiek alapján állapítható meg, hogy a vizsgált vállalkozás az érintett piacon erőfölény- ben van-e vagy sem. Beszélhetünk továbbá közös erőfölényről, ugyanis erőfölényben nem csak egy vállalkozás lehet, hanem több vállalkozás közösen is. A közös erőfölény vizsgálata tulajdonképpen a kartelltilalom kisegítő tényállásának fogható fel. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 42 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 42 ► Az erőfölénnyel visszaéléssel foglalkozó fejezet egy roppant egyszerű gene- rálklauzulával kezdődik: tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni. A törvény, ahogy már megszokhattuk, egy példálózó felsorolással adja meg, hogy ez mire vonatkozik. Így különösen: • az üzleti kapcsolatokban tisztességtelen vételi vagy eladási árakat vagy más indokolatlan előnyt kikötni avagy hátrányos feltételek elfogadását ki- kényszeríteni, • a termelést, a forgalmazást vagy a műszaki fejlődést a fogyasztók kárára korlátozni, • indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcso- lat létrehozásától, fenntartásától, • a másik fél gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése végett befolyásolni, • az árut az ár emelése előtt vagy az áremelkedés előidézése céljából, vagy egyébként indokolatlan előny szerzésére vagy versenyhátrány okozásá- ra alkalmas módon a forgalomból kivonni, illetve visszatartani, • az áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, átvételétől, to- vábbá a szerződéskötést olyan kötelezettségek vállalásától függővé tenni, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerződési gyakorlat- ra tekintettel nem tartoznak a szerződés tárgyához, • azonos értékű vagy jellegű ügyletek kapcsán az üzletfeleket indokolatlanul megkülönböztetni, beleértve olyan eladási vagy vételi árak, fizetési határ- idők, megkülönböztető szerződési feltételek vagy módszerek alkalma- zását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben, • a versenytársaknak az érintett piacról való kiszorítására vagy a piacra lépésük akadályozására alkalmas, nem a versenytársakéhoz viszonyított nagyobb hatékonyságon alapuló, túlzottan alacsony árakat alkalmazni, • a piacra lépést más módon indokolatlanul akadályozni, • a versenytárs számára indokolatlanul hátrányos piaci helyzetet teremteni, vagy gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése végett befolyásolni. 2.6. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése Az erőfölény megítélése kapcsán látszott, hogy bizonyos mértékig a verseny fennállása vagy korlátozása függ attól, hogy milyen piaci szerkezettel állunk szemben. Ahol nincs piaci dominancia, ott az nem lehet erőfölénnyel visszaélni, de a kartellezési kedv is eltérő- en alakul a különböző piaci struktúrák mellett. Ilyen értelemben nem csoda, hogy a ver- senyjog feladata a kívánatos piaci struktúrák fenntartása és védelme is. Természetesen a Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 43 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 43 ► fúziókontroll nagyon szigorú beavatkozás jelen formájában is a piaci folyamatokba, hi- szen egyszerre érinti a szerződési szabadságot és a tulajdonhoz való jogot. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése nem tilalmi jellegű jog- anyag. A fúzió, az összefonódás nem tilos, csak éppen engedélyt kell kérni hozzá az államtól, pontosabban a versenyhatóságtól. A versenyjogok alapvetően háromféle módon viszonyulnak a fúziókhoz. A piaci domi- nancia modellben a fúzió engedélyezését akkor tagadják meg, ha ezáltal erőfölény képző- dik az érintett piacon. Egy másik modell a verseny lényeges csökkentésére fókuszál, és megtagadják e rendszerben a fúzió engedélyezését, ha az piaci hatalmat teremt az oligopol piac ellenőrzés alatt tartására. Egy harmadik szempontrendszer, az ún. közérdek- modell a tágan felfogott közérdek esetleges sérelmét vagy előmozdítását vizsgálja, így teret enged a döntésnél a szigorú versenyszempontokon túlmenő értékelésnek is (mun- kahelyteremtés, versenyképesség stb.) A kartellekhez hasonlóan beszélhetünk horizontális vállalati koncentrációról, amely fúzió a termelési-forgalmazási lánc azonos fokain álló vállalkozások között jön létre és így mindig növeli a piac koncentráltságát, mert a piaci szereplők száma fogy. A vertikális koncentrációban nem versenytársak vesz- nek részt, hanem a termelési-forgalmazási lánc különböző fokán álló vál- lalkozások. Ez a fúzió nem csökkenti a piaci szereplők számát és így nem érinti a koncentráltságát a piacnak, ám a belépési korlátokra kihathat. Harmadsorban beszélhetünk konglomerátumról is, ami versenyjogi aggályo- kat nem vet fel, hiszen itt olyan vállalkozások fuzionálnak, amelyek sem szállítói, sem vevői egymásnak. Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy versenytörvényük olvasatá- ban mikor jön létre vállalkozások összefonódása. Ennek az alábbi változa- tai képzelhetők el: • ha két előzőleg független vállalkozás összeolvad, vagy egyik a másikba beolvad, vagy az egyik vállalkozás része a másik vállalkozás részévé válik, • egy vállalkozás (vagy több, közösen) közvetlen vagy közvetett irányítást szerez más, független vállalkozás felett, • több egymástól független vállalkozás közösen hoz létre általuk irányított olyan vállalkozást, amelyben tevékenységüket egyesítik. Az üzleti jog alapjai A versenyjog alapjai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 44 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 44 ► A fúziókontroll tekintetében (és az egész versenytörvény alkalmazásában) annak a vállal- kozás(ok)nak van közvetlen irányítása egy másik vállalkozás(ok) felett, amely • a másik vállalkozásban a szavazati jog legalább ötven százalékának gyakorlására jogo- sult, vagy • jogosult a másik vállalkozás vezető tisztségviselői többségének kijelölésére, megvá- lasztására vagy visszahívására, vagy • szerződés alapján jogosult a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolá- sára, vagy • a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolására ténylegesen képessé válik. Közvetett irányítással bír a vállalkozás azon vállalkozás felett, amelyet az általa irányított másik vállalkozás irányít. A fúziókontroll lényege, hogy az összefonódáshoz a Gazdasági Versenyhivatal engedé- lyét kell kérni, amennyiben a fúzióban érintett vállalkozások (közvetlen és közvetett résztvevők) előző évi együttes nettó árbevétele elér egy meghatározott értéket (jelenleg a tizenötmilliárd forintot). Ezt a küszöbszámot úgy kell kiszámítani, hogy a fúzióban résztvevő vállalkozások egymás közötti forgalma figyelmen kívül marad. Az összefonódásra vezető szerződés hatályba lépéséhez szükséges a versenyhivatali engedély. A hatóság az engedély megadásánál vizsgálja az érintett piacok szerkezetét, az ott létező vagy potenciális versenyt, a be- szerzési és eladási lehetőségeket, a piacra lépés és az onnan való kilépés költségeit, kockázatait, műszaki, gazdasági, jogi feltételeit, a fúzió várható hatását a versenyre, az érintett vállalkozások piaci helyzetét, stratégiáját, gazdasági-pénzügyi képességét, versenyképességét, ezek várható változása- it, illetve a fúzió hatásait a szállítókra és fogyasztókra. A mérlegelési lehetősége a versenyhivatalnak nagyon kicsi, ugyanis a fúzió engedélyezését nem tagadhatja meg, amennyiben az összefonódás – a fenti szempontok vizsgálata alapján – nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon. A GVH az engedélyező határozatában előzetes vagy utólagos feltételt vagy valamely kötelezettsé- get is előírhat. II. RÉSZ A GAZDASÁGI STÁTUSJOG Az üzleti jog alapjai Az egyéni vállalkozó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 46 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 46 ► 3. Az egyéni vállalkozó 3.1. Az egyéni vállalkozásról általában A régebbi kereskedelmi jog alapegysége az egyéni kereskedő, aki individuálisan folytat üzletszerű vállalkozást. A Kereskedelmi Törvény ennek megfelelően szabályozta 1875-ben az egyéni cég alatt működő kereskedőket (e fogalomba természetesen az iparos is beleér- tendő), még pedig együtt a „társas kereskedőkkel”, azaz a kereskedelmi társaságokkal. Ez a kettősség a szocializmus körülményei között megszűnt, tudniillik a kereskedelmi társaságokat a belső gazdasági forgalomból praktikusan kiiktatták. A kisárutermelő tulaj- dont ugyanakkor – ha korlátozva is – a szocialista ideológia elismerte. Külön jogszabály- ok kerültek elfogadásra a kisiparra (1977. évi 14. tvr.), illetve a magánkereskedelemre (1977. évi 15. tvr.). A kisiparos, illetve a magánkereskedő csak olyan tevékenységet folytatha- tott, amit az állam jogszabályban kifejezetten megengedett, az alkalmazottak és az ún. segítő családtagok számát a jogszabályok viszonylag szorosan behatárolták. Érdekes módon, Magyarországon a társas vállalkozások hatottak vissza az egyéni vál- lalkozások hatókörének tágítására. Először a gazdasági munkaközösségek és a polgári jogi társaságok lehetőségeinek 1970-es évek végi bővítése segítette a kisipar magánkereskede- lem kötöttségeinek oldását, majd az 1988-as „első” társasági törvény. A gazdasági társa- ságokkal való egyenlő feltételek biztosítása jegyében született meg az azonos versenyfel- tételeket biztosító törvény. 1990. évi V. törvény az egyéni vállalkozásról szól, függetlenül attól, hogy a vállalkozás az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, avagy a szolgáltatá- sok területén tevékenykedik. A törvény 2. §-a szerint egyéni vállalkozás egy ter- mészetes személy üzletszerű, tehát saját nevében és kockázatara, rendszeresen és ha- szonszerzés céljából folytatott termelő vagy szolgáltató tevékenysége. Az egyéni vállalkozó tevékenysége Az egyéni vállalkozó bármely gazdasági tevékenységet folytathat, kivéve amelyet törvény ez egyéni vállalkozások köréből kivesz. Az egyéni vállal- kozó, ha óhajtja használhatja a kisiparos, magánkereskedő elnevezést, mestervizsgával rendelkezők pedig a „mester” megnevezést. A kivételek két esetkörét kell kiemelni: • Több üzletszerű jövedelemszerző tevékenység van, amely nem igényli egyéni vállalkozói státus kialakítását. Pl. az orvosok, közjegyzők, ügy- védek. A személyek külön törvény alapján tevékenykednek és jöve- delmük alapján személyi jövedelemadót fizetnek. • Az egyéni vállalkozók számára tiltott tevékenységeket lényegében a koncessziós törvény (1991. évi XVI. törvény) sorolja fel. Azokat az ál- Az üzleti jog alapjai Az egyéni vállalkozó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 47 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 47 ► lami (önkormányzati) monopóliumok (monopoltevékenységek) tar- toznak ide, amelyek egyéni vállalkozás keretében nem folytathatok. Az egyéni vállalkozásokról szóló törvény biztosítja az egyéni gazdálkodók számára is a vállalkozási szabadságot. Az egyéni vállalkozás formája Praktikusan háromféle módon lehet önállóan vállalkozni: • a gazdasági kamarához történő bejelentésre kapott vállalkozói igazol- vány alapján. Ez az egyéni vállalkozás fő formája. (A mezőgazdasági termelő tevékenység, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatás azonban vállalkozói igazolvány nélkül is folytatható.); • cégjegyzékbe bejegyzett egyéni cégként. A cégbejegyzést a már egyéni vállalkozói státusban lévő (tehát vállalkozói igazolvánnyal rendelkező) személy kérheti; • egyszemélyes társaságként. Az első két esetben van szó szorosabb értelemben egyéni vállalkozásról. Az egyéni vállalkozó ugyanis – még ha egyéni cégként önálló kereskedelmi neve van – nem jogi személy, az egyéni cég tartozásaiért a vállalkozó köz- vetlenül magánvagyonával felel. Éppen ezért a törvény nem határozza meg az egyéni vállalkozáshoz szükséges vagyon minimumát. Az egyszemélyes társaság viszont önálló jogi személy, amelynek tarto- zásaiért az alapító (tágabb vett egyéni vállalkozó) nem felel. Egyéni vállalkozást – éppen a korlátlan felelősség miatt – jóval köny- nyebb alapítani, mint egyszemélyes társaságot. 1998. július 1-je óta az egyéni vállalkozókat a területileg illetékes gazda- sági kamarák tartják nyilván. 3.2. Az egyéni vállalkozásra vonatkozó részletes szabályok Az egyéni vállalkozáshoz való jog alanyi jog. Mindenkinek ki kell adni az egyéni vállalkozói igazolványt, aki megfelel a törvényi előírásoknak és nem állnak fenn nála a törvényi kizáró okok. Az egyéni vállalkozás alapításának törvényi előfeltétele, hogy a vállal- kozó belföldi természetes személy legyen, aki cselekvőképes, állandó lak- helye van és nincs kizárva az egyéni vállalkozásból. Belföldi az, aki a devi- zajogszabályok szerint ún. devizabelföldinek minősül. Az üzleti jog alapjai Az egyéni vállalkozó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 48 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 48 ► A devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény szerint devizabelfö1di az a természetes sze- mély, akinek az illetékes magyar hatóság által kiadott személyi igazolványa van. Csak természetes személy, vagyis hétköznapi szóhasználattal ember kaphat egyéni vállalkozói igazolványt. A cselekvő képesség azt jelenti, hogy aki cselekvőképes az maga köthet szer- ződést vagy tehet még jognyilatkozatot. Cselekvőképes mindenki, akinek cselekvőképes- ségét törvény nem korlátozza vagy nem zárja ki. Végül magyarországi állandó lakhellyel kell rendelkeznie annak, aki egyéni vállalkozó kíván lenni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy tulajdonában kell legyen valamilyen lakás. Elegendő, ha bármilyen lakcímen, pl. bérlőként családtagként stb. állandó jelleggel lakik az adott címen. A törvény tételesen szabályozza azt is, hogy ki nem kaphat vállalkozói iga- zolványt. • Nem kaphat vállalkozói igazolványt, akit gazdasági, vagyon elleni vagy a közélet tisztaságát sértő bűncselekmény miatt jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek, illetve akit egyéb szándékos bűncselekmény miatt egy évet meghaladó, végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek. • Nem kaphat vállalkozói igazolványt az, akit valamely foglalkozástól eltiltottak, az ítéletben meghatározott ideig és tevékenységre. Ez az ok nem mindenféle egyéni vállalkozásból zárja ki az elítéltet, hanem csak azt akadályozza meg, hogy egyéni vállalkozóként kijátssza a bűncse- lekmény elkövetése miatt jogerősen kiszabott foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés érvényesülését. • Az is kizáró ok, ha valaki jogszabályban meghatározott, a tevékenység- re előírt foglalkoztatási tilalom alá esik. Ebben az esetben már nem bűncselekmény elkövetéséről van szó, hanem arról, hogy a jogszabály tartalmazza egy-egy tevékenység szakmai feltételeit és egyúttal megha- tározza azt is, hogy kik nem végezhetik az adott tevékenységet. • Nem lehet egyéni vállalkozó, aki gazdasági társaságnak korlátlanul fele- lős tagja. Egyszerre nem felelhet ugyanazzal a magánvagyonnal egyéni vállalkozóként is és gazdasági társaság tagjaként is. Így nem lehet egyéni vállalkozó, aki betéti társaság beltagja vagy közkereseti társaság tagja. • Visszavonják a vállalkozói igazolványát annak, aki az adóhatóság felhí- vását megelőző legalább 12 hónapig nem teljesítette adókötelezettsé- gét, illetőleg bejelentési, adóbevallási, nyilvántartási kötelezettségének az adóhatóság felhívása ellenére a felhívásban megjelölt ideig nem tett eleget. Hasonló szabály érvényesül a társadalombiztosítási járulékfize- tés, illetve adatszolgáltatási, nyilvántartási kötelezettség elmulasztása esetén is az egyéni vállalkozói igazolvány kiadásának az is akadálya, ha a kérelmezőnek adó-, vám- vagy társadalombiztosítási tartozása van. Az üzleti jog alapjai Az egyéni vállalkozó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 49 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 49 ► 3.2.1.1. A vállalkozói igazolvány Az egyéni vállalkozás csak egyéni vállalkozói igazolvány birtokában gyakorolható. Kivétel ez alól a mezőgazdasági termelő tevékenység és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás (amely- hez nem kell igazolvány). Az igazolvány kiadásával, módosításával, visszavonásával kap- csolatos jogkört eredetileg a vállalkozás székhelye szerinti települési önkormányzat szak- igazgatási szervei kapták meg. Időközben – amint arra utaltunk – a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény létrehozta a kötelező tagságú köztestületi gazdasági kamará- kat és l998. június l-jétől az említett feladatok kamarai hatáskörbe kerültek. Hasonlóan a cégbíróságokon bevezetett eljárási rendhez, a kamaráknál is megvalósul az ún. „egyabla- kos” rendszerű ügyintézés. Ez azt jelenti, hagy nem kell a vállalkozónak több hatóságnál eljárnia, hanem „egy ablaknál”, a kamarában intézik az ügyeit. A kamara szerzi be a ké- relmező helyett az adószámot, az adóazonosító jelet, a társadalombiztosítási folyószámla számot, valamint külön kérésre a statisztikai számjelet is. Az azonosító számokhoz szük- séges adatokat a bejegyzési kérelem rögzítését követő két napon belül a kamara számító- gépes úton továbbítja az érintett hatóságoknak. Az egyéni vállalkozói igazolványt egységes formanyomtatvány kitöltésével kell kérni. Ebben többek között fel kell tüntetni a jövendő vállalkozó nevét, a vállalkozás székhely- ét, telephelyét, fióktelepeit, tevékenységi körét és tevékenységét. Az egyéni vállalkozói igazolvány kiadásával kapcsolatban a kamarának nincs mérlegelési joga. Ha a törvényi előfeltételeknek a kérelem és a kérelmező megfelel, ki kell adnia az egyéni vállalkozói igazolványt. Erre tekintettel ha a kamara megtagadja az egyéni vállalkozói igazolvány kiadását, az elutasító határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül a kérelmező a határozatot megtámadhatja a székhely szerint illetékes helyi (városi, fővárosi kerületi) bíróság előtt. A bíróság azt vizsgálja, hogy fennálltak-e az igazolvány kiadásának törvény előfeltételei vagy sem. A vállalkozói igazolvány tartalmazza: a vállalkozó adatait, székhelyét, telepfióktelepét, tevékenységének megnevezését (főtevékenysége), adószámát és kamarai azonosító szá- mát, valamint a kiadás helyét, idejét, a kamara bélyegzőjét, továbbá a kiadó és a vállalkozó aláírását. Az egyéni vállalkozó tevékenységét csak az egyéni vállalkozói igazolvány birtokában kezdheti meg és csak az igazolványban meghatározott tevé- kenységet folytathatja. Ha az egyéni vállalkozói igazolványban szereplő tevékenység gyakorlá- sáról szakmai jogszabály rendelkezik, akkor az egyéni vállalkozónak be kell tartania e jogszabály előírásait. Ha a tevékenység folytatását jogszabály hatósági engedélyhez is köti, akkor nem elegendő, hogy az adott tevékeny- ség szerepel a vállalkozói igazolványban. A tevékenység megkezdésére és folytatására csak a hatósági engedély birtokában kerülhet sor. Ha jogszabály képesítési feltételeket ír elő (meghatározott végzettség, gyakorlati idő) a képesítéshez kötött tevékenységet a vállalkozó csak akkor Az üzleti jog alapjai Az egyéni vállalkozó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 50 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 50 ► végezhet, ha ő maga, vagy alkalmazottja, vagy segítő családtagja megfelel a feltételeknek. Lényeges eltérés az egyéni és a társas vállalkozások között, hogy az egyéni vállalkozó köteles személyesen közreműködni a tevékenység folyta- tásában. A törvény lehetővé teszi, hogy egyéni vállalkozó alkalmazottat, bedolgozót, segítő családtagot és középfokú szakosítási intézményi tanulót foglalkoztasson. Ezeknek száma sem külön, sem együtt nincs korlátozva. Az egyéni vállalkozó felelőssége Az egyéni vállalkozó a tevékenységéből eredő kötelezettségéért teljes va- gyonával felel minden korlátozás nélkül. Ez azt jelenti, hogy nem mond- hatja azt, hogy csak meghatározott mértékű vagyont „visz be” a vállalko- zásba és csak ennyivel tartozik a hitelezőknek. Az egyéni vállalkozó teljes vagyona (az ún. magánvagyona is) fedezetül szolgálhat. A székhely Az egyéni vállalkozó székhelye a központi ügyintézés helye. Székhellyel minden egyéni vállalkozónak kell rendelkeznie, egyéni helyiség hiányában az egyéni vállalkozó lakóhelyét jelöli meg. (Az állandó lakóhely léte a vál- lalkozói igazolvány kiadásának feltétele.) A telephely az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlásának helye, ami az egyéni vállalkozó székhelyétől különböző címen, de azzal azonos területi gazdasági kamara illetékességi területén található. Fióktelepről viszont akkor beszélhetünk, ha a tevé- kenység gyakorlásának helyszíne más területi gazdasági kamara illetékessé- gi területére esik és a helyi adókról szóló törvény hatálya alá tartozik. A fogyasztók védelme érdekében székhelyként, telephelyként vagy fióktelep- ként postafiók cím nem jelölhető meg. Cég-cégtábla Az egyéni vállalkozó a nyílt árusítású üzletét, termelő-, szolgáltató egységét cégtáblával köteles megjelölni. A cégtáblán fel kell tüntetni az ott folytatott alapvető tevékenységet az egyéni vállalkozó nevét, székhelyét (ha másutt van mint az üzlet), valamint azt a kamarát, amelynek tagja. A cégtáblán szereplő üzleti elnevezésére a cégekre vonatkozó szabályokat kell alkal- mazni Ezek közül a legfontosabb, hogy az elnevezés ne legyen megtévesz- tő, a valóságot tükrözze, ne legyen összetéveszthető más, már működő hasonló vállalkozással, lehetőleg magyarul a magyar helyesírás szabályait követve nevezzék el az üzletet, termelő, szolgáltató egységet. Az üzleti jog alapjai Az egyéni vállalkozó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 51 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 51 ► Felügyelet A gazdasági kamara ellenőrzi, hogy a vállalkozó tevékenysége megfelel-e az egyéni vállalkozói törvény előírásainak és a vállalkozói igazolványban foglaltaknak. Fontos szabály, hogy a vállalkozói igazolványban szereplő adatok megváltozását a változástól számított 15 napon belül be kell jelen- teni az illetékes kamarának. Az egyéni vállalkozás megszűnése Három esetet sorol fel a törvény, amikor megszűnik az egyéni vállalkozó- nak a tevékenység gyakorlásához való joga: • az egyéni vállalkozó visszaadja igazolványát, • a gazdasági kamara visszavonja az igazolványt, • az egyéni vállalkozó meghal, vagy elveszti cselekvőképességet. Az egyéni vállalkozói igazolvány visszaadása egy külön erre a célra rend- szeresített nyomtatvány kitöltésével történhet. A formanyomtatvány a vállalkozás adatait tartalmazza, valamint a vállalkozó azon nyilatkozatát, miszerint bejelenti, hogy a vállalkozói tevékenységét egy adott napon meg- szünteti és vállalkozói igazolványát leadja. A kamara csak törvényben pontosan meghatározott esetekben jogosult az igazolvány visszavonására, de ezekben az esetekben sem mérlegelhet, hanem köteles is ezt a lépést megtenni. Három esetkört határoz meg a törvény: • olyan körülmény merül fel, amely az igazolvány kiadását kizárná, p1. a vállalkozói igazolvány kiadása után a vállalkozó olyan bűncselekményt követ el, amely miatt az ál- tala gyakorolt foglalkozástól eltiltották, • a vállalkozó a vállalkozás működéséhez szükséges, a törvényben vagy a jogszabályban előírt követelményeknek nem felel meg; • vissza kell vonni a vállalkozói igazolványt attól a vállalkozótól is, aki az adófizetési kötelezettségét az adóhatóság felhívását megelőző legalább 12 hónapig nem teljesítet- te és/vagy a bejelentési, adóbevallási, nyilvántartási kötelezettségének nem tett eleget. Ugyanezekkel a feltételekkel visszavonásig ok az egy évnél hosszabb ideje fennálló társadalombiztosítás járulék hátralék, illetve bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatá- si mulasztás, amint a gazdasági kamarai tagdíj-tartozás, ha a vállalkozó ezeket n pótol- ja a felhívásban megjelölt határidőig. A vállalkozó halálával, illetve cselekvőképessége elvesztésével megvállal- kozói tevékenység gyakorlásának joga is. Az üzleti jog alapjai Az egyéni vállalkozó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 52 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 52 ► A magyar jogi szabályozásban hagyomány, hogy a vállalkozó özvegyét, örökösét nem kényszeríti a jogszabály arra, hogy elölről kezdje meg egy vállalkozás felépítését. Az egyéni vállalkozó halála esetén ugyanis özvegye, illetve örököse jogosult arra, hogy folytassa a vállalkozást, feltéve, hogy a vállalkozás egyéb feltételei (pl. képesítés) a jogutódnál is fennállnak. A vállalkozás egyéni cégként Már említettük: az egyéni vállalkozók bejegyezhetők a cégjegyzékbe egyéni cégként. Ez nem kötelezettség, csak egy lehetőség, amivel a vállalkozó bármikor, határidő nélkül élhet. Az egyéni cég nem válik a bejegyzéstől jogi személlyé és korlátlan, tel- jes vagyoni felelőssége sem változik a bejegyzés tényétől. Több okból mégis célszerű lehet ez a döntés: • Bekerül a vállalkozó a közhiteles és bárki által megtekinthető cégjegy- zékbe. A bejegyzéstől hirdetményt tesznek közzé a Cégközlönyben. Ez az üzleti partnerek bizalmát erősítheti anélkül, hogy a vállalkozónak partnert kellene maga mellé fogadnia, mint pl. betéti társaság eseten. • Az egyéni cég a cégekre irányadó szabályoknak megfelelően cégnevet kap, amely – a vállalkozó döntésétől függően – nem feltétlenül tartal- mazza a vállalkozó személynevét. Az egyéni vállalkozó személyneve mellett az egyéni vállalkozó, illetve – a korábban tárgyalt feltételek mellett – a kisiparos, a magánkereskedő vagy a mester megjelölés sze- repelhet. Megemlítjük végül, hogy egyes tevékenységeknél a jogszabály megköveteli az egyéni cégként történő bejegyzést (p1. utazás szervezői, közvetítői tevékenységet folytató vállalkozásoknál) • Az egyéni cég a társasági törvény rendelkezései szerint átalakulhat egy- személyes korlátolt felelősségű társasággá vagy egyszemélyes részvény- társasággal. Ilyenkor a felelősség már korlátozottá válik. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 53 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 53 ► 4. A társasági jog alapjai, általános szabályok 4.1. A társasági jog funkciója, fejlődése és helye a magyar jogrendszerben 4.1.1. A társaságok gazdasági funkciója A gazdasági életben elvileg minden tranzakciót megvalósíthatnának külön szerződésekkel, amelyeket egyének (egyéni vállalkozók) kötnek. Ez azon- ban nincsen így és a mai gazdaság lényegében a gazdasági társaságok mű- ködésére, azaz szervezetekre, nem pedig egyénekre és egyes ügyletekre épül. A gazdasági társaságok léte tehát kiemelten fontos, hiányukban a jelenlegi gazdasági fejlettség elérhetetlen lett volna. Ennek alapvetően két oka van. Az egyéni vállalkozóhoz képest a gazdasági társaság nagyobb tőkét képes egyesíteni, amely a nagyobb beruházások előfeltétele. A másik, hogy egy szervezeten belül a felelősség, illetve a gazdasági tevékenység kockázata megoszlik és azokat nem egyetlen személynek kell viselnie. Nem is beszélve arról, hogy a társasági jog lehetőséget biztosít nem csupán a tagok felelőssé- gének szétterítésére, hanem annak korlátozására is. 4.1.2. A társasági jog történeti előzményei és a magyar fejlődés 1945-ig A gazdasági társaságok joga – a magánjogban némiképp szokatlan módon – nem római jogi eredetű, hanem a középkorban a városállamok jogában alakult ki. Ezzel együtt is természetesen a római jogban is megvoltak a mai társasági jog csírái, előképei. A római jogi societas (társaság) azonban nem volt elkülönült szervezeti jogalany, hanem alapvető- en egy szerződéses többalanyú kötelmi kapcsolat a tagok között, ahol a tagok kötelesek voltak egymással folyamatosan elszámolni. A societasba bevitt „közös vagyon” nem került a társaság tulajdonába, hanem a tagok tulajdonközösségének rendelkezése alatt állt, de a tagra eső vagyonhányad a tag külön vagyonának részét képezte és az forgatható volt. A germán jogban alakult ki a társaságok másik ősi előképe, amely jobban emlékeztet a mai formációkra. Az ún. Gesamthand ugyanis olyan szervezett vagyonközösséget jelentett, ahol a közösség vagyona elvált a tagok vagyonától. Ezzel a kötött közös vagyonnal pedig a közösség maga rendelkezhetett kollektív akaratképzési mechanizmusai révén, amely döntés az egyes tagoktól független volt. Amíg a társaság meg nem szűnt, a társasági va- gyon és a tagi vagyon nem keveredett. A magyar társasági jog első forrásai már az 1800-as években megjelentek, ám kezdetben – a korabeli gazdasági-társadalmi viszonyokból és a jogalko- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 54 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 54 ► tás akkori körülményeiből következően – a jogi szabályozás nem fedte le azt az egész területet, amit ma társasági jognak nevezünk. Már 1840-ben törvény szabályozott egyes, a társasági joggal kapcsolatos kérdéseket (a kereskedők jogállásáról, a csődületről stb.) és egyes társasági formákat (közkeresetre összeállt társaság). Ezek a jogszabályok, ahogy a megalkotá- suk évszáma is mutatja, a reformkorban születtek, és mivel megelőzték a korabeli viszonyokat, előfutárai voltak a későbbi gazdasági fellendülésnek. A magyar társasági jog első komplex jogforrása a Kereskedelmi tör- vény volt (1875:XXXVII törvénycikk), amely német mintára jött létre és ahogy neve is mutatja, az ún. kereskedelmi jogot szabályozta. A kereskedelmi jog sajátossága az volt, hogy a hagyományos magánjo- gi (polgári jogi) életviszonyokat és a kereskedelmi életviszonyok reguláció- jával párhuzamosan funkcionált, ennek következtében a magánjog mint- egy megkétszereződött. A kereskedelmi jog és a polgári jog egymás mellet- ti párhuzamosságát nevezzük a magánjog dualista rendszerének. Jelenleg is ezt a modellt, azaz a magánjogi kódex és a kereskedelmi kódex egymás mellettiségét követi pl. Németország (Bürgerliches Gesetzbuch – Handelsgesetz- buch), Spanyolország (Código Civil – Código Comercial) vagy Franciaország (Code Civil – Code de Commerce). A hazai jogfejlődés a Polgári Törvénykönyv 1960-as hatályba lépésével a klasszikus kereskedelmi jog megszűnt, a ma- gyar jogban nincs külön kereskedelmi jog, mint önálló jogág. Ezt a megol- dást, amely a magánjog egységét vallja, nevezzük a magánjog monista kon- cepciójának. Természetesen a magyar jogban is megkülönböztethetünk olyan szabályokat, amelyek vagy a fogyasztói vagy az üzleti viszonyok sza- bályai, azonban ezeket a Ptk. általános szabályai foglalják keretbe. A kereskedelmi törvény alapvetően két nagy területet karolt át. Az egyik a kereskedőkkel, mint sajátos személyekkel foglalkozott („státus- jog”), a másik pedig a kereskedelmi ügyleteket fedte le. A kereskedelmi (ma: gazdasági) társaságok a kereskedők körébe tartoztak. A Kt. az alábbi négy kereskedelmi társaságot szabályozta: közkereseti társaság, betéti társaság, szövetkezet, részvénytársaság. A klasszikus társasági formák közül a korlátolt felelősségű társaság később érkezett a magyar jogba. 1930-ban egy külön törvény szabályozta, amely egy a jogunkból azóta már eltűnt, sajátos társasági formát, a csendes társa- ságot is intézményesítette (1930:V. törvénycikk). A kereskedelmi törvény és a kft-törvény kiállták az idők próbáját, a kor színvonalán mo- dern, korszerű jogszabályoknak számítottak, sőt, óriási hatásukat mi sem igazolja jobban, mint hogy mintául szolgáltak a későbbi időszakok társasági jogi kodifikációjához. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 55 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 55 ► Érdemes kiemelni, hogy az 1875-ös kereskedelmi törvényünk amellett, hogy óriási je- lentőségre tett szert a II. világháború előtti jogunkban, formálisan mind a mai napig hatályban van. A szocialista berendezkedés ugyanis nem helyezte hatályon kívül, ám természetesen az életviszonyok változásával a törvény hatálya látszathatállyá degradáló- dott. Az 1988-as társasági törvény hatályba lépése előtt azonban a nyolcvanas évek végé- nek első hazai gazdasági társaságai – jobb híján – a Kereskedelmi törvény alapján szület- tek. A korábban 566 §-ból álló kódexből jelenleg mindössze hat szakasz van formálisan hatályban (a kereskedelmi utalványokról), amelyek természetesen már nem hatályosulnak. 4.1.3. A szocialista berendezkedés és a társasági jog A negyvenes évek végére kiépülő szovjet típusú államberendezkedés elvei alapvető ellentmondásban álltak a társasági joggal. A társasági jog ugyanis olyan dolgokat feltételez – mindenekelőtt piacot, azaz a vállalkozás jogát, a szerződési szabadságot és a tulajdonhoz való jogot – amelyek a szocialista gazdasági berendezkedésből hiányoznak, amelyek ellen a szocialista állam teljes offenzívát indított. A szocializmus négy évtizede alatt nem beszélhet- tünk piacról, hiszen a szabad piaci folyamatokat az etatista és dirigista állam regulálta. A magánérdek legteljesebb tagadásából fakadóan lényegében elvesztette tartalmát a vállalkozás szabadsága. A speciális szocialista tulaj- doni koncepció, különösen a „személyi tulajdon” kategóriája kiüresítette a tulajdonjog szentségét. A szerződési szabadságot pedig a gazdaságban fel- váltotta a szerződéskötési kötelezettség és a tervutasítások teljesítése. A társasági jog ebben az időszakban elsorvadt. Ennek a folyamatnak az érdekességét az adja, hogy nem a jogi szabályozást változtatták meg, hanem a társadalmi-gazdasági viszonyok változtak meg olyan nagy mér- tékben, hogy vált ennek következtében feleslegessé a gazdasági társaságok szabályozása. A tulajdonképpen teljes körű államosítások révén a kereskedelem eleve állami tevékeny- ség lett, illetve az államosítás nem csupán a kereskedelmi társaságok állami tulajdonba vételét jelentette, hanem a társaságok átalakítását állami vállalatokká vagy szövetkezetek- ké. A klasszikus társasági formák közül formálisan csak a szövetkezet élte túl a szocialista hatalomátvételt, ám ideológiával átitatva csak távolról emlékeztetett eredeti önmagára. A szocialista Magyarországon a szovjet érdekszféra más államaihoz képest azonban viszonylag korán érzékelték, hogy a tervutasításos, állam irányította gazdaság életképtelen, nagyobb teret kell engedni a vállalati önállóságnak. 1968-ban lépett életbe az „új gazdasá- gi mechanizmusnak” nevezett gazdasági reformcsomag, amely némiképp oldotta az öt- venes-hatvanas évek kényszerzubbony jellegű merev gazdaságpolitikáját és kísérletet tett a „szocialista piacgazdaság” megteremtésére. A reformok arra is kiterjedtek, hogy a szinte egyeduralkodó állami vállalatok és szövetkezetek mellett új gazdálkodók is megjelenjenek. Az új típusú „gazdasági társulások” közé tartozott a közös vállalat és az egyesülés (1970. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 56 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 56 ► évi 19. tvr.). A reformokat követően indult meg – csökevényes mértékben – a kisiparban és a kereskedelemben a magánérdek visszaszivárgása is. Ez a gazdasági keretrendszer a nyolcvanas évek végéig érdemben nem is változott. A nyolcvanas évek derekára a gazdasági szükségszerűség mellett a politikai helyzet is meg- érett azonban arra, hogy megkezdődjék a társasági jog restaurációja. A gazdasági szükség- szerűség (óriási államadósság, államcsőd reális esélye, a külföldi befektetésekre szomjazó hazai gazdaság stb.) lassan felőrölte az ideológiai ellenállást. Még a politikai rendszerváltás előtt született meg a Társasági törvény (1988. évi VI. törvény; rövidítve: Gt.). Némi túl- zással ez a jogszabály teremtette meg a politikai rendszerváltás alapjait és feltételeit. Ha szabad némi iróniával Marxhoz visszanyúlnunk, az alap, azaz a gazdasági helyzet 1988 után valóban meghatározta a felépítményt, azaz a politikai struktúrát, hiszen a piacgazda- sági modellt kiépíteni szándékozó társasági törvény mellett életidegennek tűnt a hazai politikai berendezkedés. Az 1988. évi VI. törvénnyel társasági jogunk újjászületett és bár a törvény alapvetően nem szakított a szocialista piacgazdaság koncepciójával, megkezdő- dött a piacgazdaság „visszahódítása”: lassan felbomlott a szocialista gazdaság hosszú évek óta konzervált struktúrája. 4.1.4. Társasági jogunk 1988 után Az első társasági törvény (1988. évi VI. törvény) Az első társasági törvényünk még az államszocializmus korszakában szüle- tett, amely sok szempontból rányomta a bélyegét a jogszabályra. A keres- kedelmi jog teljes rehabilitálásáról szó sem lehetett, így a kereskedelmi társaságokról szóló rész külön kodifikálására került sor. Maga a „gazdasági társaság” elnevezés kompromisszumról árulkodik: a „burzsoá kor” keres- kedelmi társaságai és az új gazdasági mechanizmus vívmányai, a gazdasági társulások elnevezéseinek keresztezéséből született meg a gazdasági társa- ság kifejezés. Az első társasági törvény „húzótörvény” volt, mivel nem elsősorban a társadalmi viszo- nyok fejlettsége kényszerítette ki a megalkotását, hanem arra vállalkozott, hogy azok elébe menve maga formálja ezeket a viszonyokat. Jelentőségét nem lehet túlértékelni. Óriási hatást gyakorolt a jogalkotásra is, hiszen a társasági törvény léte arra szorította a jogalkotót, hogy létrehozza a társasági jog infrastruktúráját, háttéranyagát és fejlessze a kapcsolódó jogterületeket. Így e törvény hatása óriási volt a cégjog, a csőd- és felszámolá- si jog, az értékpapírjog, a versenyjog vagy a számviteli jog fejlődésében, nem is beszélve az egységes adórendszer megalkotásában játszott döntő szerepéről. A törvény megalkotá- sakor valószínűleg még kevesen mertek a privatizációra gondolni, amire utal a törvény preambuluma is. A jogszabály megszületésekor ugyanis még nem ment végbe a tulajdoni reform és az 1949-es alkotmány akkori szövege az évtizedekkel korábban kialakult tulaj- doni koncepciót tükrözte. Ezzel együtt, de facto a szabályozás lényegében legitimálta a magántulajdont, sőt döntő szerepet játszott a privatizációban is (az állami vállalatoknak a magántulajdonba kerüléshez először át kellett alakulniuk valamely társasági formává). Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 57 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 57 ► Ez a törvény hat társasági formát szabályozott, melyek: közkereseti és betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, közös vállalat és egyesülés. Ezek mellett a szövetkezeteket – alapvetően ideológiai okok miatt – külön törvény szabályozta és így a mai napig tulajdonképpen relatíve önálló jog- területnek számít. Nagyrészben ez a törvény volt hivatott megteremteni a hazai vállalkozói réteget azzal, hogy szélesre tárta a társaságalapítás kapuit. Ebből kifolyólag első társasági törvényünk jórészt diszpozitív, azaz engedő jellegű jogszabály volt (a részvénytársasági részt kivéve, amely alapvetően kogens szabályozást kapott). Ez azt jelentette, hogy a társaság alapítói – szerződési szabadságuk alapján – a törvény rendelkezéseitől egyező akaratukkal főszabály szerint eltérhettek. A szabályozás koncepciója az volt, hogy minél nagyobb számban és minél könnyebben alakuljanak társaságok és kezdjék el gazdasági tevékenységüket, váljék lehetővé az egyéni megtakarítások legális közösségi hasznosulása, erősödjön a befektetési kedv, fokozódjon a jövedelemtermelő képesség a gazdaságban, serkenjenek a piaci kap- csolatok stb. A szelekció ebben az olvasatban nem a jogi szabályozás feladata volt, ha- nem azt a piacnak kellett (volna) elvégezni. Tény, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján sosem látott társaságalapítási láz zajlott le, amely mára jócskán csitult és kon- szolidálódott. A Magyar Köztársaság 1991. decemberében írta alá az EGK-val és annak tagállamaival a társulási megállapodást (Európai Megállapodást), amely hazánkat a Közösség társult tagjává tette. Ezt a megállapodást a magyar jogalkotó az 1994. évi I. törvényben hirdette ki. Ez az óriási jelentőségű lépés teremtette meg jogi értelemben azt a kötelezettséget, mely szerint hazánk köteles jogszabályait a közösségi joganyaghoz közelíteni. Az acquis communautaire átvételére vonatkozó jogharmonizációs kötelezettség innen- től számítva valódi jogi kötelezettség is volt, nem is beszélve arról, hogy a harmonizáció a tagság feltételét is jelentette. A második társasági törvény (1997. évi CXLIV. törvény) Bár egyes vélemények szerint az első Gt-t nem kellett volna jogharmonizációs indíttatás- ból felülvizsgálni, mégis ez volt az egyik indoka annak, hogy 1997 végére elkészült a második társasági törvényünk (1997. évi CXLIV. törvény), amely 1998 nyarán lépett hatályba. Az új törvény megalkotásának további indoka az volt, hogy a korábbi jogszabály beváltotta a hozzá fűzött reményeket, teljesítette történelmi rendeltetését. Nem csupán kialakult, de meg is szilárdult a társasági jog intézményrendszere: így a cégbíráskodás, a jogászi-könyvvizsgálói szakértői gárda, sőt, kialakult egyfajta jogi kultúra is e téren. Lehe- tővé vált egy új, korszerűbb jogszabály megalkotása. Az 1997-es jogszabállyal megkezdődött a társasági formák fogyása, hiszen az egyesülés, noha a törvényben helyt kapott, már nem minősült gazdasági Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 58 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 58 ► társaságnak, csupán kapcsolt vállalkozásnak. Jelentősen módosult a cégbe- jegyzés jellege és a bejegyzést megelőző helyzet szabályozása az előtársaság megjelenésével. Szintén nagy változásokon ment át a tag kizárásának sza- bályozása. Összességében azonban elmondható, hogy a két társasági tör- vény között forradalmi eltérések nincsenek. A magyar társasági jog fejlő- désére amúgy is a fontolva haladás jellemző. A legnagyobb koncepcionális eltérés a szabályozás szellemében mutat- kozott. Az 1988-as törvény szabályaitól lényegében bármikor el lehetet térni, kivéve azokat a szabályokat, ahol az eltérés lehetőségét a törvény kifejezetten kizárta. Döntően hitelező-és közérdekvédelmi indíttatásból viszont az 1997-es Gt. szabályaitól már nem lehetett eltérni, kivéve akkor, ha az eltérést maga a törvény tette lehetővé. A korábbi „inkább diszpozi- tív” szabályozás helyébe egy „inkább kogens” szabályozás lépett. A tör- vénynek ez a jellegzetessége kezdettől fogva számos kritika tárgya volt. Azért kárhoztatták e megközelítést, mivel sokszor indokolatlanul csorbí- totta az alapítók/tagok szabadságát. A harmadik társasági törvény (2006. évi IV. törvény) A második Gt. alkalmazásának közel egy évtizede alatt megmutatkoztak a korábbi szabá- lyozás hibái, emellett állandó mozgásban voltak a Gt. csatlakozó jogterületei, főleg a számviteli és az értékpapírjog, nem is beszélve az állandó jogharmonizációs kényszerről. Jelenleg tehát nem látszik egyértelműen, hogy vajon a majdani Ptk. felöleli-e a gazdasági társaságok jogát. Ezzel párhuzamosan jelenleg nem változott a szövetkezetek státusa sem, mivel az új szövetkezeti törvény továbbra is külön kezeli őket, míg az új Gt. tovább- ra sem terjed ki a szövetkezetekre. Ezt az új társasági törvényt (2006. évi IV. törvény) az Országgyűlés 2005. decemberében elfogadta, amely 2006. nyarán lépett hatályba. A fentebb említett, a társasági formák csökkenésére vonatkozó trend az új törvényben is tovább folytatódott. Jelenleg már csak négy társasági formát szabályoz a törvény: közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelős- ségű társaság, részvénytársaság. A 2006-os szabályozás kiiktatta a közös vállala- tot a társasági formák közül, az egyesülés pedig mint kooperációs társaság alapítható. Az országosan működő mintegy száz közös vállalat továbbra is működhet az 1997-es törvény szerint, ám újat már nem lehet alapítani. Az új szabályozás átfogó és széleskörű újításokat vezetett be, azonban a fontolva haladás jegyében tartózkodott a gyökeres változások megvalósí- tásától, egyes vélemények szerint talán nem is lett volna szükség új tör- vényre, hanem novelláris úton is megvalósíthatók lettek volna a változtatá- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 59 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 59 ► sok. A törvény szakaszainak mintegy 50%-a változott meg az 1997-eshez képest, ám az alapvető koncepcionális megoldások nem. Kiemelendő azonban, hogy az új Gt. egy átfogóbb szabályozási koncepció részét képe- zi, amely egyrészt kiterjed a társasági és cégjogra, de felöleli a fizetésképte- lenségi jogot (csőd- és felszámolási jogot), sőt a közszféra bizonyos mérvű átalakítását is. (Utóbbi tekintetében fontos megjegyezni, hogy e szabályo- zási koncepció jegyében a közhasznú társaságok 2007-től megszűnnek, ugyanakkor lehetőséget ad az új jogszabály nonprofit társaság alapítására.) A társasági törvénybeli változások döntően az alapítók/tagok szabadság- fokának növelését célozzák és jelentősen átformálták a befolyásszerzés szabályait, az rt. ügyvezetésének és működésének normáit stb. A kritikák hatására megváltozott a szabályozás módszere is, anélkül, hogy egyértelműen elkötelezte volna magát a jogalkotó a „diszpozitív kontra kogens” vitában. Az új társasági törvény kimondja, hogy az alapí- tók a létesítő okirat tartalmát a jogszabályok keretei között szabadon álla- pítják meg, ám a Gt. rendelkezéseitől csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi. Roppant jelentőségű azonban az ehhez a szakaszhoz fűzött kitétel, mely szerint nem minősül a törvénytől való eltérésnek az olyan rendelkezés beillesztése a létesítő okiratba, amelyről a Gt. nem ren- delkezik, amennyiben az nem áll ellentétben a társasági jog általános ren- deltetésével vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljá- val, továbbá nem sérti a jóhiszemű joggyakorlás követelményét. 4.1.5. A társasági jog fejlődésének várható irányai Az új Ptk. kodifikációjával összhangban napvilágot láttak olyan törekvések, mely szerint a társasági jogot be kellene integrálni a Polgári Törvénykönyvbe, és a készülő új kódex egyik könyvét a társasági jog kaphatná. A Ptk. kodifikációja azonban nem megy egyik pillanatról a másikra, ezért a jogalkotás azt a megoldást választotta, hogy az 1997-es Gt-t megújítja, összegzi az eltelt tizenöt év tapasztalatait, megkísérli a hazai társasági jogot versenyképesebbé tenni egy új törvény révén. A társasági jog, mivel relatíve elkülönült szabályozási terület, jóval könnyebben és egyszerűbben kodifikálható. Kérdés azonban, hogy a jelenlegi külön törvénybeli szabályozás egyúttal annak a törekvésnek az elvetését is jelenti-e, amely a társasági jogot a magánjogi kódexbe törekszik integrálni. A Ptk. kodifikációjával párhuzamosan megjelentek azok a nézetek is, amelyek a szö- vetkezetek visszahelyezését szorgalmazták a társasági jogba. A szövetkezetek hagyomá- nyosan a társasági jogba tartoztak, amely besorolás főleg sajátos ideológiai okok miatt változott meg, így védhető álláspont visszahelyezésük a társasági jogba. Az új társasági törvénnyel egyidejűleg megjelent az új szövetkezeti törvény is, azaz az elkülönült szabá- lyozás továbbra is fennmaradt, bár elvileg lett volna mód a társasági és a szövetkezeti jog magánjogi kódexen kívüli egybeolvasztására. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 60 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 60 ► A társasági jogot folyamatosan új kihívások elé állítja az európai uniós szabályozás. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a meglévő közösségi társasági jog is viszonylag gyakran változik, amely folyamatos adaptációs kényszert jelent a tagállamok jogalkotásának. Másrészről viszont a közösségi társasági jog új, egységes társasági formákkal gazdagodik (európai gazdasági egyesülés, európai részvénytársaság, és a közeljövőben az európai szövetkezet). E körben prognosztizálható egyfajta áttörés, hiszen a jelenlegi közösségi társasági formák egyelőre még csak limitált lehetőséget rejtenek magukban. Így nem túlzás talán az az előrejelzés, mely szerint e körben előbb-utóbb komoly változások várhatóak. 4.1.6. A társasági jog fogalma, forrásai és helye a magyar jogrendszerben A társasági törvény nem azonos a társasági joggal. A legfontosabb jogfor- rás természetesen maga a kódex, de közvetlen és közvetett módon egy sor más jogforrás is tartozik hozzá, amelyek a társasági törvény rendelkezéseit elmélyítik, kiegészítik vagy pontosítják. E körben elsősorban a Polgári Törvénykönyvet kell említeni, amit ma- ga a Gt. emel társasági jogi jogforrássá, hiszen a gazdasági társaságoknak és tagjaiknak a Gt-ben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári Törvénykönyvet kell alkalmazni (a Ptk. tehát a társasági jog anya- joga). Ez azt jelenti, hogy a társasági jogviszonyokra a társasági törvény rendelkezései vonatkoznak, viszont azokban a kérdésekben, amelyek nem társasági jogi jellegűek, ám amelyeknek akár társasági jogi jelentősége is lehet (pl. személyek cselekvőképessége, képviseleti szabályok, nyilatkoza- tok érvényessége, polgári jogi felelősség stb.) a Ptk. szabályai megfelelően irányadók. A Ptk. ezen kívül maga is tartalmaz rendelkezéseket a társaságokról, sőt az egyes társasági formák definícióját a Ptk. adja meg. A kft. és az rt. definícióját a személyi jogban, a jogi személyek között találhatjuk, míg a kkt. és a bt. szabályait a kötelmi jogban, a társaság cím alatt. Annak, hogy a két-két gazdasági társaság szabályai meglehetősen távol esnek egymástól, az az oka, hogy a kkt. és a bt. nem jogi személy. A Ptk. pedig meglehetősen mereven épít a jogi személyiséggel rendelkező és nem rendelkező formációk elválasztására. A Ptk. szerint tehát egy szervezet vagy jogi személy, vagy csupán egyszerű kötelem. A Gt. ezt az elvet meghaladja és a jogi személyiség elrelativizálásának elvét vallja, hiszen a jogi szemé- lyiség helyett a jogalanyiságra összpontosít. Szintén kiemelten fontos mögöttes jogterületként említhetjük a munkajo- got. A társasággal munkaviszonyban álló munkavállalók jogaira és kötele- zettségeire, továbbá a munkaügyi kapcsolatokra a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell alkalmazni. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 61 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 61 ► Ezen kívül is számos olyan jogszabály van, amely a társasági jogtól szinte elválaszthatatlan. E körben különös jelentőséggel bír a cégtörvény (Ctv.), amely mintegy a társasági jog eljárásjoga is. Más szavakkal, amit a Gt. megfogalmaz, az a Ctv. rendelkezései alapján megy át a gyakorlatba, mivel ez a jogszabály tartalmazza a társaságok alapításának és a létesítő okiratában bekövetkező változások bejegyzésének, továbbá a cégbíróság törvényességi felügyeletének és a végelszámolásnak a szabályait. Kieme- lendő, hogy a cégjog ugyanakkor több mint a társasági jog eljárásjoga, mi- vel a gazdasági társaság fogalma nem azonos a cég fogalmával, hanem annál szűkebb (erre a későbbiekben még visszatérünk). A társasági jog legfontosabb forrásai tehát az alábbiak: • 2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról (új Gt.) • 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről • 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről • 2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról (új cégtörvény) • 2006. évi X. törvény A szövetkezetekről • 2000. évi C. törvény a számvitelről • 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról • 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és a végel- számolásról A jelenleg hatályos Gt. szerkezete az alábbi: I. A gazdasági társaságok közös szabályai 1. Általános rendelkezések 2. A gazdasági társaságok alapítása, a társasági szerződés módosítása a) A társasági szerződés b) A tag vagyoni hozzájárulása c) Az előtársaság d) A társaság alapításának cégbírósági bejegyzése e) Szerződésmódosítás 3. A gazdasági társaság szerveire, vezető tisztségviselőire vonatkozó közös szabályok a) A legfőbb szerv b) Az ügyvezetés c) A gazdasági társaság működésének tulajdonosi és közérdekvédelmi ellenőrzése (a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló) 4. Társasági határozatok bírósági felülvizsgálata. Kisebbségi jogok védelme. Hitele- zővédelem 5. Befolyásszerzés. Elismert és tényleges vállalatcsoport Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 62 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 62 ► 6. A gazdasági társaságok megszűnése a) A megszűnés esetei b) Jogutód nélküli megszűnés c) Az átalakulás közös szabályai d) Az egyesülés külön szabályai e) A szétválás külön szabályai f) Az átalakulás cégbejegyzése utáni feladatok. II. Az egyes gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok 7. A közkereseti társaság a) A társaság belső jogviszonyai b) A tagok gyűlése c) Üzletvezetés, képviselet d) A társaság külső jogviszonyai e) A tagsági jogviszony megszűnése f) A társaság megszűnése 8. A betéti társaság 9. A korlátolt felelősségű társaság a) A kft. alapítása b) A társaság és a tagok közötti jogviszony c) A társaság szervezete d) A társaság megszűnése e) Egyszemélyes társaság 10. A részvénytársaság a) Általános szabályok d) Zártkörűen működő részvénytársaság c) A nyilvánosan működő részvénytársaság III. A kooperációs társaság 11. Az egyesülés 4.2. A gazdasági társaság fogalma és jellemzői A gazdasági társaság fogalmának törvényi definíciójával a társasági jogi jogalkotás az elmúlt tizennyolc esztendőben adós maradt, a fogalom ki- munkálása így a tudomány feladata maradt. Alapvetésként meg kell ismer- kedni néhány kapcsolódó fogalommal. • A gazdálkodó szervezet a Ptk. értelmező rendelkezései között (685. § c) pont) szerepel. Eszerint gazdálkodó szervezetnek minősül az állami vállalat, az egyéb állami gazdál- kodó szerv, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, a gazdasági társaság, az európai rész- vénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, a közhasznú társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirto- kossági társulat, a végrehajtói iroda, továbbá az egyéni vállalkozó. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 63 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 63 ► A gazdasági társaságok tehát a gazdálkodó szervezetek egyik csoportját képezik. Ennek értelmében a Ptk. alkalmazásában a gazdasági társasá- gokra is vonatkoznak mindazok a szabályok, amelyek a gazdálkodó szervezetekre vonatkoznak. • A cég fogalma már az első szabályozások egyik kulcsfogalma volt, lé- nyegében az „önálló vállalkozó” szinonimájaként. A gazdasági társasá- gok a cégeljárás szemszögéből cégnek minősülnek, viszont jogi érte- lemben a cég jóval tágabb fogalom. Minden, a Ptk-ban megnevezett gazdálkodó szervezet cégnek minősül, kiegészítve e kört egyéb jog- alanyokkal. Minden cég közös vonása, hogy üzletszerű gazdasági tevékenységet végez és a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre (Ctv. 1. § (1) bekezdés). • A társaság fogalma sem azonos a gazdasági társasággal, bár a társaság meghatározásakor sem támaszkodhatunk jogszabályi definícióra. A társaság a gazdasági társaságnál jóval tágabb kategória, lényegében a társas vállalkozások gyűjtőfogalma. Felöleli a jogalanyisággal nem rendelkező társaságokat (polgári jogi társaság, építőkö- zösség), relatíve jogképes társaságokat (társasház), illetve jogalanyisággal rendelkező társaságokat (egyesülés, 2007-ig a közhasznú társaság, továbbá – legjelentősebb alvál- tozataként – a gazdasági társaság). A gazdasági társaság fogalmi elemeit hagyományosan az alábbiak szerint összegezhetjük: • A gazdasági társaság polgári jogi jogügyleten (megállapodáson, szerződésen) alapszik. Nem minősülhet tehát gazdasági társaságnak az a formáció, amely közjogi kényszeren alapulva jön létre vagy valamely közfunkció ellátá- sára hozták létre (mint pl. az önkormányzati társulások vagy a vízgaz- dálkodási társulatok). A gazdasági társaságok létesítő okirattal, fősza- bály szerint társasági szerződéssel jönnek létre. Ez alól kivétel az rt., amely alapszabállyal jön létre. Az egyszemélyes társaság, amely vagy kft., vagy rt. formában működhet, nem szerződéssel, hanem alapító okirattal jön létre, hiszen itt szükségképpen hiányzik a jogügyleti alap, mivel egyetlen alapító (tag) van. (Az egyszemélyes társaság tulajdon- képpen áltársaság, a korlátozott tagi felelősség kiterjesztése az egyéni vállalkozóra.) • A gazdasági társaság szervező jellegű, tipikusan többalanyú, illetve tartós együttműködésre épült. A gazdasági társaság alapításának lénye- ge a felek együttműködése lehetséges megteremtése. A társaság is va- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 64 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 64 ► gyonjogi intézmény, de a Ptk. kötelmi különös részében szabályozott szerződésekhez képest a felek eltérő érdekállása hiányzik. Kifelé a társaság elvi érdekközösségként jelenik meg, amit az sem ront le, hogy bár ön- kéntességen, mellérendeltségen és szolidaritáson alapul, a tagok jogai nem okvetlenül egyenlőek. Megjegyezzük, hogy a társaság már a római jogban is bona fidei (jóhiszeműségen alapuló) ügyletnek minősült, ahol a tagok mintegy „bajtársi közösséget” képeznek. • A gazdasági társaság közös, üzletszerű gazdasági tevékenység végzésé- re jön létre, vagyis a gazdasági tevékenysége révén haszonra törekszik. Ezt a jelleget nem töri le a Gt. újítása, mely szerint lehetőség nyílik olyan gazdasági társaság alapítására, amely nem jövedelemszerző gazdasági tevékenységet folytat (nonprofit gazdasági társaság). A nonprofit gaz- dasági társaság csak kiegészítő jelleggel folytathat gazdálkodó tevé- kenységet, az elért nyereség nem osztható fel a tagok között, hanem a társaság vagyonát gyarapítja. • Az üzletszerű gazdasági tevékenység végzése feltételezi, hogy a gazdasá- gi társaság vagyont egyesít, amely vagyonnal nyereségre törekszik és amely- lyel vagyoni kockázatot vállal a tevékenységéért. Ez a jellemvonás hatá- rolja el a gazdasági társaságot a közös tulajdon alakzataitól (bár termé- szetesen a közös tulajdoni mozzanat a gazdasági társaságban is jelen van), a polgári jogi társaságtól, az egyesületektől és a szövetkezetektől (hiszen ez utóbbinál a haszonszerzés nem kizárólagos cél). • A gazdasági társaság jogképes, holott a kft. és az rt. jogi személynek minősül, míg a kkt. és a bt. nem. A jogirodalomban így felmerült a di- lemma, hogy vajon ez a különbségtétel milyen kihatással van a gazda- sági társaságok jogalanyiságára. A kérdést maga a Gt. dönti el, amikor kimondja, hogy cégneve alatt a jogi személyiség nélküli gazdasági társa- ság is jogképes, azaz jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. Ilyen módon a gazdasági életben valamennyi gazdasági társaság a jog- alanyiság tekintetében korlátozásmentesen vehet részt. 4.3. A gazdasági társaság alapítása Előre kell bocsátani, hogy a gazdasági társaságok alapításának folyamata és a vonatkozó előírások csak főbb vonalaiban azonosak az egyes társasági formációknál, különösen sok a speciális elem a részvénytársaságok eseté- ben. Ezért az ebben a részben összefoglaltakat a többi formációról model- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 65 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 65 ► leztük, a részvénytársaságok alapításának részletes szabályait az rt-ről szóló fejezetben ismertetjük. 4.3.1. A társaságalapítás korlátai Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése szerint „a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát”. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a a vállalkozás joga alkotmányos alapjog, azaz ennek lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. A gazdasági tár- saság alapítása közvetlenül a vállalkozás jogának gyakorlását jelenti, ennek megfelelően csak kis számú, a közérdek védelméből okvetlenül szükséges érdemi korlátozás érintheti a társaságalapítást. Formakényszer Gazdasági társaság csak a törvényben meghatározott formában alapítható. Jelen- leg a fent említett négy társasági forma közül kell választani az alapítás során. Nincsen lehetőség arra, hogy az alapítók e szabályokat vegyítsék, sem arra, hogy az egyébként külföldön bevett, de a magyar jogban isme- retlen társasági formában (pl. betéti részvénytársaság vagy csendestársaság) alapítsanak társaságot. Ezt a szabályt így a társasági jog numerus claususának vagy típuskényszerének is szokták nevezni. Az alapítók Gazdasági társaságot külföldi és belföldi természetes személyek, jogi szemé- lyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok alapít- hatnak. Ez a kör lényegében felöleli a jogalanyok teljes körét. A külföldi tagokra lényegében azonos szabályok vonatkoznak, mint a belföldiekre. Az alapítás alanyi korlátai Fontos jogalkotói törekvés a korlátlan tagi felelősség halmozódásának kizárása. Alanyi korlátozások így: • természetes személy egyidejűleg csak egy társaságban lehet korlátlanul felelős tag, • kiskorú személy nem lehet korlátlanul felelős tag, • kkt. és bt. nem lehet korlátlanul felelős tag. Tárgyi korlátozások A társaságalapítás korlátozható a társaság tevékenységével összefüggésben is. Előfordul, hogy a formaválasztás szabadságát a jogalkotó leszűkíti, és meghatározza, hogy az adott tevékenységet csak adott társasági formában lehet Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 66 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 66 ► végezni. (Pl. biztosító csak rt., egyesület, szövetkezet, vagy harmadik or- szágbeli biztosító belföldi fióktelepe formájában, bank csak rt. vagy fiókte- lep formájában működhet.) Arra is van példa, hogy törvény a társaság alapítását hatósági engedélyhez köti. Ez azt jelenti, hogy az állam a társaság létrejövetele felett gyakorol ellenőrzést, ami egy erős és direkt befolyás a társaságalapítás szabadságába, mivel a társaság csak akkor jegyezhető be a cégjegyzékbe, ha rendelkezik alapítási engedéllyel. Ennek megfelelően ez a korlátozás nem fordul elő tömegesen. (Alapítási engedélyezés alá esik a biztosító és a bank alapítása.) Ennél sokkal gyakoribb az a korlátozás-fajta, amikor az állam a tevé- kenységi kör gyakorlásához ír elő engedélyt. Ebben az esetben tehát a társaság létrejön az állami kontrolltól függetlenül, ám csak az engedély birtokában kezdheti meg a tevékenység gyakorlását. Arra is van példa, hogy a tevé- kenység gyakorlása nem kötött hatósági engedélyhez, azonban arra csak akkor nyílik mód, ha a társaság személyesen közreműködő tagja, munka- vállalója vagy a társasággal tartós polgári jogi szerződéses viszonyban álló személy a jogszabályban megkövetelt képesítési követelményeknek igazolt módon megfelel. 4.3.2. A létesítő okirat (társasági szerződés) 4.3.2.1. Alaki kellékek Létesítő okirat A gazdasági társaságok alapításához létesítő okirat, főszabály szerint társa- sági szerződés szükséges (rt. esetén alapszabályról, egyszemélyes társaság esetén alapító okiratról beszélünk). A társasági szerződéssel szemben tá- masztott alaki és tartalmi feltételek jócskán eltérnek a Ptk. szerződési sza- bályaitól. Főszabály szerint ugyanis szerződést szóban, ráutaló magatartás- sal és írásban lehet kötni a polgári jog szabályai szerint, ezzel szemben társasági szerződés kizárólag írásban köthető. További feltétel, hogy a társasági szerződést minden tagnak alá kell írnia (kivéve a nyilvánosan működő rt. alapszabályát, amelyet az rt. közgyűlése fogad el). A társasági szerződés aláírása során helye van képviseletnek. A törvé- nyes képviselet magától értetődő (vö. kiskorú vagy jogi személy tagok), míg a meghatalmazáson alapuló képviseletnek sincs akadálya, amennyiben a meghatalmazást a tag közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánok- iratba foglalja. A legfontosabb formai feltétel az, hogy a leírt és a tagok által aláírt tár- sasági szerződést közjegyző által készített közokiratba, vagy – és ez a gyako- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 67 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 67 ► ribb – ügyvéd, illetve az alapító jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. További alaki kelléke nincsen a társasági szerződésnek. A koráb- ban a gyakorlatban kialakult követelmények (pl. a társasági szerződés lapja- inak összefűzése) az évek során eltűntek. Iratminta alkalmazása A 2006-os szabályozás újdonsága, hogy kkt., bt. és kft. esetén lehetőség van arra, hogy a társasági szerződést a cégtörvény mellékletében szereplő iratminta kitöltésével készítsék el. Ennek formai feltételei természetesen megegyeznek a fent ismertetettekkel, azaz ebben az esetben sem küsz- öbölhető ki az ügyvédi (közjegyzői, jogtanácsosi) közreműködés. Az újítás jelentősége, hogy a kis vállalati mérettel rendelkező, egyszerű struktúrájú társaságok esetén meggyorsulhat a bejegyzési-alapítási folyamat, ha az ala- pítók az iratmintát választják. Ez nem csupán az okirat megszerkesztése, hanem a cégbírósági kontroll fázisában is egyszerűsítést és gyorsítást je- lenthet. 4.3.2.2. A társasági szerződés minimális tartalmi elemei A gazdasági társaság cégneve és székhelye Gazdasági társaság nem létezhet cégnév nélkül. A cégnév lényegében a társaság jogalanyiságának megtestesítője. (A cégnévre vonatkozó szabá- lyokat nem a Gt., hanem a cégtörvény tartalmazza). Eszerint a cégnév minimális kelléke a tevékenységre utaló jelző és a cégforma megjelölése. A gyakorlatban szinte kivétel nélkül választanak ún. vezérszót, amely a cégnévben mindig első helyen áll. A vezérszó szerepe, funkciója a cég megkülönböztetése és azonosítása a gazdasági életben. Amennyiben egy cégnév vezérszót, tevékenységre utaló jelzőt és a cégforma megjelölését is tartalmazza, teljes cégnévről (vagy régies kifejezéssel cégszövegről) beszé- lünk. Rövidített névről akkor beszélünk, ha a társaság úgy dönt, hogy sze- retne ilyet is használni, ebben az esetben a rövidített név a vezérszóból és a cégformából áll. A Kis Halász Szolgáltató Betéti Társaság (teljes cégnév) választhat rövidített cégnevet, amely ez esetben Kis Halász Bt. lehet. A társaság bizonyos speciális létszakaiban köteles a cégnévben negyedik helyen ún. toldatot feltüntetni. A toldat feltüntetése kötelező a bejegyzési eljárás során (bejegyzés alatt – „b. a.”), illetve a társaság megszüntetésére irányuló eljárás tartama alatt, az eljárás jellegétől függően „f. a.” (felszámo- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 68 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 68 ► lás alatt), illetve „v. a.” (végelszámolás alatt) formában. Más toldat nem szerepeltethető, illetve más társasági létszakaszban bármilyen toldat feltün- tetése tilos. A törvény rendelkezéseinek megfelelő cégnév-választást három elv szabályozza. • A cégvalódiság elve azt jelenti, hogy a cégnévnek a cég alapvető tevékeny- ségét és tényleges formáját kell tartalmaznia és nem kelthet olyan lát- szatot, amely ezekkel ellentétes. Ebből kifolyólag a kizárólagosságra utaló vagy szuperlatívuszban (leg-…) fogalmazó cégnév csak akkor je- gyezhető be, ha a cégnévben foglaltak objektíve igazoltak. Így pl. az „INTERTRANS Nemzetközi Fuvarozó Kft.” cégnév csak akkor je- gyezhető be, ha a társaság valóban nemzetközi árufuvarozást végez, nem csak belföldit. • A cégszabatosság elve szerint a cégnévben a vezérszón kívül csak magyar szavak és kifejezések szerepelhetnek a magyar helyesírás szabályai szerint. A vezérszóra tehát nem vonatkozik ez az elv, így a vezérszó- ban idegen szavak, kifejezések, mozaikszavak, betűszavak is szerepel- tethetők. • A cégkizárólagosság elve szerint a cégnévnek (rövidített névnek) az ország területén a cégnévben azonos tevékenységet feltüntető más cég elne- vezésétől egyértelműen különböznie kell. Így tehát a Kis Halász Szol- gáltató Bt. bejegyzését kizárja, ha már bejegyzést nyert a Kis Halász Szolgáltató Kft. Két vagy több azonos nevű cég közül a választott név viselésének joga azt illeti meg, amelyik a cégbejegyzési kérelmét első- ként nyújtotta be. Ez a rendelkezés nem érinti a cégtulajdonosnak, il- letve a tagoknak azt a jogát, hogy nevüket a cégnévben vezérszóként feltüntethessék. Látható, hogy a cégkizárólagosság elve adott esetben gátja lehet a bejegyzésnek, ezért célszerű még az alapítás fázisában a bejegyzési kérelem benyújtása előtt tisztázni, hogy a választott cégnév bejegyezhető-e vagy sem. Ez a folyamat – a cégnév elsőbbségének kutatása – az ún. priorálás. Az Igazságügyi Minisztérium szervezetében működő Cégin- formációs és Cégnyilvántartási Szolgálat – kérelemre – a cégbejegyzési kérelem benyújtá- sa előtt felvilágosítást ad arról, hogy a választott elnevezés a kérelem időpontjában kü- lönbözik-e a cégnyilvántartásba már bejegyzett más cég elnevezésétől. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 69 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 69 ► Székhely Minden gazdasági társaságnak kötelező székhelyet létesítenie. A székhely a központi ügyintézés helye, amelyet cégtáblával kell megjelölni. A társasági lét természetesen nem feltétlenül zajlik egyetlen színtéren. A székhelyen kívül a társaság korlátlan számban hozhat létre telephelyeket és fióktelepe- ket, melyek a székhelytől különböző helyen találhatók. A telephely a társasá- gi tevékenység gyakorlásának helye, amely ugyanabban a városban vagy község- ben van, mint a székhely. A fióktelep és a telephely tartalmi oldalról nem különbözik, hiszen a fióktelep is a társasági tevékenység végzésének szín- tere, ám a fióktelep más városban vagy községben – magyar cég külföldön lévő fióktelepe esetén más országban – van, mint a cég székhelye és telephelye. A társaság tagjai A társasági szerződésben fel kell tüntetni a gazdasági társaság valamennyi tagját nevük és lakóhelyük (nem természetes személyek esetén cégnevük és székhelyük) szerint. Természetes személyek esetén fel kell tüntetni a tag anyjának nevét, gazdasági társaságok esetén a társaság cégjegyzékszámát is. A tagok személyében bekövetkező változás módja és annak regisztrálása társaságonként eltér, alapvetően a személy- vagy vagyonegyesítő jelleg függvénye (részletesebben a különös részben). A társaság főtevékenysége A jelenlegi Gt. egyik újítása, hogy nem kell valamennyi, a társaság által gyakorolni kívánt tevékenységi kört a társasági szerződésben feltüntetni, mint korábban. Amennyiben minden társaság jogképes, ez azt jelenti, hogy bármely jogot megszerezhet és bármely kötelezettséget vállalhat, más szavakkal bármely tevékenységet végezhet. Ezt a Gt. meg is erősíti, amikor kimondja, hogy a gazdasági társaság bármely tevékenységet végezhet, amit törvény nem tilt vagy korlátoz. Jelenleg csupán a főtevékenységet kötelező feltün- tetni, ezen kívül azokat a tevékenységeket, amelyeket a tagok feltüntetni szeretnének. A cégjegyzék nyilvánossága miatt célszerű lehet a ténylegesen gyakorolt tevékenységeket feltüntetni, de ez immár nem jogszabályi kötelezettség, hanem a tagok döntése. A koráb- bi rendszerben a társaságok a KSH által kiadott, a Gazdasági Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszeréről szóló nomenklatúra (TEÁOR) alapján voltak kötele- sek tevékenységi köröket választani. Ez a kötelezettség szűnt meg 2006 nyarán, ám várha- tóan a TEÁOR szerepe nem fog csökkenni. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 70 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 70 ► A vagyoni hozzájárulás A társaság fogalma kapcsán érintettük, hogy nincsen gazdasági társaság saját vagyon nélkül, amely a gazdasági tevékenység előfeltétele és kockáza- tának elsődleges fedezete. A jegyzett tőke a számviteli jogból a társasági jog- ba került fogalom, lényegében a társaság rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulás. A jegyzett tőkét kkt. és bt. esetén a társaság „induló vagyonának”, míg kft. esetén törzstőkének, rt. esetén alaptőkének nevezzük. A jegyzett tőke a társaság saját tőkéjének állandó eleme, amelyet nem befolyásol a társaság gazdálkodásának eredményessége vagy eredménytelensége, az csak a tagok akaratának függvényében változhat (pl. rt. esetében az alaptőke felemelé- sével vagy leszállításával). A társaság alapításakor a tagok a jegyzett tőke szolgáltatására kötelesek, tehát – elvileg – az alapítás pillanatában a saját tőke és a jegyzett tőke megegyezik. A társaság valamennyi tagja köteles tehát a társaság vagyonához hozzá- járulni. Amennyiben a tag nem szolgáltatja vagyoni betétjét, vagy a társa- sági szerződésben meghatározott időpontig nem szolgáltatja azt, az ügyve- zetés harminc napos határidő tűzésével felszólítja a teljesítésre és egyúttal felhívja a figyelmét arra, hogy a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmu- lasztása a tagsági jogviszony megszűnését vonja maga után. Amennyiben a határidő eredménytelenül eltelik, azaz a tag nem fizeti meg a vállalt vagyo- ni hozzájárulását, a határidő elteltét követő napon a tag tagsági jogviszonya minden külön eljárás, felszólítás, kizárás nélkül, automatikusan, a törvény erejénél fogva megszűnik. Ezt a rendkívül szigorú jogkövetkezményt csak tetézi, hogy az a tag, akinek a tagsági jogviszonya a vagyoni hozzájárulás nem teljesítése miatt szűnt meg, a polgári jog általános szabályai szerint felelős a társasággal szemben a vagyoni hozzájárulás elmulasztása miatt keletkezett károkért is. A társaság jegyzett tőkéje és a tag vagyoni hozzájárulása pénzbeli hozzá- járulásokból (készpénzbetétekből) és nem pénzbeli hozzájárulásokból (apportból) állhat. Az apport kifejezést a társasági törvény nem használja, ám ez a nem pénzbeli hozzájárulás gyakorlatban elterjedt elnevezése. Apport lehet bármi- lyen vagyoni értékkel bíró dolog, szellemi alkotáshoz fűződő vagy egyéb vagyoni értékű jog, illetve az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelés. A tag munkavégzésre vagy más jellegű személyes közreműködésre, szolgáltatás nyújtására vonatkozó kötelezettségvállalása nem lehet apport tárgya. Az apportálással kapcsolatos legfontosabb kérdés az apport értékelése. Követelmény ugyanis, hogy az apport tárgya akkora értéken szerepeljen a társaság vagyonában, amekkora értéket ténylegesen képvisel. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 71 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 71 ► Amennyiben az apport feltüntetett értéke elmarad annak tényleges értékétől, azaz az apportot alulértékelik, ez sértheti az apportáló tag érdekeit, mivel a tagsági jogok gyakor- lása a teljesített vagyoni hozzájárulások arányában történik és a tag, bár nagyobb vagyon- hányadot szolgáltatott, kevesebb tagsági jogot gyakorolhat. Az alulértékelés azonban csak az apportáló tag érdekeit sérti, az nem csorbítja harmadik személyek, különösen a hitele- zők érdekeit. Ebből kifolyólag a nem pénzbeli hozzájárulás alulértékelése nem tilos. Ezzel a helyzettel ellentétes, ha az apportot felülértékelik, azaz a nem pénzbeli hozzájárulás értékét a szolgáltatáskori értéket meghaladó értéken tüntetik fel a társasági szerződésben. Ez a helyzet két szempontból is aggályos. Először, torzíthatja a társaságon belüli viszo- nyokat, mivel a felülértékelt apport alapján az apportáló tag olyan mérvű tagsági jogokat gyakorolhat, amelyek mögött nem áll vagyoni hozzájárulás. Mégis, az apport felülértéke- lésének a tilalma alapvetően azért alakult ki, mert fiktív jegyzett tőkét képez és így foko- zottan sérti a hitelezők érdekeit. Az apport értékét főszabály szerint az a tag jelöli meg, amelyik azt szolgál- tatja. Amennyiben a többi tag az így megjelölt értéket elfogadja, az apport tárgya ezen az értéken kerül a társaság vagyonába. Az apportáló tag az apport szolgáltatásától számított öt éven át helytállni tartozik a társaságnak azért, hogy az apport tárgyának társasági szerződésben feltüntetett értéke nem haladja meg az apport szolgáltatáskori értékét. Ez az apport felülértékelésének objektív jogkövetkezménye, azaz független a nem pénz- beli hozzájárulást szolgáltató tag szubjektív tudattartalmától. Más a helyzet, ha az apport felülértékelése tudatos tevékenység eredménye. Azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli hozzájárulását tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadtatták el a társasággal, az apportáló taggal együtt egyetemlegesen és korlátlanul felel- nek az ebből származó károkért. Ez egy rendkívül szigorú felelősségi szabály, amely alkalmas arra, hogy a kft. és az rt. egyébként korlátozott felelősséget vállaló tagjai is kor- látlanul feleljenek a keletkezett károkért. A Gt. az egyes társasági formák kapcsán meghatározhatja a jegyzett tőke minimális összegét. Jelenleg a kft. törzstőke-minimuma három millió, míg az rt. alaptőkéjének minimuma húsz millió forint. A hatályos új szabályok szerint csak apporttal is lehet kft-t vagy rt-t alapítani, készpénzbetétek nélkül. A másik két társasági formánál (kkt., bt.) nincs jegyzett tőke mini- mum előírás. A vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának módját és idejét is szabályozni kell a társasági szerződésben, mert a jogszabály módot ad arra, hogy ne kelljen a teljes vállalt vagyoni hozzájárulást már alapításkor befi- zetni. Amennyiben a tagok ezzel a lehetőséggel élni óhajtanak, a társasági szerződésben kell szabályozniuk a vagyon szolgáltatásának mikéntjét és Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 72 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 72 ► ütemezését. (Az erre vonatkozó részletesebb szabályokat a különös részi szabályok kapcsán tárgyaljuk.) A társaság képviselete és a cégjegyzés módja A gazdasági társaságok képviseletét az ügyvezetés látja el. Az ügyvezetésre jogosult személy törvényes képviselőként képviseli a gazdasági társaságot harmadik személyekkel szemben, illetve bíróságok és más hatóságok előtt. A képviselet tehát kiterjed valamennyi jogviszonyra és minden elképzelhe- tő nyilatkozati formára. Ehhez képest a cégjegyzés jóval szűkebb kategória, mivel csupán a társaság képviseletében az előírt formában tett írásbeli nyi- latkozatokat jelenti A cégjegyzés módja kétféle lehet. Együttes a cégjegyzési jog, ha a nyilat- kozat érvényességéhez legalább két, cégjegyzésre jogosult személy egyidejű nyilatkozata szükséges. Önálló a cégjegyzési jog, ha a cégjegyzésre jogosult személy nyilatkozata elegendő a nyilatkozat megtételéhez. A vezető tiszt- ségviselők, továbbá a cégvezető (az a munkavállaló, aki a vezető tisztségvi- selők rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos működését) cégjegyzési joga főszabály szerint önálló, egyéb képviselők cégjegyzése viszont csak két cégjegyzésre jogosult személy együttes aláírásával érvényes. A cégjegyzés módjáról a társaság bejegyzési kérelméhez kötelezően csatolni rendelt aláírási címpéldány tanúskodik. Az aláírási címpéldány közjegyzői okirat, amely a cégjegyzés módján kívül a cégjegyzésre jogosult aláírási mintáját tanúsítja hitelesen. A vezető tisztségviselő(k), a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló A vezető tisztségviselők nevét, lakóhelyét és az anyja nevét kell feltüntetni a társasági szerződésben. A bejegyzési kérelem mellékleteként csatolni kell a vezető tisztségviselő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a vezető tiszt- ségviselői pozíciót elfogadja. Az elfogadó nyilatkozat feltétele a vezető tisztségviselő bejegyzésének.(A vezető tisztségviselőkkel külön pontban, a társaság szerveinek tárgyalásakor foglalkozunk.) A felügyelő bizottság tagjait és a könyvvizsgálót név és anyja neve adat szerint, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén cégjegyzékszám szerint kell feltüntetni. A társaság működésének időtartama A gazdasági társaság alapítása történhet határozatlan időre és határozottra egyaránt. Amennyiben a társaságot határozatlan időre hozzák létre, a társa- ság működésének időtartamát nem kell a társasági szerződésbe foglalni. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 73 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 73 ► Amennyiben a működés ideje az alapítók szándéka szerint határozott időre szól, úgy ezt az időtartamot a társasági szerződésben kell rögzíteniük. Lehetőség van arra is, hogy a társaság működését valamilyen bontó feltétel bekövetkezé- séhez kössék, ebben az esetben a társaság szintén határozott időre jön létre. További tartalmi elemek Az előzőekben felsoroltak nélkül nem születhet meg egyetlen társaság létesítő okirata sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a lista tartalmaz- ná valamennyi társasági forma összes, társasági szerződésre tartozó szabá- lyozási kérdéskörét. A különös részi szabályok ezt a listát tovább bővítik társa- sági formától függően, így ezekkel később foglalkozunk. 4.3.2.3. A bejegyzési kérelem A társaság alapításának centrális dokumentuma a társasági szerződés, ám a cégeljárás szemszögéből ez csupán egy melléklete az ún. cégbejegyzési kére- lemnek. Mivel a bejegyzési eljárásban valamennyi melléklet egyformán fontos, célszerű számba venni, mely dokumentumok szükségesek a társaság cégbejegyzéséhez. Valamennyi cég bejegyzéséhez (változásbejegyzéséhez) szükséges okiratok: • létesítő okirat, • hiteles cégaláírási nyilatkozat (aláírási címpéldány), • ha a bejegyzési kérelem erre vonatkozó adatot tartalmaz: – a vezető tisztségviselők, felügyelő bizottsági tagok, a könyvvizsgáló elfogadó nyi- latkozata, – a vezető tisztségviselő képviseleti jogának egyes ügyekre vagy ügycsoportokra vo- natkozó átruházása esetén az erről szóló okirat, – a külföldi személy magyarországi kézbesítési megbízottjának a megbízására, illetve a megbízás elfogadására vonatkozó okiratot, – külföldi cég részvétele esetén a külföldi cég cégkivonata és annak magyar nyelvű hiteles fordítása, illetve annak hiteles fordításban történt igazolása, hogy a céget a hazai joga szerint kereskedelmi nyilvántartásba vették, – ingatlan nem pénzbeli hozzájárulásként történő szolgáltatása esetén az ingatlan – három hónapnál nem régebbi – tulajdoni lapját, melyből az ingatlannal való ren- delkezés jogcíme legalább széljegy formájában megállapítható, • jogszabályban meghatározott mértékű közzétételi költségtérítés megfizetésének igazo- lása, kivéve, ha a közzétételi költségtérítést elektronikus úton, a Szolgálat elektronikus ügyfélszolgálatán fizetik meg, • a jogi képviselő meghatalmazása, illetve képviseleti jogának igazolása, • az adószám megállapításához szükséges, az általános forgalmi adó alanyának az adó- köteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével összefüggő nyilatkozat. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 74 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 74 ► 4.3.3. A társaság cégbírósági bejegyzése és az előtársaság A cégbírósági bejegyzés A gazdasági társaság a cégbírósági bejegyzéssel, a bejegyzés napján, azaz ex nunc hatállyal jön létre. A cégbíróság döntése konstitutív, jogkeletkeztető, mert a döntés révén születik meg a gazdasági társaság. A Gt. előírja, hogy a társasági szerződés megkötésétől számított legfel- jebb harminc napon belül be kell nyújtani a bejegyzési kérelmet a cégbíró- sághoz. Ha ehhez hozzávesszük a cégbírósági bejegyzési eljárás határidejét (nem jogi személyek esetén nyolc nap, jogi személyek esetén harminc munkanap), illetve az esetleges hiánypótlási felhívásokat és így meghosz- szabbodó elintézési határidőket, jól látszik, hogy a társasági szerződés megkötése (aláírása és ellenjegyzése), illetve a társaság megszületése (azaz bejegyzése) között lényeges időbeli eltérés lehet. Ez a közbeékelődő idő- szak folyamatosan csökken és további csökkenése várható. A nyolcvanas évek végén a bejegyzési eljárás a sajátos infrastrukturális anomáliák (cégjogi kultúra hiánya, cégbírák hiánya, számítógépes nyilván- tartás hiánya stb.), illetve a cégalapítási láz miatt ad absurdum egy-másfél évig is húzódhatott. Ez a helyzet folyamatosan konszolidálódott, de még jelenleg is kezelendő kérdés, hogy mi történjék a társasággal a szerződés- kötés és a bejegyzés között. Az első Gt. azt a megoldást választotta, hogy – összhangban a szerződési jog elveivel – a társaság a szerződéskötést követő napon megkezdhette tevékenységét, a cégbírósági be- jegyzés pedig bár jogkeletkeztető határozat, visszaható (ex tunc) hatályú a szerződés meg- kötésének napjára. Az akkori modell tehát úgy próbálta meg áthidalni a szerződéskötés és a bejegyzés közötti függő helyzetet, hogy szabad utat engedett a társaság működésének, amit mintegy utólag szentesített azzal, hogy a bejegyző határozat visszahatott a szerződés- kötés időpontjára. Ez a logikailag egyébként védhető modell abban a sajátos közegben azonban visszaélésekre adhatott okot, nem is beszélve a jogbiztonság hiányáról. Az előtársaság Az előtársaság 1997-től – jelenleg is – társasági és cégjogunk a jövőre néző hatályú bejegyzés elvét követi, amit kiegészít a társasági szerződés megkö- tése és a cégbírósági bejegyzés közötti időszakra alkalmazott jogintéz- mény, a német jogból átvett előtársaság (Vorgesellschaft). A gazdasági társaság a társasági szerződés ellenjegyzésének napjától a létrehozni kívánt társaság előtársasá- gaként működhet. Ez azt jelenti, hogy az előtársaság ugyanannak a gazdasági társaságnak egy másik, speciális létszaka. Ugyanarról a társaságról van szó, Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 75 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 75 ► a bejegyzés, azaz a „végleges” gazdasági társaság megszületése nem jelent megszűnést, átalakulást vagy jogutódlást, csupán a társasági lét egy újabb szakasza kezdődik. Más szavakkal, amennyiben a cégbíróság bejegyzi a társaságot, úgy az előtársasági létszakban kötött jogügyletek a bejegyzett gazdasági társaság jogügyleteinek minősülnek. A bejegyezni kívánt gazda- sági társaság társasági szerződésben kijelölt vezető tisztségviselői a cégbe- jegyzésig a bejegyezni kívánt társaság nevében és javára járnak el. Ebben a szakaszban az előtársasági jelleget a cégnévben a „b. a.” (bejegyzés alatt) toldattal külön jelezni kell. Amennyiben e körülményt nem jelzik a toldat- tal, úgy a megkötött ügyletek, amennyiben a cégbíróság nem jegyzi be a társaságot, az alapítók által együttesen kötött jogügyletnek minősülnek. Az előtársaság üzletszerű gazdasági tevékenység folytatására jogosult, ám csak a cégbejegyzési kérelem benyújtását követően. Ez a lehetőség azonban nem terjed ki azokra a tevékenységekre, amely gyakorlásához hatósági engedély szüksé- geltetik, mivel engedélyhez kötött tevékenységet az előtársaság nem vé- gezhet. Az előtársaság is, akárcsak a bejegyzett társaság, jogképes. Az előtársaság működése azonban az alábbiak szerint korlátozott: • tagjainak személyében nem állhat be változás (kivéve a törvény által előírt eseteket), • a társasági szerződést nem lehet módosítani (kivéve, ha erre a cégbíróság hiánypótlási felhívása miatt kerül sor), • nem kezdeményezhető tagkizárási per, • hatósági engedélyhez kötött tevékenységet nem végezhet, • jogutód nélküli megszűnés, társasági formaváltás, egyesülés, szétválás, közhasznú társasággá alakulás nem határozható el, • az előtársaság nem alapíthat más társaságot, illetve nem vehet részt benne tagként. Az előtársaság vonatkozásában az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mi történik abban az esetben, ha a társaság bejegyzési kérelmét a cégbíróság jogerősen elutasítja. Ebben az esetben ugyanis nem születik meg az a gaz- dasági társaság, amelynek „betudhatnánk” az előtársaság által kötött jog- ügyleteket, az előtársaság mint sajátos formáció pedig értelemszerűen megszűnik. Először is, a törvény kimondja, hogy amennyiben a bejegyzési kérelmet a cégbíróság jogerősen elutasítja, az erről való tudomásszerzést követően az előtársaság további jogokat nem szerezhet, kötelezettségeket nem vállalhat és köteles működését haladéktalanul megszüntetni. Ameny- nyiben e kötelezettségnek nem tesznek eleget, az ebből fakadó károkért az előtársaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 76 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 76 ► Ezen túlmenően az előtársaság után maradó ki nem egyenlített tarto- zások viselésére a gazdasági társaságok megszűnésére irányadó szabályokat kell alkalmazni. Ez a szabály azt mondja, hogy az előtársaság tagjai felel- nének az előtársasági tartozásokért ugyanolyan feltételekkel, mintha be- jegyzett társasággal állnánk szemben. Amennyiben tehát a tag felelőssége korlátlan lett volna a társaság bejegyzése után, az előtársaság megszűnése esetén is korlátlanul tartozik helytállni azokért az előtársasági tartozásokért, amelyeket az előtársaság vagyona nem fedezett. Amennyiben a tag felelős- sége korlátozott lett volna a társaság tartozásaiért a társaság bejegyzése esetén, akkor az előtársasági vagyon által nem fedezett tartozásokért szintén korlátozottan felel, ilyen esetben sincs magánvagyonára kiterjedő korlátlan felelőssége. Ha azonban a korlátozot- tan felelős tagok helytállása ellenére az előtársaság után ki nem egyenlített tartozások maradnak, e tartozásokért harmadik személyek felé a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen kötelesek helytállni. 4.3.4. A társasági szerződés érvénytelensége A társasági szerződés alapján a cégbírósági bejegyző határozattal egy új jogalany születik, amely a gazdasági életben számos jog és kötelezettség alanya lesz, számos jogügyletnek válik az alanyává. Éppen ezért a társasági szerződés érvénytelensége rendkívül kényes kérdés, hiszen amennyiben megdől a társasági szerződés, az nem egyszerűen egy szerző- dés érvénytelenségét jelenti, hanem megdől miatta a szerződéssel létrehozott jogalany léte is és rendkívül komplikált helyzeteket idéz elő a hátramaradó jogviszonyok elvarrása, megítélése. Mindaddig azonban, amíg nem lesz jogerős a cégbejegyzési határozat, nem születik új jogalany sem. Éppen ezért a jogerős cégbejegyző határozat meghozatala előtt a társasági szerződés érvénytelensége az általános, Ptk-beli szabályok szerint alakul. Amennyiben a jogerős cégbejegyző végzés megszületik, a társasági szerződést többé nem lehet megtámadni. Az érvénytelenség közrendi alakzatára, a semmisségre lehet csak hi- vatkozni, azonban a semmisségi okokat a Gt. szabályozza, a semmisség megállapítására vonatkozó per speciális szabályait pedig a cégtörvény. Az alábbi okok adhatnak alapot a társasági szerződés semmisségének megállapítására: • elmaradt a társasági szerződés ellenjegyzése vagy közokiratba foglalása • a társasági szerződés nem tartalmazza a társaság cégnevét, főtevékenységét, jegyzett tőkéjét, ideértve a tagok vagyoni hozzájárulásának mértékét is • a társaság tevékenységi köre jogszabályba ütközik • valamennyi alapító cselekvőképtelen volt vagy megszegték a társaság minimális taglét- számára vonatkozó szabályokat • kft. vagy rt. esetén a jegyzett tőke minimumára vonatkozó szabályokat megsértették. Amennyiben a bíróság megállapítja az érvénytelenséget, elsősorban törekszik az érvényte- lenség kiküszöbölésére. Ha erre nincs mód, akkor a határozatában megjelölt időpontig az érvénytelen szerződést hatályossá nyilvánítja és felhívja a cégbíróságot a törvényességi Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 77 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 77 ► felügyeleti eljárás lefolytatására. A hitelezők szempontjából fontos szabály, hogy a társa- sági szerződés esetleges érvénytelensége nem érinti az érvénytelenség megállapítása előtt keletkezett, a társaság javára vagy terhére fennállt jogok és kötelezettségek fennállását. 4.4. A gazdasági társaság szervezete 4.4.1. A gazdasági társaság legfőbb szerve A gazdasági társaság legfőbb szervének működésében a társaság vala- mennyi tagja részt vesz. Ez a szerv elsősorban arra hivatott, hogy a társa- ság alapvető, stratégiai ügyeiben döntsön. A legfőbb szerv a napi üzletvitel, ügymenet körébe tartozó kérdésekkel főszabály szerint nem foglalkozik. A legfőbb szerv elnevezése társasági formánként eltér. Kkt-ban és bt- ben tagok gyűlése (vagy taggyűlés), kft-ben taggyűlés, rt-ben közgyűlés műkö- dik. Egyszemélyes társaságban nincsen sem taggyűlés, sem közgyűlés, a legfőbb szerv hatáskörében az egyetlen tag jár el. A legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdések társaságról társaságra változhatnak, de tipikusan és – fontos kiemelni – főszabály szerint az alábbi ügycsoportokra terjednek ki, melyek egyúttal a legfőbb szerv kizáró- lagos hatáskörét is jelentik: • vezető tisztségviselők kijelölése, visszahívása; • felügyelő bizottság tagjainak kijelölése, visszahívása; • könyvvizsgáló választása és visszahívása; • társasági szerződés módosítása; • tag kizárására irányuló per megindítása; • megszűnésről vagy átalakulásról döntés, • a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyása, • egyes lényeges ügycsoportok A legfőbb szerv főszabály szerint ülésen határoz. Személyes részvétel he- lyett, amennyiben a társasági szerződés így rendelkezik, a tagsági jogokat a tagok elektronikus hírközlő eszközök révén is gyakorolhatják. A beszámo- ló elfogadásának kivételével ülés nélkül is határozhatnak a tagok, ameny- nyiben a társasági szerződésben meghatározzák ennek mikéntjét. Az ülés összehívásának módját szintén a társasági szerződés szabályozza. Szabály- talanul összehívott ülés esetén csak abban az esetben lehet határozatot hozni, ha valamennyi tag jelen van és az ülés megtartásához hozzájárul. Amennyiben olyan napirendi pont merül fel az ülésen, amely nem szere- pelt a meghívóban, a legfőbb szerv szintén csak fenti esetben határozhat. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 78 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 78 ► A legfőbb szerv határozatait rendszerint szótöbbséggel hozza, amely szabály alól a törvény számos esetben kivételeket fogalmaz meg és minősí- tett többségi szavazást ír elő. Ha a társaság valamely tagja törvény vagy a társasági szerződés rendelkezései alapján nem szavazhat, a határozathoza- talnál a határozatképesség szempontjából figyelmen kívül marad. A Gt. szerint nem szavazhat az a tag, akit a tervezett határozat érint, vagyis kötelezettség vagy felelősség alól mentesít, vagy a társaság rovására másfajta előnyben részesít, továbbá az sem, akivel a tervezett határozat szerint szerződést kell kötni vagy aki ellen pert kell indítani, illetve az sem, akinek a társasággal fennálló társasági jogi jogviszonyának létesíté- sére, tartalmára vagy megszűnésére vonatkozik a tervezett határozat. A legfőbb szerv lényegében bármely tárgyban határozhat. E szabadság kor- látját képezi bizonyos fokig az a szabály, mely szerint a vezető tisztségvise- lő a tagok által nem utasítható, illetve a hatáskörébe tartozó feladatok csak annyiban vonhatók el, amennyiben arra a társasági szerződést felhatalma- zást ad. A tagok speciális felelősséggel tartoznak a társasági határozat tartalmá- ért. Azok a tagok ugyanis, akik tudták, vagy általában elvárható gondosság mellett tudhatták volna, hogy olyan határozatot hoztak, amely a gazdasági társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti, hacsak a törvény nem tesz kivételt, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek minden ebből eredő kárért. 4.4.2. Az ügyvezetés A vezető tisztségviselők Az ügyvezetés a társaság napi üzletviteli tevékenységének ellátását jelenti. Negatíve fogalmazva a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala minősül ügyvezetésnek, amelyek törvény vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a legfőbb szerv vagy más testület hatáskörébe. Az ügyvezetési feladatokat a vezető tisztségviselők látják el, akár egyszemélyi, akár testületi pozícióként. Kkt. és bt. esetén vezető tisztségviselő az üzletvezetésre jogosult tag, kft. esetén pedig az ügyvezető. Rt. esetén főszabály szerint testületi ügyvezetés működik, az igazgatóság. Kivételesen a vezető tisztségviselői pozíciót betöltheti egyetlen személy (vezérigazgató; kizárólag zártkörűen működő rt-ben) is. A 2006-os jogsza- bály jelentős újítása, hogy a nyilvánosan működő rt. alapszabálya lehetővé teheti, hogy az rt. egységes irányítási rendszerű részvénytársaságként mű- ködjön. Ez azt jelenti, hogy egy egységes szerv, az igazgatótanács látja el a társaságban az ügyvezetési és az ellenőrzési funkciókat. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 79 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 79 ► (Ebben az esetben a nyilvánosan működő rt-k hagyományos szervezeti struktúrája – amelyet a közgyűlés, az igazgatóság és a felügyelő bizottság hármas modelljeként Drei Eck-rendszernek is hívnak – helyett az angolszász board-rendszer működik, ahol az igaz- gatótanács mint ügyvezető szerv egyúttal a felügyelő bizottság funkcióját is ellátja, ennél fogva az egységes irányítási rendszerű rt-kben nem működik felügyelő bizottság.) Vezető tisztségviselő – a kkt-t és a bt-t kivéve – csak természetes személy lehet. Feladatait csak személyesen láthatja el, képviseletnek nincsen helye. (2006-tól megszűnt az a szabály, mely szerint egy személy egyidejűleg csak három társaságnál lehetett vezető tisztségviselő). A vezető tisztségviselő e feladatát munkaviszonyban nem láthatja el. A társaság és a vezető tisztségvise- lő közötti jogviszony egy speciális sui generis jogviszony: eszerint a vezető tisztségviselőt illető jogokra és terhelő kötelezettségekre a Gt. szerinti társa- sági jogviszony irányadó, azzal, hogy ennek mögöttes szabályanyagát a Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezései adják. A vezető tisztségviselő megbízatása főszabály szerint határozott időre, de legfeljebb öt évre szól, a tagok ettől a társasági szerződésben eltérhetnek. Ha nem rendelkeznek a tagok a társasági szerződésben erről az időtartam- ról, akkor a vezető tisztségviselő megbízatását öt évesnek tekintjük. A poszt, ahogy ez fentebb már kiderült, elfogadással jön létre. A határozott tartamú jogviszony ellenére a vezető tisztségviselőt a legfőbb szerv bármi- kor indokolás nélkül visszahívhatja. Személyi korlátok (kizáró okok) A vezető tisztségviselői pozíciót nem töltheti be olyan személy, akivel szemben valamilyen kizáró ok forog fenn. Ezek: • Nem lehet vezető tisztségviselő, akit jogerősen szabadságvesztés bünte- tésre ítéltek, amíg nem mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrá- nyok alól; • Akit a vezetői tisztség gyakorlásától eltiltottak, nem lehet vezető tisztségvise- lő; akit valamely foglalkozástól tiltottak el jogerősen, az ítélet hatálya alatt az eltiltással érintett tevékenységet főtevékenységként gyakorló társa- ságban nem lehet vezető tisztségviselő; • Amennyiben a gazdasági társaságot megszüntetési eljárásban törölték, ezt követően két évig nem lehet más társaságban vezető tisztségviselő az, aki a törlést megelőző naptári évben a társaságnál vezető tisztségvi- selő volt. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 80 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 80 ► Az összeférhetetlenség A kizárási okoktól élesen megkülönböztetendő az összeférhetetlenségi okok halmaza. A kizárási okok ugyanis a vezető tisztségviselői pozíció betöltését kizárják, míg az összeférhetetlenségi okok éppen azt feltételezik, hogy az érintett személy már megszerezte a vezető tisztségviselői minősé- get és arra vonatkoznak, hogy ennek birtokában mit nem tehet. Az össze- férhetetlenségi szabályok megsértésének szankciója, hogy az így okozott kárért a vezető tisztségviselő felel a társasággal szemben. Az igény érvényesítésére nyitva álló idő a kár bekövetkezésétől számított egy év. Az összeférhetet- lenségi okok a következők: • A vezető tisztségviselő nem szerezhet részesedést a gazdasági társaságé- val azonos tevékenységet főtevékenységként megjelölő más gazdálko- dó szervezetben (tehát nem csak gazdasági társaságban!). Ez alól gene- rális kivétel a nyilvánosan működő rt-ben a részvényszerzés. Egyéb- ként pedig ez alól az összeférhetetlenségi ok alól maga a társasági szer- ződés is tehet kivételt, sőt, a legfőbb szerv is hozzájárulhat ahhoz, hogy a vezető tisztségviselő részesedést szerezhessen a versenytárs vál- lalkozásban. • A vezető tisztségviselő, közeli hozzátartozója és élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a társaság főtevékenysége körébe tartozó ügy- leteket, kivéve, ha ezt a társasági szerződés megengedi. A társasági szerződés- ben a tagok e két összeférhetetlenségi okot tovább szigoríthatják azzal, hogy nem csak a társaság főtevékenységére, hanem bármely, a társaság által végzett tevékenységére kiterjesztik. • A vezető tisztségviselő, közeli hozzátartozója, illetve élettársa nem választható ugyanabban a társaságban felügyelő bizottsági taggá. A vezető tisztségviselők feladat- és jogköre A vezető tisztségviselők feladata az ügyvezetés, amely, ahogy fent láttuk, minden olyan ügyre kiterjed, amely nem tartozik más szerv hatáskörébe. Így nem is lehet kimerítően felsorolni, hogy milyen feladatok tartoznak a vezető tisztségviselő tevékenységébe. Néhányat – különös fontosságuk miatt – azonban a törvény maga nevesít. • A vezető tisztségviselők képviselik a társaságot harmadik személyek, bíróságok és hatóságok irányában. • A vezető tisztségviselők gyakorolják a társaság munkavállalói tekinte- tében a munkáltatói jogokat. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 81 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 81 ► • Jellemzően a vezető tisztségviselők irányítják a társaság gazdasági tevé- kenységét. • A vezető tisztségviselők kötelesek a társaság üzleti titkait megőrizni, de kötelesek a társaság ügyeiről a tagokat, kérésükre, tájékoztatni, ameny- nyiben a tag joggyakorlása rendeltetésszerű és nem sérti a társaság mél- tányos üzleti érdekeit vagy titkait. • A vezető tisztségviselő köteles a cégbíróság felé a társaság alapítását, a társasági szerződés módosítását, illetve e bejegyzett tényeknek, jogok- nak és adatoknak a változását bejelenteni. (A társasággal szemben korlát- lanul és egyetemlegesen felelnek, amennyiben a bejelentett adat, tény vagy jog valótlanságából, a bejelentés késedelmességéből vagy elmu- lasztásából kár keletkezett). A vezető tisztségviselők felelőssége A vezető tisztségviselő köteles feladatait az ilyen tisztséget betöltő szemé- lyektől általában elvárható gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján ellátni. A polgári jog általános szabályai alapján felelnek a társasággal szemben a jogszabályok, a társasági szerződés, illetve a gaz- dasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik megszegésével a társaságnak okozott károkért. Harmadik személynek e minőségében okozott kárért nem a vezető tisztségviselő, hanem a társaság felel. A vezető tisztségviselők felelőssége a társaságnak okozott kár tekinte- tében együttes cégjegyzési jog esetén egyetemleges, amelyre a Ptk. közös kár- okozásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Testületi ügyvezetési konstruk- ció esetén mentesül a felelősség alól az a vezető tisztségviselő, aki a dön- tésben nem vett részt vagy a kérdéses határozat ellen szavazott. A vezető tisztségviselővel szembeni potenciális igényérvényesítésnek szab gátat a társasági jogunk régi-új intézménye, a felmentvény. A társasági szerződés előírhatja, hogy a legfőbb szerv évente tűzze napirendjére a vezető tisztségviselő munkájának értékelését és egyúttal határozzon a fel- mentvény kiadásáról. A felmentvénnyel a legfőbb szerv azt igazolja, hogy a vezető tisztségviselő a vizsgált időszakban a gazdasági társaság érdekei- nek elsődlegessége alapján járt el. Ha a bíróság utólag megállapítja, hogy a felmentvény alapjául szolgáló információk valótlanok vagy hiányosak vol- tak, a felmentvény hatályát veszti. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 82 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 82 ► A megbízatás megszűnése Megszűnik a vezető tisztségviselői jogviszony • a megbízás időtartamának lejártával, • ha a vezető tisztségviselőt a legfőbb szerv visszahívja, • ha valamely kizáró ok felmerül, • ha a vezető tisztségviselő lemond, • ha a vezető tisztségviselő meghal. 4.4.3. A tagok (részvényesek) 4.4.3.1. A tagsági jogviszony keletkezése, tartalma és megszűnése. A kizárás A tagsági jogviszony A társulási szabadságból fakadóan a társaság alapítása és így a taggá válás csak és kizárólag a tag döntése, illetve a többi taggal való megállapodás függvénye. Alapításkor a tagi jogviszony a társaság bejegyzéséhez igazodva keletkezik. A működő társaságba szintén be lehet lépni és ki lehet onnan válni. Mivel az új tag érkezése a korábbi tagi rendet megbolygatja, a társa- ságok korlátozhatják a belépés lehetőségét. Ezt ki lehet zárni, illetve a leg- főbb szerv beleegyezéséhez lehet kötni a társasági szerződésben. A csatla- kozó tagra pedig ugyanúgy vonatkozik a társasági szerződés, mint az alapí- tókra. Még a zártkörűen működő részvénytársaságok szabályaiban is meg- jelenik a „belépés” korlátozhatósága. Igazából csak a nyilvános részvény- társaság az, ahol viszonylag szabadon lehet részvényessé válni. A megszo- rítás indokolt, mert bizonyos körülmények mellett a részvényvásárlás itt sem teljesen szabad (lásd befolyásszerzés). Az egyes társaságokban a belé- pés lehetőségei mások, amelyet a különös rész szabályoz. A tagsági jogviszony tartalmát azok a jogok és kötelezettségek teszik ki, amely a tagságból fakadnak. A jogosultságok egyrészt vagyoni természe- tűek. A tag jogosult az adózott eredmény rá eső és felosztani rendelt ré- szére, az osztalékra (esetlegesen osztalékelőlegre), illetve a kilépéskor a társaság saját tőkéjének a betéte alapján őt megillető része. A tagsági jogok másik részét a működéssel kapcsolatos jogok teszik ki. Így a tag fő szabály sze- rint jogosult részt venni a legfőbb szerv ülésén, amelynek napirendjére indítványt tehet, felszólalhat, észrevételt tehet, kérdést tehet fel és szavaz- hat (ez utóbbi alól az rt-ben lehet kivétel). A tag legfontosabb kötelezettsége a vagyoni betétének a szolgáltatása. Amennyiben külön egyéb kötelezettség nincs a társasági szerződésben ki- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 83 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 83 ► kötve (pl. mellékszolgáltatás, pótbefizetés, személyes munkavégzés stb.), akkor lényegében a tagot egyéb kötelezettség a tagsági jogviszonyból faka- dóan nem terheli. A működéssel kapcsolatos jogokkal ugyanis nem kötelező élnie a tagnak, azaz teljesen passzív, visszahúzódó magatartást is tanúsíthat. A tagsági jogviszony megszűnése jellemzően a tag döntésének a függvénye. Azt, hogy az egyes társaságoktól hogyan lehet megválni, a különös rész szabályozza. A társaságtól való megválás számos formája létezik, de a leg- tipikusabb a társasági részesedés elidegenítése. A tag akaratától függetlenül szű- nik meg tagsági jogviszonya elhalálozása esetén, illetve akkor, ha kizárják. A kizárás Mivel a kizárás adott esetben az érintett tag akaratával kifejezetten ellenté- tes, így érthető, hogy különös garanciákkal kell övezni a szabályozását. Az első társasági törvény a tag kizárásának szabályozása során a társasági autonómia elvéből kiindulva azt az álláspontot követte, mely szerint a tagok maguk dönthetnek a kizárásról, azaz a legfőbb szerv jogosult volt arról határozni, hogy valamely tagját kizárja soraiból. Mivel a kizárt tag érdekein is védelemre érdemesek, a kizárt tag bírói jogvéde- lemért fordulhatott a bírósághoz és amennyiben a kizárás alaptalan volt, a bíróság restau- rálta tagi minőségét. Ez a logikus és védhető rendszer azonban nem volt kellően haté- kony és nem védte a kizárással érintett tag érdekeit, mivel a perek elhúzódtak és indoko- latlanul hosszú ideig tartott, amíg eldőlt, hogy a kizárás végül fennmarad vagy sem. A hatályos Gt. eltérően szabályozza a tagkizárás intézményét. Jelenleg a legfőbb szerv nem jogosult a tag kizárásáról dönteni, csupán arról dönt- het, hogy óhajt-e bírósághoz fordulni a tag kizárása iránt. A korábbi rend- szer két fő eleme (legfőbb szerv döntése, bírói kontroll) tehát helyet cse- rélt: jelenleg a bírói döntés nem utólagos, hanem előzetes. A tagot ugyanis csak peres eljárásban, a társaságnak a tag ellen indított keresete alapján a bíróság zárhatja ki, amennyiben a tagnak a társaságban maradása a társaság céljának elérését nagymértékben veszélyeztetné. Nem indítható kizárási kereset a részvényes ellen, nem zárható ki egyik tag sem abból a társaságból, amelynek két tagja van; nem zárható ki az a tag sem, aki a szavazatok leg- alább háromnegyedével rendelkezik a társaságban. A perindításról a legfőbb szerv határoz, a határozathozatalban az érintett személy nem vehet részt. Ez a döntés háromnegyedes többséget igényel. A kizá- rási pert a határozat meghozatalát követő tizenöt napon belül meg kell indítani. Ez a határidő jogvesztő. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 84 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 84 ► A kizárási per megindítása az alperes tagi jogviszonyát nem érinti, ám a tagsági jogok gyakorlását a bíróság kérelemre az eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztheti. A felfüg- gesztés nem érinti a tag jogát az adózott eredmény felosztása során a rá eső részre vonat- kozóan. Amennyiben a tag felelőssége korlátlan, a felfüggesztés alatt keletkezett társasági tartozásokért a korlátlan felelőssége nem áll fenn. Mindaddig, amíg a kizárási per tart, a társaság működése bizonyos mértékben korlátozott, hiszen • a társasági szerződést nem módosíthatja, • újabb tag kizárását nem kezdeményezheti, • nem dönthet átalakulásról, • illetve jogutód nélküli megszűnésről sem. 4.4.3.2. A kisebbségi jogok Minden döntésben, hacsak nem egyhangúsággal dől el, elvileg beszélhe- tünk többségről és kisebbségről. A társasági jog kisebbségvédelmi szabá- lyai azonban nem akármilyen kisebbségre vonatkoznak. A kisebbségi jo- gok gyakorolhatósága szempontjából kisebbségnek minősül az a tagi kör, amely a szavazatok legalább öt százalékával rendelkezik. A kisebbség mindenekelőtt az ok és a cél megjelölésével bármikor kér- heti a legfőbb szerv összehívását. E jogot a társasági szerződés alacsonyabb (pl. legalább öt százalékos) szavazati joggal rendelkező tagi körnek is biztosít- hatja. Amennyiben az ügyvezetés a legfőbb szerv összehívására vonatkozó kérelemnek harminc napon belül nem tesz eleget, a kisebbség a cégbíróság- hoz fordulhat. A cégbíróság vagy összehívja harminc napon belül a legfőbb szervet, vagy az indítványte- vőket erre feljogosítja. Ennek feltétele, hogy a legfőbb szerv összehívását kérőknek kell előlegezniük az ülés összehívásával kapcsolatos költségeket és kötelesek biztosítani az ülés megtartásának további feltételeit is. A költség tényleges viselésről a legfőbb szerv határoz. Az előlegezés szabályai e kisebbségi jog gyakorlásának jelentős korlátját képezhe- tik, mivel nagyobb társasági méret (nagy taglétszám) esetén a legfőbb szerv ülése komoly költségekkel jár. A kisebbségnek fontos jogai vannak a társasági gazdálkodás ellenőrzésével kap- csolatban. Amennyiben ugyanis a legfőbb szerv elvetette azt az indítványt (vagy a bejelentett indítványról nem szavazott), hogy az utolsó számviteli törvény szerinti beszámolót vagy az utolsó két év ügyvezetésében előfor- dult valamely eseményt könyvvizsgáló vizsgálja meg, a kisebbség kérelmé- re a könyvvizsgálatot a cégbíróság elrendeli, egyúttal kirendeli a könyvvizsgálót is. A költségeket e jog gyakorlása tekintetében a gazdasági társaság köteles előlegezni, azonban a költségviselésről a legfőbb szerv dönt. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 85 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 85 ► Még jelentősebb a kisebbség jogosultsága a tagok és a vezető tisztség- viselők felelősségét illetően. Ha a gazdasági társaság legfőbb szerve elve- tette azt az indítványt, hogy a társaságnak a tagok, a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottsági tagok, illetve a könyvvizsgáló ellen valamely követelést a társaság érvényesítsen, a kisebbség a legfőbb szerv ülésének napjától számított harminc napos jogvesztő határidőn belül a gazdasági társaság nevében keresettel maguk érvényesíthetik. Ebben az esetben a perindí- tás költségeit a gazdasági társaság előlegezi. Mivel itt peres eljárásról van szó, a perköltség viselése a perjogi szabályok szerint alakul. (A felügyelő bizottsággal, illetve a könyvvizsgálóval e jegyzet más része foglalkozik.) 4.5. A gazdasági társaság és a gazdaság többi szereplőjének viszonyai 4.5.1. A társaság konzorciális viszonyai 4.5.1.1. A befolyásszerzés A befolyásszerzés azt jelenti, hogy a társaság valamely tagja (vagy tagjai) az alapítást követően további részesedés révén olyan szavazati fölényt szerez, amely számára meghatározó rendelkezési jogosultságokat biztosít a társa- ság ügyeiben. Nyilvánvaló, hogy ennek a helyzetnek az üzleti partnerek számára átláthatónak kell lennie, illetve az is, hogy a belső viszonyokban az erőfölénnyel szembeni kiszolgáltatottság kiküszöbölésére is lehetőséget kell biztosítani. E kettős követelményt az egymást követő szabályozások mindegyike – eltérő mértékű és mélységű regulációval – kezelni kívánta. Az új Gt-ben a befolyásszerzés szabályai bizonyos fokig leegyszerű- södtek, ugyanis a korábbi három fokozatú rendszer helyett jelenleg a tör- vény csak a minősített többséget biztosító befolyásszerzésről rendelkezik. Minősített többséget biztosító a befolyás, ha akár közvetlenül, akár köz- vetve a befolyásszerző az ellenőrzött társaságban a szavazatok hetvenöt százalékával rendelkezik. (A befolyásszerzést rt-k tekintetében a részvényfelvásárlás sza- bályaival (take-over jog) a tőkepiacról szóló törvény rendezi.) Amennyiben kft-ben vagy rt-ben annak tagja az alapítást követően minő- sített többséget biztosító befolyást szerez, köteles a befolyásszerző a befo- lyás tényét követő tizenöt napon belül a cégbíróságnak bejelenteni. Késedelmes bejelentés vagy annak elmaradása esetén a cégtörvény szerinti törvényességi felügyeleti eljárás intézkedései alkalmazandók a befolyásszerzővel szemben. Az ellenőrzött társaság tagjai az új helyzettel szemben úgy védekezhet- nek, hogy a befolyásszerzés közzétételétől számított hatvan napon belül Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 86 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 86 ► kérhetik, hogy a befolyásszerző az üzletrészüket vagy részvényüket vásárolja meg tőlük. A tagok egyhangú szavazással a társasági szerződésben kizárhatják e szabályok alkalmazását. A befolyásszerzés szabályozása a tulajdonosi jogok gyakorlásának egy- fajta keretek között tartását is jelenti, s biztosítja, hogy a tulajdonosi sza- badság ne szolgáljon az azzal való visszaélés álcájául. Amennyiben ugyanis a minősített befolyással rendelkező tag tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat az ellenőrzött társaság tekintetében és ezáltal az ellenőrzött társaság köte- lezettségeinek teljesítését jelentősen veszélyezteti, az ellenőrzött társaság kérelmére a cégbíróság kötelezheti a befolyásszerzőt arra, hogy adjon meg- felelő biztosítékot, sőt, vele szemben a törvényességi felügyeleti intézkedé- sek is alkalmazhatók lehetnek. Amennyiben a befolyásszerző tartósan hátrányos üzletpolitikája miatt az ellenőrzött társaságot fel is számolják, a minősített befolyásszerző korlátlan felelősséggel tartozik az ellenőrzött társaság azon kötelezettségeiért, amelyekre nem nyújt fedezetet az adós ellenőrzött társaság vagyona. Ennek a szigorú felelősségi szabálynak a feltétele, hogy az ellenőrzött társaság hitelezői a felszámolási eljárásban sikeres keresetet nyújtsanak be a bírósághoz. 4.5.1.2. Elismert vállalatcsoport Jogunk új eleme a vállalatcsoport társasági jogi szabályozása, amely a for- málisan önálló társaságok összefonódásának transzparenciáját és szabályo- zott együttműködését biztosítja. A vállalatcsoport definiálása azért fontos, mert a jog sokszor érzéketlen bizonyos gazdasági – ténybeli körülmények- kel szemben: a jog ugyanis jogalanyokban gondolkodik, nem pedig az egyes jogalanyok mögött húzódó tulajdonosi vagy más érdekekben. Ez a megközelítés azonban könnyen konfliktusba kerülhet a valósággal, hiszen az egységes tulajdonosi akarat által irányított, de formálisan és jogi érte- lemben független, önálló vállalkozások nem szükségképpen fognak egysé- ges gazdasági stratégiát vagy piaci magatartást követni. Ez a probléma a versenyjogban már jó ideje felmerült és tisztázódott (lásd a nem független vállalkozások közötti megállapodások versenyjogi megítélését), 2006-tól egy másik vetülete a társasági jogban is jelen van. A konszolidált éves beszámoló készítésére a számviteli törvény szerint köteles társaság mint uralkodó tag és az az rt. vagy kft., amely felett a számviteli törvény szerint meghatározó befolyással rendelkezik egységes üzleti céljaik megvalósítása érdekében határozhatnak arról, hogy uralmi szerződést kötnek és elismert vállalatcsoportként működnek tovább. Az ellenőrzött Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 87 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 87 ► tag önállóságának korlátozására a vállalatcsoport céljainak eléréséhez szük- séges mértékben kerülhet sor. Az elismert vállalatcsoportkénti működést a cégjegyzékben fel kell tüntetni. Fontos kiemelni, hogy az egységes vállalat- csoport nem érinti a tagok jogi önállóságát, jogalanyiságát, és nem hoz létre a részes társaságoktól elkülönült új jogalanyt sem. Az uralmi szerző- dés tervezetét az uralkodó tag köteles a Cégközlönyben közzétenni. Az uralmi szerződésben rendelkezni kell az alábbi kérdésekről: • a részt vevő társaságok cégnevét, székhelyét, cégjegyzékszámát; az uralkodó tag fel- tüntetését, • az egységes üzleti koncepció megvalósítását szolgáló együttműködés módját és annak lényeges tartalmát (különösen azt, hogy az uralkodó tagnak milyen jogai vannak a vál- lalatcsoport egészére kiható döntések meghozatala és végrehajtása során, illetve e te- kintetben milyen kötelezettségek terhelik az ellenőrzött társaságok szerveit), • az ellenőrzött társaság tagjainak és hitelezőinek védelme érdekében szükséges az vállalatcsoportkénti működésből származó előnyök és hátrányok kiszámítható és ki- egyensúlyozott megosztását biztosító rendelkezéseket, • azt, hogy határozott vagy határozatlan időre jön létre a vállalatcsoport, • a szerződésszegés jogkövetkezményeit. Az uralmi szerződést az érintett társaságok legfőbb szerveinek háromnegyedes határoza- tukkal jóvá kell hagyniuk, majd ezt követően tizenöt napon belül meg kell küldeni bejegy- zés és közzététel végett a cégbíróságnak. A vállalatcsoportban részes vállalkozások hitele- zői biztosítékot követelhetnek le nem járt követeléseikre. A vállalatcsoportban részes ellenőrzött társaságok tagjai kérhetik, hogy részvényeiket vagy üzletrészeiket az uralkodó tag vásárolja meg. Az elismert vállalatcsoport bejegyzésének legfőbb következménye, hogy az uralkodó társaságot bizonyos többletjogok illetik meg. Az uralkodó tag az ellenőrzött társaság ügyvezetését utasíthatja, a társaság működésére vonatkozó kötelező határozatokat hozhat. Ha az uralmi szerződésben kikötötték, személyes ügyekben közvetlen jogosultságai lehetnek: az ellenőrzött társaság legfőbb szerve helyett az uralkodó tag jogosult az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselőinek, felügyelő bizottsági tagjainak kinevezésére, visszahívására, díjazásuk meg- állapítására, sőt, az ellenőrzött társaság cégvezetőjévé választható az ural- kodó tag munkavállalója is. Az uralkodó tag vezető tisztségviselője, fel- ügyelő bizottsági tagja az ellenőrzött társaságnál is elláthatja ugyanezeket a funkciókat. Az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselői a társaság ügyve- zetését nem a társaság érdekeinek elsődlegessége, hanem az elismert válla- latcsoport egészének üzleti érdekei elsődlegessége alapján köteles folytatni. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 88 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 88 ► Ezek a speciális szabályok akkor is alkalmazhatóak, ha nincsen ugyan uralmi szerződés, illetve a cégbíróság sem jegyezte be a vállalatcsoportot elismert vállalatcsoportként, ám az uralkodó tag és az ellenőrzött társasá- gok közötti tartós, legalább három éves, megszakítatlan együttműködés során a vállalatcsoport tagjai egységes üzleti koncepció alapján végzik tevékenysé- güket és tényleges magatartásuk biztosítja a vállalatcsoportkénti működésből fakadó előnyök és hátrányok kiszámítható és kiegyensúlyozott megosztá- sát. Ebben az esetben nem elismert, hanem tényleges vállalatcsoportról beszé- lünk, jogunk tehát elismeri a formálisan be nem jegyzett, ténylegesen azonban működő vállalatcsoportokat is. Amennyiben az ellenőrzött társaság tagja, vezető tisztségviselője vagy hitelezője azt kéri, a cégbíróság az uralmi szerződés megsértése esetén az alábbi intézkedéseket teheti: • felhívja az uralkodó tagot az uralmi szerződésben foglaltak megtartására • a cégtörvény szerinti törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmaz • eltiltja a vállalatcsoportot az elismert vállalatcsoportkénti működéstől. Ez utóbbi eseten kívül az elismert vállalatcsoport akkor sem működhet tovább elismert vállalatcsoportként, ha • az uralmi szerződésben kikötött időtartam letelt vagy feltétel bekövetkezett • a vállalatcsoportban részes társaságok legfőbb szervei háromnegyedes többséggel így rendelkeznek • az uralkodó tag már nem készít konszolidált beszámolót. Az uralkodó tag az elismert vállalatcsoportként való működés során vállalt kötelezettségeinek a teljesítéséért a vállalatcsoport megszűnését követően is helytállni tartozik. 4.5.1.3. A társaság és a hitelezők A hitelezővédelem, ha a finalitás oldaláról nézzük, a társasági jog egyik alapvető célja, amiről az új Gt. preambuluma is tanúskodik, nevezetesen a társasági jognak összhangban kell állnia a hitelezők méltányos érdekeivel. Ennek megfelelően a hitelezővédelem rend- kívül komplex kérdéskör, hiszen nagyon sok szabályban ráismerhetünk a hitelezővédelmi gondolatra. Ennek tükrében elmondható, hogy a hitelezővédelmi szabályok szétszórva, a társasági törvény rendszerét át- meg átszőve jelennek meg. Az új Gt. ezen felül külön cím alatt is foglalkozik e kérdéskörrel, és lefektet néhány, rendkívül fontos, tisztán hitelezővé- delmi normát. Az első ilyen szabály a társaság jogutód nélküli megszűnésével kapcsolatos. Eszerint a társaság jogutód nélküli megszűnése esetén nem hivatkozhat korlátozott felelősségére az a tag, aki ezzel visszaélt. Így a korlátolt felelős- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 89 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 89 ► ségű társaság azon tagjai és azon részvényesek, akik a társaság elkülönült jogi személyiségével és korlátlan felelősségével a hitelezők rovására vissza- éltek, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt társaság ki nem elégített köte- lezettségeiért. Ilyennek minősül különösen, ha a társaság vagyonával saját- jukként rendelkeztek, illetve, ha a társasági vagyont saját vagy más szemé- lyek javára úgy csökkentették, hogy tudták, illetve kellő gondosság tanúsí- tása esetén tudniuk kellett volna, hogy ez által a társaság a kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni. Ezek a normák 2006-tól a bt. kültagjára is kiterjednek. Ezek a szabályok szoros rokonságban állnak az apport „tudatos” felülértékelése kapcsán tárgyalt szabállyal. A kapcsolat lényege, hogy mindkét szabály megsértőivel szemben lehetőség nyílik a „felelősség-átvitelre”, más szavakkal: a korlátolt felelősség áttörésére (Durchgriffshaftung; piercing the corporate veil). A másik roppant fontos szabály a társaságok tőkevédelmével foglalkozik. A jegyzett tőke, ahogy erről fent már volt szó, a saját tőke állandó eleme, ami azt jelenti, hogy a gazdálkodástól függetlenül a jegyzett tőke mindig ugyanakkora. Hitelezővédelmi szempontból azonban aggályos, ha a társa- ság nem rendelkezik annyi saját tőkével sem, mint amennyi a jegyzett tőke előírás szerinti mértéke. Amennyiben az éves beszámolókból az derül ki, hogy a társaság két egymást követő üzleti évben nem rendelkezik a társasági formára kötelezően vonatkozó jegyzett tőkének megfelelő összegű saját tőkével és a tagok a második számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásától számított három hónapon belül nem biztosítják a megkövetelt mértékű saját tőkét, akkor a társaság köteles elhatároznia átalakulását (olyan társasági formává, amely tőkekövetelményeinek meg tud felelni, azaz rt-ből kft-vé alakul; illetve olyan társasági formává, ahol nincsen tőkelimit: kkt. vagy bt.). Ha nem akarnak a tagok az átalakulásról dönteni, kötelesek a társaság meg- szűnéséről rendelkezni. 4.6. A gazdasági társaság megszűnése 4.6.1. A gazdasági társaság megszűnése általában A gazdaság szereplőinek belső viszonyai ugyanúgy, mint a külső működési körülmények, folyamatosan változnak, melyre a társaságnak – a rugalmas gazdálkodáson túlmenően – esetenként a belső struktúra módosításával, a társaság egészének átalakításával, végső esetben megszüntetésével kell reagálni. Ebből következően a gazdasági társaságnak is vannak létszaka- Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 90 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 90 ► szai. A vállalkozás megindítása (alapítás) szakaszát a stabilizáció, jó esetben a dinamikus fejlődés követi, végül pedig – hosszabb-rövidebb idő eltelté- vel – minden vállalkozás megszűnik. A megszűnés az alapítók (tulajdono- sok) érdekei mellett a gazdasági partnereket (hitelezőket, szállítókat, meg- rendelőket) is érinti, ezért szabályozása garanciális jelentőségű. A megszűnés általános részi szabályai azokat a tényállásokat foglalják össze, amelyek függetlenek a gazdasági társaság konkrét társasági formájá- tól. Az esetleges, csupán az egyes társasági formákra vonatkozó speciális megszűnési szabályokat a társasági jog különös része, az egyes társaságok- ra vonatkozó normaanyag tartalmazza. A megszűnés történhet jogutód nélkül, amikor a gazdasági társaság egy- szer és mindenkorra megszűnik, kikerül a forgalomból anélkül, hogy bár- mely jogalany bármilyen formában „továbbvinné” a megszűnt társaság jogait és kötelezettségeit. A jogutódlással történő megszűnés ezzel szemben arra az esetre vonatkozik, amikor megszűnik ugyan az adott gazdasági társaság, de jogutódja a megszűnt társaság jogainak és kötelezettségeinek alanya lesz, azaz e téren a jogutód a „folytatója” a megszűnt társaság mű- ködésének. Éppen úgy, ahogy a társaságok létrejötte is a cégbíróság konstitutív ak- tusa, a bejegyzés révén történik, a megszűnés szintén a cégbíróság határozatához kötött: a gazdasági társaság a megszűnés mindkét változatánál a cégjegy- zékből való törléssel valósul meg. 4.6.2. A társaság megszűnése jogutód nélkül Amennyiben a jogutód nélküli megszűnéssel érintett gazdasági társaság vagyona meghaladja a tartozásait, végelszámolásnak van helye, ha azonban a társaság vagyona passzív, úgy felszámolási eljárást kell lefolytatni. Jogutód nélkül szűnik meg a gazdasági társaság, ha • a társasági szerződés tartamát határozott időre állapították meg és ez az idő eltelt vagy megszűnési feltételhez kötötték és ez a feltétel bekö- vetkezett; • a legfőbb szerv elhatározza a megszűnést; • ha a társaság létszáma egy főre csökken (értelemszerűen ez alól kivétel az egyszemélyes formában is működtethető kft. és rt.); • a cégbíróság a cégtörvényben meghatározott okokból így dönt; • jogszabály így rendelkezik. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 91 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 91 ► Amennyiben a társaság jogutód nélkül szűnik meg, a megszűnt társaságot terhelő kötelezettségekért a társaság tagjai – a társaság jellegétől függő módon – felelnek. Ha a tag felelőssége a társasági tartozásokért a társaság fennállása alatt korlátlan és a többi taggal egyetemleges volt, úgy a felelősségének ezt az alakzatát nem érinti a megszűnés, ebben az esetben is korlátlan és egyetemleges a helytállási kötelezettsége. Érdemes meg- jegyezni, hogy a kötelezetti egyetemlegesség ebben az esetben csak „kifelé”, azaz a hitele- zők felé értelmezendő, mivel a törvény szerint – a társasági szerződés eltérő rendelkezése híján – egymás közötti viszonyukban a tagok a társaság után maradt tartozást a társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik. Amennyiben a tag felelősége a társasági tartozásokért a társaság működése során korlátozott volt, ez a korlátozott felelősség (a fent részletezett kivételekkel) a megszűnésre is irányadó. Ez azt jelenti, hogy a korlátolt felelősségű tag a társaság megszűnése esetén sem felel magánvagyonával, a megszűnéskor felosztott társasági vagyonból rá eső rész erejéig felel a megszűnt társaság ki nem egyenlí- tett tartozásaiért. 4.6.3. A társaság megszűnése jogutódlással, az átalakulás A megszűnésnek e formája egyetemes jogutódlást jelent, azaz ebben az esetben a jogelőd társaság megszűnik, de minden joga és kötelezettsége mint egész a jogutód társaságra száll. Ez annyit tesz, hogy a jogutód gaz- dasági társaságot illetik meg a jogelőd gazdasági társaság jogai és terhelik annak kötelezettségei. Jogutódlással szűnik meg a gazdasági társaság átalakulás esetén • társasági formaváltás (szűkebb értelemben vett átalakulás), illetve • egyesülés és szétválás eredményeként. Társasági forma-változtatás Társasági formaváltásnak minősül, ha egyetemes jogutódlás során a gazdasági társaság más társasági formát választ. Egyesülésről akkor beszélünk, ha két vagy több gazdasági társaságból egy gazdasági társaság alakul. Az egyesülés két válto- zata az összeolvadás és a beolvadás. Szétválásról akkor beszélünk, ha a gazdasági társaság két vagy több gazdasági társasággá válik szét. A szétvá- lás történhet különválással vagy kiválással. Jogutódlás esetén a jogelőd tartozásaiért – az egyetemes jogutódlásból következően – a jogutód társaság felel. A jogelőd társaság tagjainak a fele- lőssége csak abban az esetben állapítható meg, ha a jogutód társaság nem tudott eleget tenni a helytállási kötelezettségének. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 92 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 92 ► Az átalakulás Gazdasági jelentőségére tekintettel részletesen kell foglalkozni a jogutód- lást (és egyúttal megszűnést) keletkeztető intézménnyel, az átalakulással. A társaságok átalakulására alapvetően az alapítás szabályait kell alkal- mazni a társasági törvényben foglalt eltérésekkel. Az alapításhoz képest a legfontosabb eltérések az alábbiak: • Nem alakulhat át a gazdasági társaság, amennyiben felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt áll. • Csak abban az esetben lehet átalakulásról határozni, amennyiben az átalakulni szándékozó társaság tagjai vagyoni hozzájárulásukat teljes egészében befizették. • Átalakulás esetén nincsen előtársasági létszak. Ebből következik, hogy az átalakulás jogerős bejegyzéséig az átalakulással érintett gazdasági társaság az eredetileg bejegyzett társasági formájában működik tovább, mivel az új társaság a cégbírósági bejegyzésével jön létre. • Az átalakulás folyamatában könyvvizsgáló közreműködése kötelező. Az átalakulásról főszabály szerint a gazdasági társaság legfőbb szerve két alkalommal határoz. Az első döntés alkalmával a vezető tisztségviselők azt mérik fel, hogy a társaság tagjai egyetértenek-e az átalakulással, milyen társasági formára kívánnak átalakulni, illetve hogy a tagok közül ki óhajt az átalakulással létrejövő társaság tagjává válni. Amennyiben a tagság egyetért az átalakulással, úgy a legfőbb szerv meghatározza a vagyonmérleg- tervezetek fordulónapját, dönt a könyvvizsgáló személyéről és megbízza a vezető tisztségviselőket a vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetek elké- szítésével. A vagyonmérleg-tervezet elfogadásáról a legfőbb szerv a társaság át- alakulásáról véglegesen döntő ülésen határoz. Ez a legfőbb szerv második határozathozatala az átalakulás során. Az átalakulást a gazdasági társaság köteles a Cégközlönyben közzéten- ni. Mivel az átalakulás következtében nem következik be vagyongyarapo- dás – legfeljebb a társaság vagyonának időközben bekövetkezett értéknö- vekedését regisztrálják, s tranzitálják a társaság jegyzett tőkéjébe – az átala- kulás adómentes. Ez a körülmény az átalakulás „népszerűségének” egyik okozója. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 93 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 93 ► 4.7. A gazdasági társaság működésének ellenőrzése 4.7.1. A gazdasági társaság tulajdonosi és közérdekvédelmi ellenőrzése 4.7.1.1. A felügyelő bizottság A felügyelő bizottság létesítése mögött az a megfontolás húzódik meg, hogy elvileg a társaság szerveiben (legfőbb szerv – ügyvezetés) megoszlik a tulajdon statikus és dinamikus oldala. A tulajdonosi kör, azaz a legfőbb szerv viseli a gazdasági tevékenység kockázatát, míg a rendelkező tevé- kenységet a vezető tisztségviselők végzik. Ahogy a gazdasági tevékenysé- gek egyre bonyolultabbak, áttekinthetetlenebbek, sokrétűbbek és egyúttal kockázatosabbak lettek, a tagoknak (tulajdonosoknak) egyre kevesebb érdemi rálátásuk lett a társaságuk ügyeire. Nem csak a kockázatviselés és a rendelkezés vált el egymástól, hanem szakértelem és a tőke is. Emiatt szükség lehet a társaságban olyan szervre is, amely szakértelmével képes az ügyvezetés tevékenységét a tagok érdekében ellenőrizni. Ez a szerv a fel- ügyelő bizottság. Bármely társaság létesíthet felügyelő bizottságot, amennyiben ezt szük- ségesnek ítéli, viszont bizonyos esetekben kötelező felügyelő bizottságot létesíteni. Ezek az alábbiak: • nyilvánosan működő rt-ben; kivéve, ha egységes irányítási rendszer alapján működik, • zártkörűen működő rt-ben akkor, ha a szavazati jogok legalább 5%-val rendelkező tagok ezt kérik, • ha a felügyelő bizottság létesítését törvény a köztulajdon védelme érdekében vagy a társaság tevékenységére tekintettel megköveteli, • ha a társaság teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóinak létszáma éves átlagban a 200 főt meghaladja. Ezt az utolsó esetet hívjuk a munkavállalók részvételi jogának, más kifejezéssel munkavállalói participációnak. Ebben az esetben a felügyelő bizottság egyharmadát a munkavállalói küldöttek teszik ki. A felügyelő bizottság egy minimum három, legfeljebb tizenöt tagból álló testületi szerv. Tagjai kötelesek személyesen részt venni a bizottság mun- kájában, a tagok által nem utasíthatóak. Testületként jár el, szótöbbséggel határoz. Határozatképességének feltétele, hogy a tagság kétharmada, de legalább három fő jelen van. Ügyrendjét maga állapítja meg. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 94 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 94 ► A bizottság a vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérhet, a társaság könyveit és iratait megvizsgálhatja. Amennyiben működik felügyelő bizott- ság, a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásáról írásbeli jelentése nélkül nem határozhat a legfőbb szerv. Ha a bizottság úgy ítéli meg, hogy az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba, társasági szerződésbe vagy a legfőbb szerv határozatába ütközik, vagy egyébként sérti a társaság vagy a tagok érdekeit, összehívja a legfőbb szervet és javaslatot tesz a napirendre. A felügyelő bizottság tagjai korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megsze- gésével okozott károkért. Zártkörű rt. alapszabálya, illetve a kft. társasági szerződése egyes, a legfőbb szerv hatás- körébe tartozó hatásköröket a felügyelő bizottságra delegálhat: a vezető tisztségviselők megválasztásának, visszahívásának, díjazásuk megállapításának jogát ruházhatják át. Ezen kívül ún. ügydöntő felügyelő bizottságot is létrehozhatnak, amelyben egyes ügydöntő határozatok meghozatalát előzetes felügyelő bizottsági jóváhagyástól teszik függővé. Ebben az esetben az ügyvezetési funkciók tekintetében a felügyelő bizottság tagjai is vezető tisztségviselőnek minősülnek. Ha az ügydöntő felügyelő bizottság határozata kárt okoz a társaságnak, a vezető tisztségviselők és a felügyelő bizottság tagjai egyetemlegesen felelnek a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint. 4.7.1.2. A könyvvizsgáló Míg a felügyelő bizottság szervezeten belüli szerv és a tulajdonosi ellenőr- zés testülete, a könyvvizsgáló közérdekvédelmi funkciót tölt be a társaság- ban és ennél fogva külső kontrollt jelent, ezért a könyvvizsgálót nem is szoktuk a társaság szervei között számon tartani. Feladata, hogy gondos- kodjon a számviteli törvény szerinti könyvvizsgálat elvégzéséről és állapít- sa meg, hogy a társaság beszámolója megfelel-e a jogszabályoknak, meg- bízható és valós képet ad-e a társaság vagyoni és pénzügyi helyzetéről, működésének eredményéről. Közérdekvédelmi szerepe miatt nem nyújt- hat a társaság részére olyan szolgáltatást, amely e feladatának tárgyilagos és független ellátását veszélyezteti. Tilos olyan szakmai együttműködést kiépí- tenie az ügyvezetéssel, amely a pártatlan könyvvizsgálatot veszélyeztetheti. Nem kötelező minden társaságnak könyvvizsgálót alkalmazni. A Gt. szerint ez csupán rt. esetén kötelező, illetve akkor ha ezt a köztulajdon védelme miatt törvény előírja, illetve ha a számviteli törvény ezt kötelező- vé teszi. Könyvvizsgálót a könyvvizsgálók nyilvántartásából lehet válasz- tani, amelyet a pénzügyminiszter vezet. Nem lehet könyvvizsgáló a gazda- sági társaság alapítója, tagja, a társaság vezető tisztségviselője, felügyelő Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 95 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 95 ► bizottsági tagja, ezen személyek közeli hozzátartozója, élettársa. Nem lehet továbbá a társaság munkavállalója könyvvizsgáló mindaddig, amíg e minő- sége fennáll, illetve az annak megszűnésétől számított három évig. Könyv- vizsgálót határozott időre, de legfeljebb öt évre lehet választani. A megbí- zatás ideje nem lehet rövidebb, mint az az időszak, amelynek a felülvizsgá- latára megválasztották. A könyvvizsgáló a társaság könyveibe betekinthet, a vezető tisztségviselőktől, munkavállalóktól felvilágosítást kérhet, a társa- ság bankszámláit, ügyfélszámláit, könyvvezetését, szerződéseit megvizs- gálhatja. Köteles a tudomására jutott üzleti titkot megőrizni. Ha a könyvvizsgáló megállapítja vagy tudomására jut, hogy a társasági vagyon jelentős csökkenése várható, vagy ha olyat tényt észlel, amely a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjainak felelősségét vonná maga után, köteles kezdeményezni a legfőbb szerv összehívását. Ha a legfőbb szerv nem ül össze vagy a kellő határozatokat nem hozza meg, a könyvvizsgáló a cégbírósághoz fordul. 4.7.2. A bíróságok szerepe a gazdasági társaságokkal kapcsolatban 4.7.2.1. A cégbíróság A cégbíróság a megyei bíróság szervezetén belül működik. A cégbíróság bírói fórum, amelyben hivatali és igazságszolgáltatási funkciók egyesülnek. A cégbíróság nem peres bíróság, feladata a cégügyekre korlátozódik: a cégbejegyzési és változásbejegyzési eljárás lefolytatása, a cégjegyzék veze- tése és annak adatairól tájékoztatás adása, a törvényességi felügyeleti eljá- rás lefolytatása, egyes, a kisebbség jogaival kapcsolatos, illetve a hitelezők jogvédelmét célzó kérelmek elbírálása. A cégbírósági eljárás ún. nemperes eljárás. Sajátos feladata a törvényességi felügyeleti eljárás, melynek célja, hogy a cégbíróság intézkedésével a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítá- sa érdekében a cég törvényes működését kikényszerítse. Csak okirati bizo- nyításnak, kivételesen személyes meghallgatásnak van helye. Az eljárás történhet hivatalból is és kérelemre is. Sor kerülhet az eljárás megindításá- ra akkor is, ha a cégjegyzékben szereplő adat törvénysértő, illetve ha nem tartalmaz olyan adatot, amelyet jogszabály előír, s akkor is, ha a cég a mű- ködése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jog- szabályi rendelkezéseket. Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 96 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 96 ► Amennyiben az eljárás alapján a cégbíróság megállapítja az eljárás alá vont cég törvény- sértését, a törvényes állapot helyreállítása érdekében az alábbi intézkedéseket hozhatja: • ismételten felhívja a céget a jogszerű működés helyreállítására; • a vezető tisztségviselőt 100. 000 Ft-tól 10. 000. 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújt- hatja; • megsemmisíti a cég jogszabálysértő vagy létesítő okiratba ütköző határozatát, szükség esetén új határozat hozatalát írja elő; • összehívja a cég legfőbb szervét, ha előreláthatólag így biztosítható a törvényes mű- ködés; • ha más mód nincs a törvényes működés helyreállítására, legfeljebb kilencven napra felügyelő biztost rendel ki. Ezeket az intézkedéseket együttesen is, a pénzbírság kiszabását ismételten is lehet alkalmazni. A cégbíróság belátásán múlik, mérlegelve a jogsértés jellegét és súlyát, hogy melyik eszközt alkalmazza a törvényességi felügye- leti eljárás során. Amennyiben egyik eszköz segítségével sem áll helyre a törvényes működés, a cégbíróság eltiltja a céget a további működéstől, megszűntnek nyilvánítja és kezdeményezi felszámolását (végelszámolását). Fentieken túlmenően lehetőség van különleges törvényességi felügyeleti eljárások lefoly- tatására is, melyek az alábbiak lehetnek: zárgondnok kirendelése, más hatóság eljárásának kezdeményezése, a beszámoló letétbe helyezésének, illetve közzétételének kikényszeríté- se, a cégjegyzékbe bejegyzett személynek a céggel kapcsolatos jogviszony törlésére irá- nyuló kérelme, az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló eljárás. 4.7.2.2. A rendes bíróságok Az igazságszolgáltatást megvalósító állami szervek a rendes (per)bíró- ságok. A rendes bíróságok szerepe két ponton merülhet fel. Az egyik, ahogy azt már fentebb tárgyaltuk, a tag kizárása, a másik pedig a társaság törvénysértő (vagy annak vélt) határozatainak bírói kontrollja. A társasági határozatok bírói felülvizsgálatának lehetősége hivatott ga- rantálni, hogy abban az esetben se lehessen jogellenes határozatot hozni egy társaságban, ha azt egyébként a tagság többsége megszavazta. Társasá- gi határozatnak minősül a társaság bármely szerve (legfőbb szerv, ügyveze- tés, felügyelő bizottság) által hozott határozat. Bármely tag jogosult arra, hogy bármely szerv határozatát bíróság előtt megtámadja arra hivatkozással, hogy az a Gt-be, más jogszabályba vagy a társasági szerződésbe ütközik. Amennyi- ben a felülvizsgáltatni szándékozott határozatot a legfőbb szerv hozta, úgy a tagokon kívül keresetindításra jogosult bármely vezető tisztségviselő és Az üzleti jog alapjai A társasági jog alapjai, általános szabályok A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 97 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 97 ► felügyelő bizottsági tag is. Az ilyen perekben nem a cégbíróság, hanem a rendes bíróság jár el, amely peres eljárás keretében, kontradiktórius eljárási szabályok szerint jár el. A jogbiztonság és a határozat alapján végbement jogviszonyok bolygathatatlanságához fűződő érdek miatt a felülvizsgálat iránti pert szigorú határidők megtartása mellett lehet megindítani. A szubjektív határidő – amely a keresetindításra jogosult személy tudomás- szerzésétől kezdődik – harminc nap. A határidő azért nem válhat parttalanná, mert a szubjektív határidőt kiegészíti egy objektív (záros, szigorú) határidő is, amely kilencven nap és a határozat meghozatalától számítjuk. A határozat megszületését követő kilencven napon túl tehát akkor sem lehet a határozatot megtámadni, ha azt az érintettel nem kö- zölték vagy arról később szerzett tudomást. A keresetindítás joga a tagi jogviszony szerves része, azt érvényesen kizárni nem lehet. Nem illeti meg azonban ez a jog azt a személyt, aki a tévedés, megtévesztés és jogellenes fenyegetés eseteit kivéve a határozat meghozatalát támogatta szavazatával. A keresetindí- tás önmagában nem eredményezi a jogsértőnek vélt határozat végrehajtásának felfüggesz- tését, ezt a bíróság külön kérelem esetén azonban elrendelheti. A bíróság, amennyiben a per eredményeként úgy ítéli meg, hogy az jogsértő, a jogellenes határozatot hatályon kívül helyezi. A társasági autonómia tiszteletben tartása tükrében ez egy rendkívül fontos sza- bály, mivel a bíróság nem rendelkezik az ilyen eljárásokban reformatórius jogokkal, csu- pán a jogellenesség tényét állapíthatja meg és a jogegység védelmében hatályon kívül helyezheti a határozatot. A bíróságnak azonban semmi beleszólása a társaság ügyeibe, így nincs joga a jogsértő határozatot megváltoztatni. Az üzleti jog alapjai A közkereseti és a betéti társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 98 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 98 ► 5. A közkereseti és a betéti társaság 5.1. A közkereseti társaság 5.1.1. A közkereseti társaság fogalma A közkereseti társaság (kkt.) az egyik legrégebbi társasági forma, melyet hazai jogunk már 1840-ben szabályozott „közkeresetre összeállt társaság” néven. Jelenleg a törvény az alábbiak szerint definiálja e formációt: „A kkt. létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai arra vállal- nak kötelezettséget, hogy korlátlan és egyetemleges felelősségük mellett üzletszerű közös gazdasági tevékenységet folytatnak és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást a tár- saság rendelkezésére bocsátják.” A kkt. legfontosabb jellemzői az alábbiak: nem jogi személy, de jogké- pes; gazdasági tevékenységét általában kis volumenben végzi, és a tagokat mögöttes felelősség terheli a társaság tartozásaiért. A közkereseti társaság alapvetően személyegyesítő társaság. Ez azt je- lenti, hogy a kkt. jellemzően a kis méretű, családi vállalkozások számára alkalmas társasági forma, ahol nagy szerepet játszik a tagok közötti szemé- lyes bizalom, kapcsolat. Társasági jogunk tradicionális eleme, hogy a kkt. nem minősül jogi sze- mélynek. Ezt a hagyományt, amely a XIX. századtól él, a modern törvény- hozás következetesen tiszteletben tartotta, így ezen a ponton az új törvény sem hozott változást, bár időről időre felmerül az igény arra, hogy vala- mennyi gazdasági társaság egységesen minősüljön jogi személynek. E tö- rekvés alapja, hogy a jogi személyiség léte vagy hiánya nem hat ki a gazda- sági társaság jogalanyiságára, hiszen annak terjedelme társasági formától függetlenül azonos. A kkt. legfontosabb jellemvonása a tagok korlátlan felelőssége. Ez azt jelen- ti, hogy a tagok a magánvagyonukkal is felelnek a társaság tartozásaiért. Nem szabad elfeledni azonban azt, hogy a társaság önálló jogalany, azaz tartozásaiért elsősorban saját vagyonával felel. A tagok korlátlan felelőssége csak abban az esetben merül fel, ha a társaság vagyona nem fedezi a társa- ság tartozásait. Más szavakkal: a kkt. tagjainak felelőssége korlátlan ugyan, de ez a felelősség mögöttes felelősség, amely csak akkor kerül előtérbe, ha a társaság vagyona nem nyújt kellő fedezetet a társaság tartozásaira. A tagok korlátlan felelősségének a társaságalapítás során a partnervá- lasztás fontos szempontjának kell lennie, annál is inkább, mert a tagok felelőssége ráadásul egyetemleges. Ez a jelen esetben azt jelenti, hogy a Az üzleti jog alapjai A közkereseti és a betéti társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 99 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 99 ► fizetőképes tag teljesítése esetén a többi (szintén korlátlanul felelős) tag mentesül a kötelemből. Természetesen a tartozást ténylegesen kiegyenlítő tag követelheti a saját hányadára eső részt meghaladó összeget a többi tagtól. Az azonban a teljesítő tag kockázata, hogy a többi tag képes-e (haj- landó-e) a kérdéses részt a számára megfizetni. Amennyiben a társaságba annak működése során lép be új tag (azaz nem alapító tagról beszélünk), a belépő tag felelőssége egységes a korábbi tagokéval: felelőssége kiterjed a csatlakozás előtt keletkezett társasági tar- tozásokra is. A tagok természetesen szabályozhatják a csatlakozó tag fele- lősségét ettől eltérően, jellemzően akként, hogy az csak a jövőben keletke- zett tartozásokra áll fenn, ám ez a korlátozás harmadik személyekkel szemben nem hatályos, legfeljebb a társaság tagjainak belső elszámolása során lehet támpont. 5.1.2. A kkt-re vonatkozó szabályozás módszere A tevékenység jellegét és a tagok közti bizalmi viszonyt modellezve a tagok belső jogviszonyai tekintetében – így a társaság szervezetének kialakítása során is – fő szabály, hogy a törvény lényegében teljesen szabad kezet ad a kkt. tagjainak. Néhány kivételtől eltekintve a törvény rendelkezésitől a társasági szerződésben szabadon el lehet térni. Jó példa erre, hogy a nyereség és a veszteség vise- lése a tagok között fő szabályként a bevitt vagyoni hozzájárulás arányában oszlik meg, ám ettől is el lehet térni. Az eltérés szigorú korlátja, hogy semmis az a megállapodás, amely valamely tagot a veszteség viseléséből vagy a nyereségből kizár. Ezt az elvet, amely a római jogból eredeztetett, nevezzük a societas leonina tilalmának. A szabályozási autonómia hasonló fokú a társaság szervezete, üzletvezetése, cégjegyzése stb. tekintetében is. A tagok személyesen közreműködhetnek a társaság tevékenységében, amelyért díjazás is megilletheti a tagot. Nem minősülhet azonban a tör- vény alapján személyes közreműködésnek az üzletvezetés és a képviselet ellátása, továbbá a munkaviszony vagy polgári jogi szerződés alapján telje- sített munkavégzés. 5.1.3. A közkereseti társaság szervezete 5.1.3.1. A legfőbb szerv A kkt. legfőbb szerve a tagok gyűlése, amelyben minden tag jogosult részt venni. A társasági szerződésben célszerű rendezni a legfőbb szerv összehí- vásának és határozathozatalának szabályait, mert ez megelőzheti a későbbi vitákat, nézeteltéréseket. Minden olyan kérdés eldöntésében a legfőbb Az üzleti jog alapjai A közkereseti és a betéti társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 100 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 100 ► szerv határoz, amelyről a törvény vagy a társasági szerződés így rendelke- zik. Ezen kívül, a tagok gyűlése a tagok háromnegyedes többségével ho- zott határozatban bármely kérdés eldöntését a legfőbb szerv hatáskörébe utalhat. A szavazás során minden tagnak – főszabályként – azonos mértékű és ér- tékű szavazata van, amitől természetesen el lehet térni a társasági szerződés- ben. Legalább egy szavazat azonban minden tagot meg kell, hogy illessen. Törvény vagy a társasági szerződés bizonyos kérdésekben előírhat minősí- tett többségre vonatkozó határozathozatalt (háromnegyedes többség: pl. üzletvezetési vagy képviseleti jog megvonása; vagy egyhangú szavazás: pl. a társasági szerződés módosítása, döntés az átalakulásról vagy a jogutód nélküli megszűnésről), ám a fő szabály az, hogy a kkt. legfőbb szerve szó- többséggel határoz. A számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadását kivéve a társaság legfőbb szerve ülés tartása nélkül, a tagok írásbeli szava- zatai alapján is határozhat. 5.1.3.2. Üzletvezetés és képviselet A kkt. üzletvezetésére minden tag, méghozzá időbeli korlátozás nélkül jogo- sult. A tagok ettől eltérhetnek, rendelkezhetnek akként a társasági szerző- désben, hogy üzletvezetésre és képviseletre csak valamely tag(ok) jogo- sult(ak). Ebben az esetben csak őket illeti meg ez a jog, a többi tagot nem. A kkt. üzletvezetésének sajátossága, hogy nem természetes személy tag is lehet vezető tisztségviselő. Ebben az esetben a jogi személy tag az üzletve- zetést az általa erre a célra kijelölt természetes személy révén képviselettel látja el. Minden kérdést az üzletvezetésre jogosult tagok döntenek el, ami nem tartozik a legfőbb szerv hatáskörébe. Az üzletvezetésre jogosult tagok önállóan járnak el. Mivel elképzelhető, hogy a több üzletvezetésre jogosult tag között nincs összhang, az egyik ilyen tag a másik tervezett intézkedése ellen tiltakozhat. Ebben az esetben a tagok gyűlése mondja ki a végső szót, a még meg nem tett ilyen vitatott intézkedés a legfőbb szerv döntéséig nem hajtható végre. A társasági szerződésben ki lehet kötni az üzletvezetésre jogosult tagok együttes eljárását is. Ebben az esetben egyetértés híján szintén a legfőbb szerv hivatott dönteni. Az üzleti jog alapjai A közkereseti és a betéti társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 101 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 101 ► 5.1.4. A tagsági jogviszony megszűnése Megszűnik a kkt. tagjának a tagsági jogviszonya • ha a tag felhívás ellenére sem teljesítette a társasági szerződésben vál- lalt vagyoni hozzájárulását; • a tagok közös megegyezésével; • a tag kizárásával; • rendes felmondással; • azonnali hatályú felmondással; • a társasági részesedés átruházásával; • a tag halálával (jogutód nélküli megszűnésével) • ha a tagsági jogviszony fenntartása jogszabályba ütközik. Mivel az általános szabályok tárgyalása során a megszűnés eseteit már tár- gyaltuk, e körben csupán az alábbiakat érdemes kiemelni: Valamennyi tagot megilleti a tagsági jogviszony rendes felmondásának jo- ga. E jog kizárása vagy korlátozása semmis. A felmondást írásban kell megtenni, a felmondási idő (azaz a nyilatkozat megtétele és a tagsági jogvi- szony tényleges megszűnése között eltelni rendelt idő) három hónap. Amennyiben a felmondás alkalmatlan időre esik, a többi tag a felmondási időt legfeljebb további három hónappal meghosszabbíthatja. Valamennyi tagot megillet a tagsági jogviszony azonnali felmondásá- nak joga is, amellyel azonban csak és kizárólag akkor lehet élni, ha a társa- ság valamely más tagja a társasági szerződést súlyosan megszegi vagy olyan magatartást tanúsít, amely a vele való együttműködést vagy a társaság cél- jának elérését nagymértékben veszélyezteti. Ebben az esetben nincs fel- mondási idő, hiszen a felmondás kvázi szankciós jellegű és azonnalra szól. A tárasági részesedés átruházása a tagok befektetését mobillá teszi. Az új törvény újdonsága éppen az, hogy immár a kkt-ben (és a bt-ben) is for- galomképes a tagot megillető társasági részesedés. Mivel az 1988-as törvény lényegében diszpozitív volt abban az értelemben is, hogy meg- engedte a társasági formák vegyítését, annak hatálya alatt lényegében szintén lehetőség volt arra, hogy a bevitt vagyonhányadot kkt-ban vagy bt-ben értékesítsék. Az 1997-es törvény szigorú formakényszere azonban ezt kizárta, mivel fogalmilag a kkt-ben és a bt- ben erre nem volna lehetőség. A gyakorlat a korábbi jogszabály merev szemléletét meg- haladta, így a törvényhozó szakított korábbi álláspontjával. Az üzleti jog alapjai A közkereseti és a betéti társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 102 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 102 ► Írásbeli szerződés útján a tagsági részesedés átruházható akár a társaság más tagjára, akár külső személyre is. Az átruházás hatályához azonban szükséges a társasági szerződés módosítása is (szemben a kft.-vel, amelynél az üzletrész átruházása nem minősül a társasági szerződés módosításának). A társaságtól megváló taggal a tagsági jogviszonyának megszűnésekor el kell számolni a megválás időpontjában fennálló állapot szerint. Ez azt jelenti, hogy a „távozó” tag igényt formálhat a társaság saját tőkéjéből arra a vagyonhányadra, amely a jegyzett tőkéhez való hozzájárulása alapján őt megilleti. Az elszámolás során a forgalmi értéket kell figyelembe venni. Ez is egy olyan speciális rendelkezés, amelyet a kkt-ra jellemző rugalmas szer- kezet, laza együttműködés és a felelősség jellege is indokol. 5.1.5. A közkereseti társaság megszűnése Mivel a kkt. nem működhet egyszemélyes társaságként, a társaság meg- szűnésére vezet(ne) a tagi kör egy főre apadása. Ténylegesen azonban ez a körülmény csak akkor idézi elő a társaság megszűnését, ha hathónapos (jogvesztő) határidőn belül nem jelentenek be a cégbíróságnál új tagot. Ez a megszűnési ok tehát orvosolható. Abban az időszakban, amíg csupán egy tag szerepel a társaságban, ez a személy akkor is üzletvezetésre és kép- viseletre jogosult, ha korábban egyébként ez a jog nem illette meg. Mivel a betéti társaságra a kkt. szabályai irányadók megfelelően, a kkt. és a bt. közötti (bármely irányú) átalakulás egyszerűen a társasági szerző- dés módosításával történhet, nem kell az átalakulás bonyolult szabályait és folyamatát alkalmazni. 5.2. A betéti társaság 5.2.1. A betéti társaság fogalma A betéti társaság a kkt-hoz hasonlóan tradicionális társasági formának tekinthető, hiszen gyökerei az 1840-es szabályozásig nyúlnak vissza. A bt. specialitását az adja, hogy ellentétben a többi formációval, a bt-ben a tagok felelőssége (jogállása) nem egységes, hanem kültagi vagy beltagi pozíció szerint különbözik. Jelenleg a bt. fejezete a legrövidebb a törvényben, aminek az az oka, hogy a jogalkotó mögöttes szabályanyagként a kkt. sza- bályait rendeli alkalmazni, így a fentebb írtak a bt-re is megfelelően irány- adók. A törvény a következők szerint definiálja a bt-t: „A betéti társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai üz- letszerű, közös gazdasági tevékenység folytatására vállalnak kötelezettséget oly módon, Az üzleti jog alapjai A közkereseti és a betéti társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 103 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 103 ► hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezett kötelezett- ségekért korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges, míg legalább egy másik tag (kültag) csak a társasági szerződésben vállalt vagyoni betétje szolgáltatására köteles, a társaság kötelezettségeiért azonban – a törvényben meghatározott kivétellel – nem felel.” 5.2.2. A felelősségi viszonyok A definícióból látható, hogy a bt. beltagjai szemszögéből a társaság lénye- gében megfeleltethető a kkt-nek, hiszen a beltag felelőssége és a kkt. tagjá- nak a felelőssége között nincsen különbség: mögöttes, ám korlátlan és egyetemleges. A kültag azonban csak bevitt vagyonát kockáztatja és fele- lőssége csak e vagyonnak a szolgáltatására terjed ki, a társaság tartozásaiért magánvagyonával főszabály szerint nem felel. Ez indokolja a rendkívüli „népszerűségét”, mert integrálja a „vállalkozót” (beltag) és a „befektetőt” (kültag). A kültag és a beltag helyzetének szabályozása korábban e két pozíciót mereven elkülönítette. Ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy 2006 júliusa előtt a kültag nem volt jogosult üzletvezetésre és képviseletre, az kizáróla- gosan a beltag jogállásához tapadt. A kültag lényegében csak a legfőbb szerv tagjaként vehetett részt a társaság működésében. Az új szabályozás- ban azonban ez a helyzet fellazult. Főszabály szerint ugyan a kültag jelen- leg sem jogosult üzletvezetésre és a társaság törvényes képviseletére, ám a társasági szerződés ettől a szabálytól eltérhet, azaz a társaság tagjainak döntésén múlik, hogy a kültagot felruházzák-e üzletvezetési és képviseleti jogokkal. (Ez az újítás meghaladottá tette a korábbi jogszabály egy sajátos szabályát, mely szerint a kültag a beltaggal azonos módon felel, ha a neve szerepel a társaság cégnevében.) 5.2.3. A társaság megszűnése A megszűnés egy speciális esete is figyelmet érdemel még a bt-vel kapcso- latban. Mivel a bt. struktúrája eltérő tagi pozíciókra épül, az általános rész- ben ismertetett megszűnési ok, mely szerint megszűnik a társaság, ha tag- jainak száma egy főre csökken, itt más tartalmat nyer. Nem az a lényeg ugyanis, hogy a bt-nek összesen hány tagja van, hanem az, hogy a kültagi és a beltagi pozíció sem lehet üres. Más szavakkal, ha a társaság egy beltaggal és több kültaggal bír, akkor a beltag kiesése az általános szabály szerint nem vezetne megszűnéshez, mivel nem egy tagja marad a társaságnak. Mégis, ez az eset a bt-nél megszűnési ok, mivel az egyik tagi pozíció kiüresedik. Bármely pozíció kiüresedésétől számított hat hónapos határidőn belül a Az üzleti jog alapjai A közkereseti és a betéti társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 104 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 104 ► társaság tagjai azonban orvosolhatják e megszűnési okot azzal, hogy új tagot keresnek az üressé vált pozícióba vagy abban az esetben, ha a kül- tagok esnek ki, a továbbiakban kkt-ként folytathatják gazdálkodó tevé- kenységüket. Egyebekben a bt-re a kkt. szabályait kell alkalmazni. Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 105 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 105 ► 6. A korlátolt felelősségű társaság 6.1. A korlátolt felelősségű társaság fogalma A korlátolt felelősségű társaság a „legfiatalabb” társasági forma jogunkban. Az 1875-ös Kereskedelmi Törvény négy társasági formát (közkereseti és betéti társaság, szövetkezet, részvénytársaság) szabályozott, ám egyiket sem a Kt. intézményesítette, mert azok már korábban is léteztek. Ezzel szemben a magyar jogban a kft. csak 1930-ban jelent meg egy külön törvénnyel, ami a kft-n kívül az azóta jogunkból már kikopott csendes társaságot is szabályozta. A kft. kodifikálása német hatásra és mintákat követve történt, sokak szerint az első kft-törvényünk egy rendkívül színvonalas és nagyhatású jogszabálymű volt. Ezt alátámasztja, hogy 1988 óta a modern társasági jogunk kft-szabályai óriási mértékben merítenek az 1930-as kft-törvényből. A kft. tulajdonképpen valahol „félúton” áll a csaknem tisztán személy- egyesítő közkereseti társaság és a tőkeegyesítő társaság prototípusa, a rész- vénytársaság között. Ez már önmagában is magyarázza nagy népszerűség- ét. Jellemzően azonban a kis- és középvállalkozások működési formája, ám alkalmas arra is, hogy igazán nagy vállalkozások szervezeti kereteit és működési formáját is kínálja. Mégis, alapvetően egy zárt, személyközössé- gen alapuló formációról beszélünk, amit remekül illusztrál az a szabály, hogy a kft. tagjait tilos nyilvános felhívás útján gyűjteni. Társasági jogunk az alábbiak szerint határozza meg a korlátolt felelősségű társaságot: „A korlátolt felelősségű társaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatáro- zott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakul, és amelynél a tag kötelezettsége a társasággal szemben csak törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben esetleg megállapított egyéb vagyoni hozzájárulás szolgáltatására terjed ki. A társaság kötelezettségeiért – törvényben meghatározott kivétellel – a tag nem felel.” A definícióból látszik, hogy a társaság elnevezése – amely a német Gesellschaft mit beschränkter Haftung fordítása – bizonyos fokig megtévesztő lehet, ugyanis arra vonatkozik, a tag felelőssége korlátozott a társaság tartozásaiért, nem pedig a társaság felelőssége korlátozott. A társaság felelőssége mindig „korlátlan”, azaz mindig teljes saját tőkéjével felel a tartozásaiért. 6.2. A korlátolt felelősségű társaság alapítása. A vagyoni hozzájárulás A tagok kötelesek az általános részben ismertetetteken túlmenően a társa- sági szerződésben szabályozni az egyes tagokat megillető törzsbetétek, illetve a szavazati jog mértékét is. Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 106 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 106 ► A definícióból is látszik, hogy minden tagot megillet egy törzsbetét. A törzsbetét minimális összege százezer forint és tízezerrel maradék nélkül osztható kell hogy legyen. A törzsbetét állhat közös tulajdonban is, ebben az esetben a tagi jogok és kötelezettségek szempontjából ez a tulajdonosi kör a társasággal szemben egy tagnak számít. Képviselőjét meg kell jelölni a társasági szerződésben, illetve a tagjegyzékben. A társaság jegyzett tőkéje, amelyet a kft-ben törzstőkének nevezünk, a tagok törzsbetéteinek összege. A törvény megszabja a törzstőke legkisebb összegét, amely nem lehet kevesebb hárommillió forintnál. Ez az összeg nemzetközi összehasonlítás alapján meglehetősen magas (leszámítva a ger- mán jogcsalád tagjait), így a törvény-előkészítés fázisában felmerült az a koncepció is, hogy az akkor még készülő társasági törvény hagyja el a kft. kötelező törzstőke- minimumát, illetve azt kösse bizonyos tevékenységek végzéséhez. Ez nem lett volna teljesen új jelenség, hiszen az angol jogban a private company (amely nem azonos a kft-vel, de lényegében a zártkörű rt. és a kft. funkcióját fedi le) a tagjainak korlátozott felelősséget biztosít anélkül, hogy kötelező jegyzett tőke limitet fektetne le. Végül az elkészült tör- vényben nem látszanak már ezek az „avantgarde-ista” törekvések, a törvényhozó megtar- totta a hárommilliós törzstőke-limitet. Az újító tendenciák legfeljebb abban nyilvánulnak meg, hogy a korábbi szabályozásban szereplő, a társaság törzstőkéjében a kész- pénz/apport arányra vonatkozó kötelező előírás (lásd fent) eltűnt. A kft. tagja köteles a pénzbetétét befizetni, nem pénzbeli hozzájárulását pedig a társaság rendelkezésére bocsátani. A befizetés alól a tagok nem mentesíthetők és a társasággal szemben beszámításnak sincs helye. A tár- saság cégbírósági bejegyzésének a feltétele, hogy a bejegyzési kérelem be- nyújtásáig a tagok minden egyes pénzbeli hozzájárulásnak legalább a felét befizették és ezt a társaság ügyvezetője igazolja is a cégbíróság felé. Amennyiben a társaság él ezzel a lehetőséggel és nem bocsátja a társaság rendelkezésére az összes készpénzbetétet, úgy a társasági szerződésben rendezni kell a fennmaradó betétrészletek befizetésének módját és esedé- kességét. E körben az alapító tagoknak szabad kezük van, ám a cégbejegy- zéstől számított egy éven belül a tagok kötelesek a hiányzó törzsbetét- részleteket befizetni. A tag a nem pénzbeli hozzájárulást (apportot) pedig köteles a társaság rendelkezésére bocsátani. Ami ezt a fajta hozzájárulást illeti, az új Gt. rendkívül rugalmas szabályozást választott. A korábbi szabályozás egyöntetűen megkövetelte, hogy a bejegyzési kérelem benyújtásá- val egyidejűleg a tagok igazolják, hogy a teljes nem pénzbeli betét-állományt a társaság Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 107 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 107 ► tulajdonába adták, azaz a bejegyzés feltétele volt, hogy a társaság tulajdonába kerüljön az összes nem pénzbeli hozzájárulás. E rendelkezés nyilvánvalóan hitelezővédelmi indíttatá- sú volt, viszont bizonyos esetekben nem volt ésszerű. Képzeljünk el egy társaságot, amely tervei közt szerepel a bejegyzést követő években tevékenységének kiterjesztése pl. árufu- varozásra is és ezért már alapításkor a törzstőke egy részét apportként egy tehergépjár- művel jegyzik le. A korábbi rendszerben akkor is a társaság tulajdonába kellett adni e vagyontárgyat, ha a tagok tudatosan csak lényegesen később akartak foglalkozni a va- gyontárgy működtetésével. Éppen ezért e rendelkezés a kritikák kereszttüzébe került, mivel a közösségi társasági jogi irányelvek ennél rugalmasabb rendelkezést is lehetővé tettek volna. A korábbi merev rendszer nagyban oldódott az új törvényben. Az appor- tálás mikéntjét (módját és idejét) a társasági szerződésben kell szabályozni és aszerint teljesíteni. Abban az esetben, ha az apport aránya a törzstőké- ben meghaladja annak felét, akkor a nem pénzbeli betéteket teljes egészében már az alapításkor a társaság rendelkezésére kell bocsátani. Ha azonban az apport aránya kisebb, mint a törzstőke fele, akkor azt nem kell a társaság rendelkezésére bocsátani alapításkor, hanem azt a társasági szerződés ren- delkezései szerint, legkésőbb a társaság cégbejegyzésétől számított három éven belül kell a társaságnak juttatni. 6.3. A társaság és a tagok közötti vagyoni viszonyok 6.3.1. A mellékszolgáltatás A kft. definíciója szerint a tag arra köteles, hogy törzsbetétét befizesse, illetve az esetlegesen vállalt egyéb vagyoni hozzájárulását szolgáltassa. Ezt a bizonyos egyéb vagyoni értékű szolgáltatást hívjuk mellékszolgáltatásnak. Mellékszolgáltatás lehet tulajdonképpen bármi, aminek vagyoni értéke van. A tagok személyes munkavégzése, (hacsak nem választott tisztségviselő- ként végzik), is minősülhet mellékszolgáltatásnak, amennyiben nem mun- kaviszonyon vagy polgári jogi jogviszonyon alapul. A tag a mellékszolgál- tatásért külön díjazásban is részesülhet. A mellékszolgáltatás teljesítésének feltételeit a társasági szerződésben kell szabályozni. Főszabály szerint az üzletrész átruházása a mellékszolgál- tatási kötelezettséget megszünteti, azaz a szerzőt az átruházó által vállalt e tárgyú kötelezettség nem köti. A mellékszolgáltatási kötelezettség csak akkor köti a szerző felet, ha az e kötelezettséget a társaság hozzájárulásával átvállalja. Az átvállalásra a tag, a hozzájárulásra pedig a társaság természe- tesen nem köteles. Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 108 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 108 ► 6.3.2. A pótbefizetés Amennyiben a tagok ezt fontosnak tartják, a társasági szerződésben feljo- gosíthatják a kft. taggyűlését arra, hogy a veszteségek fedezésére pótbefize- tési kötelezettséget írjon elő a tagok számára. Ennek azért lehet szerepe, mert a pótbefizetés lehetősége nélkül deficites gazdálkodás esetén – lévén a kft. önálló jogalany és a tag korlátozott felelősségű – a társaság csak kül- ső forrásból tudja biztosítani a veszteség fedezetét vagy egyéb, súlyos in- tézkedéseket kell tenniük (átalakulás, megszűnés). A pótbefizetési kötelezettséget a társasági szerződésben kell szabá- lyozni, meghatározva mindenekelőtt azt a legmagasabb összeget, amelynek fizetésére e címen a tagok kötelezhetők, továbbá a pótbefizetés teljesítésé- nek módját, gyakoriságát, ütemezését, valamint a visszafizetés rendjét. A pótbefizetés nem növeli a tag törzsbetétét. Akkor is előírható pótbefizetés, ha a tagok még nem fizették be teljes egészében törzsbetétüket. A pótbefizetés mértéke rendszerint a tag törzsbetétjéhez igazodik, azzal arányos, azaz akinek nagyobb a részesedése a társaságban, az a pótbefizetés során is többet köteles teljesíteni. A pótbefizetési kötelezettség elmulasztása esetén ugyanazok a jogkö- vetkezmények alkalmazandók, mint amikor a tag az alapításkor nem fizeti meg esedékességkor a vállalt vagyoni hozzájárulást. Amennyiben a pótbe- fizetések révén befizetett összeg egésze nem szükséges a veszteség pótlá- sára, az így megmaradt összeget a tagok részére vissza kell fizetni. Vissza- fizetésre azonban csak a törzsbetétek teljes befizetése után kerülhet sor. Nem kell visszafizetni a saját üzletrészre jutó pótbefizetést. 6.3.3. Az üzletrész A társaság cégbejegyzését követően a tagok jogait és a társasági vagyonból őket megille- tő hányadot az üzletrész testesíti meg, másként fogalmazva az üzletrész a társa- ság vagyonából a tagra eső (virtuális) hányad. Főszabály szerint az üzlet- rész mértéke a törzsbetétekhez igazodik. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzés pillanatában a törzsbetét és az üzletrész „értéke” meg- egyezik, de csak ebben a pillanatban. A társaság működése során ugyanis, a gazdálkodás eredményességétől függően az üzletrész értéke a törzsbetét értéke alá csökkenhet vagy azt akár sokszorosan meghaladhatja. A törzstőke és a törzsbetét mértéke független a gazdálkodás eredményétől, azokat a gazdasági siker vagy veszteségek nem befolyásolják, lényegében csak a társaság tagjainak akaratából változhatnak meg. Az üzletrész értéke ezzel szemben nem állandó, az a gazdálkodás eredményétől függ. Ezen kívül az üzletrész nem csak vagyoni jogokat, hanem a tagsági jogviszony alapján a tagot megillető egyéb Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 109 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 109 ► jogokat és kötelezettségeket is magába foglal. Főszabály szerint azonos mértékű üzlet- részhez azonos mértékű tagsági jogok tartoznak, de lehetőség van eltérő tagsági jogokat biztosító üzletrészek kialakítására is. Minden tagnak egy üzletrésze lehet. Egy üzletrésznek azonban lehet több tulajdonosa is. Ezek a személyek a társasággal szemben egy tagnak számí- tanak, jogaikat közös képviselőjük útján gyakorolják, a tagot terhelő köte- lezettségekért egyetemlegesen felelnek. Az üzletrész forgalomképes, azaz adásvétel tárgya lehet. A kft-ben a tár- saságtól megválás tipikus formája ez: az üzletrészt elidegenítő tag megválik a társaság- tól, az üzletrész megszerzőjének – ha a szerző fél is tag – a korábbi üzletré- sze a megszerzett üzletrész mértékével növekszik. Ha kívülálló személy vásárolja meg az üzletrész, úgy ő a társaság tagjává válik. Az üzletrész „há- zon belül”, azaz a tagok között teljesen szabadon átruházható, sőt, a tagok egymásnak elővásárlási jogot is biztosíthatnak a társasági szerződésben. Az üzletrész átruházása harmadik személyre nem zárható ki, azonban korlá- tozható vagy feltételhez köthető. Így pl. a társasági szerződésben kiköthető, hogy a társaság üzletrészét akkor szerezheti meg kívülálló személy, ha ebbe a társaság beleegyezik. A társasági szerződésben kizárható vagy korlátozha- tó az üzletrész adásvételi szerződés jogcímén kívüli bármely más átruházás (pl. ajándékozás) is, amellyel az elővásárlási jog kijátszása előzhető meg. Az üzletrész akkor ruházható harmadik személyre, ha az elidegenítésre törekvő tag a törzsbetétét teljesen befizette. Emellett a törvény maga biz- tosít elővásárlási jogot az üzletrészre, amennyiben a vételi ajánlat kívülálló- tól érkezik, a következő sorrendben • a tagnak, amennyiben tizenöt napon belül ezzel nem él vagy nem nyi- latkozik, akkor • a társaságnak amennyiben harminc napon belül ezzel nem él vagy nem nyilatkozik, akkor • a taggyűlés által kijelölt más személynek. Csak abban az esetben hatályosulhat a harmadik személlyel kötött adásvé- tel az üzletrészre, ha egyik elővásárlási jogosult sem él e jogával. Ez az elővásárlási jogosultakat rögzítő sorrend érvényesül a bírósági végrehajtás során történő értékesítésnél is. Az elővásárlási jog átruházása semmis. Ahogy az a polgári jogi szabályokból következik, az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés nem érvény- telen, hanem hatálytalan. Ennek megállapítása csak a szerződéskötést követő egy éves jogvesztő határidőn belül indított perben lehetséges. Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 110 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 110 ► Az üzletrész átruházása esetén az átruházónak a tagsági jogviszonyból eredő jogai és kötelezettségei az üzletrészt megszerző személyre szállnak át. Az átruházás alakszerűséghez kötött, vagyis csak írásbeli szerződéssel lehetséges. Az üzletrész átruházása nem igényli társasági szerződés módo- sítását, ezért azt csak a tagjegyzéken kell átvezetni. Amennyiben a tag meghal vagy jogutódlással megszűnik, az üzletrész átszáll a jogutódra. Ezt az átszállást a társasági szerződés kizárhatja, vi- szont ebben az esetben a jogutód kompenzálásáról külön rendelkezni kell. Az üzletrészt csak átruházás, öröklés (jogutódlás) valamint a házastársi közös vagyon megosztása esetén lehet felosztani. A felosztáshoz főszabály szerint taggyűlési hozzájárulás szükséges. Mivel a kft. önálló jogalany, az üzletrész pedig forgatható, semmi akadá- lya annak, hogy a társaság megszerezze a saját üzletrészét. A saját üzletrész tehát a társaság olyan üzletrésze, amelynek tulajdonosa maga a társaság. Ezt a társaság csak a törzstőkén felüli vagyonából vásárolhatja meg akkor, ha az alapul szolgáló törzsbetét egészét befizették. Tilos a saját üzletrész megvásárlása, ha a társaság osztalékfizetésről sem határozhatna. A saját üzletrész után a társaság szavazati jogot nem gyakorolhat és így a legfőbb szerv ülésein a határozatképesség megállapítása során fi- gyelmen kívül marad. Osztalékfizetés esetén a saját üzletrészre eső osztalékot a tagok juttatásának tekintjük, akik erre a részre törzsbetéteik arányában jogosultak. A saját üzletrész tulajdonlása ideiglenes állapot. A megszerzéstől számított egy éven belül a társaság köteles elidegeníteni, vagy azt a tagoknak törzs- betéteik arányában térítés nélkül átadni, vagy bevonni azt a törzstőke le- szállításának szabályi szerint. Az üzletrész bevonására akkor kerülhet sor, ha ezt a társasági szerződés kifejezetten megen- gedi. Árverés lebonyolítása érdekében, amennyiben a tag tagsági jogviszonya a törvény erejénél fogva, a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása miatt vagy bírósági kizárása következtében szűnt meg, az üzletrészt társasági szerződésbeli kikötés nélkül is be lehet vonni. A bevonásról a taggyűlés dönt. A bevonás elrendelésével a törzsbetét megszűnik, értékével a törzstőkét csökkenteni kell. 6.3.4. Az osztalék A tagot a társaság felosztható és a taggyűlés által felosztani rendelt tárgyévi adózott eredményéből a törzsbetétek alapulvételével számított rá eső ará- nyos hányad illeti meg. Ezt nevezzük osztaléknak. Az osztalékra a tagnak nincsen a tagsági jogviszonyból fakadó alanyi joga, hiszen csak akkor törté- Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 111 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 111 ► nik osztalékfizetés, azon túl természetesen, hogy annak a törvényi feltételei megvannak, ha a taggyűlés erről dönt. Osztalékra az a tag jogosult, aki az osztalékfizetésről döntő taggyűlés időpontjában szerepel a tagjegyzékben. Osztalékfizetésre csak a számviteli törvény szerinti beszámoló elfoga- dásával egyidejűleg kerülhet sor. Két beszámoló elfogadása közötti idő- szakban nem lehet osztalékot fizetni, azonban osztalékelőleg fizetésére mód van. Ennek feltétele, hogy e célból a társaság közbenső mérleget készít, amelyből kitűnik, hogy a társaság rendelkezik az osztalékfizetés fedezetével, az osztalékelőleg összege nem haladja meg az utolsó beszámoló óta képződött eredmény összegét és a kifizetés révén nem süllyed a saját tőke a törzstőke alá. További követelmény az osztalékelőleg fizetésé- vel kapcsolatosan, hogy a tagok kötelesek nyilatkozni arról, hogy amennyiben utóbb arra derül fény, hogy osztalékfizetésre nem lenne lehetőség, vállalják a felvett osztalékelőleg visszafizetését. 6.4. A korlátolt felelősségű társaság szervezete 6.4.1. A taggyűlés A taggyűlés kizárólagos hatásköre egy terjedelmes felsorolás az új tör- vényben (a) – x) pontig). A leglényegesebb hatásköri elemek az alábbiak: • számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyása, • osztalékelőleg elhatározása, • pótbefizetés előírása, • tag kizárásának kezdeményezése, • személyügyi kérdésekben döntés (vezető tisztségviselők, felügyelő bi- zottsági tagok, könyvvizsgálók megválasztása, visszahívása és díjazá- suk; velük szemben követelés érvényesítése) • olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével vagy ezek közeli hozzátartozójával köt, • átalakulásról, megszűnésről való döntés, • társasági szerződés módosítása (főszabály szerint ez háromnegyedes többséggel döntendő el, ám amennyiben a határozat a tagok kötele- zettségeit növeli, új kötelezettséget állapít meg vagy egyes tagok külön jogait csorbítja, egyhangú döntéssel lehetséges csak a módosítás), • törzstőke felemelése és leszállítása stb. A taggyűlés akkor határozatképes, ha azon a törzstőke legalább fele vagy a leadható szavazatok többsége képviselve van. A tagot meghatalmazott is Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 112 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 112 ► képviselheti a taggyűlésen. Nem lehet meghatalmazott az ügyvezető, a cégvezető, a felügyelő bizottság tagja és a könyvvizsgáló. Amennyiben határozatképtelenség miatt megismételt taggyűlést kell tartani, azt az ere- deti taggyűléstől számított három napon túl, de tizenöt napon belül kell megtenni. Ilyenkor főszabály szerint a megismételt taggyűlés a megjelentek számától és arányától függetlenül határozatképes. A taggyűlést az ügyvezető hívja össze. A taggyűlés helye a társaság székhelye vagy telephelye. Ettől a tagok határozata alapján el lehet térni és a taggyűlés máshová is összehívható. A tagokat meghívóval (benne a napi- rend közlésével) kell meghívni. A meghívók elküldése és a taggyűlés kö- zött tizenöt napnak el kell telnie. Bármely tag jogosult arra, hogy az általa javasolt napirendi pont megtárgyalását kérje, amennyiben javaslatát leg- alább három nappal a taggyűlés előtt közli a tagokkal. Lehetőség van arra is, hogy a taggyűlést ne a tagok személyes jelenlétével, hanem elektronikus hírközlő eszköz útján bonyolítsák le. A taggyűlés írásban is határozhat, kivéve a beszámoló elfogadását. Eb- ben az esetben a tagok a határozattervezetet írásban megkapják, amelyet követően legalább nyolc nap áll rendelkezésükre a döntésre, majd dönté- süket írásban közlik az ügyvezetéssel. A határozat az utolsó írásbeli szava- zat beérkezésének napján születik meg. A taggyűlésről az ügyvezető jegyzőkönyvet készít, amiben fel kell tün- tetni a taggyűlés helyét és idejét, a jelenlévőket és a szavazati joguk mérté- két, a legfontosabb eseményeket, nyilatkozatokat, határozatokat, a szava- zatok és ellenszavazatok alakulását. A taggyűlési határozatokról az ügyve- zető nyilvántartást vezet (Határozatok Tára). 6.4.2. Az ügyvezetés A kft. vezető tisztségviselője(-i) az ügyvezető(k), akik tagok közül és har- madik személyek közül is választható(k). Az ügyvezető fontos feladata, hogy ő vezeti a társaság tagjegyzékét. A tagjegyzékben fel kell tüntetni a tagok nevét és lakóhelyét (székhelyét), a törzstőke mértékét, illetve a pótbefizetésre és mellékszolgáltatásra vonat- kozó esetleges kötelezettségeket. A tagi körben beálló bármilyen változást az ügyvezető köteles átvezetni a tagjegyzéken és az aktualizált tagjegyzéket a cégbíróságra benyújtani. Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 113 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 113 ► 6.5. A törzstőke felemelése és leszállítása 6.5.1. A törzstőke felemelése A törzstőke felemelésére jellemzően akkor kerül sor, ha a társaság további tőkét kíván bevonni, vagy a jegyzett tőkén felüli vagyonát kívánja „tőkésí- teni”, és ezzel hitelképességét növelni. Ennek megfelelően a tőkeemelés megvalósulhat pénzbeli vagy nem pénzbeli hozzájárulások teljesítésével, illetve a törzstőkén felüli vagyon terhére is. Vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával csak akkor lehet törzstőkét emelni, ha a törzsbetéteket a tagok maradéktalanul befizették. Ebben az esetben a társaság tagjainak a tőkeemelés elhatározását követő tizenöt na- pon belül elsőbbségi joguk van arra, hogy részt vegyenek a törzstőke fel- emelésében. Főszabály szerint a részvétel a törzsbetétek arányához igazo- dik. Ha új tagok lépnek be a társaságba a tőkeemelés következtében, úgy nyilatkozniuk kell arról, hogy a társasági szerződést kötelezőnek ismerik el magukra nézve. A törzsbetét legkisebb mértékére, megfizetésének módjá- ra, a késedelem jogkövetkezményeire vonatkozó szabályok tőkeemelés során is alkalmazandók. A törzstőkén felüli vagyon terhére is határozhat a társaság a törzstőke felemeléséről. Ekkor közbenső mérleget kell készíteni, hogy kiderüljön, megvan-e a tőkeemelés fedezete és hogy a tőkeemelés következtében a törzstőke nem fogja-e meghaladni a társaság saját tőkéjét. Ennél a tőke- emelési módozatnál a tagok törzsbetétei arányosan növekednek és a ta- goknak nem kell semmilyen térítést vállalniuk. A törzstőke felemeléséről a táraság egyszerű szótöbbséggel dönt. 6.5.2. A törzstőke leszállítása A törzstőke leszállítást jellemzően az indokolja, hogy a társaság tartósan veszteséges, ezért a jegyzett tőkét a társaság tényleges vagyonához kell illeszteni (csökkenteni), vagy pedig a tagok a társaságból tőkét kívánnak kivonni. A törzstőke leszállítása is a taggyűlés döntésének következménye, ám bizonyos esetekben – amint említettük – a leszállítás kötelező. A há- rommilliós törzstőke-limit alá azonban a törzstőke nem szállítható le. Ez alól egyetlen kivétel van, az ún. feltételes tőkeleszállítás. Ebben az esetben a törzstőke leszállítása hatályosulásának előfeltétele, hogy a törzstőke leszállításával egyidejűleg elhatározott tőkeemelés megtörténjen és így a törzstőke leg- alább a hárommilliós szintet elérje. Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 114 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 114 ► Amikor a taggyűlés dönt a törzstőke leszállításáról, a taggyűlési határozat- ban meg kell határozni a tagokat megillető törzsbetétek nagyságát, vala- mint a törzstőke leszállításának indokát: tőkekivonás, veszteségrendezés vagy a saját tőke más elemeinek növelése miatt került-e rá sor. E határozatot be kell nyújtani a cégbíróságnak és kétszer, a megjelenések között legalább harminc napos időtartammal a Cégközlönyben megjelentetni. E közleményben egyúttal fel kell hívni a társaság hitelezőit, hogy a hirdetmény első alkalommal való közzétételét megelőzően keletkezett és ezen időpontig esedékessé nem vált követeléseik után biztosí- tékra tarthatnak igényt. Nem követelhet biztosítékot a hitelező, ha már rendelkezik meg- felelő biztosítékkal, vagy ha a társaság pénzügyi, vagyoni helyzetére figyelemmel a biztosí- tékadás indokolatlan. A második közzétételtől számított harminc napos jogvesztő határ- időn belül kérhetnek a hitelezők biztosítékot. A társaság az igény bejelentésétől számított nyolc napon belül köteles biztosítékot adni. Ennek teljesüléséig a törzstőke leszállítását nem jegyzi be a cégbíróság. 6.5.3. Eljárás veszteség esetén A szükséges intézkedések meghozatala céljából az ügyvezető köteles ösz- szehívni a taggyűlést, ha tudomására jut, hogy a társaság saját tőkéje vesz- teség folytán a törzstőke felére csökkent; vagy a társaságot fizetésképtelen- ség fenyegeti vagy fizetéseit megszüntette, illetve ha vagyona a tartozásait nem fedezi. Az ilyen okból összehívott taggyűlésen a tagoknak az összehívás alap- jául szolgáló körülmény orvoslásáról kell rendelkezniük. E körben az aláb- bi eszközöket vehetik igénybe: • ha társasági szerződés ennek a lehetőségét tartalmazza, pótbefizetésről rendelkezhetnek, • dönthetnek arról, hogy a törzstőkét más módon (pl. kölcsönnel) bizto- sítják, • leszállíthatják a törzstőkét, amennyiben ennek a törvényi feltételei fennállnak, • ha egyik eddig említett eszköz sem vehető igénybe, akkor dönthetnek arról, hogy átalakulnak olyan társasági formává, ahol nincsen kötelező jegyzett tőke minimum, • vagy a jogutód nélküli megszűnésről döntenek. Bármely határozat születik is, azt három hónapon belül végre kell hajtani. Az üzleti jog alapjai A korlátolt felelősségű társaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 115 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 115 ► 6.6. A társaság megszűnése A társaság megszűnéséről a taggyűlés háromnegyedes többséggel dönthet. Amennyiben a társaság vagyona meghaladja a tartozásait, a megszűnt tár- saság után maradó vagyonból először a pótbefizetéseket kell visszafizetni, majd a maradékot a törzsbetétek arányában felosztani. Amennyiben a vég- elszámolási vagy felszámolási eljárás megindításakor a társaság törzstőkéje nincsen teljes egészében befizetve, a végelszámoló vagy a felszámoló jogo- sult az erre vonatkozó kötelezettséget azonnal esedékessé tenni, azaz a tagok kötelesek a hiányzó részt befizetni, amennyiben arra a tartozások fedezésére szükség van. 6.7. Az egyszemélyes kft. A kft. egy taggal is működhet. Ez a formáció logikailag ellentmond a „tár- saság” fogalmának, egyes esetekben azonban indokolt lehet működése (pl. az állami vagyon egyes elemeit egyszemélyes társaságok kezelik). Egysze- mélyes kft-t alapítani is lehet, de akként is létrejöhet, hogy az összes üzlet- rész tulajdonát egy tag szerzi meg. Ha a tagok száma egy főre csökken és egy éven belül nem jelentenek be új tagot, a társasági szerződést alapító okirattá kell átalakítani. Az egyszemélyes társaságra a kft. működésének általános szabályi vo- natkoznak az alábbi eltérésekkel: • Az egyszemélyes társaság alapító okirat és nem társasági szerződés alapján működik. • Alapításkor a teljes pénzbeli hozzájárulást teljes egészében be kell fi- zetni és az apportot a társaság rendelkezésére bocsátani. • Nem működik taggyűlés, a taggyűlés hatásköreit az egyedüli tag gyako- rolja. • Az egyszemélyes társaság és az egyetlen tag közötti szerződések érvé- nyességéhez a szerződés közokiratba vagy teljes bizonyító erejű ma- gánokiratba foglalása szükséges. • Az egyszemélyes társaság nem szerezhet saját üzletrészt. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 116 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 116 ► 7. A részvénytársaság 7.1. A részvénytársaság fogalma. Az értékpapírok és a részvény 7.1.1. A részvénytársaság fogalma A részvénytársaság a tisztán tőkeegyesítő társaságok alaptípusa. Nagyobb vállalati méret jellemzi, formalizált szervezeti struktúrákkal és személytele- nebb, a tagok személyes interakciójára kevésbé építő üzletmenettel. A (nyilvánosan működő) részvénytársaság különösen alkalmas arra, hogy a befektetők roppant széles körétől gyűjtsön össze és koncentráljon tőkét. Nem véletlen, hogy történelmi távlatokban visszatekintve a korai nagy „multinacionális” vállalatok, mint pl. a holland Kelet-Indiai Társaság vagy Nyugat-Indiai Társaság már részvénytársasági formában működtek, sőt, a Lánchíd megépítéséhez szükséges tőkét is ezzel a társasági formával sike- rült összegyűjteni. A részvénytársaság tőkekoncentráló potenciálja és a részvényesek (tu- lajdonosok) korlátozott döntési lehetősége miatt ez a szabályozás a legter- jedelmesebb és a legszigorúbb. Még az elvileg – jobbára – diszpozitív 1988-as Gt. is kogens szabályokat tételezett az rt-re. A jelenlegi szabályo- zás ebben a fejezetben biztosítja a legkevesebb eltérést engedő szabályt. Lényeges azonban, hogy a zártkörűen működő rt-k tekintetében a részvé- nyesek szabadságfoka és így a törvénytől való eltérés lehetősége meglehe- tősen nagy. A nyilvánosan működő rt. szabályozása viszont tisztán kogens. A részvénytársaságnak tehát két alaptípusa van, s ennek megfelelően zárt körben vagy nyilvánosan alapítható és működtethető, amely megkülönböztetést a cégnévben fel kell tüntetni (zrt. illetve nyrt.). Nyilvánosan működik az a részvénytársaság, amelynek részvényei részben vagy egészben nyilvánosan kerülnek forga- lomba, illetve az az rt. is, amelynek részvényeit a nem nyilvános forgalom- ba hozatalt követően nyilvános értékesítésre ajánlották fel, illetve a szabá- lyozott piacra bevezették. Zártkörűen működik a részvénytársaság, amely- nek részvényei nem kerülnek nyilvános forgalomba hozatalra vagy a nyil- vánosan forgalomba hozott részvényeket már nem értékesítik nyilvánosan, illetve kivezették a szabályozott piacról. A zártkörűen működő rt. részvé- nyeseit, illetve jegyzett tőkéjét tilos – a kft-hez hasonlóan – nyilvános fel- hívás útján gyűjteni. A részvénytársaság tehát szintén klasszikusnak mondható társasági forma, amelyet jelenlegi társasági jogunk az alábbiak szerint definiál: Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 117 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 117 ► „A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul, és amelynél a tag (részvényes) kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért – törvényben meghatározott kivétellel – a részvényes nem felel.” Az rt. alaptőkéje az összes részvény névértékének összege. A részvé- nyek névértéken aluli kibocsátása semmis, hiszen ezáltal fiktív alaptőke képződne, az így keletkezett károkért harmadik személyekkel szemben a cégbejegyzés megtörténte előtt az alapítók egyetemlegesen felelnek, míg a cégbejegyzés után maga a társaság felelős, azonban a kibocsátási érték meghaladhatja a névértéket. Az rt. e jellegzetessége alkalmassá teszi arra, hogy már alapításkor nagyobb tőkét gyűjtsön össze, mint a jegyzett tőke. A részvény névértéke meghatározható az alaptőke meghatározott hánya- dában. A névérték azért is kiemelten fontos, mert főszabály szerint ehhez igazodik a részvényes által gyakorolható szavazati jog mértéke, kivéve, ha a szavazati jogot az rt. alapszabálya kizárja vagy korlátozza, azonos névérté- kű részvények azonos szavazati jogot biztosítanak. A részvénytársaság alapvető jellegzetessége a részvényes korlátolt fele- lőssége és az, hogy a tagi hozzájárulásokról a társaság köteles értékpapírt, méghozzá részvényt kiállítani. Ez utóbbi igazán unikális, hiszen a korlátolt felelősség a kft-nél már megjelent, ám míg az rt. köteles részvényt kiállíta- ni, a kft-ben az üzletrészről kifejezetten tilos értékpapírt kibocsátani. E körülmény miatt érdemes egy rövid kitérőt tenni az értékpapír és a rész- vény fogalmának tisztázására. 7.1.2. Az értékpapír Az értékpapír az az okirat vagy más módon rögzített, nyilvántartott és to- vábbított adat, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kibocsátását (megjelenítését) jogszabály lehetővé teszi. Az értékpapír lényege az, hogy valamilyen jogot (követelést) testesít meg. A benne meg- határozott követelést érvényesíteni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet. Az értékpapír ún. absztrakt jogügyletnek minősül, azaz az értékpapír jogosultjának tekin- tendő jóhiszemű személynek az értékpapírból eredő jogosultságát nem befolyásolja az, ha valamely korábbi átruházásnak nem volt jogcíme, vagy ha a jogcím érvénytelen vagy hatálytalan volt. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 118 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 118 ► A megtestesített jog természete szerint az értékpapírokat az alábbiak sze- rint csoportosíthatjuk: • Pénzkövetelést megtestesítő értékpapírok (kötelmi értékpapír; „pénzpapír”): az ilyen értékpapír kiállítója feltétlen és egyoldalú kötelezettséget vállal arra, hogy ő maga vagy az értékpapírban megnevezett más személy az értékpapír ellenében meghatározott pénzösszeget szolgáltat az értékpapír jo- gosultjának. Ebbe a csoportba sorolhatjuk pl. a kötvényt, a csekket, a váltót vagy az állampapírok nagy részét. • Tulajdonjogot megtestesítő értékpapírok (dologi értékpapír): az ilyen érték- papír megtestesíti a benne foglalt dolog tulajdonjogát, azaz az értékpa- pírban írt dolog tulajdonosa az értékpapír jogosultja. Ebbe a csoportba sorolhatjuk a tengerhajózási okmányok egy részét (bill of lading, de- livery order, FIATA FCT), illetve – bizonyos fokig vitathatóan – a közraktári jegyet. • Tagsági jogot megtestesítő értékpapírok: az ilyen értékpapír valamely gazdálkodó szervezetben fennálló tagsági jogviszonyt és így az abból fakadó vagyoni és tagsági jogokat testesíti meg és így a tagsági jogok gya- korlására az értékpapír jogosultja jogosult. Ebbe a körbe soroljuk a szövetkezeti üzletrészt és a részvényt. 7.1.3. A részvény A részvény tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező forgalom- képes értékpapír, amely főszabály szerint szabadon átruházható. A nyomdai úton előállított részvény átruházása – összhangban az értékpapírok átruházásá- nak általános szabályaival – a részvény hátoldalára vagy a részvényhez csatolt toldatra felvezetett teljes vagy üres forgatmánnyal történik. Teljes a forgatmány, ha az az átruházási szándékon túlmenően annak a személynek a nevét is tartalmazza, akire a részvényt forgatják. Az üres forgatmány az új jogosult nevét nem tartalmazza. Előállítási mód szerint a nyomdai úton előállított részvény mellett megkü- lönböztetünk még dematerializált részvényeket. Az utóbbi elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapírokra vo- natkozó külön törvényben meghatározott kellékekkel rendelkező, sorszám nélküli adathalmaz. A részvényes nevét, mivel a dematerializált részvény egy számítógépes adat és fizikai, tárgyiasult formában nem létezik (csak elektronikus jel), az értékpapír-forgalmazók által vezetett értékpapír- Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 119 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 119 ► számla tartalmazza. Így az átruházása is az e számlán való terhelés és jóvá- írás révén történik. Nagyon fontos megjegyezni, hogy nyomdai úton előállított részvények csak a zártkörűen működő rt-ben bocsáthatók ki, mert a törvény kifejezet- ten előírja, hogy a nyilvánosan működő rt. részvényei csak és kizárólag dematerializált részvények lehetnek. A nyomdai úton előállított részvényeknek az alábbiakat kell tartalmaznia: • a társaság cégnevét és székhelyét • a részvény sorszámát, sorozatát és névértékét, • a részvényhez kapcsolódó jogokat, • a kibocsátás időpontját, az alaptőke nagyságát és a kibocsátott részvények számát, • a cégjegyzésre jogosultak aláírását és az értékpapír kódját, • amennyiben a részvényátruházás korlátozott vagy az rt. beleegyezéséhez kötött, e körülményt. A dematerializált részvénynek nincs sorszáma és az aláírásokat sem a rész- vényen, hanem a kibocsátó által kiállított és a központi értéktárban elhe- lyezett okiraton kell feltüntetni. Amennyiben a részvényesek a társaság bejegyzését követően a részvé- nyek névértékének (kibocsátási értékének) egészét befizették, igényelhetik a részvényeik kiadását (dematerializált részvény esetén az értékpapír- számlán történő jóváírást). Amennyiben mindezt nem igénylik, a társaság akkor is köteles a részvények előállításáról haladéktalanul intézkedni. Az a részvény, amit a társaság cégbírósági bejegyzése előtt vagy a teljes névérték (kibocsátási érték) megfizetését megelőzően állítanak ki, semmis. Az rt. igazgatósága a részvényesekről részvénykönyvet vezet. Ebben tart- ják nyilván a részvényes (vagy részvényesi meghatalmazott) nevét, a rész- vényállomány adatait és egyéb adatokat. Az igazgatóság elszámolóházat, központi értéktárat, befektetési vállal- kozást vagy pénzügyi intézményt bízhat meg a részvénykönyv vezetésével, a részvény átruházása akkor hatályos a társasággal szemben és a társaság- ban az új részvényes tagsági jogait csak akkor gyakorolhatja, amennyiben őt a részvénykönyvbe bejegyezték. Nem jegyezhető be a részvénykönyvbe, aki így rendelkezett vagy aki a részvényt a törvény vagy az alapszabály részvényátruházásra vonatkozó szabályainak sérelmével szerezte meg. A részvényes betekinthet a részvénykönyvbe és a rá vonatkozó részről máso- latot kérhet. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 120 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 120 ► A zártkörűen működő rt. alapszabálya előírhatja, hogy a részvényátruházáshoz a társaság belegyezése szükséges. E beleegyezést az igazgatóság adja meg. A bele- egyezést csak fontos okból lehet megtagadni. Ilyennek minősül különösen, ha a társaság részvényeit az rt. versenytársa akarja megszerezni vagy ha azt egyéb, az alapszabályban meghatározott ok indokolja. Ha a részvényes az átruházáshoz az igazgatóság beleegyezését kéri, ám az harminc napon be- lül nem nyilatkozik, azaz hallgat, a beleegyezés a törvény szerint meg- adottnak tekintendő. Az alábbi részvényfajtákat különböztethetjük meg: a) törzsrészvény b) elsőbbségi részvény c) dolgozói részvény d) kamatozó részvény e) visszaváltható részvény Az elsőbbségi részvényfajtán belül további alosztályok, ún. részvényosztályok vannak, amelyek eltérő tartalmú és mértékű tagsági jogokat testesítenek meg. Egy részvényfajtán vagy -osztályon belül több részvénysorozat bo- csátható ki. Az azonos tartalmú és mértékű tagsági jogokat megtestesítő részvények tartoznak egy részvénysorozatba, névértékük és előállítási módjuk nem térhet el egymástól. 7.1.3.1. A részvény alaptípusa, törzsrészvény Az a részvény minősül törzsrészvénynek, amely nem minősül a fenti b)–e) pontok egyikében említett részvénynek sem, azaz amelyhez különleges tagsági jogok nem tartoznak. Az rt. által kibocsátott törzsrészvények név- értéke mindenkor meg kell haladja a társaság alaptőkéjének a felét. 7.1.3.2. Az elsőbbségi részvények Az elsőbbségi részvény sajátossága, hogy más részvényfajtával szemben a részvényesnek valamely meghatározott előnyt biztosít. Az alábbi rész- vényosztályokat különböztetjük meg: • osztalékelsőbbségi részvény • likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbséget biztosító részvény • szavazatelsőbbségi részvény • vezető tisztségviselő vagy felügyelő bizottsági tag kijelölésére vonatko- zó elsőbbséget biztosító részvény • elővásárlási jogot biztosító elsőbbségi részvény Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 121 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 121 ► A fenti listában szereplő elsőbbségi részvények által biztosított előnyök kombinálhatók. Lehetőség van tehát olyan elsőbbségi részvény kibocsátására, amely egyszerre több el- sőbbséget biztosít. Ez a szabály nyilvánosan működő rt-ben korlátozottan érvényesül, ott ugyanis csak az osztalékelsőbbségre és a likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbségre vo- natkozó jogosultságokat lehet „összepárosítani”, az egyéb kombinációs lehetőségeket a törvény kizárja. Az osztalékelsőbbségi, a likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbséget bizto- sító és az elővásárlási jogot biztosító részvény kapcsán pedig az alapszabály a névérték szerint számított szavazati jogot korlátozhatja, sőt ki is zárhatja. A nyilvánosan működő rt. nem bocsáthat ki vezető tisztségviselő vagy felügyelő bizottsági tag kijelölésére vonat- kozó elsőbbséget biztosító részvényt. Osztalékelsőbbségi részvény Az osztalékelsőbbségi részvény a részvényesek közt felosztható adózott eredményből a más részvényfajtába, illetve -osztályba tartozó részvényese- ket megelőzően vagy azoknál kedvezőbb mértékben jogosítja osztalékra a részvényest. Ha valamelyik évben az rt. nem fizet osztalékot, akkor a következő évben csak akkor lehet osztalékot fizetni, ha az osztalékelsőbbségi részvényesek javára maradéktalanul megfizették az elmaradt osztalékot. Amennyiben az osztalékelsőbbségi részvényhez tapa- dó szavazati jogot az alapszabály korlátozza vagy kizárja és az rt. valamelyik évben nem vagy nem teljesen fizeti meg az elsőbbségi részvényre jutó osztalékot, úgy az osztalékel- sőbbségi részvényhez kapcsolódó szavazati jog kvázi „feléled” és a részvényes mindaddig szavazati jogot gyakorolhat, amíg a társaság meg nem fizeti az elmaradt osztalékot. Likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbségi részvény Ez a részvényosztály a részvényes számára a társaság jogutód nélküli meg- szűnése esetére a felosztásra kerülő vagyonból való részesedés tekinteté- ben biztosít többletjogokat. A részvényes másokat megelőző sorrendben vagy kedvezőbb mértékben férhet hozzá a rá eső vagyonhányadhoz. Szavazatelsőbbségi részvény A szavazatelsőbbségi részvényes e részvény alapján az alapszabályban meghatározott mértékű többszörös szavazati jogot gyakorolhat. E több- szörös szavazati jog nem haladhatja meg a névértékhez igazodó szavazati jog tízszeresét. Az alapszabály akként is rendelkezhet, hogy bizonyos kér- dések eldöntése során a közgyűlési határozat csak a szavazatelsőbbségi részvényesek egyszerű többségének támogatásával vagy ha csak egy szava- Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 122 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 122 ► zatelsőbbségi részvényt bocsátottak ki, úgy e részvényes igenlő szavazata mellett hozható meg. Az egyetlen kibocsátott szavazatelsőbbségi részvényt a köznyelv „aranyrészvénynek” nevezi. Az aranyrészvények kialakítása a kilencvenes évek elején privatizációs technikaként az állam befolyását volt hivatott biztosítani bizonyos, magánkézbe került, de stratégiailag fontos társaságok irányításában. A szavazatelsőbbségi jogok ilyen jellegű gyakorlása a piacgazdaság viszonyaiba való jelentős állami intervencióként is értékelhető, így az állam már hosszú évek óta nem él aranyrészvényesi jogosítványaival. A nyilvánosan működő rt-ben a szavazatelsőbbségi részvény által biztosí- tott többletjogok csak az egyszerű többséggel eldöntendő kérdések tekin- tetében érvényesülhetnek. A minősített többséggel eldöntendő kérdések esetén a szavazatelsőbbségi részvények elveszítik elsőbbségi jellegüket és a részvényes a névérték szerint leadható szavazati jogokat gyakorolhatja. A vezető tisztségviselők és felügyelő bizottsági tagok kijelölésére vonatkozó elsőbbségi részvény A gyakorlatban sok (a részvényesek együttműködését szabályozó, írott) szindikátusi szerződés megszületésének az indoka kizárólag vagy elsősor- ban az volt, hogy ilyen módon biztosítsák egyik vagy másik tag befolyását a vezető tisztségviselők kijelölésére. Mivel ez a hatáskör a közgyűléshez tartozik, így egyetlen részvényes, hacsak nem rendelkezik a szavazati jogok több mint felével, nem tudja a saját akaratát érvényesíteni. Az új törvény e részvényosztály kodifikálásával lehetőséget (és társasági jogi védelmet!) biztosít arra, hogy az elsőbbségi részvényes az alapszabályban meghatáro- zott eljárási rendben kijelölhesse az igazgatóság vagy a felügyelő bizottság egy vagy több tagját (de legfeljebb az igazgatósági tagok egyharmadát). A kijelölést biztosító részvény az igazgatósági (felügyelő bizottsági) tag visz- szahívását is biztosítja. Amennyiben a zártkörű rt. ügyvezetését igazgató- ság helyett vezérigazgató látja el, ilyen részvény nem bocsátható ki. Elővásárlási jogot biztosító elsőbbségi részvény E részvényosztály a részvényest az rt. által kibocsátott, adásvétel útján átruházni szándékozott részvényre elővásárlási joggal ruházza fel, amely joggal az átruházási szándékról és annak feltételeiről való tudomásszerzést követő tizenöt napon belül élhet a részvényes. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 123 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 123 ► 7.1.3.3. A dolgozói részvény Az alapszabály rendelkezési alapján az rt-nél foglalkoztatott munkavállalók számára ingyenesen vagy kedvezményesen dolgozói részvényeket lehet kibocsátani. Lehetőség van arra is, hogy a dolgozói részvény egyúttal osz- talékelsőbbségi részvényként is funkcionáljon. A dolgozói részvény kibocsátására kizárólag alaptőke-emeléssel egyidejűleg, legfeljebb a felemelt alaptőke tizenöt százalékának erejéig van mód. A dolgozói részvény átruházha- tósága korlátozott, mivel csak az rt. munkavállalóira vagy azon személyekre forgatható, akik tekintetében ezt az rt-vel fennállt korábbi jogviszonyuk alapján az alapszabály bizto- sítja. Más személyre a dolgozói részvényt nem lehet átruházni, az semmis ügyletnek mi- nősül. 7.1.3.4. A kamatozó részvény A kamatozó részvény jellegzetessége, hogy a részvény névértéke után a társaság adózott eredményéből a részvényben feltüntetett mértékű kamat- ra jogosítja fel a részvényest, kivéve ha a kifizetés következtében a saját tőke az alaptőke alá süllyedne. E részvény a részvényesnek minden, a részvényhez kötődő jogot biztosít, beleértve az osztalékhoz való jogot is. A kamatra való jogosultság tehát ezeken felül illeti meg a rész- vényest. A kamatozó részvények állománya nem haladhatja meg az rt. alaptőkéjének tíz százalékát. 7.1.3.5. A visszaváltható részvény A visszaváltható részvény olyan részvény, amelyre a részvénytársaságot vételi jog vagy a részvényest a részvénytársasággal szemben eladási jog illeti meg az alapszabályban rögzített feltételek szerint. A visszaváltható részvények állománya nem haladhatja meg az alaptőke tíz százalékát. A vételi, illetve eladási jog csak olyan részvényre gyakorolható, amelyre vonatkozóan a részvényes a teljes névértéket (kibocsátási értéket) megfizette. Tilos e jogok gyakorlása, ha az rt. osztalékfizetésről sem határozhatna. A vételi vagy eladási jog gyakorlását hala- déktalanul jelezni kell a cégbíróság felé is. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 124 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 124 ► 7.1.3.6. Egyéb, a részvénytársasággal kapcsolatos értékpapírok és okiratok Átváltoztatható és jegyzési jogot biztosító kötvény Az rt. kötvénykibocsátásra is jogosult. Alaptőkéjének feléig forgalomba hozhat olyan névre szóló kötvényt, amelyet a kötvényes kívánságára rész- vénnyé kell átalakítani. Ezt nevezzük átváltoztatható kötvénynek. Olyan névre szóló kötvényt is ki lehet bocsátani, amely utóbb, alaptőke-emelés esetén a kötvényesnek a részvényeseket követően jegyzési jogot biztosít az újonnan kibocsátott részvé- nyekre. Ezt nevezzük jegyzési jogot biztosító kötvénynek. A részvényutalvány és az ideiglenes részvény A részvényutalvány a társaság cégbírósági bejegyzését megelőzően a részvényes által teljesített vagyoni hozzájárulás mértékéről kiállított névre szóló okirat. Nem ruházható át, mivel nem minősül értékpapírnak. Ellenkező bizonyí- tásig igazolja az okiratban megnevezett személynek az rt-vel szemben fennálló jogait és kötelezettségeit. Az rt. cégbírósági bejegyzését követően a társaság az alaptőke, illetve a rész- vények kibocsátási értékének maradéktalan megfizetéséig terjedő időszakra köteles ideiglenes részvényt kiállítani. Az ideiglenes részvény a részvényes által átvenni vállalt részvények mértékét, illetve az ez alapján teljesített vagyoni hozzájárulás összegét igazolja. Értékpapír, amely forgatható, azonban átruházása esetén az átruházó személy az új rész- vényes készfizető kezeseként felel a még teljesítendő vagyoni hozzájárulás szolgáltatásá- ért. Többszöri átruházás esetén e kötelezettség valamennyi korábbi részvényest egyetem- legesen terheli. A részvényes az ideiglenes részvény alapján a teljesített vagyoni hozzájáru- lás arányában gyakorolhatja részvényesi jogait. Semmis az az ideiglenes részvény, amit a társaság bejegyzése előtt vagy a ténylegesen teljesített vagyoni hozzájárulást meghaladó értékben állítottak ki. 7.2. A zártkörűen működő részvénytársaság (zrt.) 7.2.1. A zrt. alapítása Az alapítás folyamata nagyon hasonlít a kft. létrehozásának módjához, hiszen az alapítók nem fordulnak a nyilvánossághoz annak érdekében, hogy biztosítható legyen a szükséges alaptőke, hanem arra vállalnak köte- lezettséget, hogy a társaság valamennyi részvényét átveszik. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 125 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 125 ► Az alaptőke minimális mértéke húszmillió forint, ám mivel eltűnt a ko- rábbi, készpénz és nem pénzbeli hozzájárulás arányára vonatkozó előírás, a társaság pénzbeli hozzájárulás nélkül, kizárólag apporttal is alapítható. Az alapszabályban az általános követelményeken kívül az alábbiakat kell meghatározni: • alaptőke, az alapításkor fizetendő pénzbeli hozzájárulás és a fizetés egyéb feltételei, • az alapítók nyilatkozatát arról, hogy a társaság valamennyi részvényét átveszik, illetve a részvények megoszlását az alapítók között, • a kibocsátandó részvények számát, névértékét, előállításuk módját, • az első igazgatóság tagjainak a nevét, • az első könyvvizsgáló adatait, • a közgyűlés összehívásának módját, illetve a szavazás szabályait. Szükség esetén az alapszabályban kell rendezni (ez azt jelenti, hogy ha az alapítók az alábbi tárgyak bármelyikében rendelkezni óhajtanak, azt az alapszabályban kell megtenni- ük, de egyébként ezek az elemek nem kötelezőek): • az apport tárgyát, értékét, szolgáltatásának időpontját, az ellenében adott részvények leírását, az apportot értékelő könyvvizsgáló adatait, • az egyes részvényfajtákhoz, -osztályokhoz, -sorozatokhoz kapcsolódó jogokat, egyes jogok esetleges korlátozását, • a kötvényekre vonatkozó rendelkezéseket, • a részvényátruházás korlátozását vagy igazgatósági beleegyezéshez kötését, • az igazgatóság felhatalmazását közbenső mérleg elfogadására, • vezérigazgató választása esetén a vezérigazgató adatait, • felügyelő bizottság létesítése esetén a tagok megjelölését. A társaság cégbejegyzésének feltétele, hogy valamennyi apportot a társaság rendelkezésére bocsássák az apportáló alapítók a bejegyzési kérelem be- nyújtásáig. Amennyiben az apport aránya az alaptőkében kevesebb, mint huszonöt százalék, akkor az apportot a társaság cégbírósági bejegyzésétől számított öt éven belül kell az rt. rendelkezésére bocsátani. Az apportálás feltétele a nem pénzbeli hozzájárulás könyvvizsgáló általi értékelése. Ez alól csak akkor lehetséges kivétel, ha a részvényes az apportálás időpontjához képest három hónapnál nem régebbi beszámolóval rendelkezik, amely az apport tárgyának érté- két tartalmazza, vagy ha a nem pénzbeli hozzájárulás tárgya olyan értékpapírokból áll, amelynek a piaci értéke megállapítható. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 126 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 126 ► Ami a pénzbeli hozzájárulásokat illeti, a bejegyzés feltétele, hogy az alapí- tók az átvenni vállalt részvények névértékének (kibocsátási értékének) legalább huszonöt százalékát befizették. A fennmaradó rész befizetése az alapszabály szerint történik, azonban legkésőbb a társaság bejegyzésétől számított egy éven belül kell teljesíteni azt. Az rt. cégbejegyzésétől számított két éven belül a társaság és az alapító, illetve a társaság és a szavazati jogok legalább tíz százalékával rendelkező részvényes közötti vagyonátru- házási szerződés létrejöttéhez, amennyiben az rt. által teljesíteni vállalt ellenszolgáltatás értéke meghaladja az alaptőke egytizedét, a közgyűlés előzetes jóváhagyó nyilatkozata szükséges. Ezt a szabályt az alapszabályban tovább szigoríthatják a részvényesek, tartamát két évnél hosszabb időre és a tíz százalékos szavazati jogot el nem érő részvényesekre is kiterjeszthetik. Ezek a szabályok irányadók akkor is, ha az rt-vel az alapító, illetve a rész- vényes közeli hozzátartozója, élettársa vagy olyan személy köt szerződést, amelyben az alapító közvetlenül vagy közvetve a szavazatok több mint ötven százalékával rendelkezik. Ezek a szigorú követelmények nem alkalmazhatók abban az esetben, ha a szerződés a társaság tevékenységi körébe tartozó szokásos nagyságrendű ügylet, hatósági határozat vagy érverés alapján kötik, illetve tőzsdei ügyletek esetén sem. 7.2.2. A zrt. szervezete 7.2.2.1. A közgyűlés A közgyűlés az rt. legfőbb szerve, amely a részvényesek összességéből áll. Kizárólagos hatáskörébe tartozik többek között: • döntés az alapszabály elfogadásáról és módosításáról (3/4-es több- séggel) • működési forma megváltoztatása (3/4-es többséggel) • átalakulás vagy megszűnés elhatározása • személyügyi kérdések (igazgatósági, felügyelő bizottsági tagok és a könyvvizsgáló tekintetében) • beszámoló elfogadása • osztalékelőleg fizetésének elhatározása • alaptőke felemelése és leszállítása (utóbbi 3/4-es többséggel). A közgyűlés szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik. Az igaz- gatóság hívja össze. A részvényeseket a közgyűlésről meghívóval kell érte- síteni a közgyűlés előtt legalább tizenöt nappal. A meghívó tartalmazza a közgyűlés helyén, idején kívül a szavazati jog gyakorlásának feltételeit, a napirendet és a megismételt közgyűlés lebonyolításának rendjét. A közgyű- lés akkor határozatképes, ha a leadható szavazatok több mint felét kitevő Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 127 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 127 ► részvényes jelen van. A megismételt közgyűlésen, amelyet az első közgyű- léstől számított három napon túl, de huszonegy napon belül kell megtar- tani, nincsen határozatképességi küszöb. Az alapszabály módot adhat arra, hogy a közgyűlést felfüggesszék. Egy közgyűlést csak egyszer lehet felfüggeszteni és ez esetben harminc napon belül folytatni kell. A közgyű- lésről jelenléti ív és jegyzőkönyv készül. Lehetőség van arra, hogy a részvényesek a beszámoló elfogadását ki- véve írásban, közgyűlés tartása nélkül határozzanak. Az új törvény a rész- vényesek szabadságát tovább növeli, ugyanis lehetséges közgyűlés tartása nem közvetlen személyes jelenléttel, hanem lebonyolítható elektronikus hírközlő eszköz segítségével is. 7.2.2.2. Az igazgatóság Az igazgatóság az rt. ügyvezető szerve, amely a társaság operatív irányítását rendkívül széles jogkörrel végzi. Testületi szerv: minimálisan három, leg- feljebb tizenegy természetes személy tagból áll. Az igazgatóság ügyrendjé- ben kell rendelkezni az igazgatóság tagjai közötti hatáskör- és feladatmeg- osztásról. Az igazgatósági tagok a közgyűlésen tanácskozási joggal részt vesznek. Az igazgatóság köteles a számviteli törvény szerinti beszámolót előterjeszteni. Az ügyvezetésről, a társaság vagyoni helyzetéről, üzletpoliti- kájáról évente legalább egyszer a közgyűlés, háromhavonta a felügyelő bizottság részére jelentést készít. Az igazgatóság köteles nyolc napon belül a közgyűlést összehívni, ha a tudomására jut, hogy • az rt. saját tőkéje veszteség következtében az alaptőke kétharmadára csökkent, vagy • a saját tőkéje húszmillió forint alá csökkent, vagy • az rt-t fizetésképtelenség fenyegeti vagy fizetéseit megszüntette vagy vagyona a tartozásait nem fedezi. Az így összehívott közgyűlésen a részvényesek az alaptőke biztosításáról kötelesek határozni (befizetés révén, alaptőke leszállításával, illetve átala- kulásról, megszűnésről dönthetnek). 7.2.3. A részvényesek A részvényes(ek összessége) az rt. tulajdonosai. A társaság operatív irányí- tását illetően nem rendelkeznek valódi lehetőséggel, elválik tehát a tulaj- donlás és az irányítás. A részvényes „beleszólására” a közgyűlésen keresz- Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 128 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 128 ► tül, közvetetten van csak lehetősége. Ezt úgy érvényesítheti, hogy jogosult a közgyűlésen • részt venni, • felvilágosítást kérni, • észrevételt és indítványt tenni, • szavazni, amennyiben szavazati jogot biztosító részvénye van. A részvényest a társaság üzleti titkaival kapcsolatban titoktartási kötele- zettség terheli. E kötelezettségének megszegésével okozott károkért a részvényes az rt. irányában a Ptk. szerződésen kívüli károkozásra vonatko- zó szabályai szerint felel. Azok a részvényesek, akik a szavazatok legalább öt százalékával rendelkeznek, írásban kérhetik az igazgatóságtól, hogy va- lamely kérdést tűzzön napirendre. E jogát a részvényes a közgyűlési meg- hívó kézhezvételétől számított nyolc napon belül gyakorolhatják. A részvényes fenti jogait a részvény vagy letéti, illetve tulajdonosi igazolás birtokában, a részvénykönyvbe történt bejegyzést követően jogosult. A dematerializált részvényről az értékpapír-számla vezetője köteles tulajdonosi igazolást kiállítani. Letéti igazolást az ér- tékpapírletét-kezelő állít ki a nála elhelyezett nyomdai úton előállított részvényekről. A részvénynek több tulajdonosa is lehet. A részvénytársasággal szemben e személyek egy részvényesnek számítanak, a részvényest terhelő kötelezett- ségekért egyetemlegesen felelnek. A részvényes ezen kívül jogait képviselő útján is gyakorolhatja. Nem lehet képviseleti meghatalmazott a könyvvizsgáló, az igazgatóság tagja, a vezérigazgató, a cégvezető, az rt. vezető állású munkavállalója és a felügye- lő bizottság tagja. Egy képviselő több részvényest is képviselhet, egy rész- vényesnek azonban csak egy képviselője lehet. A képviseleti meghatalma- zás egy közgyűlésre, de legfeljebb tizenkét hónapra szólhat és közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A részvényes lényegében egyetlen kötelezettség teljesítésére köteles: a jegyezni vállalt részvény névértékét (kibocsátási értékét) köteles a társaság részére megfizetni. 7.2.4. A társasági vagyon védelme A társaság saját tőkéjének védelmére vonatkozó szabályok a zrt-re (és így közvetetten a nyrt-re is) vonatkozóan nagy hasonlóságot mutat a kft-vel kapcsolatban említett normákkal. E körben az alábbi hasonlóságokra hív- juk fel a figyelmet: Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 129 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 129 ► • Az rt. a részvényesnek saját tőkéjéből kifizetést csak a törvényben meghatározott esetekben realizálhat. Akárcsak a kft, az rt. sem teljesíthet kifizetést, ezáltal vagy ennek következtében a sa- ját tőke a jegyzett tőke alá süllyedne. Az alapszabály előírhatja, hogy az igazgatóság írásban nyilatkozzon arról, hogy a kifizetés nem veszélyezteti az rt. fizetőképességét és a hitelezői érdekeket; a nyilatkozat elmulasztásával vagy valótlan nyilatkozattal okozott károkért az igazgatóság tagjai felelnek. • Kifizetés a pénzbeli és a nem pénzbeli juttatás is. • A felvett kifizetést, amennyiben annak törvényi előfeltételei hiányoz- tak, a részvényes akkor köteles visszafizetni, ha a társaság bizonyítja a részvényes rosszhiszeműségét. • A részvényes osztalékra jogosult, amennyiben az osztalékról döntő közgyűlés időpontjában a részvénykönyvben szerepel. Az osztalékfize- tésről az igazgatóság javaslatára a közgyűlés dönt a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásával egyidejűleg. • Osztalékelőleg akkor fizethető, ha a közbenső mérleg szerint ennek megvan a fedezete és nem csökken a saját tőke az alaptőke alá, illetve ha a részvényesek vállalják a visszafizetést, amennyiben utóbb kiderül, hogy az osztalékelőleg fizetésének nem volt jogszabályi alapja. Az rt. megszerezheti az általa kibocsátott részvényeket. Erre azonban az alapítás során nem jogosult, kizárólag működése során és az alaptőkén felüli vagyonból szerezheti meg; csak olyan részvényeket vásárolhat meg az rt., amelyek kibocsátási értékét maradéktalanul megfizették. Ha az osztalékfizetés törvényi feltételei hiányoznak, akkor az rt. nem szerezhet saját rész- vényt sem. A saját részvények állománya nem haladhatja meg az alaptőke tíz százalékát. A saját részvény megszerzésének feltétele, hogy erre a közgyűlés az igazgatóságot fel- hatalmazza. E felhatalmazás vagy egyszeri időtartamra szólhat, vagy legfeljebb tizennyolc hónapos periódusra. Az alapszabály rendelkezhet akként, hogy amennyiben a saját rész- vény megszerzését az rt-t közvetlenül fenyegető súlyos károsodás elkerülése indokolja, nem kell a közgyűlés előzetes felhatalmazása. Az alapszabályi rendelkezésektől függetle- nül nincs szükség a közgyűlés általi előzetes felhatalmazásra, ha a részvények megszerzése az rt. követelésének kielégítését célzó peres vagy nemperes eljárás során kerül sor. A saját részvény után nem gyakorolható szavazati jog, a rá eső osztalék a részvényeseket illeti részvényeik arányában. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 130 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 130 ► 7.2.5. Az alaptőke felemelése és leszállítása Az alaptőke felemelését az indokolja, hogy ennek révén egyrészt növekszik a társaság hitelképessége, másrészt közvetlenül vagy közvetetten emelkedik a részvényesek vagyonának értéke. Az alaptőke felemelése a közgyűlés hatásköre. A közgyűlés azonban, hacsak ennek lehetőségét az alapszabály kizárta, közgyűlési határozatban felhatalmazhatja az igazgatóságot az alap- tőke felemelésére. A felhatalmazásban meg kell határozni azt a legmaga- sabb összeget, amellyel az igazgatóság az alaptőkét felemelheti, legfeljebb öt éves időintervallum alatt. Ezt a kikötött legmagasabb összeget nevezzük jóváhagyott alaptőkének. Az alaptőke felemelésének négy módja lehetséges. a) Alaptőke-emelés új részvények forgalomba hozatalával (Amennyiben az rt. valamennyi forgalomba hozott részvényének a kibocsátási érté- két teljes egészében befizették, lehetőség van az alaptőkét új részvények kibocsátásá- val felemelni.) b) Alaptőke-emelés az alaptőkén felüli vagyon terhére (Amennyiben az alaptőke-emelés fedezete biztosított, illetve ennek következtében a saját tőke nem haladja meg a jegyzett tőkét, lehetőség van arra, hogy e módon növel- jék az rt. alaptőkéjét. Ebben az esetben a felemelt alaptőkét megtestesítő részvények a részvényeseket térítés nélkül illetik.) c) Alaptőke-emelés dolgozói részvény forgalomba hozatalával (Amennyiben ez ingyenes, úgy a tőkeemelés fedezete a társaság alaptőkén felüli va- gyona. Amennyiben ez kedvezményes részvénykibocsátás, úgy az alaptőke-emelés fedezet a társaság alaptőkén felüli vagyona, illetve a részvényesek vagyoni hozzájáru- lása.) d) Alaptőke-emelés átváltoztatható kötvény forgalomba hozatalával (Feltételes alaptőke-emelést jelent, mivel átváltoztatható kötvények kibocsátását je- lenti. A kötvényesek a futamidő alatt a kötvényeknek az igazgatósághoz való benyúj- tásával a ötvények helyett részvényre tarthatnak igényt.) Az alaptőke leszállítására jellemzően akkor kerül sor, ha a részvényesek a tőkét (részvényük értékét) kivonják, úgymond „pénzzé teszik”, illetve a veszteség esetén az alaptőkét a társaság vagyonával arányosítják. Erről a közgyűlés dönt. A leszállítás korlátja, hogy nem csökkenthető az alaptőke e törvényi minimum alá. Alaptőke-leszállítás során mindenekelőtt az rt. tulajdonában álló saját részvényeket kell bevonni. Az alaptőke leszállításá- Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 131 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 131 ► ról szóló közgyűlési határozatban meg kell jelölni a leszállítás okát (tőkeki- vonás, veszteségrendezés, saját tőke más rovatainak emelése), azt az ösz- szeget, amennyivel az alaptőke csökken, illetve a leszállítás végrehajtásának módját. Ez utóbbi lehet a részvény kicserélése, lebélyegzése vagy a részvé- nyek számának csökkentése. 7.3. A nyilvánosan működő részvénytársaság (nyrt.) Társasági jogunk rendszerében a zártkörű rt. a „főszabály”, a nyilvánosan működő pedig ehhez képest a speciális. Ez azt jelenti, hogy a nyilvános rt- vel kapcsolatban a jogalkotó csak a zrt-hez képest eltérő szabályokat fekte- ti le, mivel egyébként a fent ismertetett szabályok irányadók. 7.3.1. A nyilvánosan működő rt. alapítása A nyrt. nyilvános eljárással, részvényjegyzés révén alapítható. Ez egy jóval hossza- dalmasabb, bonyolultabb eljárás, mint a zrt. alapítása, amelyben sokkal nagyobb az állam ellenőrző szerepe. Ennek az a magyarázata, hogy a nyil- vánosan működő rt. óriási tőkét koncentrálhat, számos befektető pénzét felszívva, amelynek a kockázata a részvényesek érdekein, sőt az egyes társa- ságok működésének eredményességén is túlnő. Nem ritkán a gazdasági válságok, (mint pl. a nagy gazdasági világválság) a nyilvános rt-ken keresztül törnek felszínre. Alapvető jogpolitikai cél tehát a szédelgő alapítás kiküsz- öbölése, ehhez pedig szigorú állami kontroll szükséges. Ezt az ellenőrzési funkciót elsősorban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete látja el. Az alapítás első forrása az ún. tájékoztató, melynek melléklete az alapítá- si tervezet. Az alapítás az alapítók által készített alapítási tervezetben rögzí- tett feltételeknek megfelelően történik. A tájékoztatót a PSZÁF engedé- lyezi. Az alapítási tervezet, amelyet valamennyi alapító köteles aláírni, az alábbiakat tartalmazza: • a tervezett rt. cégnevét, székhelyét, tevékenységét, időtartamát, • az alapítók nevét, • a tervezett alaptőkét, • a részvények számát, névértékét, • az alapítókat megillető előnyöket (ezek az alábbiak lehetnek: apportá- lás, első igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok és a könyvvizsgáló kijelölésének a joga, a túljegyzés elfogadása vagy visszautasítása), • az esetleges apportálással kapcsolatos tényeket, • a túljegyzés esetén követendő eljárást, Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 132 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 132 ► • a jegyzési minimumot, • az alakuló közgyűlés összehívásának a módját, • az alapítás várható költségeit. A második fázis a részvényjegyzés, amely a jegyzési ív aláírásával történik. Mivel az apportálás csak az alapítók privilégiuma lehet, a részvényt jegyző személy csak pénzbeli hozzájárulás révén jegyezhet részvényt. A jegyzéssel egyidejűleg a részvényjegyző köteles a jegyezni vállalt ösz- szeg legalább tíz százalékát befizetni. A meghatározott jegyzési időszak végére a tervezett alaptőke nagysá- gához képest a lejegyezni vállalt részvények teljes állománya háromféle eredményt mutathat. • Ugyanannyi részvény jegyzésére vállaltak kötelezettséget, mint ameny- nyit az alapítók az alapítási tervezetben kikötöttek, ez nem fordul elő sűrűn. • Több részvényt jegyeztek, mint amennyit az rt. az alapítási tervezet szerint kibocsátani szándékozik, ekkor túljegyzésről beszélünk. A túl- jegyzés elfogadásáról vagy visszautasításáról vagy az alapítók, vagy az alakuló közgyűlés dönt. Visszautasítás esetén a visszautasított összege- ket a részvényjegyzőknek tizenöt napon belül levonás nélkül vissza kell fizetni. E kötelezettség teljesítéséért az alapítók és az alapításban köz- reműködő befektetési szolgáltató egyetemlegesen felelnek. • Aluljegyzés történik, ha az alapítási tervezetben megjelölt tervezett alaptőkének megfelelő részvény jegyzésére a jegyzési időszakban a részvényjegyzők nem vállaltak kötelezettséget. Ebben az esetben az alapítás meghiúsul és a befizetett összegeket a részvényjegyzőknek ti- zenöt napon belül levonás nélkül vissza kell fizetni. E kötelezettség tel- jesítéséért az alapítók és az alapításban közreműködő befektetési szol- gáltató egyetemlegesen felelnek. Aluljegyzés esetén az alapítás „meg- mentésére” azonban két eszköz is rendelkezésre áll: az egyik az alapítá- si tervezetben jegyzési minimum kikötése, amely lényegében egy alterna- tív, csökkentett összegű tervezett alaptőke. Ha az aluljegyzés révén összegyűlt tőke a tervezett alaptőkét nem, de a jegyzési minimumot el- éri, úgy a társaság a jegyzési minimumnak megfelelő alaptőkével jön létre. A másik lehetőség aluljegyzés esetére a jegyzési garanciavállalás. En- nek lényege, hogy egy pénzügyi vállalkozás kötelezettséget vállal arra, hogy aluljegyzés esetén a ténylegesen jegyezni vállalt és a tervezett alaptőke különbözetét szolgáltatja. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 133 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 133 ► Az alapítás utolsó mozzanata az alakuló közgyűlés megtartása, és az alapító okirat elfogadása. Ha tehát eredményes a részvényjegyzés, annak zárónap- jától számított hatvan napon belül az alapítók kötelesek megtartani az alakuló közgyűlést. Ha az alapítók elmulasztják e határidőt, a részvény- jegyzők minden további fizetési kötelezettségük alól mentesülnek és köve- telhetik a befizetett összegek visszafizetését. A visszafizetési kötelezettség teljesítéséért az alapítók egyetemlegesen felelnek. A részvényt jegyző sze- mély köteles az alakuló közgyűlés napjáig befizetését a jegyzett részvény névértékének (kibocsátási értékének) huszonöt százalékára kiegészíteni. Az alakuló közgyűlésen megállapítják a részvényjegyzés eredményessé- gét, és megállapítják az alapszabályt. Az alakuló közgyűlés határozatképes- ségénél azokat kell számításba venni, akik fizetési kötelezettségüknek a törvények megfelelően eleget tettek. E kitétellel az alakuló közgyűlés hatá- rozatképességi küszöbje a leadható szavazatok ötven százalékát képviselő részvényesek jelenléte. Az alakuló közgyűlés háromnegyedes szótöbbséggel dönt. Az alakuló közgyűlést követően kell a cégbírósághoz fordulni a társaság bejegyzési kérelmével. 7.3.2. A nyilvánosan működő részvénytársaság szervezete A közgyűlés az nyrt. legfőbb szerve. Hatásköre a zrt-hez képest: • döntés a saját részvényre kapott vételi ajánlatról, • döntés a nyilvános vételi ajánlattételi eljárás megzavarására alkalmas lépések megtételéről, • döntés az audit bizottság megválasztásáról • döntés a vezető tisztségviselők, felügyelő bizottsági tagok, vezető állá- sú munkavállalók hosszú távú díjazásának és ösztönzési rendszerének kereteiről. A közgyűlést nem meghívóval, hanem hirdetményi úton kell összehívni. 7.3.3. Az ügyvezetés Szervezeti formája eltérhet a zártkörűen működő részvénytársaság szerve- zetétől (igazgatóság), mert az angolszász board-rendszer hatására a magyar jogban is megteremtődött az igazgatótanács felállításának lehetősége. Eb- ben az esetben nem működik külön felügyelő bizottság, hanem az rt ügy- vezetése egységes irányítási rendszerben működik. Legalább öt, legfeljebb Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 134 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 134 ► tizenegy természetes személy alkotja. Az igazgatótanács többségét ún. független személyek kell, hogy alkossák. Függetlennek az minősül, aki igazgatótanácsi jogviszonyán kívül egyéb jogviszonyban nem áll a társasággal. Nem minősül függetlennek • az rt. munkavállalója (vagy volt munkavállalója a munkaviszony megszűnését követő öt éven át), • aki az rt-nek vagy a vezető tisztségviselők számára és javára ellenérték fejében szakér- tői vagy más megbízás alapján végzett tevékenységet fejt ki, • az rt. részvényes, ha a leadható szavazatok legalább harminc százalékával rendelkezik, illetve közeli hozzátartozója, • a nem független vezető tisztségviselő vagy vezető állású munkavállaló közeli hozzátar- tozója, • aki a társaság eredményes működése esetén vagyoni juttatásra jogosult, • aki az rt. nem független tagjával más társaságban olyan viszonyban áll, amelyben a nem független tagnak irányítási, ellenőrzési joga van, • a társaság könyvvizsgálója (jogviszonya alatt, illetve megszűnését követő három évig). A nyilvánosan működő rt-ben legalább háromtagú audit bizottságot is fel kell állítani. Tagjait a közgyűlés választja az igazgatótanács vagy a felügyelő bizottság független tagjai közül. Hatáskörébe tartozik: • a beszámoló véleményezése, • javaslattétel a könyvvizsgáló személyére és díjazására, • a könyvvizsgálóval kötendő szerződés előkészítése, aláírása, • a könyvvizsgálóval szembeni szakmai követelmények és összeférhetet- lenségi szabályok érvényesülésének ellenőrzése, • a pénzügyi beszámolási rendszer működésének értékelése, • az igazgatóság, illetve felügyelő bizottság munkájának segítése a pénz- ügyi beszámolási rendszer megfelelő ellenőrzése céljából. 7.4. Az egyszemélyes részvénytársaság Az egyszemélyes rt-re ugyanaz vonatkozik, mint az egyszemélyes kft-re, néhány speciális szabállyal kiegészítve: • Az egyszemélyes rt. mindig zártkörű. Ha a nyilvánosan működő rt. részvényeit egy részvényes szerzi meg, a társaság zártkörűként műkö- dik tovább. • A cégbejegyzési kérelem benyújtásáig a teljes alaptőkét rendelkezésre kell bocsátani. Az üzleti jog alapjai A részvénytársaság A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 135 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 135 ► • A közgyűlés hatásköreiben az egyedüli részvényes dönt. • A részvényes és az rt. közötti szerződések csak írásban érvényesek. • Az egyszemélyes rt. nem szerezhet saját részvényt. • Az egyedüli részvényes felelősségére a minősített befolyással rendelke- ző részvényes felelősségére vonatkozó szabályokat alkalmazni kell. Az üzleti jog alapjai Az egyesülés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 136 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 136 ► 8. Az egyesülés Az egyesülés sajátos társasági forma, mert bár társaság, nem minősül gazdasági társaság- nak. Jelenleg jogunk a Gt. XI. Fejezetében, mint kooperációs társaságot szabályozza. Az egyesülés 1988 és 1997 között gazdasági társaságnak minősült, e jellegzetessége az 1997- es törvénnyel szűnt meg, azonban azóta is a társasági törvény szabályozza. A kooperációs társaságok jellegzetessége, hogy nem elsősorban haszonszerzésre, hanem a tagok gazdál- kodásának elősegítésére törekszenek. Ilyen értelemben a kooperációs társaság maga nem, de közvetve tagjain keresztül törekszik eredményes gazdálkodásra. Az egyesülés a magyar jogban az új gazdasági mechanizmushoz tapadóan jelent meg 1968 után, ám nem „magyar vívmány” a kooperációs társaság, hiszen a francia jogban régóta bevett és elterjedt a groupement d’intérêt économique (gazdasági érdekcsoport) társasági forma. Ez a mi egyesülésünkre emlékeztető formáció aztán nagy befolyást gyakorolt a közösségi jogi európai gazdasági egyesülés (másképpen: érdekcsoport) szabályozására. Jogunk az egyesülést a következők szerint határozza meg: „Az egyesülés a tagok által gazdálkodásuk eredményességének előmozdítására és gazdasági tevé- kenységük összehangolására, valamint szakmai érdekeik képviseletére alapított jogi személyiséggel rendelkező kooperációs társaság. Az egyesülés saját nyereségre nem törekszik; vagyonát meghaladó tartozásaiért a tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek.” Az egyesülés tehát jogi személyiségű alakzat, ahol a tagok felelőssége korlátlan. Ennek azért van fontos szerepe, mert az egyesülés a definícióban szereplő célokon, funkciókon túlmenően kiegészítő gazdálkodási tevékenységet folytathat, ami tulajdonképpen nem más, mint az egyesülés azon szolgáltatási és közös gazdálkodó tevékenysége, amely az összehangolási feladatok teljesítését segíti. Ezen kívül az egyesülés nem végez gazdálkodó tevékenységet. A törvényi szabályokban több elem visszaköszön a „valódi” gazdasági társaságok, főleg a kft. szabályozásából. Az egyesülés sajátos kooperációs jellegből fakadóan a társasági szerződésben kell meghatározni a tagok gazdálkodásának előmozdítására, összehangolására vonatkozó, illetve érdekképviseleti feladatokat, továbbá a társasági vagyonra vonatkozó rendelkezé- seket (pl. kilépéskori elszámolás), illetve szükség szerint a kiegészítő gazdasági tevékeny- ségről, az e körben számított szavazati jog mértékéről, e tevékenység eredményének tagok közti elszámolásáról, az esetleges mellékszolgáltatásokról. Az egyesülés legfőbb szerve a taggyűlés, amely szabályai a kft. taggyűlésének szabá- lyozása jegyében születtek. Sajátos szabály, hogy a határozatképesség a leadható szavaza- tok háromnegyed részét képviselő tagok jelenlétéhez igazodik. A kooperációs tevékeny- ség tekintetében minden tagnak egy szavazata van. Ettől a társasági szerződés eltérhet, de egy tag sem gyakorolhat egyedül szavazattöbbséget. A kiegészítő gazdálkodási tevékeny- ség tekintetében, illetve néhány kulcsfontosságú kérdésben (jogutód nélküli megszűnés, az egyesüléshez csatlakozás, tag kizárásának kezdeményezése stb.) a szavazati jogok a bevitt vagyon mértékéhez igazodnak. A főszabály a többségi szavazás, amely alól számos kivétel van. Háromnegyedes többség kell pl. a megszűnésről, a formaváltásról, a tag kizá- rás kezdeményezéséről, a társasági szerződés módosításáról stb. szóló döntéshez. Ennél is szigorúbb, egyhangúsághoz kötött szavazással dönthetnek a tagok az egyesülés tárgyá- Az üzleti jog alapjai Az egyesülés A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 137 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 137 ► nak megváltoztatásáról, a szavazati arányok és a határozathozatali feltételek megváltozta- tásáról. Az egyesülés ügyvezetését a taggyűlés határozatainak kereti között az igazgató látja el. A társasági szerződésben ehelyett a tagok igazgatóságot is felállíthatnak, amely legalább három, legfeljebb hét tagból áll. Az egyesüléshez a társasági szerződésben foglalt feltételek szerint bárki beléphet. A belépés elfogadásához a taggyűlés határozata kell. A csatlakozó tag főszabály szerint felel a csatlakozását megelőzően keletkezett tartozásokért. Ezt azonban kizárhatja, amennyi- ben a taggyűlés csatlakozást elfogadó határozata előzetesen nem mentesíti. Mivel e kö- rülményt a cégjegyzékbe is be kell, jegyezni, e felelősség-korlátozás harmadik személyek- kel szemben is hatályos. Az üzleti jog alapjai A Társasági jog Európában A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 138 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 138 ► 9. A Társasági jog Európában 9.1. A főbb európai jogcsaládok társasági jogi rendszere Napjainkban, amikor az Európai Unió immár több mint két tucat tagot számlál, felme- rülhetne a kérdés, hogy vajon mennyi terep jut a jogalkotások nemzeti sajátosságainak fenntartására. Bár az Európai Unió jogegységesítési és jogközelítési törekvései a tagállam- ok jogrendjének egészét át- meg átjárják, mintát adva a tagságra csak kandidálóknak vagy arról legfeljebb csak álmodozóknak is, a társasági jog területén az Unió csak részleges jog- harmonizációs programmal rendelkezik. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a társasági jog a tagállamok jogalkotásának alakulása szerint változik, alapvetően tagállami alapon az egy- ségesülő Európában is. A Közösség léte, illetve a globalizálódó gazdaság természetesen kikényszeríti, hogy a különböző jogok valamelyest „egy irányba húzzanak”, ám a társasági jog sajátos nemzeti jogi karaktere jelenleg megmaradt. Egy mélyebb és szélesebb egysége- sítés feltételei még nem teremtődtek meg, azonban egy jóval egységesebb struktúra (és szabályozás) létrejötte csak idő kérdése. 9.1.1. A francia jogcsalád A francia jog azért különösen jelentős, mert a kontinensen először jelent meg benne a társaságok szabályozásának három rétegű szabályozása, amelyet a magánjogi kódex (Code Civil), a kereskedelmi törvénykönyv (Code de commerce) és a külön törvényekben szabályo- zott társaságok triásza alkot. A francia jogban jelent meg a kooperatív társaságok egyik legnagyobb hatású alakja is (lásd egyesülés). A francia társasági jog jellemzője az állami beavatkozás viszonylagos jelentős jelenléte, amelyet a társasági formák között az olyan sajátos alváltozatok is jeleznek, mint a nemzeti vállalat (enterprise national) és a közüzemi részvénytársaság. A francia jog az alábbi alapvető gazdasági társasági formákat ismeri: • közkereseti társaság (société en non collictif) • betéti társaság (société en commandité) • korlátolt felelősségű társaság (société a responsabilité limitéé) • részvénytársaság (société anonime) • betéti részvénytársaság (société en commandité par action) Fenti társasági formák mindegyike jogi személy. A jogunkban is megjelenő kettősség, mely a személyegyesítő társaságok jogi személyiségének hiányát és a tőkeegyesítő társasá- gok jogi személyiségét fekteti le, a francia jogban ismeretlen. A francia társasági jog a belga, a holland, a görög és az olasz jog fejlődésére gyakorolt számottevő hatást. 9.1.2. A német jogcsalád A német jogterület a francia jogban kialakult hármas szerkezetet követi (kivéve Svájcot, ahol nincs külön kereskedelmi törvény), ám számos ponton gyökeresen eltér a francia dogmati- kától, alapvetően a szabadabb megközelítés és a visszafogottabb állami „jelenlét” miatt. Az üzleti jog alapjai A Társasági jog Európában A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 139 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 139 ► A polgári jogi társaság a francia megközelítés szerint egyszerű kötelem, míg a német jogban a tulajdonközösség egy sajátos formája, azaz szilárdabb, kollektív érdekeken ala- pul: a társaságok előszobája. A német jog cizelláltabb annyiban, hogy a „fekete-fehér” jellegű jogi személy társasá- gok – nem jogi személyek megkülönböztetés helyett ismeri a nem jogi személy társaságo- kat, illetve nem húz áthághatatlan falat az egyesületek és a társaságok közé. Sőt, vannak bejegyzett és be nem jegyzett egyesület-típusok is, amelyek gazdálkodó tevékenységet is elláthatnak. Bár a társasági jog egyik alaptétele a formakényszer, a német jog maga több ponton utat enged a társasági formák keveredésének. Ennél fogva a félig-meddig már klasszikus (de legalábbis nem egyedi) betéti részvénytársaságon kívül lehetséges a betéti és a korlá- tolt felelősségű társaság vegyítése is. Ahogy fentebb már érintettük, a német jog dolgozta ki a részvénytársaságok irányítá- sának hármas modelljét, amit drei Eck-nek nevezünk és a közgyűlés, az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagolásán alapszik. Más szavakkal, az ügyvezetés mellé annak ellenőr- zése is bekerül az irányítási modellbe, méghozzá a munkavállalói részvétellel együttesen. Továbbmenve, a német jogban az rt-k nem egyszerűen tőkepiaci konstrukciók, hanem érdekpluralista uralmi struktúrák, ahol a befektető-részvényesi érdekek mellett a kisebb- ség, a hitelezők és a munkavállalók érdekei is hangsúlyosan megjelennek. A német társa- sági jog különösen úttörő és fejlett területe a konszernjog. A német társasági jog az alábbi főbb (gazdasági) társasági formákat szabályozza: • közkereseti társaság (offene Handelsgesellschaft – OHG) • betéti társaság (Kommanditgesellschaft – KG) • csendestársaság (stille Gesellschaft – stG) • hajózási társaság (Partnerrederei) • polgári jogi társaság (Gesellschaft bürgerlichen Rechts – GbR) • korlátolt felelősségű társaság (Gesellschaft mit beschränkter Haftung – GmbH) • részvénytársaság (Aktiengesellschaft – AG) • betéti részvénytársaság (Kommanditgesellschaft auf Aktien) A német jog Európa szerte óriási hatást gyakorolt az utóbbi másfél évszázadban a társa- sági jog fejlődésére. Jó példa erre, hogy a magyar kereskedelmi jog a XIX. század második felétől kezdve német hatásra alakult és formálódott, amely társasági jogunk újjáéledését követően is folytatódik. Így természetesen a német jog hatása nem csak történeti távla- tokban mutatható ki pl. a portugál, spanyol vagy a legtöbb skandináv ország jogfejlődé- sén, hanem a politikai változások is új lendületet adtak a német társasági jog befolyása kiterjesztésének, hiszen számos rendszerváltó ország jogalkotás követte mintaként a német jogot. Így a magyar társasági jog, mint időben és tartalmilag is úttörő jogalkotás mellett a lengyel (a rendszerváltáskor az 1934-es kereskedelmi törvényt élesztették fel), a cseh és a szlovák (1991, azaz akkoriban még csehszlovák), a román (1990), a bolgár (1991), az albán (1992), a szlovén (1993), a horvát (1993), szerb (1996) vagy macedón (1996) jogalkotás is német hatásra hozta meg saját társasági (kereskedelmi) törvényeit. Az üzleti jog alapjai A Társasági jog Európában A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 140 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 140 ► 9.1.3. Az angol-amerikai jogcsalád A common law rendszerből fakadó sajátosság, hogy sokáig az angolszász társasági jog eset- jogi úton fejlődött, ám a XIX. század derekától kezdve kodifikált jogterületté vált. Ez a momentum jól jelzi a kontinentális és az angolszász rendszerek közeledését, hiszen amió- ta az angolszász jogban a törvények szerepe nőttön nő, a kontinentális bírói gyakorlat egyre több társasági jogintézményt hoz világra (lásd pl. korlátolt felelősség áttörése). Az angolszász jog nem igazán tesz különbséget magánjogi és közjogi társaságok, illet- ve kereskedelmi vagy egyéb társaságok között. Az általánosan uralkodó társasági forma a részvénytársaság, amelynek zárt formája fedi le azt a funkciót, amit a kontinentális jogokban a korlá- tolt felelősségű társaság valósít meg. A nyilvános rt. nem érdekpluralista struktúra, hanem a tőkepiac intézménye, ahol nincs helye a drei Eck-szisztémának. Az angolszász modell egységes board felállítását tételezi (lásd fent; vö. igazgatótanács). Az angolszász társasági jog kiemelt területe a vállalatfelvásárlási jog (take-over), amely a konszernjog egy speciális területe. Az angolszász modellben a kontinentális jogokban kialakult cégbírósági bejegyzési és nyilvántartási rendszer hiányzik. A társaság nem egyszerűen regisztrálással, hanem mi- nisztériumi alapítási jóváhagyással jön létre. Ráadásul nincs egységes létesítő okirat sem, mivel a memorandum „kifelé”, harmadik személyek és a hatóságok felé rögzíti a társaság legfontosabb tényeit, míg az articles „befelé”, a társaság tagjai irányába rendezi a tagok egymás közötti viszonyrendszerét. A kettő tulajdonképpen együtt teszi ki azt, amit mi társasági szerződésnek nevezünk. Az angol jog az alábbi társasági formákat ismeri (a kontinentális és az angolszász ter- minológia eltérései miatt eltekintünk a fordítástól): • company limited by shares (részvénytársaság, amely működhet public vagy private formá- ban; előbbi megfeleltethető a nyilvánosan működő rt-nek, utóbbi a zártkörűen műkö- dő rt-nek és valamelyest a kft-nek is) • company limited by guarantee (a részvényesek egy meghatározott összegre vonatkozó garanciavállalása mellett működő társaság) • unlimited company (korlátlan felelősségű társaság) • general partnership (nagyjából a közkereseti társaságnak felel meg) • limited partnership (nagyjából a betéti társaságnak felel meg) 9.2. Az Európai Közösség társasági joga A kezdetben Európai Gazdasági Közösségnek, jelenleg Európai Uniónak nevezett állam- közösség céljai bár rendkívül sokfelé ágazóak voltak és az évtizedek alatt rendkívül kibő- vültek, a célok között kezdettől fogva központi szerepet töltöttek be a gazdasági termé- szetű célok. Nem véletlen, hogy ez a jelleg kezdetben az EGK nevében is megjelenítte- tett. A gazdasági indíttatás annak ellenére sem halványult el, hogy e célkitűzés mellé má- sok járultak. A személyek, a tőke, a szolgáltatások és az áruk szabad áramlása alapköve a jelenlegi, immár egységes belső piacnak. Ahhoz, hogy ez megvalósult, a tagállamoknak nagyban össze kellett hangolniuk saját belső joguk gazdasági szférát érintő szabályait. Mit sem ér ugyanis a hangzatos négy szabadságra vonatkozó alapelv, ha a gyakorlatban a Az üzleti jog alapjai A Társasági jog Európában A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 141 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 141 ► gazdálkodók tagállamonként gyökeresen eltérő jogi, pénzügyi, adózási feltételekkel talál- nák szembe magukat. Ennek megfelelően a közösségi jog szükségképpen kiterjed a társasági jogra is. Itt a társasági jog kategóriája felölel olyan területeket is, amelyet hazai jogunk szerint nem sorolnánk a társasági jogba, legfeljebb annak csatlakozó jogterületeihez. Ilyen elsődlege- sen a számviteli jog, amely a közösségi jogban részben a társasági jogi jogharmonizáció részét képezi. 9.2.1. Az irányelvek A közösségi jog a társasági jog területén elsősorban irányelvekkel operál. Ez nem jelent teljes egyöntetűsítést, jogegységesítést, az irányelv ugyanis lényegében csupán kötelezően elérendő célokat fogalmaz meg, ám a cél eléréséhez üdvös eszközök kimunkálását és kodifikálását a tagállami jogalkotóra bízza a közösségi jog. Ebből fakadóan az irányelvek „puha” harmonizációs eszközök, hiszen belőlük sem jogok, sem kötelezettségek nem háramlanak a közösség polgáraira, azok csupán a tagállamokat kötik és így – közvetetten – a tagállami jogalkotás révén hatályosulnak a polgárok felé. Az irányelvből tehát harmo- nizált, nem pedig egységes belső jog válik. A közösség társasági jogalkotása elsősorban az irányelvet preferálta a harmonizáció során, amely folyamat sikeresnek bizonyult, hiszen megmaradt a tagállami jogok sokszí- nűsége, azonban az irányelvek révén lefektetett minimum-szabályok miatt kiküszöbölhe- tő lett az, hogy egyes tagállamokban a többihez képest a társaságok kedvezőbb szabályok szerint működhessenek, mivel az irányelvben megfogalmazott szinthez képest a tagál- lamok enyhébb szabályokat nem, szigorúbbakat viszont elfogadhatnak. Tizenhárom társa- sági jogi irányelv-tervezet látott napvilágot, amelyből kilenc irányelv született. Ezek az irányelvek jórészt a társaságok működését érdemben befolyásoló területeket érintik, ám csak ritkán szabályozzák a társasági jog „kemény magjának” kérdéseit. E jogszabályok az alábbi területeket fedik le: • első irányelv: 68/151/EGK irányelv a tőkeegyesítő társaságok alapító aktusáról (a társasági határozatok közzétételéről, a vezető tisztségviselők által vállalt kötelezettsé- gek érvényességéről, a társasági szerződés semmisségéről) • második irányelv: 77/91/EGK irányelv a részvénytársaságok alaptőkéjének védelmé- ről (alaptőke-minimum, alaptőke felemelése és leszállítása, nyereség elosztása, saját részvények megszerzése) • harmadik irányelv: 78/855/EGK irányelv a részvénytársaságok egy tagállamon belüli fúziójáról • negyedik irányelv: 78/660/EGK irányelv a korlátozott felelősségű társaságok éves beszámolójáról • ötödik irányelv (tervezet) a részvénytársaságok szerkezetéről • hatodik irányelv: 82/891/EGK irányelv a a részvénytársaságok egy tagállamon belüli szétválásáról • hetedik irányelv: 83/349/EGK irányelv a társaságcsoportok konszolidált beszámoló- járól • nyolcadik irányelv: 84/253/EGK irányelv a könyvvizsgálói tevékenység engedélyezé- sének feltételeiről Az üzleti jog alapjai A Társasági jog Európában A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 142 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 142 ► • kilencedik irányelv (tervezet) a társaságcsoportokról • tizedik irányelv (tervezet) a nemzetközi fúziókról • tizenegyedik irányelv: 89/666/EGK irányelv a fióktelepekre vonatkozó közzétételi kötelezettségekről • tizenkettedik irányelv: 89/667/EGK irányelv az egyszemélyes korlátozott felelősségű társaságokról • tizenharmadik irányelv (tervezet) a nyilvános vállalatfelvásárlási ajánlatokról. 9.2.2. A rendeletek Az irányelvek segítségével megvalósuló jogharmonizáció mellett a közösségi jogalkotás egyes területeken rendeleti úton is beavatkozott a társasági jogba. A rendelet lényege, hogy külön tagállami jogalkotási aktus nélkül is közvetlen hatállyal bír a tagállamokban, a tagál- lamok polgárai számára jogokat és kötelezettségeket keletkeztethet. Ezt az eszközt vette igénybe a közösségi jogalkotó akkor, amikor nem a meglévő, nagy különbségeket mutató társasági jogok egy-egy aspektusát akarta közelíteni, hanem egységes, közösségi jogintézményeket akart meghonosítani. Ez a társasági jogban a szupranacionális, közösségi társasági formák megalkotását jelentette. Ilyenek: az európai gazdasági érdekcsoport (egé), az európai részvénytársaság (Eurt.), az európai szövetkezet, az európai egyesület és az európai kölcsönös biztosítási egyesület. Utóbbi két alakzat tekintetében azonban egyelőre nem beszélhetünk konkrét eredményekről, hiszen nem születtek meg az ezeket szabályozó rendeletek, azok tervezet stádiumban maradtak. Az európai gazdasági érdekcsoportot és az európai részvénytársaságot szabályozó jogforrá- sokat azonban elfogadták, így jelenleg ez a két formáció jelenti a sui generis közösségi társasági formákat, amelyeket a következő pontban tárgyalunk. (Az európai szövetkezetet a szövetkezeti jogot tárgyaló részben érintjük.) 9.2.2.1. Az európai gazdasági érdekcsoport (EGÉ) 1989. július 1-jén lépett hatályba a Tanács 2137/85/EGK rendelete, amely francia mintá- ra létrehozta az európai gazdasági érdekcsoportot. Bár a szakirodalom gyakran az érdek- csoport megjelölést használja, a rendelet belső jogba transzformálásáról szóló 2003. évi XLIX törvény az európai gazdasági egyesülés fogalmat használja, jobban megteremtve az összhangot a magyar társasági jogi terminológiával. Azért volt szükség külön törvényben rendelkezni a tanácsi rendelet alkalmazásáról, mert Magyarország a törvény megalkotása- kor még nem volt az Unió tagja, ennél fogva rá a rendeletből egyébként a tagállamokra fakadó kötelezettségek nem vonatkoztak. A magyar jogszabály egyes, a cégeljárással kap- csolatos rendelkezést leszámítva pusztán azt mondja ki, hogy az EGÉ alapítására, szerve- zetére és működésére a Tanács rendeletét kell alkalmazni. Az EGÉ jogalany, de a tagállami jogok eldönthetik, hogy egyúttal jogi személy-e vagy sem. Célja, hogy a tagok gazdasági tevékenységét fejlessze, eredményességüket növelje, azaz a belső jogban megismert egyesüléshez hasonló célokat szolgál. Elsődlegesen nem törekedhet haszonszerzésre, gazdálkodó tevékenysége csak másodlagos lehet, bár a ren- delet nem tiltja, hogy az EGÉ tevékenysége gazdasági hasznot is hajtson. Ezen kívül, az érdekcsoport nem ellenőrizheti semmilyen módon a tagjai gazdálkodását, működését, nem szerezhet részesedést valamely tagjában, sem más EGÉ-ben, nem foglalkoztathat Az üzleti jog alapjai A Társasági jog Európában A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 143 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 143 ► több mint ötszáz munkavállalót, nem használható arra, hogy egy társaság hitelt nyújtson igazgatójának. Az európai dimenzióba lépés feltétele a rendelet alkalmazásának: legalább két, eltérő állam joghatóság alá tartozó tag részt kell vegyen a társaság tevékenységében. Az EGÉ nem feltétlenül rendelkezik saját vagyonnal, ám a vezető tisztségviselők és a tagok felelnek a csoport nevében vagy javára kötött jogügyletért. A csatlakozás, illetve a csatlakozó tag felelőssége, továbbá annak kizárása a belső jogban ismertetett módon alakul. Szintén a hazai jogban alkalmazott módon alakul az EGÉ szervezet és a szervek működése, ami jól mutatja, hogy a hazai jogalkotó a lehető legnagyobb mértékben követ- te a rendeletet már abban az időben is, amikor Magyarország még csak társult tagja volt az Uniónak. 9.2.2.2. Az európai részvénytársaság (societas europae) A Közösségben bejegyzett multinacionális vállalatok bürokratikus és költségterheit csök- kentő európai részvénytársaság megszületése meglehetősen nyögvenyelősen zajlott. A Bizottság már 1970-ben elkészítette az erre vonatkozó tervezetet, ám a sorozatos viták, módosítások, átdolgozások, kompromisszumok és patthelyzetek miatt a Tanács a rende- let végleges szövegét csak 2001-ben fogadta el (2157/2001/EK rendelet), és 2004-ben lépett hatályba. Az Eurt. szabályozása ugyanis legalább két kényes kérdést vetett fel, ami kizárta gyors jogalkotási eredményt. Az egyik a közösségi társaságok székhelyáthelyezése. A székhelyáthelyezés hívei azt szor- galmazták, hogy a Közösség bármely tagállamában bejegyzett társaság szabadon változ- tathassa meg a székhelyét anélkül, hogy ez kihasson jogalanyiságára. A bírói gyakorlat viszont következetesen gátolta a szabad székhelyáthelyezést, amely az Eurt. rendelet hatályba lépése előtt csak úgy mehetett végbe, hogy a székhelyét másik tagállamba áttevő vállalkozás a bejegyzés szerinti államban megszűnését köteles kérelmezni, a másik tagál- lamban pedig egy lényegében új alapítási eljárást kezdeményez. Ezt a döcögős modellt végül a rendeletben szabályozott kompromisszum oldja fel. A másik érzékeny pont a munkavállalói participációval volt kapcsolatos, amely végső so- ron az angolszász és a kontinentális társasági jogok vállalatkormányzási koncepciójának gyökeres eltérése miatt került a figyelem középpontjába. A német hatásra a kontinentális Európában nagyjából a fent ismertetett drei Eck-modell érvényesül, amely természetszerű- leg – ahogy a magyar jogban is – lehetőséget teremt, sőt, kötelezettséget ír elő a munka- vállalók részvételének biztosítására (Mitbestimmung). Az angolszász board azonban nem ismeri a felügyelő bizottságot, ennél fogva a munkavállalói részvétel is értelmezhetetlen – ennek mellesleg további magyarázata, hogy az angolszász jogi gondolkodás a társaságban csak a tulajdonosok érdekeit tételezi megtestesíthetőnek, amibe szintén nem fér bele a munkavállalói beleszólás a vállalatkormányzásba. E két koncepció, mivel gyökeresen eltér, nehezen volt közös nevezőre hozható, de a hosszas vajúdás eredményeként úgy- ahogy sikerült a gordiuszi csomót átvágni. Hasonlóan az EGÉ kodifikálásához, a magyar jogalkotó külön törvényben rendelkezik a societas europea szabályozásáról (2004. évi XLV. törvény az európai részvénytársaságról) azzal a különbséggel, hogy az Eurt. törvény nem egyszerűen utaló szabállyal rendeli al- kalmazni a tanácsi rendeletet, hanem a részletes szabályokat magában foglalja. Az üzleti jog alapjai A Társasági jog Európában A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 144 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 144 ► Ezt a társaságot csak részvénytársasági formában lehet alapítani. Természetes személyek nem, csak jogi személyek hozhatnak létre Eurt-t. A társaság kizárólag az alábbi módok valamelyikén jöhet létre: • több, a Közösség területén székhellyel és központi ügyvezetéssel rendelkező rt. fúzió- jával, amennyiben ezek közül legalább kettőnek a székhelye két tagállamban van, • több rt. vagy kft. által létrehozott holdingként, amennyiben az alapítók közül legalább kettőnek a székhelye két tagállamban van, • közös leányvállalat alapításával, amennyiben az alapítók közül legalább kettőnek a székhelye két tagállamban van, • egy már létező rt. átalakulásával, amennyiben van olyan leányvállalata, amely más tagállamban van, • egy már létező Eurt. és egy másik Eurt. vagy tagállami rt. közötti fúzióval, új holding- gal vagy közös leányvállalattal. Az Eurt. szabadon áthelyezheti a székhelyét a Közösség egyik tagállamából a másikba. Minimális jegyzett tőkéje 120 000 euró. A dualista (drei Eck) és a monista (board) vállalat- irányítási modellek között az alapítók szabadon választhatnak. A közösségi jogban a munkavállalói participáció kérdését egyszerűen leválasztották az Eurt. rendelettervezetről a könnyebb elfogadhatóság érdekében és a részvételről külön jogforrásban, a 2001/86/EGK irányelvvel rendelkeztek. Ez az irányelv azonban elvá- laszthatatlan egységet képez a rendelettel, nem véletlen, hogy a magyar jogalkotó már „egybeolvasta” a két jogforrást és belföldi törvényünk egyszerre szól mindarról, amit a közösségi jog két aktussal szabályozott. A fenti ismertetett módon sikerült egy régóta húzódó problémát – kompromisszum- terhesen ugyan, de – végre lezárni és megoldani a székhelyáthelyezés dilemmáját. A gya- korlatban azonban a kézirat lezárásáig nem történt igazi áttörés e téren, a magyar cégbíró- ságok pl. egyetlen Eurt. bejegyzéséről döntöttek mindeddig. Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 145 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 145 ► 10. A szövetkezet 10.1. A szövetkezeti alapelvek. A szövetkezetek jogi szabályozása A szövetkezet olyan civil szférába illeszkedő szervezet, amely képes elegyí- teni a gazdálkodási funkciót az egyesületekre jellemző kulturális, szociális és közösségszervező funkciókkal. A szövetkezés gyökerei a középkorig visszanyúlnak. Az orosz mir és a szerb zadruga formációk már ekkor ötvözték a gazdasági és társadalmi szerepeket, feladatokat. A modern szövetkezeti mozgalom alapjait képező szövetkezeti alapelveket 1844-ben Manchester elővárosában, Rochdale-ben fogalmazták meg először. A mozgalom eredeti gondolata az volt, hogy a közvetítő kereskedelmet célszerű kikapcsolni. Üzletrészek útján tőkét gyűjtöttek, és olyan üzleteket nyitottak, amelyek nemcsak a tagoknak, hanem min- den vásárlónak árusítottak. A nyereséget a kívülállók vásárlásaiból realizálták, és a tagok között vásárlásaik arányában osztották fel. Ez az alapmetódus napjainkig jellemzi az ilyen főtevékenységű szövetkezetek működését. A nemzetközi szövetkezeti mozgalom alapvető elvei a XIX. század végén kialakultak, a szövetkezeti mozgalomban az igazi fellendülést azonban a XX. sz. második fele hozta, amely időszakban kialakultak azok a szövetke- zeti alapelvek, amelyeket a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége 1995. évi közgyűlésén fogalmazott újra. A Szövetkezeti Identitásról ekkor elfo- gadott nyilatkozat szerint csak azok a szervezetek minősülnek szövetke- zetnek, melyek a következő elveknek megfelelően működnek: • az önkéntesség és nyitott tagság elve, mely szerint a szövetkezetet a tagok önként hozzák létre, kényszer nélkül léphetnek be a szövetke- zetbe, és szabadon léphetnek abból ki, • a demokratikus ellenőrzés elve, melynek értelmében a szövetkezetet a tagok maguk irányítják, az általuk demokratikusan választott vezetők révén, • a szövetkezeti tagok gazdasági részvételének elve alapján a szövetkezet gazdasági alapját a tagok vagyoni hozzájárulásukkal maguk teremtik meg, • az autonómia és függetlenség elvének megfelelően, mely szerint a szö- vetkezet működését kizárólag a rá vonatkozó jogszabályok, az alapsza- bály és a tagság döntései határozzák meg, Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 146 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 146 ► • az oktatás, képzés, tájékoztatás elve szerint, melynek értelmében mind a tagokat, mind a tisztségviselőket folyamatosan képezni kell, további célkitűzés a „még nem tagok” tájékoztatása is a szövetkezet előnyeiről, demokratizmusáról, • a szövetkezetek közötti együttműködés elvének megfelelően a szövet- kezetek mind országon belül, mind a határokon túl kötelesek együtt- működni (területi és szakmai alapon szerveződő, illetőleg országos ér- dekképviseleti szervek is segítik ezt), • a közös felelősség, a közösséggel való törődés elve szerint pedig a szö- vetkezet minden tagja köteles gondoskodni arról, hogy a szövetkezet a tagok érdekében, a szövetkezet szabályainak megfelelően működjön. A szövetkezetek tehát a megfogalmazott alapelvek értelmében az önse- gély, az egyéni felelősség, a demokrácia, az egyenlőség, az igazságosság és a szolidaritás értékein alapulnak. Ezeket az értékeket továbbfejlesztve a közelmúltban a következő nemzetközi dokumentumokba foglalták: • az „Irányvonalak a szövetkezetek fejlődését elősegítő környezet meg- teremtéséről”című ENSZ-dokumentum (2001) és • a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 193. sz. Ajánlása a szövet- kezetek támogatásáról (2002) 10.2. A szövetkezetek típusai, a szabályozás rendszere A szövetkezetek fajtái A szövetkezetek főbb típusai lefedik a gazdasági és társadalmi élet számos területét: működnek ipari szövetkezetek (az ipari ágazatok szerint csopor- tosíthatók), értékesítési és fogyasztási szövetkezetek, pénzintézeti szövet- kezetek (takarékszövetkezet, hitelszövetkezet, biztosítási szövetkezetek), agrár-szövetkezetek (mezőgazdasági-, halászati-), lakásszövetkezetek: (üdülő-garázs- és műhely-, nyugdíjasházi szövetkezetek), háziorvosok- és a munkanélküliek szövetkezetei, iskolaszövetkezetek. Ez a tipizálás a megszűnt ill. az ország-specifikus formákat (pl. szak- szövetkezet, mezőgazdasági szakcsoportok, svéd egészségügyi- és szabad- idő-, spanyol munkaszövetkezet) nem tartalmazza. A latin országokban a munkás szövetkezetek, Franciaországban az értékesítésre szakosodott szövetkezetek, Németországban pedig a bankszövetkezetek vannak túl- súlyban. Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 147 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 147 ► A szövetkezetek tevékenységi körük szerint lehetnek horizontálisak, amelyek tevékenysége egynemű (pl. pénzintézeti szövetkezet) és vertikáli- sak (multifaktorálisak), amelyeké heterogén (Magyarországon gyakori, pl. mezőgazdasági szövetkezeteknél). A magyar szövetkezeti mozgalom, a magyar szövetkezeti jog napjainkig A magyar szövetkezeti mozgalom a német fejlődés (az első szövetkezeti törvényt Po- roszországban, 1867-ben hozták) nyomán bontakozott ki. A szövetkezeti intézmény a kereskedelmi törvény megalkotásakor még újnak számított, és csak utólag illesztették bele a törvénybe kereskedelmi társulásként, társasági formaként: „Szövetkezetnek ezen tör- vény értelmében meg nem határozott számú tagokból álló azon társaság tekintetik, amely tagjai hitelének, keresetének, vagy gazdálkodásának – közös üzletkezelés mellett, illetőleg a kölcsönösség alapján – előmozdítására alakul.” A hazai jogalkotó felismerte, hogy ez a forma nem szolgálta eléggé a szövetkezet alt- ruista céljait, ezért alkotta meg az 1898: XXIII. törvénycikket a gazdasági és ipari hitel- szövetkezetekről (ez Nagy Ferenc nevéhez fűződik), amely az önsegélyre és a kölcsönös összetartásra épülő személyegyesülést helyezte előtérbe. Ettől kezdve önálló, a gazdasági társaságoktól elkülönülő törvény szabályozza a szövetkezet, mint gazdálkodó szervezet intézményét. A magyar szövetkezetek a német-osztrák modelltől eltérően, a franciához hasonlóan állami segítséggel szerveződtek meg, így a magyar szövetkezeti rendszer legjellemzőbb vonása kezdetben az erős központosítás lett, amely azonban nem tévesztendő össze a szovjet mintára átszabott szövetkezetek hasonló meghatározottságával (az önkéntesség és az autonómia elvének érvényesítése a legmarkánsabb választóvonal). A szocialista korszak törvényhozásának köszönhetően (az 1947. évi XI. szövetkezeti törvény szabályozása, az 1959. évi 7. tvr. a mezőgazdasági szövetkezetekről, 1967. évi III. törvény a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről és az 1971. évi III. törvény alapján) „a szövetkezet a szocialista gazdálkodás egyik – az állami vállalattal egyenrangú – vállalati formájává fejlődött”. Nemzeti jogunk jogtörténeti dokumentumává válva hatályukat veszti a rendszerváltást követő időszak szövetkezeti jogalkotásának zöme: az iskolaszövetkezetekről szóló 159/2001. (IX. 12.) Korm. rendelet, türelmi idővel a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény, a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról rendelkező 1992. évi II. törvény, az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény, amely a gazdasági társaságokhoz közelítette a szövetkezeteket, valamint az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról rendelkező 2003. évi CV. törvény is. A hatályos hazai és uniós jogforrások Az alkalmazandó hazai joganyag alapját a Magyar Köztársaság Alkotmánya biztosítja. Eszerint az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szö- vetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát.” Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 148 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 148 ► A szövetkezeti életviszonyokat relatív kogenciával szabályozza a 2006. évi X. törvény a szövetkezetekről (Szt.), amely jelentősen csökkentette a szö- vetkezetekre vonatkozó jogszabályok számát, oly módon, hogy tartalmu- kat integrálta. (Kivételt képez, azaz továbbra is különálló szabályozást tartalmaz a 2004. évi CXV. tör- vény a lakásszövetkezetekről, a szövetkezeti hitelintézetekről szóló 1996. évi CXII. tör- vény, továbbá a biztosító szövetkezetek tekintetében alkalmazandó 2003. évi LX. tör- vény.) Háttérjogszabályként a szövetkezeteknél foglalkoztatott munkavállalók jogaira és kötelezettségeire, valamint a munkaügyi kapcsolatokra a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Európai Unióban közvetlenül alkalmazandó legfontosabb jogforrás az Európai Unió Tanácsának 1435/2003/EK rendelete a nemzeti határo- kon átívelő tevékenységet folytató európai szövetkezet statútumáról Az Unióban – az eszme bölcsőjéhez méltóan – százharmincezernél is több szövetkezet működik napjainkban, tagságuk (lefelé kerekítve) 100 millió főt számlál, forgalmuk is jelentős. A közös piacnak megfelelően a szövetkezetek is nemzeti határokon átívelő gazdasági kapcsolatokat építettek ki a 80-as évektől. A szupranacionális európai szövetkezetek (European Cooperative Society, SCE) szintén terjedőben lesznek a közeljövőben. 10.3. A szövetkezet fogalma, gazdasági-társadalmi funkciója A szövetkezeti törvény a háttérjogszabályaként is szolgáló Ptk. a szövetke- zet fogalmára vonatkozó rendelkezésén alapul, a két törvény szövetkezet- fogalma ennek köszönhetően megegyezik: „A szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek célja a tagjai gazda- sági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése.” A szociális vagy más néven, szolidáris gazdaság szervezetei (szövetke- zetek, a kölcsönös segélyező egyesületek, a társulások, az alapítványok és legtipikusabb formaként a szociális szövetkezet a magyar jogba is beépült az európai jogfejlődést követve. A szociális szövetkezet olyan szövetkezet, amelynek célja munkanélküli, illetőleg szociálisan hátrányos helyzetben lévő tagjai számára munkafeltételek teremtése, valamint szociális helyzetük javításának egyéb módon történő elősegítése. Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 149 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 149 ► A szövetkezet jogi természete sajátos. Mint említettük, a gazdasági funkció mellett szociá- lis és közösségszervező funkciókkal is bír, ezért alapjaiban különbözik a gazdasági társa- ságok azon típusaitól is, amelyek sok tekintetben (belső szervezet, a tagok személyes közreműködése stb.) közel állnak hozzá (pl. közkereseti társaság). Még plasztikusabban kirajzolódnak a lényegi különbségek a tőkeegyesítő társaságokkal összevetve a szövetke- zeteket, hiszen előbbiekből hiányzik a szociális gondolat (kölcsönös önsegély), és a tőke- egyesítés szempontja elsődleges, a szövetkezet tőkéje viszont előre nem is határozható meg. A lényegi különbségeket jól szemlélteti az alábbi táblázat: A részvénytársaságok: A szövetkezetek: tőkeegyesítő jellege a domináns, lényege a vagyonközösség létrehoza- tala személyegyesítő jellege a domináns, lényege a személyesség; a vagyoni viszony csak járulékos főszabály a kötött tőkével történő alapítás főszabály a kötetlen tőkével történő alapítás általában nem képez közösségi célo- kat szolgáló pénzügyi forrásokat a lekötött tartalékba helyezett vagyonelem ilyen meghatározottságú főszabály az elkülönült üzletvezetés főszabály az egységes üzletvezetés a döntéshozatali rendszerében való részvételt általában a vagyoni hozzá- járulás mértéke határozza meg az egy tag – egy szavazat elv érvényesül (esetle- ges áttörésekkel, pl. SCE-nél) nyereség-elosztás a vagyoni hozzájá- rulás arányában nyereség-elosztás elsősorban személyes közre- működés alapján és a vásárlás arányában a fő cél a haszon, az üzleti nyereség fő cél a tagok gazdasági, kulturális, szociális tevékenységének és anyagi helyzetének előmoz- dítása a taggá válás feltétele a részvény megvásárlása a taggá válás feltétele a vagyoni hozzájárulás mellett az aktív közreműködés is (tel- jes/részleges közreműködési kötelezettség) a tag csak vagyoni hozzájárulással tartozik a tag kettős kötelemmel tartozik: vagyoni hoz- zájárulási- és munkavégzési kötelezettséggel a vagyonrész átruházása szabadon történhet a vagyonrész átruházásakor a szövetkezet ill. tagja elővásárlási joggal bír a részvények – száma és névértéke meghatározott a részjegyek – száma szabadon nőhet névértéke ill. fajtája befolyásolja az osztalékot osztalékkiosztás elsősorban személyes közre- működés alapján Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 150 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 150 ► 10.4. A szövetkezet létrejötte A szövetkezet alapítása Szövetkezetet legalább hét alapító tag (amiatt, hogy mód legyen az irányí- tó-ellenőrző testületeket szövetkezeti tagokból létrehozni), részjegy jegy- zésének kötelezettségével alapíthat. A biztosító szövetkezethez és lakásszövetkezethez legalább tíz, iskolaszövetkezethez és szövetkezeti formában működő pénzügyi vállalkozáshoz legalább tizenöt, szövetkezeti hitelintézethez legalább kétszáz alapító tag szükséges. Iskolaszövetkezetben a tanulókon kívül felvett tagok száma nem haladhatja meg a taglétszám tizenöt százalékát. A jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaság tagok együt- tesen nem haladhatják meg a taglétszám felét. Kizárólag szövetkezetek részvételével másodlagos szövetkezet alapítható és működtethető, melynek célja az alapító szövetkezetek működésének eredményesebbé tétele. Szociális szövetkezetnek – iskolaszövetkezet kivételével – csak termé- szetes személy tagjai lehetnek. Iskolaszövetkezet alapításához az oktatási intézmény alapító tagsága szükséges. A szövetkezet megalakulásához alakuló közgyűlés megtartására van szükség, amelyen elfogadják a szövetkezet szervezetének, működésének és gazdálkodásának alapokmányát, az alapszabályt és kialakítják a testületi struktúrát is. Az SCE alapítási módozatai az alapító alanyok, illetve azok kombinációi szerint alakul- nak, azaz történhet az alapítás: • legalább öt – legalább két tagállamban honos – természetes személy által, • legalább öt – legalább két különböző tagállamban honos, illetve ezek hatálya alá tarto- zó – természetes személy, és – a Szerződés 48. cikkének második bekezdése szerinti társaság, továbbá más, egy tagállam joga alapján alapított, a közjog vagy a magánjog hatálya alá tartozó szervezet által, • a Szerződés 48. cikkének második bekezdése szerinti – legalább két különböző tagál- lam hatálya alá tartozó társaságok, továbbá más, egy tagállam joga alapján alapított, a közjog vagy a magánjog hatálya alá tartozó, szervezetek által, • egy tagállam joga szerint alapított olyan szövetkezetek egyesülésével, amelyek alapsza- bály szerinti székhelye és központi ügyvezetése a Közösségen belül van, amennyiben közülük legalább kettő más tagállam hatálya alá tartozik, • egy tagállam joga szerint alapított olyan szövetkezet átalakulásával, amelynek alapsza- bály szerinti székhelye és központi ügyvezetése a Közösségen belül van, amennyiben legalább két éve működik egy másik tagállam hatálya alá tartozó létesítménye vagy le- ányvállalata. Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 151 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 151 ► Egy tagállam előírhatja, hogy az SCE alapításában részt vehet olyan jogalany is, amelynek központi ügyvezetése a Közösségen kívül van, feltéve, hogy az adott jogalany egy tagál- lam joga alapján jött létre, az alapszabály szerinti székhelye az adott tagállamban van, és valós és folyamatos kapcsolatba áll a tagállam gazdaságával. (Statútum, 2. cikk) A szövetkezet bejegyzése, az előszövetkezet A szövetkezet alapítását az alapszabály elfogadásától számított 30 napon belül – bejegyzés és közzététel céljából – be kell jelenteni a szövetkezet székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bírósághoz, mint cégbíróság- hoz. A szövetkezet a cégbejegyzés iránti kérelem benyújtását követően végezhet gazdasági tevékenységet (előszövetkezet). A cégbejegyzés meg- történte előtt megkezdett működésnek az a kockázata, hogy akik a saját nevükben, de a szövetkezet javára eljárnak, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a vállalt kötelezettségekért. Ez a felelősségük megszűnik, ha a szövetkezet közgyűlése a kötelezettségvállalást utólag jóváhagyja. A jegyzett tőke minimumát a Szt. nem határozza meg. Szövetkezeti hitelintézet viszont legalább kétszázötvenmillió forint, biztosító szövetkezet 50 millió forint jegyzett tőkével alapítható, SCE esetében pedig a jegyzett tőke összege nem lehet kevesebb 30 000 eurónál. A tagok a részjegytőke alapszabályban meghatározott mértékét, de leg- alább harminc százalékát az alapítást követő 8 napon belül kötelesek befi- zetni, illetőleg a nem pénzbeli hozzájárulás teljes egészét szolgáltatni kell. A szövetkezetet csak a befizetési (szolgáltatási) kötelezettség teljesítését követően szabad bejegyezni a cégnyilvántartásba. A jogalany ezzel a kons- titutív aktussal jön létre. 10.5. A szövetkezet szervezete A szövetkezet legfőbb szerve A szövetkezet legfőbb önkormányzati szerve a tagok összességéből álló közgyűlés, amelyet az igazgatóság hív össze meghatározott tartalmú köz- gyűlési meghívóval vagy hirdetménnyel. A közgyűlés az a szerv, amely a szövetkezet működését meghatározó legfontosabb kérdésekben jogosult és köteles döntéseket hozni. A szövetkezet közgyűlésére vonatkozó szabá- lyozás nem különbözik lényegesen a gazdasági társaságok legfőbb szervei- re vonatkozó szabályoktól, viszont főszabály, hogy a szövetkezeti közgyű- lésen minden tagnak egy szavazata van („1 Mann – 1 Wort” elve). Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 152 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 152 ► A tagok legalább tíz százalékának írásbeli indítványára – kisebbségvédelmi okból – bár- mely ügyet napirendre kell venni. Ha a közgyűlésen valamennyi szövetkezeti tag jelen van és egyhangúlag hozzájárul, a közgyűlés új napirendi pontot is felvehet a napirendre. A tag joga, hogy a közgyűlésen napirendre vett ügyekkel összefüggésben indítványt tegyen és szavazzon. A közgyűlés határozatképes, ha azon a szövetkezeti tagok több mint a fele jelen van. A határozatképtelenség miatt nyolc napon belüli időpontra datálható megismé- telt közgyűlés a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes, de csak az erede- ti napirendre felvett kérdésekben hozhat határozatot. Főszabályként egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással kell meghozni a döntéseket, ez alól azonban kivétel, hogy az alapszabály elfogadásához valamennyi alapító tag igenlő döntésére van szükség, valamint az, hogy a vezető tisztségviselők megválasztása és visz- szahívása titkos szavazással történik. Az alapszabály lehetővé teheti, hogy a tagok – köz- gyűlés összehívása nélkül – írásban szavazzanak, ha a döntés ilyen módon is jogszerűen meghozható. Az alapszabály közgyűlés megtartása helyett akár különböző helyre és idő- pontra összehívható részközgyűlések tartását is előírhatja, ha a szövetkezeti tagok száma az ötszáz főt meghaladja, vagy a tagok diffúz lakóhely- elhelyezkedése miatt illetve más, az alapszabályban meghatározott okból kifolyólag ez szükséges. (Az első esetben küldöttgyűlés is tartható, amelynek határozatképességéhez legalább a küldöttek kétharmadának jelenléte kell.) Az igazgatóság A szövetkezet ügyvezetését és képviseletét az alapszabályban meghatáro- zott létszámú, de legalább háromtagú igazgatóság végzi. Ötven főnél ki- sebb taglétszámú szövetkezetben az alapszabály igazgatóság helyett ügyveze- tő elnöki tisztséget rendszeresíthet, aki az igazgatóság hatáskörében jár el. Az igazgatóság elnökét (aki egyben a szövetkezet elnöke) és tagjait a köz- gyűlés az alapszabály rendelkezése szerint határozott időre – de legfeljebb öt évre – választja. Az igazgatóság hatáskörébe tartozik a döntés mindazokban az ügyek- ben, amelyeket törvény vagy az alapszabály nem utal a közgyűlés vagy a felügyelő bizottság hatáskörébe. Az igazgatóság határozatképes, ha a tagok kétharmada, de legalább két fő jelen van. Határozatait a jelenlévők egyszerű többségével hozza meg, jogait és feladatait testületként gyakorolja. Az igazgatóság fontos feladata a közgyűlés összehívásáról való gondoskodás, valamint a közgyűlési dönté- sek előkészítése és a hozott döntések végrehajtása. Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 153 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 153 ► A szövetkezet vezető tisztségviselő. A képviselet Vezető tisztségviselőnek minősül az igazgatóság elnöke, tagjai és az igaz- gatóság hiányában működő ügyvezető elnök, akik feladataikat csak szemé- lyesen láthatják el. Vezető tisztségviselőnek csak nagykorú természetes személy választható, ideértve a jogi személy, illetőleg jogi személyiség nél- küli gazdasági társasági tagokat a szövetkezetnél képviselő természetes személyeket is. Nem lehet azonban vezető tisztségviselő – a Gt. vonatko- zó kizáró okain, alanyi korlátain túl – aki nem tagja a szövetkezetnek, ille- tőleg a nem jogi személy (jogi személyiség nélküli gazdasági társaság) tag képviselője (ez alól az alapszabály kivételt tehet), valamint aki az alapsza- bályban előírt szakmai követelményeknek nem felel meg. A szövetkezet igazgatóságának elnöki és tagi, illetőleg az ügyvezető elnöki pozíció össze- férhetetlen a felügyelő bizottsági tagsággal, e relációkban a közeli hozzátartozói minőség sem megengedett. A szövetkezet vezető tisztségviselője nem lehet vezető tisztségviselő a szövetkezettel azonos főtevékenységet végző gazdasági társaságban, szövetkezetben. Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is meghatározhatja, ezt az utóbbi elő- írást viszont meglepő módon kioldhatja. A vezető tisztségviselők képviselik a szövetkezetet harmadik személyekkel szemben (cégjegyzési joguk önálló), továbbá bíróságok és más hatóságok előtt. Az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondos- sággal, a szövetkezet érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni feladataikat. A jogszabályok, az alapszabály, a közgyűlés által hozott hatá- rozatok, illetőleg kötelességeik vétkes megszegésével a szövetkezetnek okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint egyetemlegesen felelnek a szövetkezettel szemben, akkor is, ha a szövetkezettel munkavi- szonyban állnak. Nem terheli ez a felelősség azt a vezető tisztségviselőt, aki a határozat ellen szavazott, vagy az intézkedés ellen tiltakozott, és tilta- kozását a felügyelő bizottságnak bejelentette. A vezető tisztségviselői megbízatás megszűnését a következő okok eredményezik: a megbízatás időtartamának lejárta, a vezető tisztségviselő halála, lemondás, a közgyűlés általi visszahívás, a tagsági jogviszony megszűnése, (kivéve, ha a tisztség ellátásához tag- sági jogviszony nem szükséges) valamint akkor is megszűnik, ha az összeférhetetlenséget vagy kizáró okot annak felmerülésétől számított harminc napon belül nem szünteti meg. A vezető tisztségviselő lemondása nincs korlátozva, ha azonban a szövetkezet működő- képessége szükségessé teszi, a lemondás maximum 60 nap elteltével válik hatályossá, addig ügyvezető vezető tisztségviselőként köteles feladatait ellátni. Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 154 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 154 ► A vezető tisztségviselőkre vonatkozó további szabályok lényegében azo- nosságot mutatnak a Gt. szabályozásával. A felügyelő bizottság A közgyűlés által létrehozott, az alapszabályban meghatározott létszámú, de legalább háromtagú felügyelő bizottság bármely ügyet megvizsgálhat, amely a szövetkezet szerveinek működésével vagy a gazdálkodással kap- csolatos. Alapvetően azt kontrollálja, hogy az igazgatóság a jogszabályok- nak, az alapszabálynak és más szabályzatoknak megfelelően jár-e el. Indít- ványozhatja az igazgatóság, mint testület vagy egyes tagjainak visszahívá- sát, felelősségre vonását, a közgyűlés összehívását és ha az igazgatóság ennek nem tesz eleget vagy jogszabályba ütköző illetve a szövetkezet ér- dekeit súlyosan sértő módon működik, össze is hívhatja azt. A felügyelő bizottság határozatképes, ha a tagjainak kétharmada, de legalább két fő jelen van. Határozatait a jelenlévők egyszerű többségével hozza meg. A felügyelő bizottság a vezető tisztségviselőktől, a tagoktól, a munka- vállalóktól a szövetkezet tevékenységéről felvilágosítást kérhet, aktív és passzív információs joga viszont információs kötelezettséggel társul, mivel tevékenységéről be kell számolnia a közgyűlésnek legalább évente egy al- kalommal. A könyvvizsgáló A szövetkezet közgyűlése könyvvizsgálót csak akkor köteles alkalmazni, ha a működését a számviteli törvény vagy az alapszabály előírja. Ekkor megbízatásának időtartama nem lehet rövidebb, mint a szövetkezet szám- viteli törvény szerinti beszámolóját tárgyaló következő közgyűlésig terjedő időtartam. 10.6. A szövetkezet tagjai A tagsági jogviszony létrejötte A tagsági jogviszony egy keret-jogviszony, amely a szövetkezet alapítása- kor, vagy tagfelvétellel keletkezik. Keretéül szolgál minden egyéb a tag és a szövetkezet között fennálló (szociális-, kulturális-, munka-, kereskedelmi- stb.) jogviszonynak, valamint kifejezi a tag tulajdonosi-, ügyféli- és közre- működői szerepét, a tagnak a szövetkezeti önkormányzati szervekben való részvételi jogosultságát és a szövetkezeti tagokról való gondoskodás kü- lönböző nemeit. Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 155 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 155 ► A tagsági jogviszony – eltérő megállapodás hiányában – a felvétel iránti kérelmet elbíráló határozat meghozatalának időpontjára visszamenő ha- tállyal jön létre akkor, ha a tag a részjegy összegét vagy annak alapszabály- ban meghatározott hányadát a szövetkezet részére befizette, illetőleg nem pénzbeli hozzájárulásként átadta. A szövetkezetbe tagként belépni kívánó személy felvételi kérelmében más szövetkezeti tag részjegyének megvételi szándékáról nyilatkozhat, ilyenkor részjegyet nem kell jegyeznie. A tag örököse (jogutóda) szintén kérheti a taggá való felvételét. Felvé- tel hiányában vele el kell számolni. Ha az alapszabály lehetővé teszi, befektető tag is lehet szövetkezeti tag (kiv.: szociális szövetkezetben), számuk azonban nem haladhatja meg a szövetkezeti tagok 10%-át, a befektetői részjegyek névértéke pedig nem haladhatja meg a részjegytőke 30%-át. A befektető tag (volt befektető tag; örökös; jogutód) befektetői részjegye összege arányában jogosult a szövet- kezet gazdasági tevékenységéből származó adózás utáni eredményéből részesedésre, ugyanilyen arányban viseli a veszteséget is. A részjegy A tagsági jogviszonyt, a tag jogait és kötelezettségeit, a tag vagyoni hozzá- járulását, illetve az erre vonatkozó kötelezettségvállalását a részjegy jeleníti meg. A részjegy a szövetkezet adózott eredményéből részesedésre jogosít, kivéve a közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkeze- tet, ahol a részesedés-fizetés tiltott. A tagsági jogviszony tartalma A tagsági jogviszony tartalmát a társaságoknál is szokásos valamint a szö- vetkezet-specifikus, egyenlő jogok és kötelezettségek összessége adja, me- lyeket az alapszabály részletezhet. A tag joga, hogy részt vegyen a szövet- kezet tevékenységében, személyes közreműködésének, vagyoni hozzájáru- lásának és egyéb érdekeltségének megfelelően részesedjen a gazdálkodás eredményéből, igénybe vegye a szövetkezet által a tagok részére rendszere- sített szolgáltatásokat, tanácskozási és szavazati joggal részt vegyen a köz- gyűlésen, tisztséget viseljen a szövetkezetben és a vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérjen a szövetkezetet érintő bármely kérdésről. A tag alapvető kötelessége, hogy teljesítse a vagyoni hozzájárulását, vállalásának megfelelően részt vegyen a szövetkezetnek és szerveinek a tevékenységében és védje a szövetkezet vagyonát. A tagok személyes köz- reműködésének módozatait az alapszabály határozza meg. A személyes közreműködés történhet – a szövetkezet tevékenységéhez képest – terme- Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 156 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 156 ► léssel, termékek feldolgozásával, értékesítésre előkészítéssel, értékesítéssel, fogyasztással vagy egyéb tevékenységgel, munkavégzési kötelezettség telje- sítésével. A vagyoni hozzájárulás A tagnak vagyoni hozzájárulásként az alapszabályban meghatározott szá- mú és névértékű részjegyet kell jegyeznie. A vagyoni hozzájárulás pénzbeli vagy nem pénzbeli lehet. Az apporttal szemben támasztott követelmények a Gt. szabályaival megegyeznek, azzal a kiegészítéssel, hogy a tag munka- végzésre vagy más személyes közreműködésre, illetve szolgáltatás nyújtá- sára irányuló kötelezettségvállalását nem pénzbeli hozzájárulásként figye- lembe venni nem lehet. A tagsági jogviszony megszüntetése vagy megszűnése esetén a tagot, il- letve örökösét (jogutódát), a részjegy névértéke, valamint a tagsági jogvi- szony alatt keletkezett, a részjegyre jutó saját tőke lekötött tartalékkal csökkentett összege illeti meg, abban az esetben, ha az a veszteség fedezé- sére nem használták fel. A szövetkezet tagja – ha tagsági jogviszonya legalább 1 éve fennáll – a szövetkezetnek kamatmentesen vagy kamat ellenében kölcsönt nyújthat (tagi kölcsön), ha az alapszabályban meghatározott kötelező vagyoni hoz- zájárulását már teljesítette. A tagi kölcsönök együttes összege nem halad- hatja meg a saját tőke kétszeresét, felhasználhatóságuk pedig a szövetkezet céljához kötött. A szövetkezet veszteségének rendezése érdekében – ha az alapszabály így rendelkezik – a tagok vagyoni hozzájárulásuk arányában pótbefizetésre kötelezhetők évente legfeljebb egy alkalommal. A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködésének formái, juttatások és támogatások A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködését az alapszabály a szövet- kezet céljaihoz igazodóan részletesen meghatározza. Az együttműködés megvalósulhat egyebek mellett közös gazdálkodásban, a tagok beszerzése- inek, termékeik feldolgozásának, értékesítésének lebonyolításában, a tagok fogyasztási szükségleteinek kielégítésében és vásárlási visszatérítés nyújtá- sában és a tagok munkalehetőséghez juttatásában, szociálisan hátrányos helyzetük egyéb módon való javításában, valamint diákok és az oktatási intézmények együttműködésével működő iskolaszövetkezetek esetén a diákok munkalehetőségeinek megteremtésében, valamint az oktatási felté- telek javításában. Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 157 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 157 ► A szövetkezeti szolidaritás elvének megfelelően a szövetkezet alapsza- bályában meg kell határozni a természetes személy tagok, valamint hozzá- tartozóik számára biztosítandó szociális juttatások és (oktatási-, közműve- lődési-, sporttevékenységi- kulturális-) támogatások formáit, melynek fe- dezetét az erre a célra az adózás utáni eredmény közgyűlés által meghatá- rozott részéből létrehozott közösségi alap nyújtja. A közgyűlés a számviteli törvény szerinti beszámoló ismeretében dönt az adózás utáni eredmény másik részének felhasználásáról is. A tagsági jogviszony megszűnése A tagsági jogviszony megszűnhet kilépéssel, a tag halálával (megszűnésé- vel), a szövetkezet átalakulásával vagy jogutód nélkül megszűnésekor, va- lamint indokolt igazgatósági kizárással (ha a tag – neki felróható módon – a szövetkezet érdekeit sértő, vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, vagy a tagsági jogviszonyból eredő kötelezettségeinek – az alapszabályban meg- határozott időtartam alatt – felszólítás ellenére sem tesz eleget.), végül akkor is, ha a tag a vagyoni hozzájárulását (pótbefizetési kötelezettségét) – az alapszabályban (közgyűlési határozatban) meghatározott időpontig – nem teljesíti. 10.7. A szövetkezet vagyona és gazdasági tevékenysége A magyar szövetkezetek – méltatlanul megtépázott, de mégis komoly – gazdasági jelentőségét mutatja, hogy az általuk képviselt tőkeállomány kb. 230 milliárd forintot tesz ki még most, az új évezred első évtizedének kö- zepén is. A szövetkezeti társulási formában rejlő erőt és fantáziát mutatja, hogy a szövetkezetek pl. Franciaországban a bankszolgáltatások 50%-át végzik, Hollandiában pedig átfogják a mezőgazdasági termelés 83%-át. A szövetkezet vagyona a szövetkezet saját tőkéje, amely magában fog- lalja a részjegytőkét (jegyzett tőkét), a jegyzett, de be nem fizetett tőkét, a tőketartalékot, az eredménytartalékot, a lekötött tartalékot (ezen belül a fel nem osztható közösségi alapot), az értékelési tartalékot, valamint a tárgyév mérleg szerinti eredményét. A szövetkezet részjegytőkéje (jegyzett tőke) a tagok vagyoni hozzájárulásainak összege. A részjegytőke (jegyzett tőke) alapításkori értékét az alapszabály határozza meg. A szövetkezet a tulajdonában álló és a tagok vagy mások által haszná- latába adott eszközökkel gazdálkodik, melynek során minden olyan tagjai Az üzleti jog alapjai A szövetkezet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 158 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 158 ► termelését, fogyasztását elősegítő, tagjainak munkafeltételeket teremtő tevékenységet folytathat, amelyet törvény szövetkezet számára nem tilt. A szövetkezeti tag a szövetkezet tartozásaiért csak a részjegyével (befekte- tési részjegyével) felel (kártérítési igények esetén főszabály szerint a polgári jog általános szabályai és a Munka Törvénykönyvének szabályai alkalma- zandóak). 10.8. A szövetkezet státuszváltozásai és megszűnése A szövetkezet státuszváltozásai A szövetkezet átalakulási módozatai (egyesülés, amely összeolvadás vagy beolvadás formájában mehet végbe, a szétválás, amely különválás, illetőleg kiválás lehet. Ezek a változások gazdasági társaságok státusváltozásaival mutatnak rokonságot, kiegészülve a gazdasági társasággá átalakulás lehető- ségével. A szövetkezet azonban – a közhasznú szervezeti jogállással ren- delkező szociális szövetkezet kivételével – kizárólag korlátolt felelősségű társasággá vagy részvénytársasággá alakulhat át. Speciális előírás, hogy iskolaszövetkezet csak más iskolaszövetkezettel egyesülhet. A szövetkezet megszűnése A szövetkezet megszűnésének esetkörei megegyeznek a gazdasági társasá- gok megszűnésének módozataival. Az iskolaszövetkezet megszűnik akkor is, illetve az alapszabály rendelkezései szerint szövetkezetté alakul át, ha az oktatási intézmény megszűnik, vagy az oktatási intézmény kilép az iskola- szövetkezetből, és a megszűnéstől vagy kilépéstől számított hat hónapon belül nem lép be tagként másik oktatási intézmény, továbbá akkor is, ha nem tanuló hallgató tagok száma tartósan, legalább egy tanítási éven ke- resztül a taglétszám tizenöt százaléka fölé emelkedik. III. RÉSZ A KERESKEDELMI (ÜZLETI) SZERZŐDÉSEK Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 160 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 160 ► 11. Az áruforgalom szerződéstípusai 11.1. Az adásvételi szerződés Az adásvételi szerződés fogalma, tárgya, alanyai Az adásvételi szerződés – a csereszerződés mellett – a legősibb, máig a leggyakoribb szerződéstípus. Az adásvételi szerződés nem csak a tulajdon- átruházási szerződések alap típusa, de mindenféle áru-pénz viszony mo- dellje, valójában a mellérendeltségen és egyenértékűségen alapuló áruvi- szonyt, árukapcsolatot tükrözi a jog világában. Az adásvételi szerződés fogalma akként határozható meg, hogy az adásvételi szer- ződés alapján az eladó a dolog tulajdonjogát átruházza a vevőre és a dolgot átadja (birtokba adja), a vevő pedig a dolgot átveszi és az ellenértéket megfizeti. Az adásvétel alanya bármely személy lehet, feltéve, hogy az adott eset- ben szerzőképességgel is rendelkezik. Az adásvétel tárgya is elvileg bármely dolog lehet, amely nem forga- lomképtelen, illetőleg ha korlátozottan forgalomképes, akkor a szerződés nem ütközik a vonatkozó korlátozásba. Forgalomképtelenek a kizárólagos állami tulajdonban lévő dolgok. Közutak, közterek, folyók, tavak; ezeket nem lehet eladni, legfeljebb a koncesszióba adás lehetséges. A korlá- tozottan forgalomképes dologra vonatkozó adásvételi szerződéshez valamilyen engedély, hozzájárulás kell, pl. lőfegyverek eladása. Az adásvételi szerződés tartalma A szerződés tartalmát a felek jogai és kötelezettségei jelentik. Adásvételi szerződés esetében a felek legfontosabb jogai és kötelezettségei a követke- zők (a vevő jogosultságai rendszerint a kötelezettnél kötelezettségként jelennek meg, és viszont). • Az eladó kötelezettségei: – a dolog tulajdonjogának átruházása a vevőre; – a dolog átadása a vevő birtokába (ez a kárveszély viselése szem- pontjából fontos); – a vevő tájékoztatása a dolog lényeges tulajdonságairól és a dologgal kapcsolatos fontos követelményekről (így különösen a dologra vo- natkozó esetleges jogokról és a dologgal kapcsolatos hibákról és terhekről, a dolog használt jellegről stb.); az eladót okirat- szolgáltatási kötelezettség is terheli, pl. a használati utasítás átadása. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 161 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 161 ► • A vevő kötelezettségei – A vételár megfizetése. A vételár meghatározható összegszerűen vagy a piaci árra történő utalással is. Alkalmazható ún. csúszó ár- klauzula is; pl. KSH index. A vételárat a felek szabadon határozhatják meg. A hatósági (fix) árat nem kell külön meghatározni, ez mindig érvényesül, attól nem lehet eltérni. Ha vételárként csak „pi- aci árat” kötöttek ki, akkor a teljesítési helynek megfelelő piacon, a teljesítési időben érvényes „középárat” kell megfizetni. A súly szerinti vételárat általában a tiszta súly (nettó súly) alapján kell kiszámítani. Bármilyen módszerrel is határozzák meg az árat, a legfontosabb követelmény, hogy annak összege megállapítható legyen. A felek mellékkötelezettségei köréből kiemelkedő, hogy – eltérő megállapodás hi- ányában – az átadással és az ingatlan-nyilvántartási állapot rendezésével kapcsolatos költségeket az eladó viseli, míg a szerződéskötési költségek, a tulajdon-átruházási ille- ték, az átvétel és a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének költségei a vevőt terhelik. Természetesen ettől az eladó és vevő eltérően is megállapodhat; a szabály tehát diszpozitív. – A dolog átvétele. A vevőnek meg kell győződnie arról, hogy az el- adott dolog a minőségi követelményeknek megfelel-e. A szerződés alakja Az adásvételi szerződés bármely alakban megköthető, ingatlan adásvétel- ének érvényességéhez azonban – amint arra utaltunk – a szerződés írásba foglalása szükséges. Itt további előírás az ügyvédi ellenjegyzés, vagy köz- jegyzői hitelesítés is. Mezőgazdasági ingatlan adásvételének hatálya a fel- szerelésre és jószágra csak akkor terjed ki, ha ebben a felek kifejezetten megállapodtak. A tulajdonjog átszállása, a jogszavatosság Ingó dolgok tulajdonjoga (és ezzel a kárveszélyviselés) a dolog átadásával, ingatlanoké az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel száll át a vevőre. A bir- tokbaadás megtörténhet jelképesen is, pl. a forgalmi engedélyt az eladó átadja a vevőnek; a megvett ingatlanon leverik a karókat. Kivételesen azonban mód van a tulajdonjog fenntartására is. Az eladó a tulajdonjogot csak a szerződés megkötésekor, írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn. Ezalatt a vevő a dolgot nem idegenítheti el és nem terhelheti meg (ez a relatív hatályú tilalom ingók esetén harmadik személy jóhiszeműen és visszterhesen szerzett jogát nem érinti). A kárveszélyt a tulajdonjog fenntartása ellenére is a vevő viseli. Tulajdonjog fenntartást az eladó jellemzően akkor köt ki, ha az ellen- érté- ket, vételárat a vevő csak később, vagy részletekben fizeti meg. Az ingatlan vevője – ha a Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 162 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 162 ► tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése előtt birtokba lép – a birtokba lépéstől kezdve szedheti a dolog hasznait, de viselnie kell a terheket és a kárveszélyt is. Ha a harmadik személy joga csak korlátozza a vevő tulajdonjogát, a vevő megfelelő határidő tűzésével tehermentesítést követelhet és visszatarthatja az ehhez szükséges ösz- szeget a vételárból. Ha a határidő eredménytelen, ebből az összegből (vagy az eladó költ- ségére) a vevő maga tehermentesítheti a dolgot (pl. a jelzálogkölcsönt visszafizeti). Ha ezt nem teszi, illetve a tehermentesítés lehetetlen vagy aránytalanul költséges volna, a vevő elállhat és kártérítést követelhet, vagy a vételár megfelelő csökkentése fejében a terhet átvállalhatja. A rosszhiszemű vevőt nem illetik meg ezek a jogok, kivéve, ha az eladó a korlátozásmentes tulajdonszerzésért jótállást (garanciát) vállalt. A jelzálogjogtól való mentességért az eladó akkor is szavatol, helytáll, ha arról a vevő tudott. Az eladót nemcsak kellékszavatosság, hanem jogszavatosság is terheli, mégpedig a tulajdonjog átruházásáért és tehermentességéért. Ez azt jelenti, hogy az eladó szavatol, vagyis helytáll azért, hogy az eladott dolog per- és tehermentes. Tehát amikor a szerződésben azt olvassuk, hogy az eladó szavatolja a per- és tehermen- tességet, ez az eladó jogszavatosságát jelenti Ha a dolgon harmadik személynek olyan joga (pl. elővásárlási joga) van, amely kizárja a vevő tulajdonszerzését, a vevő köteles megfelelő határidőt kitűzve az eladót felszólítani, hogy a tulajdonszerzés akadályait hárít- sa el, vagy adjon megfelelő biztosítékot. A határidő eredménytelen eltelte után a vevő elállhat és kártérítést követelhet. A jóhiszemű eladó azonban csak a szerződés megköté- séből eredő károkat (költségeket) köteles megfizetni. Az adásvétel különös nemei Az adás-vételi szerződésnek – az ismertetett általános, mondhatnók tipi- kus modellje mellett – ismerjük speciális alakzatait is. Ezek az elővásárlási jog, a visszavásárlási jog, a vételi jog (az opció jogának kikötése), a próbára vétel, a minta szerinti vétel és a részletvétel. Vannak továbbá az adásvétel- nek olyan önállósult változatai – „mutációi” – , amelyek önálló szerződés- típussá váltak (ezeket külön tárgyaljuk). • Megtekintésre vagy próbára vétel Ebben az esetben a szerződés hatálybalépése a vevő egyoldalú nyilat- kozatától függ. Ilyenkor a vevő megtekinti az adás-vétel tárgyát ‚kipró- bálja, majd később nyilatkozik, hogy azt meg akarja-e venni. A vevő a nyilatkozatát nem köteles indokolni. Az eladó megfelelő határidőt tűz- het a nyilatkozattételre és köteles a megtekintést, illetve a kipróbálást lehetővé tenni. Ha a dolog megtekintése után a vevő nem nyilatkozik, a szerződés nem hatályos, ha a kipróbálás után hallgat, a szerződés ha- Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 163 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 163 ► tályos. Az eladó nem szavatol azokért a hibákért, amelyeket a vevő fel- ismerhetett. A vevő végleges elfogadó nyilatkozatáig a kárveszély az el- adót terheli (pl. a próbára átvett dolog tűzvészben elpusztul). • Minta szerinti vétel Minta szerinti vétel esetén a szolgáltatást minta adásával határozzák meg; az eladó ennek megfelelően köteles teljesíteni. A bemutató, min- ta-termék elterjedésével ez a vétel mind jobban elterjed. Vetőmagvak- nak a minta a minőség megjelölését is szolgálja. A dolog felismerhető hibájáért az eladó nem felel, a fel nem ismerhető hibáért viszont akkor is szavatossággal tartozik, ha a hiba a mintában is megvolt. • Az elővásárlási-, a visszavásárlási- és a vételi jog Az adásvételi szerződés létrehozásának különös eseteit jelentik az elő- vásárlási, a visszavásárlási és a vételi jog gyakorlása. Ezek egy leendő vevőt megillető, feltételekhez kötött, egyoldalú alakító jogok, úgyneve- zett hatalmasságok. A jogosult egyoldalú nyilatkozattal “beléphet” a szerződéses kapcsolatba. a) Az elővásárlási jog alapulhat jogszabályon vagy a felek írásbeli megál- lapodásán. A jogszabályon alapuló, törvényi elővásárlási jog illeti meg a közös tulajdonnál a tulajdonostársakat. Az elővásárlási jog gyakorlásához ilyenkor szükséges, hogy a tulajdonos a dolgát el akarja adni és erre kívülállótól ajánlatot kapjon. A kapott ajánlatot köteles az elővásárlásra jogosulttal – teljes terjedelemben – közölni. Ha ez elfogadja az ajánlat tartalmát, a szerződés közöttük létrejön, ha a jogosult a megadott határidőn belül nem nyilatkozik, a tulaj- donos eladhatja a dolgot a vevőnek. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett elővásárlási jog mindenkivel szemben hatályos, aki az ingatlanon a bejegyzést követően szerez valamely jogot. Maga az elővásárlási jog forgalomképtelen, pontosabban személyhez kötött, átruházása másra semmis, gazdálkodó szervezet azonban kijelölheti azt a személyt, aki e jog gyakorlására jogosult. Az elővásárlási jog az örökösökre sem száll át. Az elővásárlási jog gyakorlásának lehe- tősége az adás- vételre szűkül, tehát cserére, ajándékozásra nem. b) Ha egy dolog tulajdonosa nem akar végleg megválni a dolgától, an- nak eladásával egyidejűleg, írásban kikötheti a dolog visszavásárlásá- nak jogát. A visszavásárlás jogát – a korábbi tulajdonos – legfeljebb öt évre kötheti ki. Maga a visszavásárlás az eladónak a vevőhöz in- tézett egyoldalú nyilatkozatával jön létre. A visszavásárlási ár egyenlő az eredeti vételárral (az időközi értéknövelő beruházások Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 164 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 164 ► és az értékcsökkenés kölcsönös beszámításával). Az eredeti vevő a visszavásárlási jogot nem csorbíthatja és nem hiúsíthatja meg. A visszavásárlási jog személyes jellegű, átruházása másra tilos. c) A vételi jog (opció) a legerősebb egyoldalú jog: nem kell hozzá eladási szándék, sem egy előzőleg fennállt tulajdonjog. A tulajdonos írásbeli megállapodással, a dolog és a vételár meg- jelölésével másnak vételi jogot engedhet. A vételi jog nem más, mint a vétel lehetőségének biztosítása. Az opció joga a részvény- forgalomban nagy jelentősé- gű; egy potenciális vétel lehetőségét biztosítja. A vételi jog jogosultja a dolgot egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja. Vételi jogot csak határozott időre, de legfeljebb öt évre lehet kikötni. A határozatlan időre kikötött vételi jog hat hónap elteltével megszűnik, az ezzel el- lentétes megállapodás semmis. Miután a vételi jog a tulajdonosi rendelkezési jog súlyos korlátját jelenti, és ha hosszabb ideje fennáll, a kikötéskor adott körülmények is lényegesen megváltozhatnak, a Polgári Törvénykönyv lehetővé teszi a vételi jog alóli mentesítést. A bíróság akkor mentesítheti a tulajdonost a vételi jogból folyó köte- lezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a vételi jog engedése után körül- ményeiben olyan lényeges változás állott be, hogy a kötelezettség teljesítése tőle nem várható el. Ezt a bíróság mérlegeli. • A részletvétel Erről az alakzatról akkor beszélünk, ha a felek megállapodása alapján a vevő a vételárat előre meghatározott időpontokban, több részletben fizeti meg, miközben a dolog már nála van. A részletvétel a vevőnek nyújtott kedvezmény; nagyobb értékű ingóság, művészeti alkotások megvásárlásánál ezt a vételi formát sűrűn alkalmazzák. Az ebből adó- dó kockázat csökkentése érdekében az eladó írásban kikötheti az elál- lás, illetőleg a részletfizetési kedvezmény megvonásának jogát arra az esetre, ha a vevő egy részletet az esedékességkor nem fizetne meg. Az első mulasztás alkalmával azonban e jogok gyakorlásáról a vevőt előbb értesíteni kell és megfelelő határidőt kell szabni az elmulasztott részlet megfizetésére. Ha az eladó később mégis elállt, a vevő köteles a dolgot visszaadni, az eltelt időre használati díjat fizetni. Amíg a dolog a birto- kában van, a kárveszélyt is a vevőt viseli. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 165 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 165 ► 11.2. A csere szerződés főbb szabályai „A csere szerződés alapján a felek dolgok tulajdonjogának kölcsönös átruházására vállalnak kötelezettséget”. E jogviszonyra az adásvétel szabályait kell megfele- lően alkalmazni. Ennek alapján mindegyik fél eladó a saját szolgáltatása, és vevő a másik fél szolgáltatása tekintetében. A csere a legősibb szerződéstípus, amely – az adásvételhez hasonlóan – az egyes nem pénznek minősülő dolgok átruházását jelenti. A pénz ki- alakulásával jelentősége csökkent, de az egyes pénznemek értékváltozásá- nak és értéktartalmának ingadozása miatt időszakonként mégis szerephez jut (pl. inflációs időszakban, kelet-nyugati kereskedelemben tapasztaltuk, hogy időnként az un. barter ügyletek jelentősége megnő). 11.3. A szállítási szerződés A szállítási szerződés fogalma, tárgya és alanyai A sorozatban gyártott és nagy tömegben értékesített ipari termékek tulaj- don-átruházási szerződéstípusa a szállítási szerződés. „Szállítási szerződés alapján a szállító köteles a szerződésben meghatározott dolgot a kikötött későbbi idő- pontban vagy időszakban a megrendelőnek átadni, a megrendelő pedig köteles a dolgot átvenni és az ellenértékét megfizetni”. Ez a szállítási szerződés fogalma. A szol- gáltatás fajlagos vagy zártfajú. A szállítási szerződés az adásvétel egyik, a gazdasági-kereskedelmi forgalomban alkalmazott altípusa, valójában határ- idős (vagy halasztott) adásvétel. Az eladott dolog a szerződéskötéskor még rendszerint nincs meg, azt a szállító ezt követően készíti el, gyártja le, szer- zi be mástól. A szállítási szerződés a szállítónak nagyfokú termelési, értékesítési, a megrendelőnek pedig ugyanúgy beszerzési biztonságot nyújt, kiküszöböl- ve a hagyományos adásvétel bizonytalansági elemeit. Általában jellemző, hogy a szállítási szerződésnél a szerződő felek egymással tartós gazdasági kapcsolatban állnak. Ezen sajátossága alapján a szállítási szerződést terme- lésszervező, vagy általánosabban gazdaságszervező szerződésnek is nevez- zük. Bizonyos mértékig a termelés folyamatát is a szerződés hatókörébe vonja. Alanyi szempontból bárki köthet szállítási szerződést, tehát a gazdál- kodó szervezet mellett magánszemély (természetes személy) is. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 166 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 166 ► A szállítási szerződés alakja és tartalma A szállítási szerződés az általános szabályok szerint jön létre, tehát szóban, írásban, és ráutaló magatartással egyaránt. Természetesen a gyakorlatban célszerű a szerződést írásban megkötni, mert annak hiányában a szerződé- si feltételek vita tárgyát képezhetik. A szerződésben meg kell határozni a dolog minőségét, a minőség és a mennyiség megvizsgálásának (átvétel) módját, a minőségi és a mennyiségi kifogásolás rendjét. Mindez technikailag történhet szabványra, műszaki feltételre, más előírásra, mindkét fél által ismert szokványra vagy minta- szabályzatra utalással, mintával vagy részletes leírással. Ismerjük azt is, hogy a minőséget, a választékot e szerződés megkötését követően, már a teljesítés alatt állapítják meg a szerződő felek. Ez az un. specifikáció lehe- tősége. A szállítási szerződésnél ismeretes az ún. tolerancia kikötés is. Ez azt jelenti, hogy a szállító (a mennyiséget tekintve), bizonyos tűréshatáron belül kevesebbet, vagy többet is szállíthat. Fontos szabály, hogy a szállító köteles a dolgot azonosításra alkalmas jelzéssel ellátni, a minőséget tanúsítani. A nagy tömegű áru fogadására való felkészülés céljából a szállító köte- les a megrendelőt a teljesítés idejéről legalább három nappal előbb értesí- teni. Az előszállítás (a határidő előtti teljesítés) általában tilos, de a felek a szerződésben ettől eltérően rendelkezhetnek. A teljesítés idejének megha- tározása nélkül a szállítási szerződés nem jön létre. A teljesítés, a mennyiségi átvétel és a minőségmegvizsgálás helye – diszpozitív szabályként – a megrendelő telephelye. Csomagolt és mérlegelt dolgot a szállító vagy a fuvarozó jelenlétében elegendő bruttó súly és da- rabszám szerint átvenni. Ettől természetesen el lehet térni a szerződésben. Egyébként is ami a teljesítés módját illeti – eltérő szakmai szokás hiányá- ban – a dolgot csomagolva és mérlegelve kell a megrendelőnek átadni. A szerződés megszüntetésének sajátos esetei Ha a megrendelő oldalán a szerződéskötéskor még létező szükséglet a teljesítés előtt megszűnik, a megrendelő, mivel ő a szükséglet hordozója, a szerződéstől bármikor, indoklás (érdekmúlás bizonyítása) nélkül elállhat, köteles azonban a szállítót kártalanítani. Speciális szabály, hogy elállás he- lyett a bíróság a jövőre nézve szüntetheti meg a szerződést, ha ezt bárme- lyik fél kéri, amennyiben az eredeti állapot nem állítható vissza, vagy a nemzetgazdaság érdeke illetve különös méltánylást érdemlő egyéb érdek ezt indokolja. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 167 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 167 ► A szerződés teljesítése és a szerződésszegés szabályai A mennyiségi és minőségi vizsgálatot a megrendelő haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül köteles megkezdeni és a szükséges idő alatt folyamatosan elvégezni. Az észlelt hibát – a szavatossági igénnyel együtt – ugyancsak haladéktalanul közölni kell a szállítóval. A szállítási szerződés lehetőséget adhat arra, hogy a termék választékát (pl. szín) a specifikációs jog alapján később meghatározott időpontban állapítsák meg. Ha a szolgáltatás nem felel meg a szerződés előírásainak, szerződés- szegésről beszélünk A szerződésszegés esetei közül szállítási szerződéseknél a hibás teljesí- tés és a késedelem fordul elő leggyakrabban. a) Hibás teljesítésről van szó, ha a termék nem felel meg a szerződéses, il- letve a törvényes kellékeknek. Ezesetben a megrendelő érvényesítheti a kellékszavatossági jogosultságokat (melyeket az adásvételi szerződésnél már áttekintettünk), továbbá – ha a felek a szerződésben kikötötték, vagy jogszabály előírja- kötbért, valamint a kötbért meghaladó kárt is követelheti (l. később). b) Szállítói késedelem esetén a szállító haladéktalanul köteles megfelelő pót- határidőt tűzni. Amennyiben nem teszi meg önként, a megrendelő a póthatáridő tűzését bírói úton kikényszerítheti. Ha a szállító felszólítás ellenére sem vállal póthatáridőt, vagy ha a vállalt póthatáridő is ered- ménytelenül telik el – a megrendelő érdekmúlásának bizonyítása és kártalanítás nélkül elállhat a szerződéstől, sőt ő követelhet kártérítést. A szerződésszegés szubjektív szankciói a kártérítés és a kötbér (minimál és általány kártérítés). A szerződésszegő fél kártérítési-, illetve kötbérfelelős- sége alól akkor mentheti ki magát, ha bizonyítja, hogy a szerződés teljesí- tése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben gazdálkodó szer- vezettől általában elvárható. A kimentési lehetőségek köre elégé szűk, a bírói gyakorlat szerint a kimentésre nem ad lehetőséget pl. sem a munka- erőhiány, sem pedig az elavult technológia. A kötbérfajták a szállítási szerződés körében a következők lehetnek: • késedelmi kötbér • hibás teljesítési kötbér • meghiúsulási kötbér • akadályközlési kötbér. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 168 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 168 ► A kötbérigény érvényesítése főszabály szerint nem kötelező, kivételt képez az az eset, amikor a szerződésben kikötött ellenszolgáltatás teljesítése egészben vagy részben állami költségvetésből történik. A kötbér alapja a kikötött ellenszolgáltatás, amely oszthatatlan szolgáltatás esetén a teljes szerződési érték, osztható szolgáltatásnál pedig a szerződésszegéssel érin- tett értékrész. Ha a szállító az ipari termék előállításához közreműködőt vesz igénybe ennek magatartásáért, szerződésszegéséért felelősséggel tartozik. 11.4. Mezőgazdasági termékértékesítési szerződés A szerződés fogalma, tárgya, alanyai és tartalma Ez a szerződéstípus a halasztott adásvételnek, a szállítási szerződésnek a mezőgazdasági termelés sajátosságaihoz igazodó sajátos változata, amely azonban – a valamikori szocialista nagyüzemek igényeihez igazodóan – sui genesis szerződéstípus rangját nyerte el a Ptk. szabályozásában. Az ipari termeléssel szemben a mezőgazdasági termelés jellemzője az, hogy élő dolgokra vonatkozik (növénytermesztés, állattenyésztés) és nagymérték- ben függ a természeti tényezőktől (éghajlat, földrajzi adottságoktól), külö- nösen is az időjárástól. A mezőgazdasági termékforgalom céljára természe- tesen bármely szerződéstípus igénybe vehető (adásvétel, csere, bizomány stb.), a termelés és gazdálkodás hosszabb távú biztonságát azonban legin- kább a termékértékesítési szerződéstípus szolgálja. Ezen szerződés fogalmát a Ptk. akként határozza meg, hogy a „termelő a kikötött későbbi időpontban köteles a meghatározott mennyiségű, maga termelte terményt, terméket vagy saját nevelésű hizlalású állatot a megrendelő birtokába és tulajdonába adni, a megrendelő pedig köteles azt átvenni, és az ellenértékét megfizetni”. A szerződés alanya egyfelől a termelő (bármely természetes és jogi sze- mély, aki mezőgazdasági termeléssel foglalkozik), másfelől a megrendelő, aki tipikusan egy feldolgozó- vagy élelmiszeripari cég, nagy- vagy kiskeres- kedő, illetve „nagyfogyasztó” (vendéglátó egység stb.) A szerződés tárgya lehet egy terméknek egy meghatározott területen (és nem másutt) való megtermelése, továbbá „kihelyezett” állatok nevelése vagy hizlalása is. A „maga termelte” és a „saját nevelésű, hizlalású” megkö- tésekben láthatólag van valami személyes jelleg, személyhez kötöttség is. Gazdálkodó szervezet azonban a nem maga termelte termény, termék és nem saját nevelésű, hizlalású állat továbbadására is köthet mezőgazdasági termékértékesítési szerződést. Sőt, a továbbadásra már szállítási szerződést Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 169 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 169 ► is lehet kötni(a feldolgozott mezőgazdasági termékre mindig szállítási szerződés kötendő). A szerződésben a felek a teljesítést elősegítő további szolgáltatások nyújtását vállalhatják (pl. szaktanácsadás, előfeldolgozás, tárolás stb.). A szerződés ideje alatt a feleket fokozott akadályközlési – értesítési kö- telezettség terheli (pl. árvíz, járvány). A teljesítéssel kapcsolatban erőteljes és intenzív tájékoztatási kötelezettség érvényesül. Így ez kiterjed a teljesítés várható alakulására (pl. aszály), a teljesítés megkezdésére, vagy felfüggesz- tésére (a felkészülést szolgálja), a felmerült akadályok jelzésére (pl. szállítási probléma). Természeti tényezők miatt az előteljesítés is megengedett, az átvételhez szükséges felkészülési idő biztosításával. A teljesítés helye – a szállítási szerződéstől eltérően – általában a termelő telephelye. Ezzel a jog a termelőt kívánja preferálni. A szerződés alakja és tartalma A szerződés csak írásban köthető, de az egyik fél teljesítésével enélkül is érvényes. A teljesítés tehát pótolja az írásbeliség elmulasztását. Mezőgaz- dasági termékértékesítési szerződést lehet és olykor célszerű is több évre kötni (pl. gyümölcs telepítés, hizlalda építése stb. esetén). Ilyenkor az ár- ban nem kell előre megállapodni (az ármeghatározás módjában, szem- pontjaiban viszont célszerű). A több évre szóló szerződésben a felek arra is vállalkozhatnak, hogy a termelést, feldolgozást vagy az értékesítést közös kockázatviselés mellett végzik és az elért nyereséget – a szerződésben meghatározott arányban – megosztják. (Látható, hogy egyfajta társasági elem épül be a szerződésbe). A termékértékesítési szerződés mögöttes joga ilyenkor az adásvétel mellett a tevékenységkifejtésre tekintettel – a vállalkozási szerződés joga is. A szerződéses mennyiség meghatározása általában a terméknek megfe- lelő mértékegységben történik (q, t, hl, db stb.), de történhet egy terület teljes termésében, egy állat teljes hozamában vagy ezek meghatározott hányadában is. A mennyiség és minőség meghatározása és megvizsgálása a szállítási szerződésnél ismert módon történhet. A minőséget, a minőség és a mennyiség megvizsgálásának módját, az erre vonatkozó kifogásolása rendjét meghatározhatják szabványra vagy más előírásra, mindkét fél által ismert szokványra vagy mintaszabályzatra utalással vagy szabatos leírással. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 170 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 170 ► • Speciális szabály, hogy a szerződő felek a mezőgazdasági termékértéke- sítési szerződésben kötelezettséget vállalhatnak arra, hogy a megrendelő a termelő – illetve a termelő a megrendelő – részére a teljesítést elősegí- tő szolgáltatást nyújt és ezzel kapcsolatban tájékoztatást ad, a másik fél pedig a szolgáltatást az adott útmutatásnak megfelelően igénybe veszi. Ha a vetőmagot vagy más szaporítóanyagot a megrendelő szolgáltatja, a termelő csak ezt használhatja fel, kivéve amellyel kapcsolatban a terme- lő kifogással élt és azt a megrendelő elfogadta, vagy a minőség megha- tározására jogosult szerv a minőségi hibát megállapította. • Szintén a mezőgazdasági termékek sajátosságára tekintettel a termelő a szerződésben kikötött mennyiségnél 10%-kal kevesebbet vagy többet is teljesíthet. A megrendelő akár mennyiségi, akár minőségi kifogással is élhet, ez esetben azonban köteles beszerezni a kifogást alátámasztó bizonyító eszközöket, igazolásokat, valamint gondoskodnia kell a kifo- gásolt termék azonosságának megállapíthatóságáról. A szerződésszegés A szerződésszegés esetei nem különböznek a szerződésszegés általános szabályaitól. Arra való tekintettel, hogy az adásvételnél, illetve a szállítási szerződésnél tárgyaltuk ezeket a szabályokat, ehelyt – a felróható szerző- désszegés következményei közül – csak a kötbérrel indokolt foglalkozni részletesebben. A szerződésszegésért felelős fél erre irányuló kikötés esetén köteles kötbért fizetni, ha: • hibásan teljesít, • késedelmesen teljesít, • adatszolgáltatási vagy közbenső szolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, végül • ha a teljesítés lehetetlenné vált (meghiúsult). Ezekben az esetekben bármelyik fél szerződésszegése kötbérfizetési köte- lezettséget von maga után. A felek az előbbi eseteken kívül egyéb felróha- tó szerződésszegés eseteire is kötbérfizetési kötelezettséget írhatnak elő. A kötbér alapja mindig a kikötött ellenszolgáltatás. A kötbér késedelem esetén azon a napon válik esedékessé, amelyen a késedelem megszűnik, vagy a kötbér a legmagasabb összeget eléri, egyéb esetekben pedig azon a napon, amelyen a jogosult fél a szerződésszegésről tudomást szerez. A Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 171 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 171 ► kötbér mértéke a felek megállapodásának függvénye. A kötbérkövetelés az esedékességtől számított 6 hónap elteltével elévül. 11.5. A bizományi szerződés A bizományi szerződés fogalma, tárgya és alanyai A bizomány a közvetítő kereskedelmi tevékenység során kialakult, a köz- vetítői tevékenységet szabályozó szerződéstípus; ún. közvetett képviselet. A Ptk. a következők szerint definiálja: „bizományosi szerződés alapján a bizo- mányos díjazás ellenében köteles a megbízó javára a saját nevében adásvételi szerződést kötni”. A bizományi szerződés tárgya – amint a meghatározásból következik – a bizományos azon szolgáltatása, hogy – vagy vételre, vagy eladásra vonat- kozó – adásvételi szerződést köt. A jogviszony alanyai: a megbízó, a bizományos, továbbá azok a har- madik személyek, akikkel a bizományos a szerződéseket megköti. Ennek a jogviszonynak az a sajátossága, hogy ún. hárompólusú szerkezetet mutat: a bizományos által harmadik személlyel megkötött ilyen szerződés nem a megbízó és a harmadik személy, hanem a bizományos és a harmadik sze- mély között hoz létre jogviszonyt. Fontos eltérés a megbízással (a bizomány anyajogával) összevetve az, hogy amíg megbízás nem eredménykötelem (hanem gondossági kötelem), addig a bizomány átmenetet képez a gondossági kötelmek és az ered- ménykötelmek között; ugyanis itt a szerződést amellett, hogy meg kell kötni, azt a harmadik személynek teljesítenie is kell ahhoz, hogy a bizo- mány eredményes legyen. A bizományost megilleti a belépés joga, másképpen az önszerződés joga. Ilyenkor a bizományi szerződés megkötését követően a bizományos nem köt adásvételi szerződést egy harmadik személlyel, hanem eladási bizomány esetén maga veszi meg a megbízó áruját, vételi bizomány esetén pedig a saját áruját adja el a megbízónak. Úgy is mondhatnánk, hogy a bizományos „önmagával” szerződik. Ezt a törvény lehetővé teszi. (Az önszerződés lét- rejötte esetén a bizományost megilleti a bizományosi díj is.) A szerződés létrejötte és tartalma A bizományi szerződés tartalma a szerződő felek jogaiból és kötelezettsé- geiből áll. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 172 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 172 ► • A bizományos alapvető kötelezettsége az adásvételi szerződés megkö- tése, mégpedig a saját nevében, de a megbízó javára. A szerződést a bizományos a megbízó által megadott és a bizományi szerződésben rögzített feltételekkel köteles megkötni és azoktól csak a törvényben meghatározott módon, illetve következményekkel térhet el. E főköte- lezettségen kívül a bizományost számos egyéb kötelezettség is terheli. • A bizományos köteles a megbízóval együttműködni és a megbízó uta- sításai szerint eljárni. Elő kell készítenie a szerződés megkötését, vala- mint köteles a bizományi szerződés folytán birtokába került, de a megbízót illető dolgokat megfelelően megőrizni, illetve amennyiben szükséges, azokat kezelni. A bizományos köteles figyelemmel kísérni a harmadik személlyel kötött szerződés teljesítését, köteles megtenni a megfelelő intézkedéseket a teljesítés előmozdítása és – amennyiben szükséges – a megbízó érdekeinek védelme érdekében. A bizományos köteles a megbízóval elszámolni. • A megbízó főkötelezettsége: a bizományi díj megfizetése. Ezen felül köteles megtéríteni a bizományosnak a díjban nem foglalt szükséges és hasznos költségeit. A megbízót is terheli továbbá az együttműködési kötelezettség. A bizományi szerződésben meghatározott feltételek közül egyik legfonto- sabb sajátos intézmény az ún. limitár. A limitár eladási bizomány esetén azt a legalacsonyabb árat jelenti, amelyen a bizományos még értékesítheti a dolgot, vételi bizomány esetén pedig azt a legmagasabb árat, amelyért még megvásárolhatja azt. • Ha a limitártól a megbízó kárára a bizományos eltér, így eladási bizo- mánynál, amennyiben a bizományos a bizományi szerződésben megál- lapított áron alul ad el, köteles a megbízónak az árkülönbözetet megté- ríteni. • Kivétel ez alól, ha a bizományos bizonyítja, hogy az adásvételi szerző- dést a megállapított áron megkötni nem lehetett, valamint az eladással a megbízót kártól óvta meg és a megbízót idejében értesíteni nem tudta. • Ha a bizományos a vételi bizomány esetén magasabb áron vásárol annál, mint amit a felek a bizományi szerződésben meghatároztak, a megbízó jogosult az adásvételi szerződést visszautasítani, kivéve, ha a bizományos vállalja az értékkülönbözet megtérítését. A szerződésben meghatározott feltételektől történő egyéb kedvezőtlen eltérés esetén a megbízó visszautasítási joga korlátozás nélkül érvényesül. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 173 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 173 ► Amennyiben a bizományos a bizományi szerződésben megállapított felté- telektől a megbízó javára tér el, tehát a megbízóra kedvezőbb feltételekkel köti meg az adásvételi szerződést, az ebből eredő előny a megbízót illeti meg. Ennek alapján, tehát ha a bizományos a limitárnál olcsóbban vásárol, illetve annál drágábban ad el, köteles a különbözetet a megbízónak kiszol- gáltatni (a felek azonban a szerződésben az előny megosztásában állapod- hatnak meg). A felelősség A bizományi szerződés egyik kényes kérdése az, hogy hogyan alakul a bizományos felelőssége a harmadik személy (a vele szerződő fél) szerző- désszegéséért; köteles-e ezért helytállni, vagy sem. Ennek eldöntéséhez figyelembe kell venni, hogy ezt a személyt a bizományos választja ki, tehát a teljesítés színvonala végülis az ő döntésének függvénye. A bizományos- nak úgy kell kiválasztania a harmadik személyt, vagyis olyan partnert kell keresnie, akiről joggal feltételezhető az, hogy a szerződésből fakadó köte- lezettségeinek eleget fog tenni. • Ha a bizományos a harmadik személy kiválasztásában nem járt el meg- felelő gondossággal, mulasztást követett el, gondossági kötelezettségé- nek megsértése miatt felelősséggel tartozik megbízójának. (Ez az ún. ügyviteli mulasztás.) • Az is előfordulhat, hogy a bizományost a harmadik személy kiválasztá- sában semmiféle mulasztás nem terheli, a harmadik személy azonban nem teljesíti kötelezettségét. Azt a felelősséget, amely ebben az esetben a bizományost a megbízó irányában terheli, del credere felelősségnek nevezik, jelentése: hitelezésért való felelősség. A Ptk. ezt a felelősséget úgy szabályozza, hogy a bizományos a megbízónak felelősséggel tarto- zik mindazoknak a kötelezettségeknek a teljesítéséért, amelyek a vele szerződő felet a szerződés folytán terhelik. Ebből következik, hogy a felelősség a harmadik személy szerződésszegése folytán beáll, de a bi- zományos kimentheti magát a felelősség alól az általános szabályok szerint. A bizományos díja A bizományi díj csak akkor illeti meg a bizományost, ha a harmadik sze- mély a szerződést teljesíti (del credere felelősség). Ellenkező esetben a bizományos még akkor sem tarthat igényt a díjra, ha nem terheli ügyviteli mulasztás, hanem gondosan, körültekintően kötötte meg a szerződést. Az üzleti jog alapjai Az áruforgalom szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 174 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 174 ► A bizományos költségeit két csoportra lehet osztani. Vannak olyan költségek, amelyek rendszerint együtt járnak a bizományosi tevékenység- gel. Ezeket a költségeket a bizományos – az áru fuvarozásával felmerülő költségek kivételével – külön nem számíthatja fel a megbízónak, mert eze- ket törvényi rendelkezés szerint a bizományi díj magában foglalja. A költ- ségek másik csoportját azok a költségek alkotják, amelyek nem foglaltat- nak a bizományi díjban. Ezek közül a bizományos csak a szükséges és hasznos költségek megtérítését követelheti, de ezt akkor is, ha egyébként a díjra nem tarthatna igényt. A szerződés megszüntetése A bizományi szerződés bizalmi jellegű. Ezért azt bármelyik fél felmondás- sal megszüntetheti. A felmondással azonban csak a bizományi szerződé- sen alapuló szerződés megkötéséig lehet élni. A megbízó azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, a bizományos viszont csak 15 napos felmon- dással szüntetheti meg azt, a megszűnés egyéb eseteire a megbízás szabá- lyai irányadóak (pl. halál, cselekvőképtelenné válik a bizományos stb.). Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 175 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 175 ► 12. Az árutovábbítás szerződéstípusai 12.1. Az árutovábbítás fogalma, fejlődése és szabályozása 12.1.1. A közlekedés fejlődésének áttekintése Az áruszállítás mindenfajta gazdasági tevékenység nélkülözhetetlenül fontos alapfeltétele: nem képzelhető el semmilyen ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi tevékenység a javaknak az ember által tudatosan szervezett rendszeres és tömeges helyváltoztatása nélkül. Mind a termelés, mind a fogyasztás megbénulna a megtermelt javak térbeli elosztása nélkül. Az áruszállítás jelentősége egyenes arányban növekszik a gazdasági, a technikai, a nemzetközi kapcsolatok fejlődésével, az életszínvonal emelkedésével. Az áruszállítás jelentősége azonban a társadalmi-gazdasági fejlődés korai korszakaiban sem volt lebecsülhető tényező. Különösen igaz ez a nagykiterjedésű ókori birodalmakra, amelyek hatalmas térbeli távolságait csak kiépített utak, elsősorban állati vontatású kez- detleges járművek és specializált szállítási szervezetek kialakításával lehetett leküzdeni. Kiemelkedő jelentőségű volt ebben a korszakban a meglepően fejlett hajózás, elsősorban a Mediterráneumban. Az áruszállítás műszaki-technikai szintje, szervezettsége és jogi feltételrendszere azonban a római birodalom korszakában emelkedett magas szintre. Az utóbbira jellemző, hogy csíráiban már ebben a korszakban kialakultak a modern fuvarjog egyes alapintézményei, pl. a közös hajókár fogalma, a hajós fokozott felelőssége stb. A római birodalom felbomlása után a területén kialakult feudális államok zárt, önellá- tó termelési struktúrája, a gyenge közbiztonság és a központi hatalom gyengesége nem segítette a közlekedés fejlődését. Még a tengeri hajózás fejlődése is megtorpant, holott ez az áruszállítási mód függ legkevésbé közvetlenül az egyes államok belső rendjétől, fejlett- ségétől és közbiztonságától. Az áruszállítás az ipari forradalmat követő gazdasági növekedés, az árutermelés kiala- kulása, a műszaki, technikai fejlődés és a központosított nemzeti államok kialakulása révén kezdte meg addig soha nem tapasztalt mennyiségi és minőségi fejlődését. Különö- sen fontos szerepet játszottak a XIX. század közepétől megkezdett vasútépítések, melyek eredményeként a század második felében kialakult Európában a vasutak egybefüggő hálózata, s ezzel megteremtődött a javak tömeges, rendszeres és szervezett szállításának technikai, szervezési és jogi feltételrendszere. Ebben a korszakban jött létre a vasúti fu- varjog szinte valamennyi fontos jogintézménye, melyek egységes alkalmazását az 1992-és Berni Egyezmény (amely a jelenlegi egyetemes európai vasúti fuvarozási egyezmény előd- je volt) biztosította. A XX. századi műszaki fejlődés a szárazföldi, illetőleg a légi közlekedés technikai fel- tételeit is megteremtette, amit a jogi szabályozás is követett. A légi közlekedés magánjogi feltételeit az 1929-ben aláirt Varsói Egyezmény egységesítette, míg a szárazföldi gépjárműközlekedés csupán a század második felében lett – a nagyarányú útépítések, a nemzetközi forgalom politikai, jogi feltételeinek s a járművek műszaki fejlesztésének következtében – a vasúti szállítás igazi versenytársa, s ezáltal eltérő jogi szabályozás igénylője. Hazánkban a gépjárművel végzett fuvarozások területén az 1948-ban kibocsá- Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 176 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 176 ► tott Gépjármű Üzletszabályzat, a nemzetközi fuvarozás területén pedig az 1956-ban megalkotott CMR egyezmény előírásai képezték az első szabályozást. A tengeri hajózás mindvégig megtartotta kiemelkedő jelentőségét, és a technikai fejlő- déssel lépést tartva napjainkban is óriási szerepet játszik, elsősorban a nemzetközi áru- szállításban. A tengeri hajózás jogi feltételrendszerének fejlődése eltérő úton haladt, mint a kontinentális jogfelfogásra épülő többi közlekedési ág fuvarozási szabályozása, hiszen a hajóelismervényekre vonatkozó Brüsszeli Egyezmény (1931-ben ratifikálta Magyarország) elsősorban az angolszász bírói gyakorlat megoldásaira támaszkodik.(Az 1978-ban létrejött Hamburgi Egyezmény azonban már jelentősebb közeledést árul el a kontinentális jog rendszeréhez.) Napjainkban a közlekedést a jelentős mennyiségi növekedés, a nemzetközi szállítások részarányának emelkedése, s olyan új szállítási, rakodási módok kifejlesztése jellemzi, amelyek az egész szállítási folyamatot átfogják, s biztosítják – az egyes szállítási, árukeze- lési, rakodási elemek láncszerű összekapcsolásával – azt, hogy egyetlen szerződés kereté- ben több azonos, vagy eltérő fuvarozási módot (vasúti, vízi, légi stb.) egységbe foglalva az egyetlen folyamatként jelenjen meg, s mindvégig azonos szabályok érvényesüljenek. En- nek elősegítésére nemzetközi fórumok is törekednek, s 1980-ban az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája megállapodást (ENSZ Konvenció) fogadott el a nemzetközi multimodális árufuvarozásról. 12.1.2. Az árutovábbítás fogalma és változatai A termeléshez szükséges alapanyag, félkésztermék, illetőleg a késztermék térbeni mozgása, elosztása gyakran oly módon történik, hogy az áruszállí- tást maga a termelő vagy a felhasználó végzi el saját járművével (leginkább gépjárművel). Általában azonban erre szakosodott szakvállalatok juttatják el az anyagot, terméket stb. – saját fuvareszközeikkel, ellenérték fejében, szerződés alapján – a rendeltetés helyére. Ezt a tevékenységet nevezzük árutovábbításnak. Az árutovábbítás fogalomkörébe beletartozik a fuvarozás, a jármű rendelkezésre bocsátása (vállalkozás), a jármű bérlete és a szállítmányozás. Ezek közös vonása, hogy az áru rendeltetési helyére való eljuttatása polgá- ri jogi szerződés alapján – ellenérték fejében – történik. Különböznek azonban a szerződés tárgyában, vagyis a vállalt tevékenység jellegében, tartalmában, de a felelősség alapjait s mértékét illetően is. Az egyes áruto- vábbítási változatok legfontosabb jellemzői a következők: Fuvarozás A fuvarozó az árut átveszi, őrizetében tartja, rendeltetési helyére továbbítja és ott kiszolgáltatja. A fuvarozás történhet vasúton, közúton, légi és vízi úton. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 177 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 177 ► Rendelkezésre bocsátás (vállalkozás) A jármű üzemben tartója (tulajdonosa, bérlője, más használója) a járművet személyzettel együtt árutovábbításra alkalmas módon kiállítja, s a megren- delő által meghatározott áruszállítási feladatot elvégzi. (A továbbított árut a vállalkozó nem veszi át megőrzésre, arról fuvarlevelet, hajóselismervényt stb. nem állítanak ki.) A rendelkezésre bocsátás közúti, vízi és légi áruto- vábbítás körében fordul elő. Egyes változatait – elsősorban a légi és a ten- geri árutovábbításban – charternak is nevezik. A jármű bérlete A bérbeadó a járművet (személyzet nélkül) adja a bérlő időleges használa- tába. Közúti, vízi és légi szállítóeszközök bérbeadása gyakori. A járműbér- let történhet dologbérleti, illetve haszonbérleti formában is. A szállítmányozás A szállítmányozó a szállítási piac „nagykereskedője”, összeköti a fuvarpiaci keresletet és kínálatot. Lényegében közvetítő tevékenységet lát el: a szál- lítmányozó (speditőr) az árutovábbítást más személyekkel (fuvarozókkal, hajósokkal) végezteti el. Lényeges, hogy a fuvarozók, hajósok tevékenysé- géért nem felel, annak ellenére, hogy ezen vállalkozásokkal a szerződést saját nevében köti meg. A költségek, és az előzőek szerint a kockázat a megbízót (az árukibocsátó helyet) terheli. 12.1.3. Az árutovábbítás jogi szabályozásának rendszere Az árutovábbítás valamennyi változatát jogszabályok rendezik. A jogi szabályozás módja természetesen annak függvénye, hogy belföldi vagy nemzetközi árutovábbításról van-e szó, de jelentős eltérések adódnak az egyes árutovábbítási módozatok, változatok sajátos- ságaiból, különleges körülményeiből, az adott tevékenység speciális jellemzőiből. Így alapvetően fontos eltérések mutatkoznak a jogi szabályozás módszereiben aszerint, hogy az adott árutovábbítási tevékenység zárt technológiai folyamatban realizálódik (pl. vasúti fuvarozás), vagy kötetlen, a felek szabad megegyezésétől függő árutovábbítási technoló- gia alkalmazására (pl. közúti fuvarozás, szabad hajózás) van lehetőség. Fentiek alapján külön kell a belföldi, illetőleg több országot érintő (nemzetközi) árutovábbítás szabályait áttekinteni, s meg kell különböztetni ezeken belül az egyes árutovábbítási változatok szabályait is. (Már itt fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szabályo- zás gyakran annak az országnak a belső jogát rendeli alkalmazni, melyben a jogvitát a bíróságok eldöntik.) A belföldi árutovábbítás szabályai három szinten épülnek egymásra. Ezek a Ptk., a kormányrendeletek, és az általános szerződési feltételek. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 178 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 178 ► 12.1.3.1. A belföldi árutovábbítás szabályai • A belföldi árutovábbítás legfontosabb és legalapvetőbb szabályait a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) tartalmazza. Ennek általános szabályai (pl. a személyiségre, tulajdonjogra, a kötelmi kapcsolatokra vonatkozó álta- lános előírásai) mellett különös jelentőségű a XLI., és a XLIII. fejezet, amelyek a fuvarozás, illetve a szállítmányozás életviszonyait rendezik. (Természetesen fontosak a vállalkozásra és a bérletre vonatkozó elő- írások is, amelyek a rendelkezésre bocsátás és a járműbérlet esetében alkalmazandók.) • Fontos szabály, hogy az alacsonyabb rendű jogszabályok csak akkor térhetnek el a Ptk. előírásaitól, ha azt a Ptk. lehetővé teszi. Ebből kö- vetkezik, hogy az árutovábbításra vonatkozó valamennyi szabálynak összhangban kell lennie a Ptk. előírásaival. (Kivétel csak a hajózás és légi fuvarozás területén lehetséges.) Egyébként a Ptk. előírásai irány- adók a nemzetközi árutovábbítás esetében is, kivéve, ha nemzetközi szerződés, egyezmény vagy szabály másképpen nem rendelkezik, tehát ha nemzetközi jogforrás eltérő szabályokat tartalmaz, azokat kell al- kalmazni. • Az árutovábbításra vonatkozó belföldi szabályok következő csoportját a kormányrendeletek képezik. Ezek az egyes árutovábbítási változatok sajátosságai miatt szükséges eltérő szabályokat, illetőleg az adott áruto- vábbítási módozat fontosabb részletszabályait tartalmazzák. Jelenleg a következő szabályozások hatályosak: – KÁSZ (a Közúti Árutovábbítási Szerződésekről szóló 2/1981 (I.31.) MT. sz. rendelet), amely a belföldi közúti fuvarozás mellett a közúti járművek bérletének és rendelkezésre bocsátásának, továbbá egyes szállítmányozás jellegű szolgáltatások szabályozására vonat- kozik. Szabályozási módszerét tekintve ún. diszpozitív keretszabá- lyozás, amely a jogviszonynak csupán a legfontosabb sarokpontjait szabályozza (pl. határidő), egyebekben a szerződő felek teljes körű szerződési autonómiával rendelkeznek. – VÁSZ (a Vasúti Árufuvarozási Szerződésekről szóló 152/1996 (X. 15.) kormányrendelet) a vasúti árufuvarozás viszonyait szabályoz- za. Szemben a korábbi jogszabály kogens, közszolgáltatói elemeket hordozó technikájával, ez a szabályozás is diszpozitív keretszabály- nak minősül. A részletes szabályokat a vasutak által kibocsátott „Általános Szerződési Feltételek” tartalmazzák, amelyek „kiegészí- Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 179 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 179 ► tő feltételek” megnevezéssel teszik teljessé a kormányrendeleti sza- bályozást. A VÁSZ, a kiegészítő feltételek, továbbá a különféle mellékletek együttesen képezik a Vasúti Üzletszabályzatot. – LÁSZ (a Légi Árufuvarozás Szabályairól szóló 26/1999 (II. 12.) kormányrendelet) váltotta fel a korábbi szabályozást, a Légi Fuva- rozási Szabályzatot, amely a légi személyszállításra is vonatkozott. A LÁSZ a légi fuvarozás legalapvetőbb intézményeit szabályozza. A részletes feltételeket az ún. Kezelési Utasítások tartalmazzák, amelyek jogi szempontból ugyancsak Általános szerződési feltéte- leknek minősülnek. – A Budapesti Egyezmény váltotta fel a Hajózás Árufuvarozási Szabály- zatát (HÁSZ) a belföldi folyami (dunai) árutovábbítás tekintetében. A szabályozás érdekessége az, hogy a jelzett nemzetközi egyez- mény szabályainak direkt alkalmazását írta elő jogszabállyal a kor- mányzat (olyan kormányrendelettel, melynek egyetlen rendelkezése az egyezmény belföldi alkalmazásának elrendelése). A Budapesti Egyezmény (mintájául a Rajnai Egyezmény szolgál) már az európai szabályozás közvetlen hatályosulása Magyarországon. • A belföldi árutovábbítás szabályozásának harmadik szintjét az általános szerződési feltételek képezik. Ezek esetenként sajátos elnevezést kapnak (pl. kiegészítő feltételek), azonban jogi természetük ettől nem változik meg: a nagyfuvarozók által kibocsátott egyoldalú feltételrendszer, amely az árutovábbítás részletes szabályait tartalmazza. Ily módon közvetítenek a jogszabályi szabályozás, továbbá a konkrét szerződések között. 12.1.3.2. A nemzetközi árutovábbítás szabályai Vasúti fuvarozás Egyetemes európai jogforrás a COTIF Egyezmény (Nemzetközi Vasúti Fu- varozási Egyezmény), melyet Magyarország is aláirt, és 1985-től alkalma- zásra is kerül. Tartalmazza az OTIF (Nemzetközi Vasúti Fuvarozás Ál- lamközi Szervezete) szervezetének és jogosultságainak szabályait, továbbá a nemzetközi személy ás árufuvarozás előírásait. A CIV (Nemzetközi Vasúti Személy és Poggyászfuvarozási Szerződés Egységes Szabályai) az egyezmény „A” függelékét, a CIM (Nemzetközi Vasúti Árufuvarozás Egy- séges Szabályai) az egyezmény „B” függelékét képezi (eredetileg a jelenlegi két függelék önálló nemzetközi szerződési státuszt élvezett). Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 180 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 180 ► A nemzetközi vasúti árufuvarozási feltételeket tehát a CIM tartalmazza. Tagjai az európai országok, továbbá néhány közel-keleti és észak-afrikai ország. Alkalmazására akkor ke- rülhet sor, ha a küldeményt közvetlen fuvarlevéllel olyan útvonalra adják fel fuvarozásra, amely legalább két tagállam területét érinti, és olyan vonalakon történik a fuvarozás, amely az egyezmény vonaljegyzékében szerepel. Az egyezmény maga szabályozza a fuva- rozási folyamat egyes elemeit (az áru felvételének előfeltételeit, a fuvarozási kötelezettség szabályait, a fuvarlevélre, az áru állapotára, csomagolására‚ jelölésére stb. vonatkozó sza- bályokat, a szerződésmódosítás előírásait, továbbá a felelősség és az igényérvényesítés szabályait), míg más fuvarozási feltételek meghatározását a belföldi jogszabályokra bízza (pl. kocsimegrendelés, rakodás stb.). A CIM mellékleteit képezik: • RID (Veszélyes Áruk Vasúti Fuvarozásáról szóló Nemzetközi Szabályzat), • RIP (Magánkocsik Vasúti Fuvarozásáról szóló Nemzetközi Szabályzat), • RICO (A Szállítótartályok Fuvarozásáról szóló Nemzetközi Szabályzat) és • RIEX (Az Expresszáruk Fuvarozásáról szóló Nemzetközi Szabályzat). Az SZMGSZ (Megállapodás a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról) a va- lamikori szocialista országok vasúti árufuvarozásra vonatkozó megállapo- dása. A részes államok közötti közvetlen nemzetközi vasúti áruforgalmat szabályozza, vagyis a CIM-hez hasonlóan több – legalább két – részes állam közötti vasúti árufuvarozásra vonatkozik. 1990-ben Magyarország felmondta a tagságát, azonban 2004-től újra az SZMGSZ tagja, mert en- nek révén a volt Szovjetunió utódállamaival, illetve a távol-keleti orszá- gokkal folytatott áruforgalomban ennek révén áttekinthető, multilaterális feltételrendszer szabályozza az ezen viszonylatokban végzett fuvarozások viszonyait. Közúti fuvarozás A nemzetközi közúti fuvarozás szabályait a CMR (Egyezmény a Nemzet- közi Közúti Árufuvarozási Szerződésekről) tartalmazza. Az 1956-ban lét- rejött egyezménynek részese az európai országok legtöbbje. A CMR al- kalmazásának feltétele, hogy a feladási és a rendeltetési hely két ország területén legyen, és legalább egyikük egy tagország területére essék. Folyami hajózás A Duna-menti országok hajózási társaságai az 1955-ös Pozsonyi egyez- ménnyel hozták létre a „Dunai Árufuvarozási Feltételeket” (DAF). 2005- ben Budapesten született meg az a nemzetközi egyezmény, amely a dunai árufuvarozás feltételrendszerét – tisztán üzleti viszonyokra alapozottan – újraszabályozta (Budapesti Egyezmény). Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 181 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 181 ► Tengeri árutovábbítás A hajóselismervényekre (bill of lading) vonatkozik a „Brüsszeli Egyezmény”, más néven „Hágai Szabályok” (Egyezmény a Tengeri Hajóraklevél Feltét- eleinek Egységesítéséről). Az l978-ban létrejött „Hamburgi Egyezményt”, más néven „Hamburgi Szabályokat” egy olyan szabályozás iránti igény hozta létre, amely a korábbi szabályozás szemléletmódját meghaladva, a felek felelősségének és kockázatának kiegyensúlyozására irányult (a Brüsszeli Egyezményben a hajós felelőssége ugyanis rendkívül enyhe. A vonalhajózási konferencia az adott vonalon közlekedő hajókat, kikö- tőket üzemelteti, s az érdekelt hajóstársaságok hozzák létre. Az ENSZ Kereskedelmi ás Fejlesztési Konferenciája elsősorban a fejlődő országok esélyegyenlőségének biztosítására alkotta meg a Vonalkonferenciák Magatar- tási Kódexe c. ENSZ konvenciót (megfelelő aláírás hiányában nem lépett hatályba). A charter party-kra („hajóbérletre”) nem született nemzetközi egyez- mény, azokra elsősorban az angolszász gyökerű bírói gyakorlat nyújt jog- alkalmazási támpontot. Ehhez fontos segítséget adnak az egységesített szerződési formulák (pl. a GENCON, amelyet a „Balti Nemzetközi Hajó- zási Konferencia” (BIMCO) bocsátott ki). A légi fuvarozás A légi árutovábbítás nemzetközi szerződése az 1929-ben elfogadott „Egyezmény a Nemzetközi Légifuvarozás Szabályainak Egységesítéséről” szóló Varsói Egyezmény, melyet a Hágai protokoll (jegyzőkönyv) egészített ki. Elsősorban a fuvarlevélre ás a felelősségre vonatkozó szabályokat tar- talmazza. Multimodális árutovábbítás Az összetett fuvarozás jelentősége a nemzetközi árutovábbításban egyre nagyobb szerepet játszik, mert a nemzetközi áruforgalom szinte a mértani haladvány szerint, folyamatosan növekedik. A multimodális árutovábbítás jelentőségét az adja, hogy az egyes közlekedési alágazatokban realizált áru- továbbítás összekapcsolódik, és ennek révén az egész fuvarozási folyamat összefüggő egységet alkothat. Ennek megteremtését kívánja elősegíteni az 1980-ban létrehozott „ENSZ Konvenció a nemzetközi multimodális árutovábbí- tásról”. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 182 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 182 ► 12.2. A fuvarozás 12.2.1. A fuvarozás fogalma, alanyai, tárgya és tartalma A fuvarozási szerződés a jog nevesített, önálló szerződéstípusa, fogalmát a Ptk. 488. § (1) bek. az alábbiak szerint definiálja: „Fuvarozási szerződés alap- ján a fuvarozó köteles díjazás ellenében a küldeményt a rendeltetési helyre továbbítani és a címzettnek kiszolgáltatni”. A fuvarozási szerződés alanyai Ebben a szerződéstípusban az alanyok a fuvarozó és a fuvaroztató. Fuvarozó az, aki a küldemény rendeltetési helyre történő továbbítását a szerződés alapján elvállalja. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy az árut felvevő fuvarozó a küldemény továbbítását, további fuvarozását más fuva- rozóra bízza, tehát a jogviszonyban – egymást követően – több fuvarozó is szerepet kap. Ez mind a belföldi, mind a nemzetközi fuvarozásban gyakori. Fuvaroztatók: a feladó és a címzett. Fuvaroztatói oldalon gyakran sze- repel a költségviselő is, aki a fuvarköltségek megfizetését vállalja. A fuvarozási szerződést a kötött technológiájú fuvarozási változatoknál (pl. vasút) a feladó köti meg a fuvarozóval, s a küldemény fuvarozásra való átadása is az ő feladata. A címzett általában az áru átvételével lép be a szerződésbe, s jogosítványai is jobbára az átvétellel kapcso1atok. Némileg más a helyzet a kötetlen technológiájú árufuvarozási változatok esetében (pl. közúti kocsirakományú fuvarozás), amelyek körében gyakran előfordul, hogy a fuvarozóval csak egyetlen személy – a fuvaroztató – áll jogviszonyban, tehát ugyanaz a személy kerül „feladói” és „címzetti” pozícióba. Mindkét változat eseté- ben gyakori, hogy más személyek is közreműködnek valamelyik fuvaroztató érdekében, ilyenkor ezek megbízottnak minősülnek. A fuvarozási szerződés tárgya A szerződések tárgya az a szolgáltatás, melyre a kötelezett, jelen esetben a fuvarozó vállalkozik. A szolgáltatás elemei a következők: • a fuvarozó az árut átveszi, saját fuvareszközével a rendeltetési helyre továbbítja, s ott kiszolgáltatja, • az árut az átvételtől az átadásig épen és hiánytalanul megőrzi, • valamint a fuvarozással kapcsolatos egyéb teendőket ellátja. A fuvarozó szolgáltatása tehát vállalkozási (a küldemény továbbításának megszervezése és elvégzése), letéti (a küldeményt köteles megőrizni) ele- mekből áll. Ezek a fuvarozás nélkülözhetetlen tartalmi elemei. Járulékosan Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 183 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 183 ► és esetlegesen más tevékenységet is végezhet a fuvarozó, pl. megbízási feladatokat (a fuvarokmányokat a fuvarozó kezeli, az utánvétet beszedi stb.), vállalkozási feladatokat (elvégezheti a rakodást) stb. Ezen járulékos elemek nem fogalomalkotó elemei a fuvarozásnak. A fuvarozási szerződés tartalma Ebbe a fogalomkörbe tartoznak azok a jogok és kötelezettségek, amelyek a feleket megilletik, ill. terhelik (pl. a fuvaroztatót terhelő csomagolási, rakodási, árukísérői, a fuvarozót terhelő kocsikiállítási, áruátvételi, ok- mánykezelő stb. kötelezettségek). Az egyes jogszabályok, nemzetközi egyezmények a felek jogait ás kötelességeit részletesen szabályozzák, bizo- nyos fuvarozási változatoknál azonban nagy szerep jut a felek által kötött szerződésnek, amelyben kölcsönös jogaikat és kötelezettségeiket mintegy „önszabályozással” rendezik (közúti, tengeri fuvarozás). 12.2.2. A fuvarozási szerződés és létrejötte A szerződés lényege az, hogy belőle – melyet a felek kölcsönös és egybe- hangzó akaratnyilatkozattal maguk hoztak lét re – jogok és kötelezettségek hárulnak a felekre. A szerződéseket a felek tehát jobbára saját akaratelhatározásukból hoz- zák létre. Mögötte egyébként valamilyen gazdasági érdek húzódik meg, leggyakrabban külkereskedelmi vagy adásvételi, vagy egyéb szerződés te1jesítésének érdeke: az eladó a vevő telephelyére kívánja az eladott árut eljuttatni. Az áruviszonyokban a felek szerződési autonómiával – szabadsággal – rendelkeznek, egyes esetekben azonban – különösen valamilyen gazdasági egyenlőtlenség, monopolhelyzet vagy az állampolgárok nyomós érdeke esetén – a jog szerződéskötési kötelezettséget írhat elő. Ez a fuvarozás körében a nemzetközi vasúti fuvarozás esetén érvényesül: a vasút a fuva- rozást elvállalni köteles, ha az lehetséges (a küldemény fuvarozásra alkal- mas, a vasút eszközei a fuvarozás teljesítésére elegendőek), és a fuvarozta- tó a szabályzatokba foglalt kötelezettségeinek eleget tesz. A fuvarozási kényszer a nemzetközi vasúti fuvarozás mellett a belföldi közúti darabáru fuvarozás és a tehertaxi rendelkezésre bocsátása körében funkcionál. A fuvarkényszer megsértése esetén a CIM forgalomban és a belföldi darab- árunál a fuvarozó kártérítéssel tartozik. A szerződés megkötése két változatban történhet: Reál-aktussal, vagyis a küldeménynek fuvarozásra történő átvételének tényével, mintegy automatikusan. Ez a mód volt általános a XX. szd. ’80- Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 184 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 184 ► as éveiig. Ez a jogi megoldás kiküszöböli a felek esetenkénti alkuját (erre szükség amúgy sincs, hiszen a fuvarozási feltételeket a szabályozások rész- letesen maghatározzák), másrészt a fuvarozási kényszer intézményéhez igazodva a tömegszerű fuvarozási szerződés megkötését leegyszerűsíti, szinte automatikussá teszi: az árut csupán át kell adni a furozónak, s ezzel a szerződés létre is jön. Jelenleg a magyar jogban csupán a VÁSZ és a LÁSZ alkalmazza a reál-aktus intézményét, abban az esetben, ha a felek között formális szerződés nem jött létre, viszont a fuvarozó az árut fuva- rozásra felvette. Konszenzussal (akarategyezőség kinyilvánításával): a szerződő felek a szerződés megkötésére irányuló szándékukat szóban, írásban vagy ráutaló magatartással kölcsönösen és egybehangzóan kinyilvánítják. Egyébként ez a szerződéskötési mód tekinthető általánosnak, s a reálszerződés a kivéte- lesnek. A szerződéskötés folyamata valamelyik fél ajánlatával kezdődik, s az ajánlat elfogadása (visszaigazolása) már a szerződés létrejöttét jelenti (eltérő tartalmú visszaigazolás új ajánlatnak minősül, amelyet most már az eredeti ajánlattevőnek kell elfogadnia: a szerződés csak kinyilvánított teljes akarategyezőség esetén jön létre). A fuvarozási szerződésnek általában nincs előirt formai követelménye, tehát szóban és írásban (sőt ráutaló ma- gatartással, vagyis olyan cselekménnyel, amely a felek szándékát egyértel- műen tükrözi) egyaránt megköthető. A szerződés vonatkozhat egyetlen fuvarteljesítményre, vagy tartós, nagy volumenű fuvarfeladatok elvégzésére. • Eseti szerződésekről beszélünk akkor, ha a szerződés csupán egyetlen fuvarfeladatra vonatkozik, p1. egy vasúti kocsi küldemény meghatáro- zott helyre történő továbbítására. • Keretszerződésről (a belföldi fuvarjogban) akkor van szó, ha a szerződés időközönként ismétlődő fuvarfeladatok vagy nagymennyiségű áru hu- zamos idejű együttműködést igénylő fuvarozására vonatkozik. („Ke- retszerződés” kötése a nemzetközi fuvarozás körében sem ritka, habár a szerződéskötési gyakorlat magát az elnevezést nemigen használja.) A belföldi jog a keretszerződés érvényességét írásbeli formához köti, de ennek elmaradása nem jár a szerződés teljes érvénytelenségével, ha ugyanis a teljesítést már megkezdték, a teljesített szolgáltatás mértékéig a szerződés érvényesnek minősül. A gazdálkodó szervezetek tartós kapcsolatokra épülő nagyvolumenű áru- szállítási igényeinek kielégítésére a keretszerződések a legalkalmasabbak, Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 185 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 185 ► mert a kölcsönös együttműködés feltételeinek rögzítése révén tevékenysé- gük összehangolható és a fuvarfeladatok gazdaságosan, gyorsan és bizton- ságosan végrehajthatók. A spontán felmerülő, egyedi fuvar feladat megol- dására természetesen csak eseti szerződés kötésével van lehetőség. A jogszabályok, egyezmények meghatározzák azokat az árucsoporto- kat, amelyek fuvarozására szerződés nem köthető (fuvarozásból kizárt tár- gyak). Ezek legfontosabb csoportjai: • a jogszabályi tilalom alá eső tárgyak (pl. postamonopólium körébe tar- tozó levél, csomagküldemények, kábítószerek, hatósági intézkedésekkel kizárt küldemények, mint pl. élőállatok száj és körömfájás esetén stb.); • a tömegük, terjedelmük, egyéb tulajdonságuk miatt nem alkalmasak a fuvarozásra; • az olyan veszélyes áruk, amelyek különleges óvóintézkedések mellett sem tehetők fuvarozhatóvá. A küldemények egy csoportja azonban bizonyos különleges feltételek biz- tosítása esetén fuvarozásra alkalmassá tehető (feltételesen fuvarozható áruk). Ezek a feltételek jogi, műszaki, szervezési jellegűek lehetnek. • Bizonyos áruk csak hatósági engedéllyel fuvarozhatók. Leggyakrabban az élőállatok, állati nyerstermékek fuvarozása során kell a fuvarozónak belföldi forgalomban ilyen okiratokkal rendelkeznie a küldemény to- vábbítása során. Nemzetközi forgalomban alapvetően fontosak a be- és kiviteli engedélyek, vámokmányok stb. • Egyes küldemények fizikai sajátosságai (tömege, mérete, terjede1me, öngyulladó-, robbanásveszélyes, mérgező tulajdonságai stb.) teszik szükségessé speciális fuvarozási eszközök, továbbítási mód, kezelési el- járások stb. alkalmazását. Az ún. veszélyes áruk fuvarozásának feltételeit vasúton CIM viszonylatban a RID, SZMGSZ viszonylatban a 4.sz. melléklet, közúton az ADR, a folya- mi hajózás területén pedig az ADN tartalmazza. Ezek rögzítik a különböző osztályokba sorolt veszélyes áruk megnevezését és leírását, kezelésének, vizsgálatának, csomagolásának, jelölésének stb. előírásait. A veszélyes áruk osztályai a következők: robbanóanyagok és -tárgyak, sűrített, cseppfolyósított vagy nyomás alatt oldott gázok, gyúlékony folyadékok, gyúlékony szilárd anyagok, gyújtóhatású anya- gok, mérgező anyagok, radioaktív anyagok, maróanyagok. Az előírások tartalmazzák a szállításra felhasználható járművek, berendezések, felszerelések előírásait, a berakásra, Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 186 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 186 ► kirakásra, árukezelésre vonatkozó szabályokat, a járművek közlekedésére vonatkozó kü- lönleges normákat és rögzítik azokat a jelöléseket, bárcákat, amely alkalmazása kötelező. A küldemények más részének különleges fizikai vagy vegyi tulajdonsága olyan veszély- forrásnak minősül, amely más jellegű állami-közhatalmi beavatkozást, jogszabályi rende- zést igényel. Erre akkor van szükség, ha a különleges feltétel nem csupán a fuvarozhatóvá tételt, hanem elsősorban a forgalombiztonság, ill. a személy- ás vagyonbiztonság megóvá- sát szolgálja. A legfontosabb ilyen szabályokat a hatósági jellegű forgalmi előírások (pl. közúton a KRESZ, vasúton a forgalmi utasítás) tartalmazzák. A KRESZ előírásokat tartalmaz a küldemények elhelyezésére, megjelölése, esetenként a közúti jármű különleges jelzéssel való ellátása, a gépjármű vezetőjének magatartása stb. vonatkozásában. Különös figyelemmel, körültekintéssel kell megválasztani azokat az árudarabokat, amelynek a járművön való együttes elhelyezésére, együttes fuvarozására sor kerülhet. Ez vonatkozik természetesen a korábban említett ún. veszélyes áruk azon csoportjára, ame- lyek önmagukban veszélytelenek, s csupán más anyag jelenlétében válnak robbanás- vagy tűzveszélyessé. Bizonyos áruféleségek fuvarozása csupán a fuvaroztató (ill. megbízottja jelenlétében, vagyis árukísérettel lehetséges. A kíséretet igénylő áruk három csoportba sorolhatók: • nagyértékű áruk (pénz, művészi értékű tárgy, régiség, értékes szőrme, különleges műszer stb.) kíséretére ezért van szükség, hogy az ezek to- vábbítása során az elveszés, kicserélés, eltulajdonítás kockázata, ill. a fuvarozó felelőssége csökkenjen (az ilyen áruk fuvardíja ugyanis arány- talanul csekély az áru értékéhez igazodó fuvarozói felelősséghez viszo- nyítva); • olyan küldemények, amelyek felügyeletet, gondozást, kezelést igényel- nek (pl. élőállat etetést, itatást, ápolást, felügyeletet igényel (azonban ezek ellátása meghaladja a tömegfuvarozótól elvárható általános áruke- zelési tevékenység körét); • végül a jogszabályok előírása következtében egyéb okból csak kíséret- tel továbbítható áruk, pl. veszélyes áruk. A különleges feltételekkel fuvarozható áruk fuvarozásának feltételeit a fuvaroztatónak kell biztosítania. Mindenekelőtt a fuvarozó tudomására kell hoznia, hogy a küldemény ebbe a kategóriába tartozik, és közölnie kell azokat az előírásokat is, amelyek az áru kezeléséhez szükségesek. Az előirt különleges csomagolást, védőburkolatot, speciális göngyölegeket stb. is a fuvaroztatónak kell biztosítania. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 187 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 187 ► Ha a fuvaroztató e kötelezettségeit megszegi, kártérítési kötelezettség- gel tartozik, s a felmerült költségeket, kiadásokat is meg kell térítenie. 12.2.3. A fuvarlevél A fuvarjog egyik legsajátosabb és legfontosabb intézménye a fuvarlevél. Nyomai már a fuvarozás „őskorában” fellelhetők voltak, a XIX. század fuvarozási gyakorlata és jogalkotása (pl. a fuvarosokról szóló l840. évi XX. tv.) pedig már használatát kötelezővé tette. A fuvarlevél jelentőségét érzékelteti, hogy valamennyi nemzetközi egyezmény részletesen szabályozza, s ezek legfontosabb szabályait éppen a fuvarlevélre és használatára vonatkozó előírások képezik (a felelősségi szabályok mellett). A fuvarlevél legfontosabb funkciója az, hogy a szerződés létrejöttének és a küldemény átvételének bizonyítékául szolgál. Fontos annak kiemelése, hogy nem a fuvarlevél kitöltése és átvétele (a fuvarozó részéről) jelenti a szerződés létrejöttét, ez az aktus csupán deklarálja, bizonyítja a szerződés megköté- sének tényét (amely konszenzuál szerződéseknél az egybehangzó nyilatko- zattal, reál szerződéseknél a küldemény átvételével jön ténylegesen létre). A fuvarlevél további rendeltetése az is, hogy mintegy naplóként szolgál. Végigkíséri a fuvarozás során a küldemény útját, s a lényeges körülménye- ket, történéseket, adatokat ebben kell rögzíteni (pl. fuvarozási akadály, utólagos rendelkezés stb.). A fuvarlevél ezen felül tartalmazza a fuvaroztató egyes fontos rendelke- zéseit, észrevételeit, nyilatkozatait (érdekbevallás, hiányos csomagolású külde- mények átvételére vonatkozó utasítás, veszélyes áru kezelésére vonatkozó bejegyzés stb.). megállapításait is. A fuvarlevél formájára, példányszámára, kitöltésére az egyes jogsza- bályok, egyezmények – a fenti tartalmi azonosságok ellenére – eltérő ren- delkezéseket tartalmaznak. A fuvarlevél különleges válfaját képezik a hajózásnál alkalmazott hajóraklevél (vagy hajóselismervény, Bill of Lading, Conossement), me- lyek lényege az, hogy megtestesítik a fuvarozott árut, s értékpapírként funkcionálnak, tehát átruházhatók, forgathatók. Az árut a hajóraklevél, különleges fuvarlevél birtokosának kell kiszolgáltatni (természetesen an- nak függvényében, hogy bemutatóra, névre vagy rendeletre szóló rakle- vélről van-e szó). Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 188 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 188 ► 12.2.4. A fuvarozás előkészítése 12.2.4.1. A küldemény csomagolása A csomagolás funkciója a fuvarozás körében nagymértékben eltér a cso- magolással szemben más területeken támasztott követelményektől (az áru vonzóvá tételének, egységekbe történő kiszerelésének, könnyebb raktáro- zásának szempontjaitól). Ennek oka az, hogy a fuvarozással szükségszerű- en együtt járó behatások (rázkódás, ki-, be- és átrakások) az egyes áruféle- ségek épségét veszélyeztetik. Az e csoportba tartozó áruk jelentős részét a fuvarozás során jelentkező mechanikai hatásoktól csomagolással viszony- lag jól meg lehet óvni. Bizonyos áruféleségek, anyagok csak különleges csomagolással és más védőintézkedésekkel tehetők fuvarozásra alkalmassá (erről a különleges feltételekkel fuvarozható áruk tárgyalása során említés történt), más áruk pedig teljesen érzéketlenek a fuvarozás során keletkező mechanikai behatásokra, mint a kő, homok, szén; ezek csomagolása feles- leges. A szokványos (tehát nem a különleges feltételekkel fuvarozható áruk megóvását szolgáló) csomagolás funkcióját a belföldi jog a következők szerint határozza meg (a nemzetközi egyezmények, szokások hasonló ala- pokon nyugszanak): • az első kritérium az, hogy a csomagolás magát a küldeményt megóvja a fuvarozás tartama alatti sérülésektől, elveszéstől, megsemmisüléstől (a küldemény fogalma magában foglalja a göngyölegeket is), • de a csomagolásnak azt is meg kell akadályoznia, hogy a fuvarozás természetes igénybevételei, behatásai következtében mások személyében vagy vagyonában így különösen a közlekedési berendezésekben, más kül- deményekben, és a kezelést végző dolgozókban kár keletkezzen, illető- leg veszélyeztesse azokat. Fontos szabály, hogy az ily mértékben hiányosan csomagolt áruk fuvarozását meg kell tagadni. A csomagolás a fuvaroztató feladata. Egyes áruféleségek esetében a küldemény csomagolása azonban olyan körülményes, illetőleg költséges lenne, amely jelentősen meghaladná a hiányos csomagolással vagy csomagolás nélküli fuvarozás során bekövetkező károsodás mértékét. Ezért a jogszabályok, nemzetközi egyezmények, illetőleg a felek szerződéses megállapodásai általában lehetővé teszik, hogy a fuvaroztató – vállalva a küldemény eset- leges sérülésének veszélyét – gazdasági megfontolások alapján az árut hiá- nyos csomagolással adja fel. Ez esetben a fuvaroztató a fuvarlevélen tett Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 189 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 189 ► írásbeli nyilatkozattal közli a fuvarozóval ezen kívánságát. Ha a fuvarozta- tó rendszeresen hiányos csomagolással ad fel fuvarozásra azonos külde- ményeket, a hiányos csomagolás tényét és körülményeit részletesen tar- talmazó ún. „Általános nyilatkozatot” adhat át a fuvarozónak. Ebben az esetben az „Általános nyilatkozat”-ra csak hivatkozni kell a fuvarlevél megfelelő rovatában. Technikailag a csomagoláshoz kapcsolódik az áruk jelölése is. Erre szükség lehet • darabáru fuvarozásnál vagy átrakóforgalomban továbbított küldemé- nyek esetében (csak így biztosítható, hogy az egy küldeményt képező darabok a szükséges kezeléseknél együtt maradjanak), • továbbá egyes áruk természete különleges kezelést igényel, ás ezt ve- szélyességi bárcákkal, különféle piktogramokkal stb. kell az árukezelést végző fuvarozó tudomására hozni. A jelölés feladata a fuvaroztatót terheli. 12.2.4.2. A fuvareszköz megrendelése és kiállítása A jármű megrendelése A megállapodással létrejövő (tehát konszenzuális) fuvarozási szerződés egyik lényeges pontját tehát az a megállapodás képezi, hogy a fuvareszközt hol, mely időpontban, milyen állapotban‚ és milyen tartozékokkal köteles a fuvarozó kiállítani. Keretszerződések esetében a felek gyakran abban álla- podnak meg, hogy a kiállítás helyét és idejét a fuvaroztató megfelelő előre tartással (pl. az előző hét valamely napján) diszpozíció küldésével határozza meg. A kocsikiállítás keretszerződések esetében is szabályozható magában a szerződésben (külön kocsimegrendelés ekkor szükségtelen: a szerződés meghatározza a szükséges járművek típusát, jellegét, darabszámát stb.). Az ún. reál-aktussal létrejövő szerződések (pl. adott esetben vasúti fu- varozásnál) esetében erre nincs mód, hiszen a szerződés létrejöttét nem előzi meg feltétlenül kölcsönös tárgyalás, formális szerződéskötés, hanem a szerződés az áru átadás-átvételével automatikusan létesül. Ezért ezekben az esetekben az általános szerződési feltételek határozzák meg a fuvaresz- köz megrendelésének és kiállításának feltételeit. (A nemzetközi egyezmé- nyek e tekintetben a belföldi szabályoknak adnak utat.) A vasúti kocsi megrendelése meghatározott formaságok betartásával történik, ezek közül a legfontosabb, hogy a kocsimegrendelés formanyomtatványon történik, amelyen a kocsi Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 190 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 190 ► kiválasztásához szükséges adatokat fel kell tüntetni (a kocsi-megrendelés más módját p1. telefonközlést – külön megállapodás teheti lehetővé). Másik fontos követelmény, hogy a kocsi-megrendelés olyan időben történjék, amely lehetővé teszi a vasút részére a megfele- lő szervezési intézkedések megtételét (pl. kocsik üres futtatását). A jármű kiállítása A fuvarozó a fuvareszközt a megfelelő (a szerződésben, vagy az általános szerződési feltételben meghatározott) időben és helyen, fuvarozásra al- kalmas módon köteles kiállítani, és a fuvarozást haladéktalanul (indokolat- lan késlekedés nélkül) köteles megkezdeni. Ha a jármű kiállításával a fuvarozó késlekedik, pl. a vasút a közölt idő- pont után 1 órával sem állítja ki a kocsit, a jogszabály szankciók alkalmazá- sát teszi lehetővé. A késedelmes kocsikiállítás következményeként a fuvaroztatót megilleti az elállás joga. A fuvarozó elveszíti a fuvart, végső soron pedig elesik a fu- vardíj bevételtől. Ezen túlmenően a fuvarozót kártérítési felelősség is terheli. Ez a kárfelelősség azonban a fuvarozás sajátosságaira való tekintettel kor- látozott mértékű, nevezetesen: • meg kell térítenie a más fuvarozónak fizetett fuvardíj többletet, • meg kell térítenie a meghiúsult rakodás többletköltségeit (a rakodás, áruátvétel előkészítése stb.) • továbbá a kiállítási késedelem miatti, az áruban bekövetkezett érték- csökkenés (pl. gyorsan romló élelmiszer károsodása, naposcsibék el- hullása stb.) megtérítésének kötelezettsége is terheli a fuvarozót, felté- ve, hogy a fuvarozó ismerte, vagy ismernie kellett volna a fuvarozás tárgyát, és a fuvaroztató bizonyítja, hogy nem ő a felelős a kár bekö- vetkeztéért. 12.2.4.3. A rakodás szabályai Az árunak a fuvareszközbe történő felrakása (vasúti kocsiba, hajóba való berakása) a fuvarozás előkészítésének egyik legkényesebb mozzanata. A rakodást általában a fuvaroztató (feladó, címzett) végzi, de az olyan fuva- rozási módoknál, amely zárt technológiai láncot képez (pl. darabáru ház- tól-házig szállítása), illetőleg ahol a fuvarozó rakodógépekkel, személyzet- tel fel tud készülni a be-kirakás elvégzésére, (pl. légi árufuvarozás) a fuva- rozó vállalja a rakodást. Egyes esetekben a rakodást harmadik személy (pl. kikötőüzem, a szállítmányozó közreműködője stb.) végzi el. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 191 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 191 ► Összetett fuvarozásoknál ha több közlekedési ág vesz részt a fuvaro- zásban –‚ továbbá ha nyomtávváltozás miatt vasúti fuvarozás során az árut át kell rakni, a rendező elv az, hogy a rakodási kötelezettség az átvevő fuva- rozót terheli („rakodási elv”). A nemzetközi egyezmények a rakodás szabályozását általában mellő- zik, s a belföldi szabályozásra, illetőleg a felek megállapodására bízzák azt. Egyes területeken (pl. a tengerhajózásnál) szokványok segítik a rakodással kapcsolatos problémák megoldását. Ha a fuvaroztató késlekedik a berakással (kirakással), a fuvarozó köve- telheti kárának megfizetését, és el is állhat a szerződéstől. A rakodás elvégzése során alapvető szempont, hogy • a küldemény tömege nem haladhatja meg a jármű teherbírását, ill. ten- gelyterhelését; • a küldeménynek a rakfelületen egyenletesen kell elhelyezkednie; • s a fuvaroztató a küldemény elhelyezése során a forgalombiztonságra vonatkozó előírásokat köteles betartani. Noha a rakodás általában a fuvaroztató(k) feladata, a járművezetőt, hajós- kapitányt (első tisztet) stb. is terheli kötelezettség a rakodás ellenőrzése, felügyelete területén. Ez a felügyelet, ellenőrzés elsősorban a forgalom biztonsága, s a fuvareszköz megóvása vonatkozásában terheli a fuvarozót, s a kármegelőzés általános polgári jogi kötelezettségéből vezethető le. A fuvarozó a rakomány elhelyezése tekintetében utasítást adhat a rakodást végző fuvaroztatónak, illetőleg – a fuvaroztató költségére – a rakományt megigazíthatja, megigazíttathatja, végső soron pedig a szerződéstől el is állhat. 12.2.4.4. A küldemény átvétele fuvarozásra Az áru fuvarozásra való átvétele a reál-aktussal létrejövő szerződési válto- zatoknál (pl. esetenként vasúti és légi árufuvarozásnál) azért alapvető je- lentőségű, mert ez a tény hozza létre a fuvarozási szerződést. A konszen- zussal létrejövő szerződési változatok esetében is rendkívül fontos az átvé- tel, mert ezzel kezdődik a fuvarozási határidő, a fuvarozó fokozott felelős- sége, de ehhez a szakaszhoz kapcsolódnak az olyan fontos előkészítő te- vékenységek is, amelyek meghatározzák a fuvarozás egészének sikerét. Az átvétel folyamatának egymásutáni elemei rendszerint a következők: Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 192 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 192 ► • a küldemény megvizsgálása, • az áru tömegének, darabszámának megállapítása, • a csomagolás ellenőrzése, • a rakodás ellenőrzése, • a fuvarlevél átvétele, a fuvaroztató egyes rendelkezéseinek, közléseinek rögzítése. A küldemény megvizsgálása A küldemény, a fuvarozandó áru átvétele rendszerint az áruvizsgálattal kez- dődik. Ennek célja, hogy • az átadott küldemény azonosságát megállapítsa (ez fontos a felelősség, illetve a fuvardíj szempontjából), • annak feltárása, hogy a küldemény nem rendelkezik-e olyan tulajdon- sággal, amely a fuvarozást kizárja, illetve különleges feltételek biztosítá- sát igényli, • jelentős lehet annak feltárása is, hogy a küldemény nem rendelkezik-e rendkívüli értékkel. Az áruátvétel során meg kell vizsgálni azt is, hogy a küldemény (áru és göngyöleg) nem sérült, vagy hiányos-e. Ez azért fontos, mert a sérülten átvett küldemény esetében rendkívül nehéz annak bizonyítása, hogy a törés, hi- ány, hiba valóban nem a fuvarozás alatt (a felvételtől a kiszolgáltatásig) keletkezett (a hiányos csomagolásról korábban már szó esett). Az áru mérlegelése, darabszámának megállapítása Az áru mérlegelése, darabszámának megállapítása sok esetben mind a fu- varoztatónak, mind a fuvarozónak érdekében állhat. A fuvarozás mögött rendszerint meghúzódó szállítási vagy egyéb szerződés teljesítése ugyanis sokszor kapcsolódik a fuvarozó áruátvételéhez: a megrendelő és a szállító megállapodhat abban, hogy a teljesítés helye ott van, ahol a szállító a ter- méket a fuvarozónak átadja. Így a fuvarozó által végzett tömeg-, ill. darab- szám megállapítás tehát a szállítási szerződés mennyiségi teljesítésének alapadata lehet. A fuvarozó részére pedig azért lehet jelentős a tömegmegállapítás, mert a fuvardíj megállapításához bizonyos esetekben támpontot adhat. Emellett a fuvarozás alatt keletkező mennyiségi hiány, illetve a megfelelő mennyiségben történő kiszolgáltatás a címzett részére átadott mennyiség e viszonyítással egyszerűen és egyértelműen megállapítható (ez utóbbi a Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 193 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 193 ► darabszámlálásra is vonatkozik). Mivel a kocsirakományú küldemények mérlegelése, darabszám megállapítása tekintetében jogszabályi előírás álta- lában nincs, a felek megegyezése az irányadó valamennyi kérdésben. A felek kölcsönös érdekeit és lehetőségeiket értékelve megállapodhatnak tehát a mérlegelés, darabszám megállapítás elvégzésében, illetve mellőzé- sében is. Ha a fuvarozó ezt a mennyiségi ellenőrzést vállalja, költségeit, kiadásait felszámíthatja. A mérlegelésnek jelentősége lehet még a jármű teherbírását, illetve megengedett tengelyterhelését illetően is. Ha a fuvarozó megítélése szerint a túlterhelés veszélye fennáll, a küldemény tömegének megállapítása céljá- ból a mérlegelést elvégezheti. Fontos továbbá annak ismerete is, hogy a tömeg (darabszám) megálla- pításának joga a fuvarozás egész tartama alatt megilleti a fuvarozót, s a fentebb vázolt érdekei megóvása céljából a küldemény ilyen módon is bárhol és bármikor megvizsgálható. A csomagolás ellenőrzése A csomagolás ellenőrzése ugyancsak a küldemény átvételének jelentős fázi- sa. A csomagolás a fuvaroztató feladata, azonban a csomagolás „kívülről észrevehető” (Ptk. szóhasználata) hiányossága esetében a fuvaroztatót a fuvarozónak (mint szakvállalkozónak) figyelmeztetnie kell, s csupán kifeje- zett, írásos rendelkezés esetén vállalhatja a fuvarozást. Ha azonban a cso- magolási hiányosság mások személyét vagy vagyonát veszélyezteti, a kül- demény egyáltalán nem vehető át fuvarozásra, a fuvart meg kell tagadni. A fuvarozást a csomagolás ellenőrzésére súlyos szankciók sarkallják: ha a fuvarozó felismerhető csomagolási hiányossággal a fuvaroztató külön rendelkezése nélkül veszi át a küldeményt, a csomagolás hiányossága kö- vetkeztében keletkező kár 50%-a a fuvarozónak kell viselnie (így a másik 50% a csomagolást hiányosan végző fuvaroztatót terheli). A rakodás ellenőrzése A csomagolásra vonatkozó szabályokhoz hasonlóan a rakodás feladata is a fuvaroztatóra hárul, az ellenőrzés, kisebb mértékben pedig az irányítás a fuvarozót terheli. (A szerződésben ellenkező megállapodás is lehetséges.) A küldeményt tehát a fuvarozó általában a járműre felrakva, elhelyezve, rögzítve veszi át. Ebből következik, hogy ellenőrzési kötelezettsége nem haladja meg a tömegfuvarozás körében elvárható mértéket, tehát csak a nyilvánvaló, szemmel látható, mélyreható ellenőrzést nem igénylő rakodási hibák felismerésére terjed ki. Az ellenőrzést elsősorban a közlekedés biz- Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 194 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 194 ► tonsága, ill. a jármű, a közlekedési pálya védelmének érdekében végzi, s ebben a körben a rakodás során, ill. azt követően is a fuvaroztató részére utasítást adhat. Ha a fuvaroztató az utasításoknak nem tesz eleget, a fuvarozó a kül- deményt a fuvaroztató költségére megigazíthatja, részben vagy egészben lerakhatja, végső soron pedig a szerződéstől elállhat (ill. az adott fuvartel- jesítményt megtagadhatja). Mindezekkel a jogaival a fuvarozó mindig él- het, mert a fuvarozás alapelveiből, sajátosságaiból ezek következnek, azonban a viták elkerülése céljából indokolt ezeket a szerződésbe (általá- nos szerződési feltételekbe) beépíteni. A küldemény sajátosságait, tulajdonságait a fuvaroztató ismeri, a hely- telen felrakás, elhelyezés, rögzítés folytán a küldeményben keletkezett kárt ezért neki kell viselnie. Más a helyzet a harmadik személyek részére oko- zott károk esetében (pl. más áruja sérül meg), azokért a fuvarozónak kell helytállnia, visszkereseti joga pedig a közös károkozás szabályai szerint a felróhatósághoz igazodik. (Ilyenkor azt vizsgálják, hogy a helytelen rako- dást a fuvarozó felismerhette-e, az nyilvánvaló, szembetűnő, mélyebb vizsgálat nélkül észlelhető volt-e.) A rakodás egyébként azért is jelentős, mert az áru átvételének időpont- jául (ha a rakodást a fuvaroztató végzi) a rakodás befejezését kell tekinteni. A fuvarlevél kitöltése, a fuvaroztató egyes rendelkezéseinek, közlései- nek rögzítése Az átvétel aktusához tartozik a fuvarlevél kitöltése, más okmányok (igazolások, engedélyek, szállítólevelek stb.) átadása, továbbá a fuvaroztató egyes közléseinek, rendelkezéseinek rögzítetése, dokumentálása. Ilyenek: • a küldemény tárgyának, egyes tulajdonságainak (pl. romlékonyság köz- lése), • a küldemény rendkívüli értékének bevallása (értékbevallás), • érdekbevallás, • a fuvaroztató utasításai fuvarozási, kiszolgáltatási akadály esetére, • a küldemény kezelésének, továbbításának a szokásostól eltérő módja stb. A fuvaroztató – mint arra utaltunk – köteles a küldemény továbbításához vagy a hatósági kezelésekhez szükséges okmányokat (szállítólevél, vám- okmányok, hatósági engedélyek stb.) a fuvarozó rendelkezésére bocsátani. Ennek hiányában a fuvarozó az áru átvételét megtagadhatja. A fuvarozók- nak az okmányokat megfelelően kell felhasználni. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 195 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 195 ► A fentiekből kitűnik, hogy a küldemény átvételének fázisa képezi a fu- varozás egyik olyan fontos láncszemét (másikat a kiszolgáltatás), amely során a szerződő felek a fuvarozás előkészítésének, illetve a teljesítés meg- kezdésének egymást kiegészítő, egymáshoz szorosan kapcsolódó folyama- tában közvetlenül együttműködve járnak el, s módjuk van arra, hogy egész fuvarozás sikerére kiható lényeges előkészületeket megtegyék, tevékenysé- güket összehangolják, s ezzel megteremtsék a gyors és gazdaságos fuvaro- zás feltételeit. 12.2.5. A fuvarozás lebonyolítása A fuvarozási jogviszonyt szabályozó nemzetközi egyezmények, belföldi szabályozások jellemző vonása az, hogy a fuvarozás tényleges végrehajtá- sáról szinte egyáltalán nem tartalmaznak rendelkezéseket. Ennek az a ma- gyarázata, hogy a fuvarozás vállalkozási jellegű tevékenység is, márpedig a munka mikénti megszervezése – általános jogelv szerint – a vállalkozó kizárólagos jogkörébe tartozik, tehát általában kívül esik a felek szerződési kompetenciáján. A Polgári Törvénykönyv általános jogelvként csak annyit ír elő, hogy „a fuvarozónak a küldemény továbbításában a gazdaságosság és a külde- mény biztonságának figyelembevételével kell eljárnia”. Ezen elv korlátai között a fuvarozó az árutovábbítást teljesen saját belátása (és kockázata) szerint bonyolítja le. Így a fuvarozó választja meg (ellenkező megállapodás hiányában) a fuvarfeladathoz szükséges járműveket, munkásokat, maga – személyesen vagy más fuva- rozó igénybevételével – végrehajtja a szorosan vett szállítási műveletet, különleges ese- tekben természetesen maga gondoskodik a járműmentésről, a küldemény átrakásáról, a hatósági vizsgálatokról stb. Egyszóval minden olyan teendőt elvégez, amely a szerződés- szerű teljesítéshez, vagyis a küldemény rendeltetési helyre való továbbításához szükséges. A fuvarozót e tevékenységében a fuvarozói felelősség mellett a gazdasági kockázat is terheli, teljesítményéért a díjszabásban vagy a szerződésben meghatározott fuvardíj illeti meg. Szervezetlen, gondatlan, lassú, esetleg károsodáshoz vezető tevékenységének gazda- sági következményeit maga viseli. Ide tartozik, hogy a fuvaroztató rendkívül széles utasítási jogosultsággal rendelkezik („A fuvarozó köteles a fuvaroztató utasításait követni”) korlá- tozott: • ha az utasítás szakszerűtlen, azt csak a fuvaroztató költségére és koc- kázatára, írásbeli utasításra köteles teljesíteni, • ha pedig bűncselekményre vonatkozik, vagy veszélyeztetné másik személyét vagy/és vagyonát, az utasítás végrehajtását meg kell tagadni. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 196 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 196 ► A fentebb idézett alapelv mellett az egyezmények, jogszabályok a követke- ző, a fuvarozás végrehajtásához tartozó témakörökről rendeznek: a fuva- rozás útvonaláról, az okmányok kezeléséről, a teljesítés határidejéről, a fuvarozási akadályokról tartalmaznak előírásokat. 12.2.5.1. A fuvarozás útvonala A fuvarozási útvonal alkalmas megválasztása kihat az egész fuvarfeladat végrehajtására. Különösen fontos az útvonal meghatározása a nemzetközi árutovábbítás körében, ahol a közlekedés ág sajátosságainak megfelelően – a gyorsaság, gazdaságosság, de még a biztonság is a helyes útvonalmegvá- lasztás függvénye lehet. • Az útvonal kijelölése, meghatározása általában a fuvaroztató jogosult- sága, mivel maga ismeri legjobban a küldemény tulajdonságait, s lehet- nek sajátos gazdasági, adminisztratív szempontjai is. • Természetesen a továbbítási technológia is korlátját képezi ennek a jogosultságnak, ugyanis a zárt, kötött technológiájú árutovábbítási mód kizárja, illetve korlátozza az útvonal szabad megválasztásának lehető- ségét (pl. kizárt a belföldi darabárunál, korlátozott a belföldi vasúti ko- csirakományú árufuvarozásnál, ahol is az irányítási szabályzat írja elő az útvonalat). • Más esetekben az útvonal egyes csomópontjait ugyan a fuvaroztató határozhatja meg, de ennek keretei között a fuvarozót köti a technoló- gia (pl.: nemzetközi vasúti árufuvarozásnál a határátmenetek pontjait a fuvaroztató határozhatja meg, egyebekben az irányítási szabályzat ér- vényesül). Ha az útvonal-kijelölés szakszerűtlen (pl. a fuvarozott törékeny külde- ményt a rossz útminőség veszélyeztetheti), erre a fuvaroztatót figyelmez- tetni kell, s az esetleg írásban megismételt utasítás tényét a fuvarlevélre fel kell vezetni. Ekkor az utasítás végrehajtása a fuvaroztató veszélyére törté- nik. A fuvarozót azonban mindenképp terheli a szakvállalat gondosságá- nak kötelezettsége. Ha a kijelölt útvonalon a fuvarozás nem lehetséges (pl. az útvonalra eső hídon a gépjárművel nem lehet áthajtani), illetve technológiai előírás nem határozza azt meg, a fuvarozó belátása szerint jár el, azonban a határ- idő és a fuvardíj szempontjából az adott járművel és küldeménnyel járható legrövidebb útvonal lesz az irányadó. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 197 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 197 ► Más áru felvételét is meg kell tagadni, ha a küldemény továbbítása megfelelő útvonal hiányában nem lehetséges, és ez a tény az induláskor ismert volt. Egyébként pedig a fuvarozási akadályra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni (kerülő út – fuvarlevélbe való bejegyzés stb.). 12.2.5.2. Az okmányok kezelése Amint az előzőekben ismertettük, a fuvarozáshoz szükséges különféle iratokat, okmányokat, igazolásokat, engedélyeket (állategészségügyi igazo- lások, vámokmányok, pénzintézeti engedélyek, banki kiviteli engedélyek, szállítólevelek stb.) a fuvaroztatónak kell beszereznie, és a fuvarozó részé- re rendelkezésre bocsátania, már a fuvarozásra felvétel szakaszában. Az ilyen okmányokat a fuvarozó köteles a fuvarlevélhez csatolni, s megőrizni, továbbá – ha nincs árukísérő – a fuvarozás során megfelelően felhasználni. Az okmányok elveszéséből, nem megfelelő használatából, ill. a használat elmulasztásából származó károkért a fuvarozó telel. Felelőssége megbízotti felelősség, tehát a kárt akkor kell megtérítenie, ha a feladat ellá- tása során nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Az okmányok felhasználásával kapcsolatos költségek, kiadások, illető- leg az ezzel kapcsolatos tevékenység díja a fuvaroztatót terheli. Ha a hatósági eljáráshoz szükséges iratok helytelen kitöltéséből, hiá- nyából, szabálytalanságából kár keletkezik, azt a fuvaroztatónak kell visel- nie, hiszen azok beszerzése s a fuvarozónak való átadása az ő kötelezett- ségét képezi. Természetesen a fuvarozót ezesetben is terheli a szakvállal- kozói gondosság követelménye. 12.2.5.3. A fuvarozási akadály A küldemény továbbításának folyamatában olyan körülmények is felme- rülhetnek, amelyek a fuvarozás feltételeinek jelentős megváltoztatása nél- kül nem küzdhetők le, illetőleg a fuvarozás végrehajtását végső soron lehe- tetlenné teszik. Ilyen körülmény (fuvarozási akadály) lehet • természeti tényező, pl. a kijelölt útvonalon keletkezett hóakadály, • jogi, hatósági eredetű, pl. a rendeltetési hely állategészségügyi okok miatti lezárása, • műszaki technikai jellegű, pl. a jármű meghibásodása. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 198 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 198 ► A fuvarozó feladatai Ha a fuvaroztató már a felvétel során rendelkezést ad fuvarozási akadály esetére, pl. az előre látható havazásra való tekintettel, a fuvarozónak ezen utasítást kell követnie (az ilyen rendelkezést a fuvarlevélbe kell bejegyezni). Ha a fuvarozási akadály jellege olyan, amely a továbbhaladást nem te- szi lehetetlenné, a fuvarozó az adott járművel járható legrövidebb kerülő útvonalon (kötött pályán, pl. vasútnál: segédútirány) köteles a fuvarfelada- tot teljesíteni (pl. hóakadály miatt az egyik útvonal járhatatlan, a másik viszont járható). Ha a küldeményt árukísérő gondozza, kezeli, fuvarozási akadály esetén az ő rendelkezését kell követni: ő ismeri legjobban a küldemény tulajdon- ságait, annak rendeltetését, így a leginkább illetékes meghatározni a to- vábbhaladás módját, útvonalát, vagy éppen a feladási helyre történő visz- szafuvarozást. Más esetekben (ha tehát a fuvarozás gazdaságosan és biztonságosan leküzdhető kerülő úton nem folytatható, s kísérő sincs) a fuvarozónak az akadályról a fuvaroztatót értesítenie kell, s az ő rendelkezéseinek megfelelő- en kell eljárnia. A fuvaroztató igényelheti a küldemény visszafuvarozását, más címzett részére történő kiszolgáltatását stb. Ha a fuvaroztató nem érhető el utasításadás céljából, a fuvarozó körül- tekintően, a fuvaroztató érdekei alapján és feltehető akarata szerint köteles eljárni (végső soron pl. a gyorsan romló küldeményt értékesítheti). A többletköltségek viselése A fuvarozási akadály szinte kivétel nélkül többletkiadásokkal, költségekkel jár. Ennek, továbbá a fuvardíjnak a viselése az akadály jellege és oka sze- rint oszlik meg a fuvarozó és a fuvaroztató között, ugyanis a felmerült többletköltségeknek, kiadásoknak a felek közötti mikénti elosztása annak függvénye, hogy az akadály milyen jellegű. Megilleti a fuvarozót a fuvardíjnak az akadály felmerültéig járó arányos része, és az üzemkörében felmerült költségek: • ha az akadályt a fuvarozás körén kívül eső ok (pl. állategészségügyi zárlat) idézte elő, • továbbá, ha a fuvaroztató az arányos fuvardíj, illetve költség megtéríté- se nélkül gazdagodnék (pl. ha a küldeményt a fuvarozó a címzett másik telephelyén, félúton kiszolgáltatta). Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 199 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 199 ► A nemzetközi árufuvarozás körében a szabályok némileg eltérnek, s ellen- kező szerződéses megállapodás hiányában a költségek, károk, kiadások, sőt a fuvardíj elvesztésének kockázata is általában csak akkor terheli a fu- varozót, ha vétkesség terheli (CIM, CMR, SZMGSZ). 12.2.5.4. A fuvarozás határideje Nem igényel különösebb bizonyítást annak belátása, hogy a belföldi és nemzetközi árukapcsolatok gazdaságosságát, hatékonyságát milyen nagy mértékben befolyásolja az áruszállítási, árufuvarozási tevékenység gyorsa- sága, pontossága, ütemessége. A fuvarjogi szabályok ezt felismerve, ki- emelten kezelik a fuvarozási határidőt, mint a szerződésszerű teljesítés egyik legfontosabb ismérvét, s meglehetős szigorral határozzák meg a ké- sedelemért való felelősséget. A határidő meghatározásának módja egyébként annak függvénye, hogy zárt, kötött továbbítási technológia révén, vagy kötetlenül, jogszabállyal előre nem szabályozható módon kerül az áru a rendeltetési helyére. Az előbbi csoportba sorolható a vasúti árufuvarozás, a közúti darab- áru-fuvarozás, a vonalhajózás és a légi fuvarozás. A vasúti fuvarozás és a darabárú-fuvarozás esetében a belföldi szabályozások, nemzetközi egyez- mények, a vonalhajózás és a légi fuvarozás körében pedig a menetrend határozza meg a határidőt. A szabad technológiájú árufuvarozás esetében (pl. közúti belföldi és nemzetközi fuvarozás, szabadhajózás stb.) a felek az adott fuvarfeladatra a szerződésben állapíthatnak meg határidőt, ilyen megállapodás hiányában a fuvarfeladat elvégzéséhez a gondos fuvarozótól elvárható teljesítési idő képezi a határidőt. A határidő szabályozásának bemutatása céljából ismertetjük a KÁSZ és a VÁSZ szabályozásának gerincét: • KÁSZ, belföldi közúti kocsirakományú fuvarozás: a határidő eltérő megállapodás hiányában 20 km/óra. • VÁSZ, a határidő kezdete: a feladást követő nap 0 óra. A határidő mértéke: a felek eltérő megállapodásának hiányában a fuvarozási határ- idő 1 nap kezelési idő, továbbá minden megkezdett 200 km-es fuvaro- zási távolság után 1 nap. Minden távolság díjszabási kilométerre vo- natkozik. E határidőn belül a vasút bizonyos esetekben póthatáridőket is megállapíthat (pl. másodrendű vasúti útvonalakon), bizonyos ese- tekben pedig a határidő az adott tevékenység időtartamával meghosz- Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 200 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 200 ► szabbodik, vagyis szünetel (pl. vámvizsgálat, rakományigazítás, forga- lom megszakadása stb.). A határidő akkor tekinthető betartottnak, ha – az átvevőt értesítette a vasút az áru megérkezéséről és a vasút az árut kiszolgáltatásra készen tartja, – a vasút az árut az átvevőnek kiszolgáltatja (házhoz fuvarozásnál). – ha nincs értesítési kötelezettség, a küldeményt kiszolgáltatásra ké- szen tartja (pl. iparvágányon). 12.2.6. A szerződés módosítása, az utólagos rendelkezés Köztudomású, hogy a fuvarozási szerződés mögött rendszerint más jogvi- szony, leggyakrabban adásvételi, szállítási, külkereskedelmi szerződéses kapcsolat húzódik meg. Ebben a jogviszonyban azonban a fuvarozási szerződés megkötése után változások következhetnek be. Erre figyelem- mel szükségessé válhat, hogy a fuvarozási szerződés feltételei kövessék a háttérjogviszony sajátosságait, változásait. Erre biztosít lehetőséget a szer- ződésmódosítás intézménye. A szerződésmódosítás módja annak függvénye, hogy zárt, kötött-e a továbbítási technológia, vagy ellenkezőleg: nyitott, laza, a felek megállapo- dásával szabadon meghatározható jellegű. Az adott fuvarfeladat körülményeitől, a felek megállapodásától függő szabad, nyílt, laza technológiájú fuvarozási módok esetében a szerződés- módosítás – ugyanúgy, mint a szerződéskötésnél – a felek szabad megálla- podásának körébe tartozik: a szerződés bármely feltételét közös megegyezéssel sza- badon módosíthatják. A kötött technológia egyes fuvarozási módozatoknál a szerződésmó- dosítást is korlátok közé szorítja, bár bizonyos mértékig lehetővé teszi azt. Ez jellemzi a vasúti fuvarozást, közúti darabáru és a légi fuvarozást. Ez a korlátozott és kötött jellegű szerződésmódosítási lehetőség az utólagos ren- delkezés intézménye. Az utólagos rendelkezés jogával élve a fuvaroztató (rendszerint a fel- adó, de a nemzetközi fuvarozás körében a címzett is) a szerződést egyol- dalúan oly módon módosíthatja, hogy a fuvarozót a küldemény • feltartóztatására, • visszafuvarozására, • más átvevőnek történő kiszolgáltatására, és • más rendeltetési helyre való fuvarozásra utasíthatja. (Egyes jogforrások további változtatásokat is lehetővé tesznek.) Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 201 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 201 ► Ez a fuvaroztatót megillető „egyoldalú hatalmasság” azonban nem te- szi a szerződést egyoldalúan terhesebbé, mert egyrészt az ebből eredő költségeket, kiadásokat, többlet fuvardíjat a fuvaroztató megfizeti, a határ- idő a módosított feltételek szerint számítandó, másrészt az utólagos ren- delkezésnek általában szigorú formai feltételei vannak. Ilyenek: vasútnál utólagos rendelkezést a feladási állomáson lehet tenni, a fuvarlevél másod- példányt be kell mutatni; ha a fuvarlevelet a címzett kiváltotta, az árut át- vette stb. az utólagos rendelkezés joga megszűnik stb. 12.2.7. A fuvarozási szerződés teljesítése (a kiszolgáltatás) A kiszolgáltatás jogi jelentősége abban áll, hogy a fuvarozó ezzel teljesít: a küldemény kifogás nélküli átvételével a fuvaroztató elismeri, hogy a fuva- rozó szerződésben vállalt kötelezettségét hiánytalanul teljesítette. Ennek joghatása az, hogy a szerződés megszűnik. Az értesítés A kiszolgáltatás a küldemény címzettnek való átadását jelenti. A fuvarozás sajátosságaiból következik azonban, hogy az átadást egyes esetekben meg kell előznie az értesítésnek, hiszen az átvétel feltételeinek megteremtése gyakran gondos felkészülést igényel (átvevő személyzet, rakodók, rakodó gépek, tárolási lehetőség biztosítása stb.) Az értesítés körülményeit, mód- ját, feltételeit, az egyes szabályozások, egyes kötetlen technológiájú fuva- rozási módozatoknál a szerződés határozza meg. Az értesítés vétele után a fuvarozó elleni igényeket – ha a fuvaroztatói oldalon a feladó és a címzett személye elkülönül – a feladón kívül a cím- zett is érvényesítheti. Az egyik fuvaroztató igényérvényesítése a másiknak ezen jogát megszünteti. Sajátos szabály, hogy a címzett is adhat utasításokat a fuvarozónak a küldemény biztonsága és az átvétel előkészítése érdekében. Ez azonban nem lehet ellentétes a feladó rendelkezéseivel. A kiszolgáltatás Ennek során az áru megvizsgálása, tételes átvétele a legfontosabb teendő. Az áru átvételére a szabályzatokban vagy a szerződésben meghatározott személy jogosult. Az átvevő jogosultságát a fuvarozó ellenőrizni tartozik. A küldemény kiszolgáltatásakor meg kell vizsgálja, hogy a küldemény • azonos-e a feladottal, • a fuvarozás során nem sérült-e meg, • és mennyiségileg is azonos-e a fuvarlevélben feltüntetett mennyiséggel. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 202 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 202 ► A kiszolgáltatás során a következőkre kell még megkülönböztetett figyel- met fordítani: • a fuvareszköz, rakodólap, csomagolóeszköz, jármű állapotára, fedett vasúti kocsinál (tartálykocsinál) a kocsizárak épségére és azonosságára, nyitott vasúti kocsinál a rakomány felületére, • konténerek esetében a konténerzáraknak, és magának a konténernek az állapotára, • darabszám szerint átadott küldeményeknél, vagy gyűjtőcsomagban történő továbbításnál az áru, ill. csomagolási egységek darabszámára ás állapotára, • ha a feladásnál mérlegelés történt, a küldemény bruttó tömegére. A teljesítés igazolása A fuvaroztató a teljesítés tényét, annak mennyiségi és minőségi jellemzőit a fuvarlevélen igazolja: igazolja tehát a küldemény átvételét s azt, hogy a fuvarozás szerződésszerűen, határidőben, árukár nélkül történt meg. A fuvaroztató egyúttal általában a telesitményadatokat is igazolja, s ezzel a fuvardíj és költségek tekintetében az alapadatokat magára nézve elismeri. Fontosak a teljesítményadatok a fuvarozó belső elszámolása (dolgozók bérezése, utókalkuláció stb.) szempontjából is. A kiszolgáltatási jegyzőkönyvek Ha a teljesítés nem szerződésszerűen történt meg, tehát a küldeményben sérülés vagy hiány keletkezett, a fuvarozó erről jegyzőkönyvet vesz fel, s annak másolatát a fuvaroztatónak átadja. Ha az árukárt a kiszolgáltatás során észlelték, ennek tényét jegyzőkönyvben rögzíteni kell: erre szolgál- nak az ún. kiszolgáltatás előtti jegyzőkönyvek, illetve – nemzetközi fuvarozás- nál – az ún. kereskedelmi jegyzőkönyvek. Ha az áru sérüléséről, hiányáról az átadás (esetleg elszállítás, beraktározás stb.) után értesül a fuvarozó, ún. kiszolgáltatás utáni jegyzőkönyv felvételére köteles (belföldi fuvarozásnál az átvételt követő 3 napon belül). A fuvarozó mennyiségi hiány esetén jegyzőkönyv helyett a fuvarlevé- len is elismerhet a részleges vagy teljes elveszés tényét. A fuvarozó egyébként jegyzőkönyvet akkor köteles felvenni, ha • az árukár tényét észleli vagy gyanítja, illetve • a fuvaroztató a jegyzőkönyv felvételét kéri. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 203 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 203 ► Ha a fuvarozó a jegyzőkönyvet ezekben az esetekben nem veszi fel, illetve a sérülés, hiány tényét más módon nem igazolja, a fuvaroztató (az átvevő) a küldemény átvételét megtagadhatja. A kiszolgáltatási akadály A kiszolgáltatási akadály legfontosabb esetkörei a követezők: • a címzett (átvevő) ismeretlen (a megjelölt helyen nem található), • a címzett (átvevő) a küldemény átvételét megtagadja, vagy a fuvarozó követeléseit nem egyenlíti ki, • végül a meghatározott helyre (pl. fuvarozó telephelyére, szolgálati he- lyére) továbbított küldeményért az átvevő értesítés ellenére sem jelenik meg. Kiszolgáltatási akadály esetén a feladó jogosult az intézkedésre, tehát a kiszolgáltatási akadályról őt kell értesíteni. A feladó intézkedéséig a felelős őrzés szabályai érvényesülnek: a fuvarozó a küldeményt megőrzi, szükség esetén gondozza, de nem használhatja (természetesen a felmerült költsé- gek, kiadások a küldeményt terhelik). Ha ésszerű határidőn belül a feladó nem intézkedik, a fuvarozó úgy köteles eljárni, amely a fuvaroztató feltehető érdekeinek is megfelel, végső soron akár az árut is értékesítheti. Ha a küldeménnyel árukísérő is utazik, vagy kiszolgáltatási akadály ese- tére a fuvaroztató a fuvarlevélen előre rendelkezik, kiszolgáltatási akadály ese- tében az ő rendelkezései szerint kell eljárni. 12.2.8. A fuvarköltségek megfizetése A fuvarozási szerződés visszterhes szerződés, tehát a fuvarozót megilleti szolgáltatásának ellenértéke, vagyis a fuvardíj. E felett igényt tarthat a fu- varozás lebonyolítása során a fuvarozásra szükségesen és hasznosan fordí- tott költségekre is. Jellemző, hogy a fuvardíj mértékét szerződéses alku során határozzák meg a felek. Különösen a kötött technológiájú változatoknál azonban a fuvardíjat előre határozzák meg (vagy a fuvarozó, vagy az árhatóság). Ez előre elkészített, állandó jellegű, és kihirdetett díjszabásban történik, oly módon, hogy vagy a fuvardíj kiszámításának elveit és szabályait határozzák meg, vagy konkrét fuvardíjakat rögzítenek. A fuvardíjat a szerződést kötő fél, a fuvaroztató fizeti, ill. téríti meg. A fuvarozás hátterében meghúzódó jogviszony azonban szükségessé teheti, Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 204 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 204 ► hogy más személy, vagyis a fuvaroztató szerződési partnere (pl. a vevő) viselje a fuvarozás ellenértékét. Emiatt teszik lehetővé a jogszabályok, hogy a fuvaroztató más személyt jelölhessen meg költségviselőként. Ha a fuvaroztató gazdálkodó szervezet, a főtevékenységű fuvarozó (ha gazdálkodó szervezet) fuvarozási szerződésből eredő követeléseit azonnali beszedési megbízással érvényesítheti. A fuvardíjak és költségek rendszerint a teljesítés után válnak esedékes- sé. A szerződésben azonban a felek előleg adásában is megállapodhatnak (vagyis a fuvar elvállalását a fuvarozó előleg adásához kötheti). Ez magán- személynek minősülő fuvaroztató esetében lehet elsősorban indokolt. Keretszerződés esetében a felek folyamatos elszámolásban és fizetésben is megállapodhatnak. Említést érdemel, hogy a fuvarozót a fuvardíj és a költségek erejéig zá- logjog illeti meg azokon a dolgokon, amelyek a fuvarozás során birtokába jutnak (elsősorban természetesen a küldeményen). Követeléseit ebből a fuvarozó bírósági eljárás nélkül, más zálogjogosultakat megelőzően kielé- gítheti (értékesítheti a dolgokat, s követeléseit az ellenértékből levonhatja). A fuvarozó a zálogjogot a többi fuvarozó előtte ismert követeléseinek biztosítására is érvényesíti: ha ezt elmulasztja, az előző fuvarozókkal szemben kezesként felel. 12.2.9. A fuvarozási szerződés megszegéséért való felelősség A fuvarozás körében a felelősség szabályai kiemelkedően fontos szerepet játszanak. Ez jól tükröződik abban, hogy valamennyi nemzetközi egyez- mény, belföldi szabályozások külön szabályozzák a felelősség viszonyait. Különösen igaz ez a nemzetközi fuvarozásra, melynek területén az egyez- ményekben – a fuvarlevélre vonatkozó hasonlóan kiemelt szabályok mel- lett – gyakran csupán felelősségi előírások találhatók. Így van ez a CMR, a Varsói Egyezmény és a Brüsszeli Egyezmény rendszerében. (Más egyez- mények természetesen a fuvarozási folyamat egyéb elemeit is részletesen szabályozzák pl. CIM, SZMGSZ stb.). Az egyes fuvarozási változatok a felelősségi alakzatok szinte teljes körét felölelik, bizo- nyos általános sajátosságok ennek ellenére kimutathatók: A fuvarozó és a fuvaroztató felelőssége általában egybesimul, egymástól nem válik el mereven: a fuvaroztató szerződésszegésének egyes formái a fuvarozó felelőssége körében kapnak szerepet, ahol kimentő tényezőként funkcionálnak. Ennek az a magyarázata, hogy a fuvarozó a fuvaroztató vagy megbízottja közreműködése nélkül (csomagolás, ki-berakás stb.) nem képes főkötelezettségének teljesítésére, másképp fogalmazva, a fuvaroztatói Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 205 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 205 ► közreműködés hiányosságai gyakran a fuvarozó teljesítésének hiányaiban öltenek testet. A jogi szabályozás ezért a fuvaroztatói szerződésszegés egyes eseteit a fuvarozó felelőssé- gébe építi be, és mint arról említés történt, ebben mentesítő okként szerepelnek. További általános jellegzetesség az, hogy a fuvarozó szerződésszegése körében a szű- ken vett felelősség normák mellett szerepet kaptak a felek ésszerű és arányos kockázatvál- lalásának szempontjai is. Ez abból következik, hogy egyrészt a fuvarozás valamennyi változata önmagában is veszélyforrást jelent (egyes változatok – különösen a tengeri és a légi árutovábbítás – pedig kimagasló veszélyességi szintet érnek el), amelyekből eredő természetes kockázatot nem lehet a felelősség tiszta szabályaival rendezni, hanem kocká- zatelosztási szempontoknak is teret kell engedni. A fuvarfeladatok jelentős részében olyan áruk továbbítására kerül sor, amelyek önma- gukban is vagy éppen a továbbítás, mozgatás folyamatában veszélyforrásként funkcionál- nak, pl. törékeny, szóródó, beszáradó stb. áruféleségek. Ez a veszély vagy csupán saját magukra, gyakrabban azonban a környezetre is irányulhat. Az ebből eredő – és előre látható – kockázatot is beépítik a fuvarjogi szabályok felelősségi rendszerükbe. Fontos tényező az is, hogy az áru a fuvarozás folyamatában a fuvarozó kizárólagos birtokába kerül, az áru továbbításának, kezelésének, megőrzésének körülményei a fuva- roztató részére átláthatatlanok, s az esetleges károsodás bizonyítékai nem állnak rendel- kezésére (bizonyítási szükséghelyzet). Végül a fuvarozás kockázati szintje és a tevékenység ellenértéke közötti arány (kocká- zat/fuvardíj) a fuvarozó szempontjából kedvezőtlen (az áru értéke ritkán képezi s akkor sem alapvető szempontként a díjszámítás alapját). Ezek a tényezők a fuvarozás körében egy egészen sajátos felelősségi rendszert hoztak létre, melynek alapjai már a római jogban többé-kevésbé kialakultak, és valamikor a XIX. sz. második felére teljesedtek ki. Amint arról szó esett, rendkívül nagyok az eltérések az egyes fuvarozási változatok felelősségi rendszere között. A belföldi fuvarozás valamennyi változatánál egységesen a Ptk. előírásai érvényesülnek, a nemzetközi vasúti és közúti fuvarozás felelősségi rendszere is azonos alapokra épül, viszont jelentős az eltérés alapjait tekintve is a tengerhajózás és a nemzetközi légi fuvarozás körében. A fuvarozási szerződés megszegése miatti felelősség változatai a kö- vetkező szabálycsoportokban jelennek meg: • a fuvarozó szerződésszegése, éspedig: – a jármű késedelmes kiállítása miatti felelősség – a határidőért való felelősség, végül – az árukárért való felelősség; • a fuvaroztató szerződésszegése; • az igényérvényesítés speciális szabályai. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 206 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 206 ► 12.2.9.1. A fuvarozó szerződésszegése A kiállítási késedelemből, illetve a hiányos csomagolásból származó káro- sodások megtérítésére vonatkozó szabályokat az előzőekben ismertettük, ezért itt a határidőért és az árukárért való felelősség szabályait vesszük sorra. Felelősség a belföldi fuvarozás körében A belföldi fuvarozó felelőssége körében a Ptk. előírásai érvényesülnek. Jellegzetessége, hogy külön szabályozza a határidő-túllépés és az árukár miatti felelősséget. • Felelősség a határidő túllépéséért A határidő-túllépés azt jelenti, hogy a fuvarozó a küldeményt az előírt határidő eltelte után szolgáltatja ki. Könnyű belátni, hogy ez a fuvaroz- tató számára szinte minden esetben kárt okoz, hiszen a küldemény megérkezésére számított, azt gyakran saját termékébe be kívánja építe- ni, így a határidő-túllépés miatt most maga is késedelembe esik (felké- szült rakodógépekkel, szállítói, tárolói kapacitással stb. az áru fogadá- sára). Kára keletkezik akkor is, ha csak fel kívánja használni a külde- ményt. Ezért a belföldi szabályok kötbér fizetésének kötelezettségével szankcionálják a fuvarozó késedelmét. A kötbér lényege az, hogy ún. minimál és átalány kártérítés, vagyis a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott összeget a fuva- roztató akkor is megkapja, ha kárát ténylegesen nem bizonyítja. A köt- bér mértéke fuvarozási változatok szerint különböző (pl. vasúti fuva- rozásnál a fuvardíj egytizede naponként, belföldi darabárunál a fuvardíj 15%-a naponként, közúti kocsirakományú küldeményeknél óránként a fuvardíj 2%-a /ha nincs eltérő megállapodás/ stb.) A kötbér azonban nem haladhatja meg a fuvardíj összegét. A kötbérfizetési kötelezettség alól a fuvarozó az általános szabá- lyok szerint mentesül (de csak a belföldi változatoknál), vagyis akkor, ha bizonyítja, hogy a határidő megtartása érdekében úgy járt el, ahogy az adott hely- zetben általában elvárható. A fuvaroztató a kötbért meghaladó kárát csak kivételesen, ún. érdekbevallás esetén érvényesítheti. Ez azt jelenti, hogy a fuvaroztató a határidő megtar- tásához fűződő különleges érdekét a fuvarozóval írásban közli, s a fu- varozó ezen érdek ismeretében írásba vállalja a határidő megtartását. A fuvarozó ilyen vállalás esetében többlet díjat számíthat fel. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 207 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 207 ► Az érdekbevallás következménye az, hogy a fuvarozó az érdekbe- vallásban meghatározott mértékű, annak hiányában a teljes kárt köteles megtéríteni. A felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a késedelmet tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A határidő megtartásának ilyen külön vállalása természetesen a fu- varozó üzletpolitikája körébe tartozik, s mérlegelnie kell a kockázatot s azt a díjtöbbletet, amelyhez ennek révén jut. • Felelősség az árukárért Árukár a küldeménynek a felvételtől a kiszolgáltatásig történő megsérülése, illetve teljes vagy részleges elveszése révén keletkezhet. A belföldi szabályozás az ilyen károsodásért való felelősséget rendkívül egyszerűen alapozza meg ak- kor, amikor kimondja, hogy az árukárért fuvarozó mindig felel (termé- szetesen, ha az a felvételtől a kiszolgáltatásig keletkezett). Kivételt csak öt esetben engednek a szabályok. Ezek a mentesítő okok a Ptk. szerint a következők: – elháríthatatlan külső ok, – a küldemény belső tulajdonsága, – a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága, – a feladó vagy címzett által végzett ki- vagy berakás, – végül, ha a feladó, címzett vagy megbízottja nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A korábban említett indokok arra vezették a jogalkotót, hogy a bizo- nyítási terhet is megossza a felek között. Ez a felelősségi alakzat fokozott felelősségnek minősül, hiszen – a felsorolt öt okcsoport kivételével – a fuvarozó minden esetben felel az áruban keletkezett kárért. A felelősség súlyosságát a jogalkotó azzal el- lensúlyozza, hogy a kártérítés mértékét korlátozza: az ugyanis csak az áru értéke, ha a küldemény elveszett. Sérülés esetén pedig csupán a sérülés kijavítására, vagy az értékcsökkenés megtérítésére kötelezhető a fuvarozó. Elveszés, megsemmi- sülés esetén az arányos fuvardíjat is vissza kell a fuvaroztató részére fizetnie. Ha azonban a fuvarozó a kárt szándékosan okozta, a teljes kárt (tényleges kár, elmaradt haszon, költségek, kiadások) megtéríteni kö- teles. Felelősség a nemzetközi vasúti és közúti fuvarozás körében A nemzetközi fuvarozás szárazföldi változatai alapelveit illetően nem különböznek az előzőekben ismertetett belföldi szabályozástól, ugyanis a fuvarozó felelőssége fokozott, és a kártérítés mértéke korlátozott. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 208 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 208 ► A különbségek (nagyon leegyszerűsítve) a következők szerint foglalhatók össze: • a vonatkozó egyezmények (COTIF-CIM, CMR) azonos szabályokat tartalmaz a ha- táridő-túllépésre, és az árukárra is (a szankció kártérítés, tehát nem rendelkeznek köt- bérről), • tartalmilag a mentesítő okok lényegében azonosak, azonban eltérő struktúrába vannak rendezve, • a kártérítés felső határa a küldemény tömegére (súlyára) vetítve is korlátozva van (CMR: 8,33 SDR/kg; COTIF-CIM: 17 SDR/kg). Felelősség a többi nemzetközi egyezmény alapján A Brüsszeli Egyezmény alapján a tengeri fuvarozó felelőssége kettős. Az ún. tengerképessé- gért való felelősség lényegében objektív, a más okból keletkező kárért való felelősség viszont rendkívül enyhe (több mint egy tucat mentesítő okot sorol fel az egyezmény). Ezt az indokolja, hogy a fuvarozást általában jellemző veszély a tengeri közlekedés körében fokozott mértékben van jelen: az ebből eredő kockázatot az egyezmény a fele- lősség enyhítésével osztja meg a felek között. Az időközben megkötött és hatályba lépett Hamburgi Egyezmény viszont a fuvarozó felelősségét jóval szigorúbban határozza meg, egy vétkességi formulát alkalmaz, mely szerint a hajós mentesül a felelősség alól, ha a kár megelőzése érdekében az elvárható gondossá- got tanúsította. A kártérítés mértéke itt is korlátozott (8,33 SDR/kg). A Varsói Egyezmény a nemzetközi légifuvarozás során a küldeményben keletkező ká- rokért szintén vétkességi felelősséget állapít meg. Ennek lényege, hogy csak akkor felel, ha ő és alkalmazottai nem tettek meg minden szükséges és lehetséges intézkedést a kár elhárítása érdekében. A kártérítés mértékét az áru kilogrammonkénti súlyához mérten ez az egyezmény is maximálja (17 SDR/kg). A nemzetközi multimodális árufuvarozás körében (Multimodális ENSZ konvenció) – amely ötvözi a vasúti, közúti, tengeri és légi fuvarozás szabályait, – a felelősség szintén vétkességi. A fuvarozó (multimodális árufuvarozási operátor) akkor mentesül a felelősség alól, ha minden ésszerűen megkövetelhető intézkedést megtett azért, hogy a károkozó eseményt és következményeit elkerülje. A kártérítés mértéke itt is korlátozott (ha a to- vábbításban nincs tengeri szakasz, 8,33 SDR/kg, ha tengeri részfuvarozás is történik, 2,75 SDR/kg. 12.2.9.2. A fuvaroztató felelőssége Amint arról az előzőekben szó esett, a fuvaroztató egyes szerződésszegé- seit a szabályozások a fuvarozói felelősség körében értékelik (pl. a hiányos csomagolás, helytelen rakodás stb., amely tényezők a fuvarozót mentesítik a felelősség alól). Egyes jogszabályok, egyezmények azonban a fuvaroztató néhány to- vábbi szerződésszegését is szankcionálják, éspedig önálló felelősségi alak- zat keretében (pl. valamennyi vasúti szabályozás). Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 209 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 209 ► Ezek leggyakoribb esetei a következők: • hamis tartalombevallás, • helytelen tömeg /súly/ megjelölés, • a jármű túlterhelése (terhelési határ, tengelynyomás-korlátozás, pálya teherbírásának túllépése stb.), • a fuvarozásból kizárt vagy csak feltételesen fuvarozható áruk ilyen jellegének elhallgatása. Az ilyen fuvaroztatói szerződésszegő magatartások következményei kettősek: • egyrészt a fuvarozó jogosult arra, hogy vagy félbeszakítsa a fuvarozást, vagy a rendeltetési helyre továbbítsa a küldeményt, vagy a feladási helyre visszafuvarozza, éspedig a fuvaroztató veszélyére és költségére, • másrészt a fuvaroztató fuvardíj pótlékot (egyes szabályozások szó- használata szerint „bírságot”) köteles fizetni. Ennek mértéke elérheti akár a fuvardíj többszörösét is. Ha a fuvaroztató a fuvarozó járművében vagy egyéb berendezési tárgyai- ban kárt okoz, kártérítési felelősség terheli. 12.2.9.3. Az igényérvényesítés A fuvarozás sajátosságai, tömegszerű előfordulása a szerződésszegésből származó igények (esedékessé vált követelések) érvényesítésének különle- ges szabályrendszerét hozták létre az egyes fuvarozási változatok körében. E fuvarozási változatok szabályozása természetesen egymástól jelentősen eltér, azonban a közös szabályok a következő csoportokba sorolhatók: a haladéktalan igénybejelentés, a kötelező peren kívüli eljárás („felszólam- lás”), a bírói eljárás, a rövid elévülési idő Igénybejelentés Szinte valamennyi fuvarozási változat szabályozása árukár esetében az igény haladéktalan bejelentésének kötelezettségét írja elő, ha a károsodás a kiszolgáltatáskor felismerhető volt. Ha a károsodás csak később (az áru átvétele után) észlelhető – pl. a kicsomagoláskor- akkor néhány napos beje1entési határidőt határoznak meg az előírások (belföldi fuvarozónál 3 nap, de a nemzetközi szabályokban előfordul 6, illetve 8 nap is). A fuva- roztatónak (átvevőnek) jegyzőkönyv felvételét kell kérnie, melynek elkészí- tését a fuvarozó nem tagadhatja meg. Ha a fuvaroztató igényeit nyílt hibá- nál azonnal („kiszolgáltatás előtti jegyzőkönyv” felvételével), rejtett hibá- Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 210 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 210 ► nál 3 napon (illetve más előírások szerint 6, ill. 8 napon belül) nem érvé- nyesíti (utóbbi esetben „kiszolgáltatás utáni jegyzőkönyv” felvételének van helye), az igény elenyészik. Előkészítő eljárás (felszólamlás) Az előkészítő eljárás a belföldi szabályozás szerint minden perindítást meg kell hogy előzzön. Egyes vasúti szabályzatok (VÁSZ és SZMGSZ) azon- ban olyan formális kötelező eljárást tesznek kötelezővé, amely az igénybe- jelentést (tehát a kár bejelentését, jegyzőkönyv felvételét) követi. Ezt az eljárást felszólamlásnak nevezzük. A felszólamláshoz meghatározott okiratokat (pl. az igényérvényesítő fél fuvarlevél példá- nyát, a kiszolgáltatás előtti vagy utáni kárjegyzőkönyvet, esetleg a cessziós nyilatkozatot stb.) kell csatolni. Ezek hiányában a vasút a felszólamlást hiánypótlásra adja vissza. A felszólamlás alapján a fuvarozó az igényt részben vagy egészben elismeri, elutasítja, vagy nem értesíti álláspontjáról az igényérvényesítőt. Az utóbbi két esetben van arra mód, hogy a fuvaroztató az igényérvényesítés harmadik fokozatát is igénybe vegye, vagyis bírósághoz forduljon. (Az ügyintézési, válaszadási időt a szabályzatok meghatározzák: VÁSZ 60 nap, SZMGSZ 160 napot kitevő ügyintézési időt tesz lehetővé.) Peres eljárás A bírói eljárás az illetékes igazságügyi szervek előtt történő igényérvényesítést jelenti. Az eljárás előfeltételeit, folyamatát s a döntés formáit a perrendtartás határozza meg. Nem- zetközi fuvarozás körében fontos lehet annak eldöntése is, hogy melyik ország joga sze- rint kell az ügyet elbírálni: erre a nemzetközi magánjog szabályai vonatkoznak. Egyes – különösen a nemzetközi fuvarozások körében (pl. vasúti fuvarozás, multimodális fuvaro- zás stb.) a vitás ügyeket döntőbíróságok, választott bíróságok is eldönthetik. Elévülés Az elévülési idő a fuvarozásból származó igények érvényesítésénél az álta- lánosnál rövidebb, a belföldi előírások szerint 1 év. Ez azt jelenti, hogy ezen idő eltelte után az igényt bírói úton érvényesíteni nem lehet (érdekes- ség, hogy a felszólamlás nem szakítja meg az elévülést, de a tényleges ügy- intézéssel az elévülési idő megnövekszik.) 12.3. A járműbérlet A járműbérlet lényege, hogy a személyzet nélküli a járművet a bérlő időle- gesen használhatja adja, díjazás fejében. Mindig meghatározott egyedi járművek, mindig személyzet nélküli, meghatározott időre történő átadásáról van szó. Természetesen nem a Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 211 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 211 ► fuvarozás, hanem a bérlet (a használat szerint a haszonbérlet, vagy a do- logbérlet) szabályai az irányadók. Eszerint: • Dologbérlet (Ptk. 423. §): „Bérleti szerződés alapján a bérbeadó köteles a dolgot időlegesen a bérlő használatába adni, a bérlő pedig bért fizetni.” • Haszonbérlet (Ptk. 452. § (1) bek.): „Haszonbérleti szerződés alapján a haszonbérlő meghatározott mezőgazdasági földterület, vagy más hasznot hozó dolog (pl. jármű) időleges használatára és hasznainak szedésére jogosult, és köteles en- nek fejében haszonbért fizetni.” Belföldön a közúti fuvareszközök, a nemzetközi árutovábbítás területén a hajóbérlet (ún. meztelen bérlet = bare boat charter) a leggyakoribb megje- lenési formája. Mivel a bérlet szabályai széles körben ismertek, csupán annyit emelünk ki, hogy az átadásnál, illetve visszavételnél tételes vizsgálatra, s jegyző- könyv felvételére van szükség. Lényeges az is, hogy a jármű rendeltetés- szerű használatához szükséges okmányok (közúti járműnél forgalmi enge- dély, javítási könyv, menetlevél) átadása is hozzátartozik a szerződésszerű teljesítéshez. 12.4. A jármű rendelkezésre bocsátása A rendelkezésre bocsátás a fuvarjog új kategóriájának tűnik, lévén, hogy a KÁSZ alkal- mazta jogszabályba foglaltan, mai jelentésében először ezt a fogalmat. A valóságos hely- zet azonban egészen más: akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy az árutovábbítás legősibb formája éppen a rendelkezésre bocsátás (hiszen az ókori, majd a középkori formációkban a mai fuvarozás fogalomalkotó elemei még nem különültek el és nem rögzültek). A jármű rendelkezésre bocsátásának lényege, hogy az üzembentartó nem vállal teljes fuvarozói szolgáltatást, hanem csupán a jármű teljesítményét biztosítja a megrendelő részére, tehát a járművet – személyzettel együtt – kiállítja, s a megrendelő rendelkezései alapján elvégzi az áru térbeli mozga- tását. A KÁSZ ezt a szerződési altípust a következők szerint definiálja: KÁSZ. 28. § (2) bek.: „Gépjármű rendelkezésre bocsátására kötött szerződés- ben az üzembentartó meghatározott számú, teherbírású, típusú és jellegű gépjárművet bocsát a megrendelő rendelkezésére: az árutovábbítási feladatokat a megrendelő hatá- rozza meg és közli a gépjármű vezetőjével.” Az árutovábbítási folyamatot tehát a megrendelő szervezi, s ő gondos- kodik az áru őrizetéről is (szemben a fuvarozással, ahol az áru – mint kül- Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 212 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 212 ► demény – a fuvarozó kizárólagos őrizetébe kerül, s a folyamat mikénti lebonyolítása is az ő döntési-kockázati körébe kerül). A rendelkezésre bocsátásra ezért nem a fuvarozás, hanem a vállalkozás szabályait kell alkalmazni. A rendelkezésre bocsátás – mint arról szó esett – gyakori árutovábbí- tási változat, s akkor alkalmazzák előszeretettel, ha a megrendelő nem ismeri előre a konkrét árutovábbítási feladatot, vagy az olyan jellegű (pl. sok szétaprózott kis feladat), hogy fuvarozási szerződések kötése nehézkes lenne, ugyanakkor gépjárművezetőt sem kíván a megrendelő foglalkoztat- ni, ezért jármű bérlettel sem oldható meg optimálisan az adott árutovábbí- tási feladat. A rendelkezésre bocsátás vállalkozási jellege miatt a következő lénye- ges elemek jellemzik a felek kapcsolatát: • nem konkrét gépjárműre, hanem meghatározott számú, teherbírású, típusú és jellegű jármű teljesítményét kötik le, vagyis egy adott „közle- kedési, árutovábbítási” kapacitást; • a járművet személyzettel ellátva kell kiállítani, és az üzemeltetés költsé- gei az üzembentartót (vállalkozót) terhelik; • a konkrét árutovábbítási, ‘közlekedési’ feladatot a megrendelő határoz- za meg. s közli a személyzettel; • az áru fel- és lerakása, kezelése, őrzése a megrendelő feladata, hiszen azt a vállalkozó nem veszi át az árutulajdonostól (ezért gyakori, hogy az árutulajdonos megbízottja kíséri az árut); • az üzembentartót nem fuvarozói, hanem vállalkozói felelősség terheli, hiszen hiányzik az ún. custodia elem. Legjelentősebb belföldi alváltozata a közúti járművek rendelkezésre bocsá- tása, a nemzetközi árutovábbítás körében pedig elsősorban a tengerhajó- zásban (az ún. time charter – időbérlet személyzettel) játszik nem lebe- csülhető szerepet. 12.5. A szállítmányozás 12.5.1. A szállítmányozás, mint üzleti tevékenység Az előző fejezetekben áttekintett árutovábbítási módozatok meglehetősen ritkán képesek egyenként és önmagukban arra, hogy az áru teljes térbeli útját leképezzék. Sokkal gyakoribb az az eset, amikor több fuvarozó és számos közreműködő együttes munkája révén jut el az áru a rendeltetési Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 213 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 213 ► helyre. Ez utóbbi esetkör leggyakrabban előforduló, és legegyszerűbb megjelenési formáit az egyes fuvarjogi szabályozások még úgy-ahogy ren- dezik. Az igazán sokrétű, számtalan továbbítási és kezelési elemből felépü- lő folyamatok szabályozásara azonban ezek a konstrukciók már nem iga- zán alkalmasak. Az ilyen többrétű árutovábbítási feladatok átkarolására leginkább al- kalmas szerződéstípus a szállítmányozás. A szállítmányozó gazdasági funkciója tehát az, hogy integrálja a szállí- tási folyamat egyes elemeit, összekapcsolja a különböző résztvevők tevé- kenységét és ily módon az árutulajdonos (a megbízó) számára kalkulálha- tóvá és áttekinthetővé tegye a legbonyolultabb áruáramlási folyamatokat is. A szállítmányozó tevékenysége révén az áru az optimális útvonalon, gyorsan és biztonsá- gosan juthat el rendeltetési helyére. A szállítmányozó a fizikai helyváltoztatás megszerve- zése mellett azonban az áru értékét növelő egyéb szolgáltatásokat is teljesíthet, így az áru csomagolását, szétválogatását, keverését, raktározását is elvégezheti. Tevékenységére gyakran azért is szükség van, hogy a háttérbeli ügylet kötelezettje az őt terhelő fizetési kötelezettségének eleget tehessen, a jogosult pedig olyan okiratok birtokába jusson, ame- lyek igazolják a követelés alapját képező szolgáltatás szerződésszerű teljesítését. A fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban nem különül el élesen a belföldi és nemzetközi szállítmányozás, a nemzetközi áruáramlás (külkereskedelem) sajátosságai azonban mégis visszatükröződnek egyes sajátos szállítmányozói feladatokban. Ezért a nemzetközi szállítmányozó tevékenysége igazán sokrétű. Ezt jól illusztrál a belga szállítmányozók általános szerződési feltételeinek felsorolása, mely szerint szállítmányozási műveletnek minősül: az áruk átvételének és kiszolgáltatásá- nak elvállalása. CIF, FOB, FAS, és FOR alapú fuvaroztatás, tengeri hajók, uszályok bérle- te, áruk csomagolása és kezelése árugyűjtés, egységrakomány-képzés, mérlegelés, köbö- zés, mintavétel és az ellenőrzés, átmeneti betárolás ás raktározás, hatósági kezelések el- végzése, biztosítás, okmányok megszövegezése és aláírása, fuvardíj fizetésének elvállalása és kifizetése, utánvét beszedése, áruknak a világ egyik pontjáról a másik pontjára történő továbbítása átalánydíj fejében (gyűjtőforgalom). 12.5.2. A szállítmányozási szerződés fogalma, alanyai és tárgya A szállítmányozási szerződés fogalma A Ptk. 514. § (1) bekezdése a szállítmányozást a következők szerint defini- álja: „Szállítmányozási szerződés alapján a szállítmányozó köteles valamely külde- mény továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb szerződéseket a saját nevében és megbízója számlájára megkötni, valamint a küldemény továbbításával kapcsolatos egyéb teendőket elvégezni, a megbízó pedig köteles az ezért járó díjat megfizetni”. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 214 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 214 ► A szállítmányozási szerződés tárgya A szállítmányozó szolgáltatása, vagyis a megbízó javára teljesített tevé- kenysége két csoportba sorolható: • megköti a küldemény továbbításához szükséges szerződéseket („fuvar- bizományosi” teendők), • elvégzi továbbá a küldemény továbbításához szükséges egyéb felada- tokat, teendőket (mellékszolgáltatások köre). E két feladatcsoport egymás mellett, de általában egymást szűkítve funkci- onál. Napjaink belföldi szállítmányozási tevékenységére a második, a tra- dicionális szállítmányozásra pedig az előző tevékenység a jellemző. A szállítmányozás első (és meghatározó) feladatcsoportja lényegében egy sajátos bizományosi tevékenységet takar, hiszen a szállítmányozó a bizományoshoz hasonlóan saját nevében, de a megbízó számlájára (érde- kében, kockázatára) köti meg a szerződéseket. Mivel a szállítmányozó te- hát saját nevében jár el, így nem megbízotti, meghatalmazotti, hanem bi- zományosi jellegű jogviszony jön létre. Amíg azonban a bizományos rendszerint adásvételi szerződéseket köt, addig a szállítmányozó árutovábbításhoz szükséges jogügyleteket, minde- nekelőtt fuvarozási, továbbá vállalkozási (rakodásra, csomagolásra vonat- kozó) megbízási, letéti, biztosítási szerződéseket hoz létre. Hasonlóságuk miatt a szállítmányozást éppen ezért gyakran „fuvarozási bizományként” aposztrofálják. Ezt a lényegi azonosságot egyébként a jogi szabályozás elismeri, és a bizomány szabályainak alkalmazását rendeli a szállítmányozó szerződéskötési tevékenységére (eltérő rendelkezés hiányában). A szállítmányozót azonban az előbb említett közvetítői, ügyviteli jelle- gű tevékenység mellett más feladatok is terhelik: el kell látnia a küldemény továbbításával kapcsolatosan felmerülő feladatokat, gondoskodik tehát az áru megfelelő csomagolásáról, jelöléséről, a szükséges hatósági okmányok- ról, az árunak a fuvareszközbe rakodásáról, a szükséges átrakásokról, az időközi tárolásokról, a küldemény biztosításáról, a rendeltetési helyen való átvételről stb. Ezeket a feladatokat maga is elvégezheti (önszerződés alapján akár a fuvarozást is reali- zálhatja). a klasszikus szállítmányozásra azonban inkább az jellemző, hogy további szer- ződések alapján ezeket mással végezteti el, tehát tevékenységében inkább az első feladat- csoport, – a jogcselekmények – dominálnak. Ha a szállítmányozó eme tevékenysége a küldemény kezelésével, megóvásával, továbbításával kapcsolatos, – e körben a fuvarozás szabályait kell reája alkalmazni. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 215 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 215 ► Mint arról az előzőekben már szó esett, a gyakorlatban a szállítmányozó szerepe lehet teljes vagy részleges, s jogi helyzete, felelőssége is ennek megfelelően alakul. Gyakran a teljes árutovábbítási feladat megszervezését elvállalja, más esetekben csak egyes résztevékenységeket lát el. A szállítmányozási szerződés alanyai A szállítmányozási jogviszony ún. hárompólusú szerkezetet mutat, szerep- lői a következők: • a megbízó, • a szállítmányozó(k), • s a fuvarozó(k), illetve az árutovábbítás realizálásában közreműködő más személyek (vállalkozó, letéteményes. megbízott, biztosító stb.). A szállítmányozáson belül – a hárompólusú szerkezetnek megfelelően – két, egymástól elkülönülő jogviszony, egy belső (intern) és egy külső (extern) funkcionál, a szerződéses kapcsolatok jelzett három pólusának megfelelően. Ebből a konstrukcióhól következik, hogy a megbízó – és a szállítmá- nyozó által a külső jogviszonyban igénybe vett – személyek között közvet- len jogi kapcsolat nem ön létre. hiszen a szállítmányozó ezekkel a szemé- lyekkel a szerződést saját nevében köti meg. (Sajátos alváltozatot képez, ha a szerződést a megbízó nevében hozza létre.) 12.5.3. A belső jogviszony Amint az előzőekben érintettük, a megbízó szempontjából az ún., belső jogviszony játssza a domináns szerepet: a megbízó kizárólag a szállítmá- nyozóval kerül jogviszonyba, jogok illetve kötelezettségek csak a szállít- mányozóval kapcsolatban illetik. Kivétel – mint említettük – csupán az igényérvényesítés területén, illetve alszállítmányozó igénybevétele esetében van (ha ez utóbbit a megbízó jelölte ki). A megbízó és a szállítmányozó kapcsolatát – tehát a belső jogviszonyt – a következők jellemzik: • a szállítmányozó a szakvállalat gondosságának mércéjéig felel a megbízóval szemben, s a fuvarozó, alszállítmányozó, más közreműködő megvá- lasztásában, az útirány megállapításában és egyéb kötelezettségei telje- sítésében a gazdaságosság és a küldemény biztonságának figyelembe- vételével kell eljárnia; • a megbízó jogosult rendelkezéseket adni, a szállítmányozó pedig e rendel- kezéseket, utasításokat, kívánságokat teljesíteni köteles: ha olyan utasí- Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 216 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 216 ► tást, rendelkezést kap, vele olyan kívánságot közöl a megbízó, amely a küldemény gazdaságos és biztonságos továbbítását veszélyezteti, erre köteles figyelmét haladéktalanul felhívni, s csak a megbízó írásos utasí- tására hajthatja azt – a megbízó költségére és veszélyére – végre; • a megbízó köteles a szállítmányozó részére a szállítmányozási díjat megfi- zetni, megilletik továbbá a szállítmányozót az árutovábbítás realizálásá- hoz szükségesen és hasznosan fordított költségek is; • a szállítmányozót illetik az utólagos fuvardíjkedvezmények, üzletszer- zési jutalékok (refakciák), melyet a fuvarozók nyújtanak a továbbított áruk után; • szállítmányozás sajátosságaiból következik. hogy a megbízó köteles a szállítmányozónak részletes tájékoztatást adni mindazokról a körülmé- nyekről, amelyek az árutovábbítás megszervezéséhez nélkülözhetetle- nek vagy fontosak, így – indokolt, hogy a szállítmányozó részletes tájékoztatást kapjon a háttér (általában adás-vételi) ügylet valamennyi lényeges feltételéről, – megkapja azokat az okmányokat, illetve azok másolatát, kivonatát, melyek az árutovábbításhoz, a teljesítés igazolásához, az ellenérték felvételéhez stb. szükségesek, – az árura vonatkozó valamennyi lényeges adatot ismerje, így az áru nemét, kereskedelmi és díjszabási megnevezését, tömegét, méreteit, halmazállapotát, sajátosságait, esetleges veszélyességét, értékét stb. – a szállítmányozó feladatának terjedelméhez igazodóan a feladási és rendeltetési pontot, az elhajózási és rendeltetési kikötőt, az esetle- ges tárolási szükséglet megállapításához szükséges adatokat, az esetleg megkívánt útvonalat stb. – a közvetett szállítmányozásra vonatkozó esetleges kikötést, bár- mely, az árutovábbítás megszervezéséhez szükséges rendelkezést, utasítást, kívánságot. • szállítmányozó köteles a fuvarozóval, más közreműködővel szemben a megbízó igényeit érvényesíteni, s felel minden kárért, amely e kötelezettsé- gének megszegése folytán a megbízót éri (emellett – amint arról szó esett – ez nem érinti a megbízó azon jogát, hogy igényeit maga érvé- nyesítse), • a küldeményt biztosítani azonban csak a megbízó kívánsága esetében köteles. Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 217 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 217 ► 12.5.4. A külső jogviszony A szállítmányozó és a fuvarozó, valamint a szerződés teljesítéséhez igény- bevett közreműködők közötti jogi kapcsolatot fejezi ki. Ide tartozik to- vábbá a szállítmányozó és a közvetett szállítmányozók közötti viszony kérdésköre is. Amint az eddigiekből is kitűnt, a szállítmányozó tevékenységében a jogcselekmények – ezek közül is a szerződéskötési (bizományosi) felada- tok – játsszák a domináns szerepet. A szállítmányozó ugyanis az áruto- vábbítás lebonyolításához harmadik személyeket vesz igénybe, éspedig oly módon, hogy velük – saját nevében – szerződéseket köt valamely tevé- kenység (elsősorban fuvarozás, de más feladatok, mint rakodás, tárolás, biztosítás) elvégzésére. A legfontosabb a fuvarozókkal való kapcsolat, hiszen az árutovábbítási folyamatban a térbeli mozgatás (szállítási elem) műveletei kulcsszerepet játszanak. A többi tevékenység (a raktározás tartós változatait leszámítva) lényegében kiszolgáló funkciót töltenek be: az áru csomagolása, rakodása, jelölése, a hatósági eljárások feladata elsősorban az, hogy a fizikai helyvál- toztatást elősegítsék, lehetővé tegyék. A jog ezt a domináns helyzetet elis- meri, hiszen egyrészt a fuvarozókkal való kapcsolatot tételesen szabályoz- za, másrészt az egyes konkrét rendelkezések (pl. igényérvényesítés, elévü- lés stb.) megfogalmazásakor kimondatlanul is a fuvarozóval való kapcsola- tot tartja szem előtt. A szállítmányozó választja meg a fuvarozót (s persze előzőleg a közle- kedési alágazatot) s vele a saját nevében köti meg a szerződést. A fuvaro- zási jogviszonyban a megbízó legfeljebb költségviselőként, átvevőként, esetleg átadóként (pl. közúti fuvarozásnál) vesz részt. A fuvarozóval eme közvetlen kapcsolat teszi lehetővé, hogy a szállítmányozó állandó jellegű és tartós árutovábbítási áramlatokat alakítson ki, ezzel az önköltséget köz- vetetten csökkentse, s a refakciák, fuvardíj visszatérítések fedezetét megte- remtse (ezek őt illetik ugyan meg, azonban gyakran a szállítmányozási díj csökkentéséhez, esetenként elengedéséhez vezetnek). A fuvarozással kapcsolatos minden jogosultság ás kötelezettség a szál- lítmányozót illeti meg illetve terheli. Ő köti meg a szerződést a fuvarozó- val, ő jelöli ki a továbbítási útvonalat, a továbbítási egységet, módot és sebességet ő határozza meg, a fuvarlevelet ő tölti ki, őt illeti meg az utóla- gos rendelkezés joga stb. Minden fuvaroztatói jogosultság és kötelezettség, tehát az ő személyéhez tapad. Ezt a pozíciót húzza alá a Ptk. rendelkezése, mely szerint az igényérvényesítés a fuvarozóval szemben a szállítmányozó Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 218 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 218 ► kötelezettsége (saját nevében), de ezzel párhuzamosan – illetve vagylago- san – a megbízó is jogosult erre. Sajátos szabály, hogy a fuvarozó nem minősül a szállítmányozó köz- reműködőjének, tehát a fuvarozás tartama alatt keletkezett károkért fősza- bályként nem felel, csupán az igényérvényesítésre köteles. A szállítmányozó által a teljesítéshez igénybevett más személyek vi- szont közreműködőnek minősülnek, s értük a szállítmányozót a magyar jog szerint ún. del credere „felelősség” terheli: vétkességére tekintet nélkül köteles e személyek teljesítéséért helytállni. Természetesen ezeket az igé- nyeket tovább gördítheti – az ún. visszkereseti joggal élve –partnereivel szemben. (Az igényeket sajátos módon a megbízó maga is érvényesítheti.) A szállítmányozó az árutovábbításhoz kapcsolódó bármely tevékeny- ségre köthet szerződést: elsősorban ugyan a fizikai áramlást elősegítő mozzanatok képezik ezek tárgyát, de a szűken vett árucseréhez (vételhez) kapcsolódó tevékenységek ellátását is gyakran elvállalja, s ezeket rendsze- rint – szerződés alapján – harmadik személyekkel végezteti el. A leggyako- ribb szerződési változatok a következők: Vállalkozás Csomagolás, rakodás, egységrakomány-képzés, átválogatás, újracímkézés, jelölés, egyéb manipulációs munka, belső anyagmozgatás elvégzése tartozik e körbe. Mivel eredményfe- lelősség jellemzi e szerződési változatot, a vállalkozó a szerződést a munka elvégzésével, az eredmény előállításával teljesíti. Megbízás Engedélyek, igazolások, számlák, más okiratok beszerzése, felhasználása a hatósági eljárá- sok lebonyolítása, piackutatás elvégzése, reklámozás, továbbá bármilyen, az áruelosztással kapcsolatos ügy ellátása. A megbízottat nem terheli eredményfelelősség, azonban a szak- vállalatot terhelő fokozott gondossággal köteles eljárni. Biztosítás Elsősorban a vagyonbiztosítás különböző válfajai jöhetnek szóba, ugyanis elsősorban az árut terhelő kockázat csökkentését szolgálják azok a biztosítási formák, amelyeket a szál- lítmányozók kötnek. A szállítmányozó köthet tehát adott küldeményre, árura biztosítást, hasznos – és a kockázat elosztására kiválóan alkalmas lehet – egyes telephelyek, raktárok általános vagyonbiztosítása is. Adott, konkrét küldeményre biztosítást a szállítmányozó egyébként csak a megbízó utasítására köteles kötni. Letét A dogok (áruk, küldemények) időleges megőrzésére, tarolására, illetve, ha a letett dolog természetéből következik, kezelésére vonatkozik. A raktározás sajátos körülményére tekintettel a Ptk. felhatalmazást ad speciális előírásokra, szabályokra, ezek megalkotására Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 219 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 219 ► azonban eddig nem került sor. A gyakorlat egyébkent végre alkalmazni kezdi a közraktá- rakra vonatkozó rendelkezéseket is (ennek újraszabályozására a közelmúltban került sor). Bérlet Valamely dolog időleges használatba adását jelenti. A szállítmányozó inkább saját taroló, rakodó, csomagoló kapacitására szokott szerződést kötni, tehát eme ügylet nemigen kap- csolódik konkrét árutovábbítási feladathoz, azonban a szállítmányozó a megbízó javára is köthet bérleti szerződést (saját nevében) pl. nagyobb tömegű áru tartós tárolására. Valamennyi, itt felsorolt szerződést a szállítmányozó a saját nevében köti meg, a megbízóval az ő szerződő partnerei közvetlen jogviszonyba nem kerülnek, tevékenységükért a megbízóval szemben őt terheli egyenes fele- lősség (a magyar jog szerint). A szállítmányozó az árutovábbítás lebonyolításához más (közvetett) szállítmányozó közreműködését is igénybe veheti. A közvetett szállítmá- nyozó tevékenységéért ő felel, azok a megbízóval nem kerülnek jogvi- szonyba, kivéve, ha igénybevételükre a megbízó adott utasítást (ilyenkor ezek közvetlenül a megbízónak felelnek). A belföldi szállítmányozói gya- korlatban a közvetett szállítmányozók igénybevétele nem jellemző, viszont a nemzetközi szállítmányozás területén a szállítmányozók együttműködése nélkül a globális áruáramlás szervezése nem lenne lehetséges. 12.5.5. A szállítmányozói felelősség alapjai A szállítmányozó felelősségének elemei • A fuvarozás közben bekövetkezett kárért a szállítmányozó főszabály- ként nem felel; • A szállítmányozót azonban fokozott alakzatú, az adott közlekedési alágazat speciális szabályaihoz igazodó mértékű fuvarozói felelősség ter- heli a küldeményben keletkezett kárért (árukár), ha: – az árut maga fuvarozza, – gyűjtőforgalomban, az árudarabokat egymástól el nem különítetten továbbíttatja, vagy pedig – az áru a reálcselekmények alatt károsodik (pl. rakodás, csomagolás, belső anyagmozgatás, tárolás stb.). • A szállítmányozó jogcselekményeiért (pl. vám elé állítás, okmányok kezelése stb.) az általános szabályok szerint felel, vagyis a kárfelelősség alól akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy gondosan járt el („úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható”). Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 220 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 220 ► E szabályozás indokai a következők: A fuvarozás közbeni rendkívüli kockázatot az olcsó közvetítői szerep (és díj) nem viseli el, ha azonban önszerződőként maga fuvaroz, nyil- vánvalóan a fuvarozás szabályait indokolt alkalmazni e résztevékenységre. Ha az árut gyűjtőforgalomban továbbítja, az kétirányú többletkockázatot jelent: egyrészt az áruk, küldemények egymásra hatása, a nagytömegű árumennyiség fokozott árukárosodás (előző sérülés, utóbbi elvesztés) veszélyével jár, másrészt a gyűjtőárut kocsirakományként to- vábbítva az áruk megbízók szerinti azonosítása nehézségekkel jár (hiszen a szállítmányo- zó saját nevében köti a fuvarozási szerződést), s ez az igényérvényesítést elnehezíti. A reálcselekmények alatti károsodás esetében pedig ugyanazok a szabályozási indokok állnak fenn, mint a fuvarozás tekintetében: az áru az ő kizárólagos birtokába kerül, a másik fél ugyanakkor bizonyítási ínségben szenved. A szállítmányozó felelőssége a nemzetközi gyakorlatban azonban – mint említettük – ettől (elsősorban a szállítmányozók általános szerződési fel- tételeinek – sokszor az adott nemzeti jogtól is eltérő – szabályozása révén) eltér. Felelőssége tisztán vétkességi (megbízási) alapokon nyugszik. Akkor felel a fuvarozókért (közvetett szállítmányozókért, más, általa a teljesítés- hez igénybevett személyekért), ha azok • kiválasztásában, • utasításokkal, információkkal való ellátásában, • és ellenőrzésében vétkesség terheli. A szállítmányozók felelősségüket árudarabonként és kg-onként rendsze- rint összegszerűen is korlátozzák. Az igényérvényesítés és az elévülés Ptk. 520 §.: „A szállítmányozási szerződés alapján támasztható igények 1 év alatt elévülnek. Az elévülés kezdő időpontja az az időpont, amikor a küldeményt a fuvaro- zónak át kellett adnia, ha pedig átadták, az az időpont, amikor a fuvarozó felelőssé- gének elévülése megkezdődött” Az elévülést megalapozó indokok a szállítmányozás körében is érvényesülnek. Az idő múlásával a követelések bizonyítékai elkallódnak, elenyésznek, az emlékezet megfakul, tehát a jogos követelés bizonyítása – vagy a jogtalannal szembeni védekezés – az idő múlásával egyre nehezül. Különösen igaz ez az olyan viszonylag homogén és ugyanakkor tömegszerűen jelentkező szolgáltatásra, mint az árutovábbítás, illetve a szállítmányozás. Az áru általában óriási tömegben kerül a szállítmányozó birtokába, az egyes árudarabok egyediesítéséhez különösebb érdek nem fűződik, a begöngyölés az árudarabokat külsőleg is uniformizálja, így az árukezelést végzők – hosszú idő után különösen – az egyes áruda- rabokra, azok sorsára alig emlékezhetnek. Az okiratok nyilvántartása, kezelése pedig a tömegszerűség miatt hosszú időre nehézségekkel jár, illetve a relatíve csekély fuvardíj erre Az üzleti jog alapjai Az árutovábbítás szerződéstípusai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 221 ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék Vissza ◄ 221 ► fedezetet alig nyújt. Ezekre az indokokra figyelemmel a jog az általános elévülési időnél rövidebb, a fuvarozásból származó igények elévülésének megfelelő 1 éves elévülési időt ír elő a szállítmányozás körében is. Amint arról szó esett, a szállítmányozó az, aki köteles az igényt érvényesí- teni a fuvarozóval szemben, ha a saját nevében kötötte meg a fuvarozási szerződéseket. Az igényérvényesítésre külön speciális szabályok nincsenek (szemben a fuvarozás egyes változataival, ahol ún. felszólamlást kell előterjeszteni). Az esedékessé vált követelést tehát az elévülési időn belül írásban kell a másik félhez bejelenteni, s meg kell kísérelni a perenkívüli megegyezést. Ennek megkíséreltét követően pedig végső soron bírói úton lehet az igényeket érvényesíteni. 12.5.6. A rész-szállítmányozás A szállítmányozó vállalkozások tevékenységére – különösen az utóbbi évtizedek fejleményeként – jellemző, hogy azt diverzifikálják, egyrészt szélesítik, vagyis a klasszikus szállítmányozási szerződésnél teljesebb szol- gáltatásokat teljesítenek (pl. fuvarozást, logisztikai szolgáltatásokat végez- nek), másrészt annál egyszerűbb feladatok elvégzésére is vállalkoznak. Ez utóbbi körbe tartoznak a rész-szállítmányozás esetkörei. Ezek legfonto- sabb csoportjai a következők: • a szállítmányozó nem saját, hanem a megbízó nevében köti meg a kül- demény továbbításához szükséges szerződést, • csupán a küldemény átvételére kap megbízást (jellemzően ún. „állomá- si szállítmányozás”), • házhozszállításra, illetve árugyűjtésre és terítésre vállalkozik. Ezen esetekre – annak ellenére, hogy a tevékenység nem minősül szállít- mányozásnak – a szállítmányozás szabályait kell megfelelően alkalmazni. A dokumentum használata Tartalomjegyzék Bevezetés 1. A gazdasági alkotmányosság alapkérdései 1.1. Alkotmány – alkotmányosság 1.2. A gazdasági alkotmányosság 1.3. A gazdasági igazgatás eszközei 1.4. A gazdasági igazgatás főbb szervei 2. A versenyjog alapjai 2.1. A gazdasági verseny jelentősége és szabályozásának kialakulása 2.1.1. A versenyjog intézményeinek kialakulása 2.1.2. A verseny funkciói 2.1.3. Versenykoncepciók 2.1.4. A magyar versenyjog fejlődése 2.2. A tisztességtelen versenycselekmények tilalma 2.2.1. A tisztességtelen versenycselekmények 2.2.2. A tisztességtelen versenycselekmények jogkövetkezményei 2.3. A fogyasztó versenyjogi védelme 2.4. A versenykorlátozó megállapodások tilalma 2.4.1. A kartelltilalom elvei 2.4.2. A kartelltilalmi generálklauzula 2.4.3. A kartelltilalom alóli mentesülés és mentesség 2.4.3.1. Nem független vállalkozások 2.4.3.2. Csekély jelentőségű megállapodások 2.4.3.3. Csoportmentesség 2.4.3.4. A törvényi kivételek rendszere 2.5. A gazdasági erőfölénnyel visszaélés tilalma 2.6. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése 3. Az egyéni vállalkozó 3.1. Az egyéni vállalkozásról általában 3.2. Az egyéni vállalkozásra vonatkozó részletes szabályok 3.2.1.1. A vállalkozói igazolvány 4. A társasági jog alapjai, általános szabályok 4.1. A társasági jog funkciója, fejlődése és helye a magyar jogrendszerben 4.1.1. A társaságok gazdasági funkciója 4.1.2. A társasági jog történeti előzményei és a magyar fejlődés 1945-ig 4.1.3. A szocialista berendezkedés és a társasági jog 4.1.4. Társasági jogunk 1988 után 4.1.5. A társasági jog fejlődésének várható irányai 4.1.6. A társasági jog fogalma, forrásai és helye a magyar jogrendszerben 4.2. A gazdasági társaság fogalma és jellemzői 4.3. A gazdasági társaság alapítása 4.3.1. A társaságalapítás korlátai 4.3.2. A létesítő okirat (társasági szerződés) 4.3.2.1. Alaki kellékek 4.3.2.2. A társasági szerződés minimális tartalmi elemei 4.3.2.3. A bejegyzési kérelem 4.3.3. A társaság cégbírósági bejegyzése és az előtársaság 4.3.4. A társasági szerződés érvénytelensége 4.4. A gazdasági társaság szervezete 4.4.1. A gazdasági társaság legfőbb szerve 4.4.2. Az ügyvezetés 4.4.3. A tagok (részvényesek) 4.4.3.1. A tagsági jogviszony keletkezése, tartalma és megszűnése. A kizárás 4.4.3.2. A kisebbségi jogok 4.5. A gazdasági társaság és a gazdaság többi szereplőjének viszonyai 4.5.1. A társaság konzorciális viszonyai 4.5.1.1. A befolyásszerzés 4.5.1.2. Elismert vállalatcsoport 4.5.1.3. A társaság és a hitelezők 4.6. A gazdasági társaság megszűnése 4.6.1. A gazdasági társaság megszűnése általában 4.6.2. A társaság megszűnése jogutód nélkül 4.6.3. A társaság megszűnése jogutódlással, az átalakulás 4.7. A gazdasági társaság működésének ellenőrzése 4.7.1. A gazdasági társaság tulajdonosi és közérdekvédelmi ellenőrzése 4.7.1.1. A felügyelő bizottság 4.7.1.2. A könyvvizsgáló 4.7.2. A bíróságok szerepe a gazdasági társaságokkal kapcsolatban 4.7.2.1. A cégbíróság 4.7.2.2. A rendes bíróságok 5. A közkereseti és a betéti társaság 5.1. A közkereseti társaság 5.1.1. A közkereseti társaság fogalma 5.1.2. A kkt-re vonatkozó szabályozás módszere 5.1.3. A közkereseti társaság szervezete 5.1.3.1. A legfőbb szerv 5.1.3.2. Üzletvezetés és képviselet 5.1.4. A tagsági jogviszony megszűnése 5.1.5. A közkereseti társaság megszűnése 5.2. A betéti társaság 5.2.1. A betéti társaság fogalma 5.2.2. A felelősségi viszonyok 5.2.3. A társaság megszűnése 6. A korlátolt felelősségű társaság 6.1. A korlátolt felelősségű társaság fogalma 6.2. A korlátolt felelősségű társaság alapítása. A vagyoni hozzájárulás 6.3. A társaság és a tagok közötti vagyoni viszonyok 6.3.1. A mellékszolgáltatás 6.3.2. A pótbefizetés 6.3.3. Az üzletrész 6.3.4. Az osztalék 6.4. A korlátolt felelősségű társaság szervezete 6.4.1. A taggyűlés 6.4.2. Az ügyvezetés 6.5. A törzstőke felemelése és leszállítása 6.5.1. A törzstőke felemelése 6.5.2. A törzstőke leszállítása 6.5.3. Eljárás veszteség esetén 6.6. A társaság megszűnése 6.7. Az egyszemélyes kft. 7. A részvénytársaság 7.1. A részvénytársaság fogalma. Az értékpapírok és a részvény 7.1.1. A részvénytársaság fogalma 7.1.2. Az értékpapír 7.1.3. A részvény 7.1.3.1. A részvény alaptípusa, törzsrészvény 7.1.3.2. Az elsőbbségi részvények 7.1.3.3. A dolgozói részvény 7.1.3.4. A kamatozó részvény 7.1.3.5. A visszaváltható részvény 7.1.3.6. Egyéb, a részvénytársasággal kapcsolatos értékpapírok és okiratok 7.2. A zártkörűen működő részvénytársaság (zrt.) 7.2.1. A zrt. alapítása 7.2.2. A zrt. szervezete 7.2.2.1. A közgyűlés 7.2.2.2. Az igazgatóság 7.2.3. A részvényesek 7.2.4. A társasági vagyon védelme 7.2.5. Az alaptőke felemelése és leszállítása 7.3. A nyilvánosan működő részvénytársaság (nyrt.) 7.3.1. A nyilvánosan működő rt. alapítása 7.3.2. A nyilvánosan működő részvénytársaság szervezete 7.3.3. Az ügyvezetés 7.4. Az egyszemélyes részvénytársaság 8. Az egyesülés 9. A Társasági jog Európában 9.1. A főbb európai jogcsaládok társasági jogi rendszere 9.1.1. A francia jogcsalád 9.1.2. A német jogcsalád 9.1.3. Az angol-amerikai jogcsalád 9.2. Az Európai Közösség társasági joga 9.2.1. Az irányelvek 9.2.2. A rendeletek 9.2.2.1. Az európai gazdasági érdekcsoport (EGÉ) 9.2.2.2. Az európai részvénytársaság (societas europae) 10. A szövetkezet 10.1. A szövetkezeti alapelvek. A szövetkezetek jogi szabályozása 10.2. A szövetkezetek típusai, a szabályozás rendszere 10.3. A szövetkezet fogalma, gazdasági-társadalmi funkciója 10.4. A szövetkezet létrejötte 10.5. A szövetkezet szervezete 10.6. A szövetkezet tagjai 10.7. A szövetkezet vagyona és gazdasági tevékenysége 10.8. A szövetkezet státuszváltozásai és megszűnése 11. Az áruforgalom szerződéstípusai 11.1. Az adásvételi szerződés 11.2. A csere szerződés főbb szabályai 11.3. A szállítási szerződés 11.4. Mezőgazdasági termékértékesítési szerződés 11.5. A bizományi szerződés 12. Az árutovábbítás szerződéstípusai 12.1. Az árutovábbítás fogalma, fejlődése és szabályozása 12.1.1. A közlekedés fejlődésének áttekintése 12.1.2. Az árutovábbítás fogalma és változatai 12.1.3. Az árutovábbítás jogi szabályozásának rendszere 12.1.3.1. A belföldi árutovábbítás szabályai 12.1.3.2. A nemzetközi árutovábbítás szabályai 12.2. A fuvarozás 12.2.1. A fuvarozás fogalma, alanyai, tárgya és tartalma 12.2.2. A fuvarozási szerződés és létrejötte 12.2.3. A fuvarlevél 12.2.4. A fuvarozás előkészítése 12.2.4.1. A küldemény csomagolása 12.2.4.2. A fuvareszköz megrendelése és kiállítása 12.2.4.3. A rakodás szabályai 12.2.4.4. A küldemény átvétele fuvarozásra 12.2.5. A fuvarozás lebonyolítása 12.2.5.1. A fuvarozás útvonala 12.2.5.2. Az okmányok kezelése 12.2.5.3. A fuvarozási akadály 12.2.5.4. A fuvarozás határideje 12.2.6. A szerződés módosítása, az utólagos rendelkezés 12.2.7. A fuvarozási szerződés teljesítése (a kiszolgáltatás) 12.2.8. A fuvarköltségek megfizetése 12.2.9. A fuvarozási szerződés megszegéséért való felelősség 12.2.9.1. A fuvarozó szerződésszegése 12.2.9.2. A fuvaroztató felelőssége 12.2.9.3. Az igényérvényesítés 12.3. A járműbérlet 12.4. A jármű rendelkezésre bocsátása 12.5. A szállítmányozás 12.5.1. A szállítmányozás, mint üzleti tevékenység 12.5.2. A szállítmányozási szerződés fogalma, alanyai és tárgya 12.5.3. A belső jogviszony 12.5.4. A külső jogviszony 12.5.5. A szállítmányozói felelősség alapjai 12.5.6. A rész-szállítmányozás Használat: >: Tartalom:


Comments

Copyright © 2025 UPDOCS Inc.